Rendhagyó szereplővel folytatódik a Hősök nyomában-sorozatunk, ugyanis ma egy olyan magyar történelmi személyiséggel foglalkozunk, aki noha katonáskodott egy rövid ideig, egyáltalán nem harci cselekmények, vagy politikai eredmények mentén szerzett magának „jogot” arra, hogy a rovatban szerepeljen. Tinódi Lantos Sebestyénről van szó, akinek énekei, művei a 16. századi Magyarország nélkülözhetetlen forrásainak számítanak.
Tinódi Lantos Sebestyén 1510 és 1515 között született, legnagyobb valószínűség szerint a Fejér megyei Tinódon, amely ma Sárbogárd része, de egyes feltevések szerint Baranyában, egy ugyanilyen nevű, azóta eltűnt településen. Kispolgári-parasztpolgári eredetű családja fontosnak tartotta gyermekük neveltetését, okítását, így iskoláit Pécsett járta, itt latinul is tanult, sokat olvasott, de ekkor szerzett jártasságot a zene világában is, kottázni tanult.
 Így képzelték el Tinódi Lantos Sebestyént egy fiktív, 18. századi ábrázoláson (forrás: Wikipédia) |
Kezdetben ő is vitézi pályán indult el, Török Bálint szolgálatában, első művét (Jázon és Medea) is ekkor írta, 1537-38 táján Dombóváron. Ugyanebben az időszakban megsebesült, katonai szolgálatra alkalmatlanná vált. 1541-ig Török Bálint szigetvári udvarában élt, megbecsült körülmények között. 1541-ben elesett Buda, addigi ura és pártfogója pedig fogságba esett, ekkor Tinódi élete is megváltozott. Szintén ebben az évben megírta Buda veszéséről és Török Bálint fogságáról című művét. Ettől kezdve szinte az összes műve a török elleni harcokról, az ellenük folytatott hadjáratok szükségességéről, harci buzdításokról, az összefogás fontosságáról szól.
Az 1541-es események után egy ideig még a Dunántúlon élt, ám a törökök folyamatos előretörése miatt a Dunántúlról Kassára költözött, valószínűleg az 1540-es évek végén, ahol családot alapított. Buda eleste után már országgyűlésekre járt, de meglátogatta az ütközetek helyszíneit is, amelyekről teljesen hiteles, versbe szedett leírásokat írt. Ezeket lant kíséretében, dallammal elő is adta, így egyfajta „híradósként” szolgált a korszakban, hiszen sokan az általa írt históriákból értesültek a körülöttük zajló eseményekről. Az 1545 februárjában zajló nagyszombati országgyűlésen megismerkedett Nádasdy Tamás országbíróval, aki pártfogásába vette a költőt, életük végéig jó barátságban maradtak.
1548-ban részt vett a nyírbátori országgyűlésen is, ekkor már Kassán élt családjával. Az 1552-es török hadjárat számos eseményét megörökítette, felkereste a várostromok helyszíneit és minden mozzanatot aprólékosan feljegyzett, köztük olyanokat is, amelyek később kizárólag az ő műveiben jelentek meg, másképpen elvesztek volna a történelem forgatagában. Természetesen járt Egerben is, Eger vár viadaljáról való ének, illetve az Egri históriának summája című munkái talán a legismertebbek manapság is. Nádasdy javaslatára Ferdinánd király 1553. augusztus 23-án nemesi rangra emelte, címereslevelet adományozott neki.
 Tinódi Lantos Sebestyén címere, szablyával és lanttal (forrás: Wikipédia) |
Tinódi ezt követően Kolozsvárra utazott kézirataival, hogy műveit kinyomtassa, illetve itt fejezte be Erdéli história című munkáját is. Műveinek gyűjteményes kiadása Cronica címmel jelent meg 1554-ben, szintén Kolozsváron. A munka az 1541 és 1552 között történt eseményeket dolgozza fel a nagy csaták helyszíneivel együtt. A Cronicába minden általa komponált dallam is bekerült az egyes énekek elé.
1555-ben távozott a Partiumból, rövid látogatást tett Egerben, majd ősszel visszatért Nádasdy sárvári birtokára. Itt is halt meg rövidesen, 1556. január 30-án.
Tinódi Lantos Sebestyén a 16. századi Magyarország egyik legnagyobb krónikása, történetírója, akinek a történelmi hitelesség lebegett a szeme előtt s nem az „alkotói szabadság”, vagy művei kiszínezése. Ez a fajta józanság, amellyel megörökítette a korszak főbb eseményeit, tehát elsősorban történetileg értékelhetők, s nem művészetileg. Mivel az általa leírtak történelmileg teljesen hitelesek, talán nem túlzás Tinódit „versben alkotó történésznek” nevezni. De akkor miért a költészetet hívta segítségül mondanivalója tolmácsolásához, miért nem prózában írt? Tehetjük fel a jogos kérdést. Az ötlete – a korszakhoz mérten – forradalmi volt több szempontból is. Mivel azok, akikhez szólni akart (vitézek, várnépek stb.) csak a legritkább esetben tudtak olvasni, így könyvek útján valószínűleg sosem értesültek volna a Tinódi által elmondottakról, amely mindamellett, hogy a tájékoztatást is akadályozta volna, Tinódinak sem hozott volna ismertséget, amelyre már csak a megélhetése miatt is szüksége volt. Verses-énekes előadásokat azonban a vitézek is szívesen hallgattak, win-win szituációt eredményezve ezzel a híres históriásnak.
 A históriás szobra Nyírbátorban (forrás: kozterkep.hu) |
Tinódi Lantos Sebestyén a 16. századi Magyarország legobjektívabb, leghitelesebb krónikása volt, munkái merőben eltértek az akkortájt divatos, szubjektív szemléletmódtól. Tinódi ráadásul – szintén a korszellemtől elfordulva – latin helyett magyarul írt és alkotott (részben szintén a közérthetőség miatt), amely édes anyanyelvünk értékét nézve csak még kiemelkedőbbé teszi a munkásságát.
Emlékét megőrizzük!
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Korábbi epizódok:
