Számtalanszor számoltunk már be arról (egyik legutolsó cikk ITT), hogy a cigányok kedvelt célpontjai a fedél nélküliek, mivel azok (általában), legyengültségük, elesettségük miatt ugyanúgy védekezésképtelenek, mint a korcsaink által szintén előszeretettel rabolgatott idősek vagy nők.

Jellemző erre a korcs, minden másik országban minimum hermetikusan leválasztott, ha éppen a tetthelyen agyon nem lőtt söpredékre, hogy még karácsonykor is rabolnak. Ezekbe egy csepp emberség sem szorult – de mit is beszélünk, ők nem emberek, így hiába is kérnénk számon rajtuk bármiféle emberiességet...

Késsel védekezett egy hajléktalan két fiatal rabló ellen
Egy 21 és egy 26 éves férfi ki akart rabolni egy 40 éves hajléktalant Budapesten. A sértett késsel megsebesítette támadóit, mire azok elmenekültek, később azonban a rendőrség elfogta őket.

Pénteken este a VIII. kerületben két fiatal férfi ki akart rabolni egy hajléktalan férfit, mire az késsel védekezett és megfutamította támadóit, akiket a kiérkezett rendőrök a közelben elfogtak - tájékoztatott a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese.

Röviddel hat óra után egy 21 és 26 éves fiatal a Salgótarjáni úti villamosmegállóban egy 40 éves hajléktalan férfitől értékeit követelte, mire az kést rántott, támadóit megsebesítette, akik elmenekültek. A sértett ezt követően értesítette a rendőrséget. A kiérkezett rendőrök rövid idő múlva a környéken elfogták a tetteseket, majd a három könnyebb sérültet kórházba szállították.

A rendőrség vizsgálja a körülményeket, az önvédelem jogosságát. A két fiatal ellen rablás bűntettének elkövetése miatt eljárás indul.

(Origo)
Olvasónk, "scenic", kapcsolódó levele, válaszainkkal:

Ehhez a polkorrekt MTI hírhez volna pár költői kérdésem:

"Vajon miért nem tudhatja meg a nagyérdemű olvasóközönség, hogy ezek a "nyóckeres",  karácsonyi  rablók is "grönlandi, megélhetési cserediákok" voltak-e?" - Kuruc.info: azt mi, mucsai magyarok nem tudhatjuk meg. Bezzeg (például) Finnországban, az egész világ legiskolázottabb, legnormálisabb, legélhetőbb országában (vö. „mucsaiság”, „elmaradottság”, „primitívség”) ilyenkor gyakorlatilag automatikusan közli a rendőrség, ill. a sajtó az elkövetők származását, ahogy azt oly sok cikkünkben (lásd pl. EZT) is bemutattuk. Nálunk meg teljes a kuss...
"Vajon elítélik-e a támadókat és jogosnak ítéli-e majd meg "az igen tisztelt bíróság" a sértett hajléktalan önvédelmét?" - Kuruc.info: a kérdés költői, tuti nem kapnak letöltendőt drága cigányaink. Miközben normálisabb, élhetőbb, az idomíthatatlan bűnözőkkel kőkeményen leszámoló, a saját, törvénytisztelő állampolgáraikat megvédő országokban (USA, Finnország stb.) már alulról szagolnák az ibolyát.
"Vajon egy ilyen cenzúrázott MTI-hír közléséért egyáltalán érdemes lenne-e  a jövőben a kuruc.infonak is fizetnie?" - Kuruc.info: egy büdös vasat sem. Majd ha az MTI olyan korrekt lesz, mint pl. a finn távirati iroda, akkor lesz joguk pofázni. Amíg viszont nemcsak hogy kussolnak az elkövetők cigány származásáról, hanem - a híreket tudatosan meghamisítva - azt egyenesen magyarnak, spanyolnak stb. is hazudják (lásd pl. EZT vagy mondjuk a svájci futtatók, ill. a kanadai rabszolgatartók esetét), addig senkinek nincs joga arról pofázni, hogy MTI-fizetség így meg úgy.