26 (a mostaniakkal 30) - ennyi írás született eddig az időközben nemzetközi szintre emelkedett, egyedülálló holokauszt-vita keretén belül, ami a Kuruc.infón zajlott.


Portálunk munkatársa, Perge Ottó vitaindítójára válaszolt előbb Karsai László, majd Ungváry Krisztián, a két történész után pedig egy svájci (de a cionista gondolatrendőrség elől Moszkvába menekült) revizionista, Jürgen Graf is bekapcsolódott a vitába.

Szó szót, kör kört követett, s mindenki felsorakoztatta érveit (bizonyítékait kevésbé, egyrészt, mert valaminek a meg nem történtére nehéz bizonyítékot találni, sőt, annak kell, pontosabban kellene ilyet felmutatni, aki vádol, de ilyen ugye nem nagyon van), mi pedig, amikor azt láttuk, hogy egymás meggyőzésére esély nincs, arra viszont igen, hogy az elő-előforduló önismétlések miatt ellaposodhat e sajtótörténeti ritkaságszámba menő pengeváltás-sorozat, úgy döntöttünk, lezárjuk a vitát, és felkérjük a feleket, egy utolsó körben összegezzék gondolataikat, foglalják össze érveiket, ha kívánják, esetleg reagáljanak az előző kör írásaira, és egy-egy végszóval tegyenek pontot e vita végére.

A holokauszt-kérdéskört ezzel természetesen nem lehet lezárni, hiszen arra csak akkor volna esély, ha mindkét oldal számára megnyugtató válasz születik. De ehhez persze nem a kutatást és a vitát tiltó jogszabályra, hanem egyenes beszédre és tudományos kutatásokra lenne szükség. Csak hát akik mindezt tiltják, nagyon jól tudják, miért teszik...

Önök viszont büntetlenül hangot adhatnak a véleményüknek a vitazáró elolvasása után: a szavazás dönti el, ki volt a meggyőzőbb olvasóink számára.

Mi pedig megköszönjük az érdekfeszítő írásokat valamennyi résztvevőnek: sokat tanulhattunk és számos új tapasztalattal gazdagodtunk.

Következzen hát az utolsó forduló, ABC-sorrendben haladunk.

Jürgen Graf: Válasz egy kontárnak: dr. Karsai László és a „holokauszt”

/English version below/

Raul Hilbergnek, aki 2008-ban távozott el az élők sorából, kiváló ismeretei voltak a háború idejéből való német dokumentumokról, amelyekből több százszor idéz The Destruction of the European Jews című háromkötetes tanulmányában. Az ember azt hinné, hogy egy ilyen kiváló specialista bizonyára a legalkalmasabb személy lett volna a revizionisták megcáfolására, de, ami azt illeti, Hilberg inkább ignorálta őket és úgy tett, mintha soha nem hallott volna érveikről. Ő tudta, miért.

Fővonalbeli holokauszt-történészek nagyon jók abban, hogy előadásokat tartsanak hallgatók előtt, akik annyira agymosottak, hogy álmukban sem mernék megkérdőjelezni a tények kóser változatát. Jók abban is, hogy konferenciákon beszéljenek egymás előtt, ahol haszontalan spekulációkba merülve felhőkre épített hamis problémákon vitatkoznak, mint például, hogy mikor adták ki az (állítólagos) parancsot a zsidók kiirtására. Másrészről elkerülnek minden vitát kompetens revizionistákkal, mert tudják, hogy egy ilyen vita veszélyes lenne számukra. Végül is azok kemény kérdéseket tehetnének fel nekik, amelyekre nem tudnának válaszolni.

