A radikális nemzeti ideológiát hirdető Jobbik három képviselőt küldhet az Európai Parlamentbe. A párt "rasszista indulatokat" keltő retorikájának sikere érezhetően zavarba hozta a magyar (országi cio9nista)szerkesztőket. Cikkünk az Anatagonblog vitaestjén elhangzottakat idézi fel. A témával kapcsolatos kérdéseinkre reagált a Népszabadság, az MTV és a Magyar Rádió - áll a MÚOSZ lapjának beszámolójában, alább a folytatás eredeti formájában (az alcímek kivételével), rasszistázással és mindennel, ami kell. Bizonyára puszta véletlen, hogy a kevés kivétellel cenzúrát követelő alakok 90% zsidó, hiszen izraelita embertársaink "közismerten" támogatják a tőlük eltérőek jogait.

2009. június 10. – Nemzeti Kávéház, Budapest. Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt
Mit kezdjen a magyar média a radikális-rasszista, az EP választáson három képviselői helyet szerző Jobbikkal? - kezdődik a héber dzsemboriról szóló beszámoló. Egyáltalán kell-e valamit kezdeni a sok szempontból szélsőséges párttal, vagy épp olyan bánásmód illeti meg őket, mint a többi listát állító, parlamenti vagy parlamenten kívüli pártot? Hangot kell-e adni programjuknak, nézeteiknek, el lehet-e, és ha igen, érdemes-e elhallgatni őket? Többek között ezekre a kérdésekre próbáltak választ találni az Antagon médiablog beszélgetésén szerkesztők, újságírók (zömmel ballib zsidók illetve polkorrekt fideszes cionisták- a szerk.) közvetlenül a választások után.
Hírszerző: Nem lehet lehetőséget adni, hogy kifejtsék véleményüket
„I use the enemy” (kihasználom ellenségem) – idézte a Jobbik és a média kapcsolatát felvázoló bevezetőjében a Sex Pistolst Gavra Gábor, aki szerint a párt a kezdetektől jól használta a médiát. Két eszköze volt ehhez: a Magyar Gárda, ami megkerülhetetlen téma lett a médiában, valamint a „cigánybűnözés”, amire ugrott a magyar nyilvánosság”.
A Hírszerzőben vannak viták a Jobbik szerepeltetésével kapcsolatban, így egyelőre még nincs kialakult szerkesztőségi álláspont – mondta a főszerkesztő. Szerinte három külön területen érdemes vizsgálni a Jobbik szerepeltetését. „Nincs pardon” a Jobbik központi témáiban: „nem lehet a Jobbiknak lehetőséget adni arra, hogy akár interjúban, akár publicisztikában kifejtsék a véleményüket az ún. cigánybűnözésről, a nemzetközi zsidó nagytőkéről vagy a magyarországi kínaiakról” – mondta Gavra.
Ha szóhoz jutnak, 60%-ot is kaphatnak
„Az ilyenfajta megközelítéssel nem lehet vitába szállni, mert ha vitába szállunk vele, lehet akár 60 százalékos is a Jobbik, azzal morálisan emeljük azonos szintre ezeket a témafelvetéseket ugyanezeknek a társadalmi problémáknak a civilizált megközelítésével. Ennyire nem lehetünk posztmodernek” – jelentette ki.
Meg sem kell kérdezni őket
Más kérdés, hogy meg kell-e kérdezni a Jobbikot semleges vagy szakpolitikai kérdésekben, ez ügyben a Hírszerző szerkesztősége sem egységes – folytatta Gavra. Seres László, a korábbi főszerkesztő már 1998-ban a MIÉP-pel kapcsolatban is úgy gondolta, hogy nem kell megkérdezni őket például földügyben. „Ezzel alapvetően egyetértek, de nagyon nagy csapda rejlik ebben” – mondta Gavra, aki szerint lehetőség van arra, hogy a Jobbik akár országos népszavazást is kezdeményezhet a termőföld kérdéséről 2011-ben. „Ha ez lesz, nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne számoljunk be róla.” Gavra úgy látja, van olyan terület is, ahol a Jobbik a média „szövetségese” – ilyen például a pártfinanszírozás kérdése. „Ezekben az esetekben nem hallgathatjuk el, hogy a Jobbiknak pozitív szerepe van” – mondta.
