Tegnap volt a magyar nyelv napja, melyet mindennap ünnepelhetnénk, hiszen mesés kincseink egyik leggyönyörűbbike. Nyelvünket azonban nemcsak mi használjuk, akiknek ősei száján az kialakult és ily egyedülállóra csiszolódott, hanem azok is, akiknek semmi közük hozzá, csak éppen igénybe veszik, mint egy egyszer használatos műanyag poharat, miközben e nyelv és használói, művelői iránt semmit vagy éppen ellenszenvet, sőt gyűlöletet éreznek, s nem ritkán arra használják ezt a kölcsönvett (nem kapott, elvett) csodát, hogy azoknak ártsanak, akiknek ezt köszönhetik.
Ebbe születtek bele, ezen a nyelven értik meg őket, így hát használják - jobb híján. Ahogy Imre Kertész írta: "egyedül Izraelhez fűz olyan szolidaritás, amelyet nép vagy nemzet iránt egyáltalán érezni tudok, izraeli kötődésem teljes egészében érzelmi kötődés; Magyarországhoz a nyelven kívül semmi sem fűz, sem szolidaritás, sem szeretet: ez az ország, amelyet el kell hagynom, mielőtt lelki beteggé tesz hamis értékrendszerük, a számomra elfogadhatatlan moralitásuk." (Aztán persze - ugyancsak jobb híján - vissza tudott jönni gyógykezelésre, majd át tudta venni a Magyar Szent István Rendet, mely ugyanúgy nem neki, hanem a világot a karmai közt tartó zsidóságnak szólt, mint a Nobel-díja, de ez már más kérdés.)
Térjünk inkább rá az alábbi videóra, arra, hogyan használja e kölcsönvett nyelvet egy zsidó, mennyi tiszteletet tanúsít iránta. Nem nehéz kitalálni: ugyanannyit, mint a gazdanép iránt.
 |
A tanszékvezető, egyetemi tanár Gerő Andrást láthatjuk-hallhatjuk, aki alig több mint fél perc alatt ötször próbál nekifutni a felsőoktatás szónak (tehát a saját szakmája alapszavának), mindannyiszor sikertelenül. Vagy inkább hanyagul, trehányul, hiszen mi köze neki ehhez....
(Kuruc.info)