Első pere során a német születésű Ernst Zündel ellen, amelyet Torontóban tartottak 1985-ben, Raul Hilberg ostoba módon beleegyezett, hogy fellépjen a vád tanújaként. Könyörtelenül kikérdezve kereszt-kihallgatásban Zündel harcias ügyvédje, Douglas Christie által, a vezető zsidó holokauszt-tudóst elérte Waterlooja. Christie kérdezte őt Hitler minden zsidó kiirtására vonatkozó állítólagos parancsa felől, amelyet Hilberg könyvének első kiadásában említett (a második kiadás akkor előkészítésben volt). Végtelen köntörfalazás után Hilberg végül is beleegyezett, hogy nincs bizonyíték ilyen parancs létezésére. Kénytelen volt bevallani azt is, hogy ő nem ismer szakértői jelentést, amely bizonyította volna, hogy bármely helyiséget bármely nemzetiszocialista koncentrációs táborban valaha is emberölő gázkamraként használtak volna.¹ Ez után a kínos és megalázó élmény után Hilberg visszautasította a meghívást, hogy tanúskodjék a fellebbviteli tárgyaláson három évvel később.

2010 tavaszán Perge Ottó magyar revizionista kihívta az ortodox holokauszt-történet védőit egy vitára. Két történész, dr. Ungváry Krisztián és dr. Karsai László – akik az ország vezető holokauszt-tudósai hírében állnak – elfogadta ezt a kihívást. Ezt csak az a tény magyarázhatja, hogy a dokumentumok elégtelen ismeretében nem tudatosították, hogy milyen gyenge lábon áll az exterminácionista tétel. Azon kívül biztonsággal feltételezhetjük, hogy egyikük sem olvasott el soha egy komoly revizionista könyvet sem. Ha ismerték volna például Germar Rudolf Lectures on the Holocust² című könyvét, megértették volna, hogy ügyük kezdettől fogva reménytelen volt, és sohasem egyeztek volna bele egy vitába. Most megbánhatták, hogy megtették.

E közül a két magyar anti-revizionista közül kétségtelenül dr. Ungváry a tisztességesebb ember. Míg érvei alapvetően éppoly gyengék mint dr. Karsiéi, ő legalább tartózkodik attól, hogy sértegesse a revizionistákat. Dr. Karsai durva és arcátlan modora tanúskodik „Magyarország vezető holokauszt-tudósának” szánalmasan alacsony erkölcsi és szellemi színvonaláról.

Válaszomban dr. Karsainak, először meg akarom vitatni Válasz egy hungaristának és Jürgen Graf moszkvai történésznek című cikkét, amely a Kuruc.info portálon jelent meg. Nem fogom kommentálni állításait olyan kérdésekről, mint a szovjet hadifoglyok sorsa vagy az eutanázia, amelyek bizonyára fontosak, de nincsenek kapcsolatban a zsidók állítólagos holokausztjával (a szovjet hadifoglyokkal való bánásmódról már két korábbi cikkemben elmondtam, ami mondanivalóm volt).

Mint a legtöbb holokauszt-történész, dr. Karsai is úgy értelmezi Hitler Adolf zsidóellenes kirohanásait, amelyekben ő a zsidók „megsemmisítésével” fenyegetett, mint kemény bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy egy ilyen megsemmisítés valóban megtörtént. Állítja, hogy én nem tudok válaszolni kérdésére, miért ismételte meg Hitler több alkalommal is, amit 1939. január 30-i beszédében kimondott, és miért idézte Goebbels ismételten ezeket a fenyegetéseket.

Ha megkérdezzük a holokauszt-történészeket, miért nincsenek dokumentumok emberölésre szolgáló gázkamrákról, és miért nincsenek az elgázosított zsidók holttestét tartalmazó tömegsírok a hat állítólagos „megsemmisítő tábor” egyikében sem, azt válaszolják, hogy a németek, akik el akarták rejteni atrocitásukat a világ elől, kódolt nyelvet használtak, és a gázkamrák áldozatainak holttestét elégették. De miért? Miért törődtek volna kódolt nyelv használatával, és miért fecséreltek volna el óriási mennyiségű üzemanyagot holttestek millióinak az elégetésére, hogy elrejtsék gaztetteiket? Hiszen Himmler és Goebbels állandóan kikürtölték az egész világ előtt, hogy meg akarják semmisíteni a zsidókat! A dr. Karsaihoz hasonlók nyilvánvalóan nem veszik észre, vagy úgy tesznek, mintha nem vennék észre, ezt a kirívó ellentmondást.