"Főleg, hogy van kuruc.info"
„Valamilyen egészen furcsa médiafelfogás rajzolódott ki ebből a vitaindítóból” – reagált Stumpf András Gavra szavaira. „Olyan, mintha hatalom lenne a kezünkben, mintha eldönthetnénk, hogy milyen teret biztosítunk a Jobbiknak – nincs így. Nem 1972-ben vagyunk pártértekezleten, hogy megmondjuk, kit, mit lehet karanténba zárni. Senkinek nincs olyan hatalma, hogy ha nem beszél valamiről, akkor az nincs. Főleg úgy, hogy van kuruc.info” – mondta. A Heti Válasz onnantól kezdve, hogy „érdekesek kezdtek lenni”, foglalkozott a Jobbikkal, és ezen túl is foglalkozni fognak velük – mondta Stumpf, aki példaként azt hozta fel, hogy egy asztalhoz ültették Morvai Krisztinát és Mohácsi Viktóriát, hogy „vitatkozzanak a cigánybűnözésről”.
„Nagyon komcsi megközelítésnek látom azt, hogy nem lehet egy témát beengedni egy interjúba. Ilyen nincs. Ha nem tudod megfogni a saját eszközeivel – use the enemy, ha enemy –, akkor rossz interjút csináltál. Egy interjúban is lehet úgy kérdezni, hogy kiderüljön: Morvai Krisztina nem tud arra válaszolni, hogy mi van a »cigánytenyészetekkel«” – érvelt Stumpf, aki szerint a sajtó szerepének félreértékelése és túlértékelése rajzolódik ki abból, amit Gavra mondott. Nem lehet elhallgatni őket, egyszerűen a saját belátásunk szerint, a súlyuknak megfelelően be kell róluk számolni – mondta, hozzátéve: az elhallgatás ráadásul nagyon jó téma is volt a Jobbiknak. Stumpf szerint azt, hogy a Jobbik vállalhatatlan, publicisztikában meg lehet írni, az újságíróknak pedig inkább arról kellene vitatkozniuk, hogyan lehetnének jobb újságírók.
Vitának sem szabad teret engedni
Komoly vita alakult ki Stumpf véleménye nyomán, Katona Éva, a Kreatív volt főszerkesztője, a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesületének főtitkára például – másokkal együtt – úgy látja, hogy a médiának óriási hatalma van. „Ha legitimmé avat olyan szavakat, mint a cigánybűnözés, ha legitimálja az erről szóló vitákat, akkor elősegíti, hogy ez a téma elfogadhatóvá váljon” – vélekedett. Gavra pedig azt vetette Stumpf véleménye ellen, hogy az olvasók iránti felelősség, a tájékoztatás kötelessége létezik, de egy magánpénzből működő médiának nem lehet előírni, hogyan és milyen terjedelemben számoljon be egy pártról.
TV2: Sokan néznék, mégsem adják
A TV2 és a Blikk is ezen az állásponton van. A kereskedelmi tévében a Jobbik választások előtt nem szerepelt túl sokat, a Magyar Gárdát pedig egyenesen reális veszélynek tekintették a szerkesztők. „Nem voltam meggyőződve arról, hogy ebből nem lesz minden második faluban cigányverés” – vallotta be György Bence, a TV 2 Tények című hírműsorának felelős szerkesztője, aki úgy gondolja, az ilyen szervezetek bármit képesek megtenni azért, hogy bekerüljenek a médiába. „Ha veszélyesnek tartjuk a Magyar Gárdát, akkor az elhallgatás helyett nem pont az a dolgunk, hogy akár álruhában megnézzük, megkérdezzük, hogy mit akarnak, és aztán leírjuk, hogy mi az igazság?” – vetette fel erre Stumpf.
„A TV2-nek nem dolga bizonyos határon túl, hogy beszámoljunk egy pártról. Ha egy pártnak olyan gondolatai vannak, amiket nem tudunk elfogadni, arról majd eldöntjük, hogy hogyan számoljunk be. Az sem fér bele, hogy Jan Slota minden nap üvöltse nálunk a magyarok bűneit, pedig érdekes, biztos néznék is sokan, mégsem adjuk” – mondta György Bence.
Blikk: A Jobbikkal semmiképp sem
„A Blikkben ha kimondva nem is, de a gyakorlatban az volt az álláspont, hogy a Jobbikkal semmiképp sem foglalkozunk, ez a választások után is így marad. Nincs velük kapcsolatban semmilyen kötelezettségünk. Ha meg az olvasók olyan újságot akarnak venni, amiben sokat írnak a Jobbikról, akkor majd olyat vesznek. A mi olvasóink egyként apolitizáltak, szavazni sem járnak, az újság karakterébe sem illik a politika” – mondta Erdélyi Péter, a Blikk rovatvezetője.
