Utoljára 1990-ben szerzett egymilliónál kevesebb szavazatot a Magyar Szocialista Párt, az utóbbi két alkalommal bőven kétmillió fölött teljesített. A mostani 980 ezer voks hatalmas visszaesés, nagynak számító párt jó ideje nem bukott ekkorát. De teljesítményükhöz és gátlástalanságukhoz képest meglehetősen sok szavazatot kaptak még így is - kérdés, hogy ebből hány százalékot fuvaroztak az urnákhoz.
![]() |
Az MSZP 1990 óta sorozatban 10,89, 32,99, 32,92, 42,05, majd 43,21 százalékot szerzett. Lényegében folyamatosan javultak tehát az eredményei, akkor sem esett vissza, amikor 1998-ban a Fidesz és szövetségesei koalíciója miatt a második fordulóban elbukta a választásokat. Ehhez képest különösen hatalmas a mostani bukás, a szocialistákat 1 350 000 támogatójuk hagyta el négy év alatt.
Az MSZP-sek területi listán 28 mandátumot tudtak ténylegesen megszerezni, a még nyitott egyéni választókerületek közül kettőben vezetnek, de ott sem vehetik biztosra második körös győzelmüket.
![]() |
Az MSZP összeomlásához hasonlót – illetve ennél is nagyobbat – kormánypárt csak egy alkalommal produkált. Az 1990 utáni első ciklusban kormányzó MDF 1994-ben 11,7 százalékot szerzett 633 770 szavazattal, ezzel 18 területi listás mandátumot hozott össze, és 37 képviselője lett az új Országgyűlésben. Az MDF most elbúcsúzott a parlamenttől - hála Istennek. Herényiék így nem bújhatnak a mentelmi jog mögé.
(Index nyomán S. Tibor - Kuruc.info)