Mellesleg Jehuda Bauer izraeli holokauszt-tudós kijelentette, hogy Hitler 1939. január 30-i kiirtási fenyegetése nem egyéb mint egy „érzelmi, tétova fenyegetés”.³ Amellett, még ha a Harmadik Birodalom vezető politikusainak különböző kijelentései egy specifikus népgyilkos szándékot fejeztek is ki, azok még mindig nem bizonyítják, hogy – és ha igen, milyen módon – véghezvitték ezt a szándékot. A történelemírásban nem az az elsődleges fontosságú, amit a politikusok kijelentettek, hogy mit szándékoznak tenni –különben az egész történelemírás tele lenne lapos dumákkal, megalomániás hazugságokkal és hamis ígéretekkel –, hanem az, hogy ténylegesen mit tettek, azaz: ami valóságosan történt.

Ez elég kell, hogy legyen a tárgy lezárásához.

Amikor Goebbels naplójáról vitáztunk, megemlítettem a tényt, hogy 1942. március 7-én Goebbels javasolta Madagaszkár vagy valamely másik sziget kiutalását a zsidók számára a háború után. Rámutattam, hogy az első az állítólagos megsemmisítő táborok közül, Chelmno, már 1941 decemberében kezdett el működni, ami azt jelenti, hogy már sokkal 1942 márciusa előtt kellett léteznie egy megsemmisítő politikának. Mivelhogy Goebbels Németország egyik vezető embere volt, nem lehet, hogy ne lett volna tudomása erről. Dr. Karsai szánalmasnak nevezi ezt az érvet, és azt állítja, hogy „Goebbels korántsem volt a holokauszt ügyében a legtájékozottabb náci vezető. Közismert tény, hogy pl. az 1942 január 20-i wannseei konferenciára sem hívták meg a Propaganda Minisztérium képviselőjét.”

Ezért dr. Karsai nem találja meglepőnek, hogy Goebbels csak 1942. március 27-én értesült a megsemmisítő politika létezéséről, híres naplóbejegyzése napján, amelyben állította, hogy a zsidókat egy „barbár bánásmódnak” tennék ki, és hogy nem sokat hagynának életben közülük.

Jehuda Bauer már 1992-ben ezt írta:⁴ „A nyilvánosság még mindig ismétli, újra meg újra, a buta történetet, hogy a zsidók kiirtását a Wannsee[-konferencián] határozták el.”

„Magyarország vezető holokauszt-tudósa” a világon az egyik legutolsó ember kell, hogy legyen, aki hisz ebben a „buta történetben”. Máskülönben nem érvelne azzal, hogy Goebbels 1942. március elején még semmit sem tudott a megsemmisítési politikáról, „mert a Propaganda Minisztériumnak egy képviselője sem volt meghívva” erre a konferenciára.

Valójában, a Wannsee-konferencia jegyzőkönyve⁵ semmiképpen sem támogatja az exterminácionisták tantételét. Egyszerűen állítja, hogy a zsidókat ki fogják telepíteni keletre, ami megegyezik más német dokumentumokkal, amelyek pontosan ugyanazt a politikát írják le. Mielőtt dr. Karsai a szokásos elcsépelt magyarázathoz folyamodik, hogy a nácik kódolt nyelvet használtak, amelyben az „evakuáció keletre” „kiirtást” jelentett, szeretném figyelmét felhívni a következő mondatra a jegyzőkönyvben:

„A 65 évnél idősebb zsidókat nem szándékozzuk evakuálni, hanem egy öregek gettójába akarjuk küldeni őket; erre a célra Theresienstadtot vettük fontolóra.”