"Ha megkérdezel valakit, azt jelenti, kíváncsi vagy rá"
„Úgy nem lehet jobb újságírónak lenni, hogy nem írsz valamiről. Németországban nagyon jól sikerül karanténban tartani az NPD-t, mert közmegegyezés született erről, mindenki betartja. Ez Magyarországon több okból sem működne” – mondta Weyer Balázs. Az origo főszerkesztője szerint ha egy újságíró nem akarja elhallgatni a témát, két lehetősége van: az egyik, hogy amivel nem ért egyet, arról nem ír, bár ez szerinte veszélyes, könnyen pestisként terjedő módszer lehet. A másik, járhatóbb út, hogy „újságírói eszközökkel rámegyünk a témára, és bemutatjuk, hogy amit akarnak, az baromság.” Weyer szerint ennél sokkal kevésbé problémás esetekben sem volt soha kötelező, hogy az újságírók reflektálatlanul adják tovább a hülyeséget, ugyanakkor Gavrával egyetértve azt mondta, azt el tudja képzelni, hogy nem készítenek nagyinterjút a Jobbik vezetőivel. „Ha leültetsz valakit, és kérdezed, az azt jelenti, hogy kíváncsi vagy rá”.
Az origónak egyébként nem volt és nincs is egységes politikája a Jobbikkal kapcsolatban. „Azt az elvet követjük, hogy mindenkivel egyformán, méltányosan kemények vagyunk, legyünk velük is azok” – mondta a főszerkesztő.
"Nincs kompromisszum, mikor írjuk le, hogy az elkövető roma volt"
A legnagyobb probléma az, illetve az probléma – mondta Stumpf –, hogy a média nem tudja, hogyan beszéljen arról, amit a Jobbik cigánybűnözésnek hív. Még arról sincs kompromisszum, mikor írjuk le, hogy az áldozat vagy az elkövető roma volt. „Nem érzi és nem is érezheti úgy az ilyen problémákkal is küzdő olvasó vagy tévénéző, hogy az ő világát leköveti a média. Ezért lehetett tere a Jobbiknak, mert ebben a PC beszédmódban dagonyázva nem tudtunk semmit közölni a problémáról” – mondta, és ebben Gavra is egyetértett vele.
A hírérték alapján

Megkerestünk néhány olyan szerkesztőséget is, akik nem képviseltették magukat az Antagon beszélgetésén. Kérdéseinkre az MTV hírigazgatójától, a Kossuth Rádió főszerkesztőjétől és a Népszabadság belföld rovatának vezetőjétől kaptunk választ.
A két közszolgálati médium hasonlóan áll a kérdéshez. „Egy bejegyzett, a törvényes működését eddig egyetlen erre hivatott szerv/intézmény által sem megkérdőjelezett párttal kapcsolatosan nincsenek speciális irányelveink: konkrét esetekre konkrét válaszaink születnek, legyenek ezek akár a párt üzenetei és tettei, akár a pártra vonatkozó hírek, üzenetek, vélemények” – írta kérdéseinkre Kerényi György, a Kossuth Rádió főszerkesztője, aki egyébként az Angaton beszélgetésre is hivatalos volt, de elhárította a felkérést.
„A választások után az MTV európai parlamenti pártként fogja kezelni a Jobbikot. Amikor beszámolunk az Európai Parlamentben történtekről, hírérték alapján foglalkozunk a Jobbik kezdeményezéseivel, javaslataival, felszólalásaival. A magyarországi belpolitikai tekintetben a Jobbik továbbra is egy parlamenten kívüli párt, az MTV, ahogy eddig is, hírérték alapján számol be a párt hazai tevékenységéről” – kaptunk hasonlóan kimért választ Bednárik Imrétől, az MTV hírigazgatójától.
Német(országi) mintára hallgat el a Teller-levél hamisító Népszabadság
A Népszabadság minden Jobbikra vonatkozó fontos információval ellátja olvasóit, és ha ezek hitelességéhez szükséges, megkeresik, megkérdezik az érintetteket is. „Egyebekben viszont nem kívánunk teret adni e párt képviselőinek, interjút például nem készítünk velük” – válaszolta Nagy N. Péter rovatvezető a vitán is elhangzott álláspontot ismételve kérdésünkre. „A német közszolgálati médiumok értékorientációját tartjuk jónak, akik ugyan az ottani szélsőséges pártoknak nem adnak megnyilvánulási lehetőséget, de a lehető legkorrektebben számolnak be minden velük kapcsolatos hírről” – tette hozzá.
(eMasa nyomán)