A Debreceni Rendőrkapitányság garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást két helyi és három létavértesi lakossal szemben.
A nyomozás adatai szerint 2014. május 1-jén 2 óra körüli időben Debrecenben, az egyik Kassai úti szórakozóhely parkolójában többen összeverekedtek. A gyanú szerint három létavértesi és két debreceni "fiú" veszekedett a parkolóban, mely során egymást kölcsönösen ököllel bántalmazták. A 21 éves D. Pál a verekedés közben megütötte, majd combon rúgta a két debreceni "fiú" társaságában tartózkodó 19 éves lányt, majd két társával, M. Péterrel és N. Árpáddal együtt a gépkocsijukhoz szaladtak. A két helyi lakos, F. Ottó és Sz. Norbert követte őket, mire D. Pál az autó csomagtartójából elővett egy láncfűrészt és beüzemelte azt. A két 19 éves "fiú" a láncfűrész láttán megállt, melyet követően D. Pál a szerszámot kikapcsolta, majd társaival együtt az autójukkal elhajtottak a helyszínről.
Zoom
Az esetről egy állampolgár telefonon értesítette a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját. A rendőrök a bejelentést követően a helyszínre mentek, ahol adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, valamint bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt a parkolóban elfogták F. Ottót és Sz. Norbertet. A járőrök N. Árpádot, D. Pált és M. Pétert az egyik debreceni egészségügyi intézményben kerítették kézre.
A városi rendőrkapitányságra előállított 19 és 21 év közötti "fiúkat" a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.
A Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a terheltek ellen a napokban befejezte a garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.
(Police.hu nyomán)
Frissítés: olvasónk írja:
Tisztelt Kurucok!
Pontosítást szeretnék fűzni a fenti cikkhez.
Első kézből, az eset másnapján hallottam a történetet.
Egy magyar pár és egy magyar srác szórakozott volna a Lovardában, de beléjük kötött nem 2, hanem kb. 20 cigány, mert megtetszett nekik a magyar lány. A háromfős társaságot már bent is ütlegelték, kijövetel közben is, és a Lovarda előtt is. A lányt elgáncsolták és elkapták a cigányok, és hangoztatták, hogy: "Na, ma kurvát faragunk belőled, babám!"
A lányt magyar párja próbálta kiszabadítani, verekedett a cigókkal. Az egyedül maradt magyar srác visszajutott a 30 m-re lévő kocsihoz, közben folyamatosan hívta a rendőröket. A diszpécser közölte, hogy épp nincs arra senki, de várjon nyugodtan, majd mennek.
Mivel a lányt a cigók a saját kocsijuk felé tuszkolták, és a párja sem érte el, a kocsinál lévő magyar srác előszedte a májusfaállításhoz használt láncfűrészt, beindította, és úgy futott vissza segíteni. A cigányok lefagytak a bőgetett láncfűrészre, a lányt a párja elragadta tőlük, futottak a saját kocsihoz, hátul a láncfűrészes magyar srác, utánuk a cigányok. Kocsiba be, irány a klinika látleletet vetetni.
Már javában ment a vizsgálat, mire a rendőrök odaértek. Jellemző, hogy a kiérkező mezei egyenruhások továbbították a történetet "felfelé", de a felbukott  debreceni rendőrvezetők sajnos jellemző módon már csak a cigók - nem is logikus - történetét nyomatják.
Összegezve: igaz a helyszín, az időpont és a láncfűrész. A többi nem.
A rendőrséget az esetről telefonon értesítő "állampolgár" pedig a sértett maga volt, aki garázda lett a végére.
Persze demokrácia van, mindenki azt hazudik, amit akar. De a debreceni rendőrségnél jól láthatóan valami nagyon nagy baj van.