Ha az „evakuálni” a „megölni” kódszava volt, akkor ez a mondat nyilvánvalóan azt jelenti, hogy a 65 évesnél öregebb zsidókat nem ölnék meg, hanem egy öregek gettójába küldenék. De ha lett volna egy megsemmisítési politika, akkor a világon semmi ok nem lett volna rá, hogy megkíméljék az öreg zsidókat, akiktől nem lehetett kemény munkát elvárni. Ők lettek volna természetesen a legelső jelöltek a „gázkamrákra” és az „elgázosító teherautókra” ha lettek volna ilyenek.

Elementary, my dear Watson! [Alapvető, kedves Watsonom – Sherlock Holmes mindig visszatérő szavai tudós segédjéhez Conan Doyle detektívregényeiben.]

A szerbiai zsidók sorsa témában dr. Karsai ezt állítja: „Graf szerint Szerbiában nem ölték meg a zsidó nőket, gyerekeket és időseket. Vagy tudatosan hazudik, vagy nem ismeri az eredeti forrásokat. Heydrich a wannseei konferencián már azt említette, hogy Szerbiában a zsidókérdést megoldották.”

A háború idejéből való, általam idézett német dokumentumok szerint hosszas viták után elhatározták, hogy 8000 szerbiai zsidó férfit le kell lőni, és 20.000 zsidó nőt és gyereket, valamint öreg zsidót hajóval a táborokba kell evakuálni Keletre. A kifogás, hogy „hajóval keletre a táborokba evakuálni” valójában azt jelentette, hogy „le lesz lőve”, minden határon túlmenően abszurd lenne – ebben az esetben miért nem használtak a német hatóságok kódolt nyelvet, amikor a szerbiai zsidó férfiakról beszéltek, hanem nyíltan állították, hogy őket le fogják lőni?

Dr. Karsai kijelentései ellenére Heydrich nem állította a Wannsee-konferencián, hogy Szerbiában a zsidókérdés meg van oldva. A jegyzőkönyvben az áll, hogy még 10.000 zsidó él Szerbiában. Mielőtt azzal vádolna engem, hogy hazudok, vagy nem ismerem a dokumentumokat, Magyarország vezető holokauszt-tudósa jobban tenné, ha behatóbb ismereteket szerezne a dokumentumokról!

Mellesleg Reuben Ainsztain zsidó író említi jugoszláv zsidók jelenlétét a háború alatt a Lodz közelében fekvő Janov táborban.⁶ A holokauszt-irodalom semmit nem tud zsidók deportálásáról a korábbi Jugoszláviából keletre. Mivel semmi látható ok nincs rá, hogy Ainsztain miért találta volna ki ezt a történetet, állítása erős bizonyíték arra, hogy jugoszláv (azaz szerb) zsidókat valóban „evakuálták a táborokba keletre”.

A bevetési csoportokra [„Einsatzgruppen”] kapcsán dr. Karsai ezt írja: „Graf szerint az Einstzgruppék jelentései igen gyanúsak. Szerintem meg az a „történész” gyanús, aki szerint […] elég az eredeti forrásokat csak meggyanusítani.”

Dr. Karsai nyilvánvalóan azt gondolja, hogy ezek a jelentések, amelyek nagyszámú zsidó megölését írják le, kétségbevonhatatlanul hitelesek.

Válaszomban dr. Karsai 13. számú érvére említettem egy konkrét példát arra, hogy az Einsatzgruppék jelentései valóban gyanúsak. Most felhozok még egy példát állításom megerősítésére, hogy egy felelős történésznek a legnagyobb óvatossággal kell kezelnie ezeket a jelentéseket.

A 33.711 ukrán zsidó állítólagos lemészárlása 1943. november elején Babi Yarban, Kijev közelében a leghírhedtebb vérfürdő volt, amit a németek számlájára írtak a keleti fronton. Ez a szám megjelenik 1941. október 7-én egy Einsatzgruppe jelentésében.⁷ A tények elfogadott változata szerint ezt a 33.711 zsidót 1941. szeptember 29-én lelőtték és holttestüket bedobták a Babi Yar vízmosásba. De az első tanúk teljesen más történeteket mondtak el: a mészárlást egy temetőben követték el, vagy egy temető közelében, vagy magában Kijev városában, vagy a Dnyeper partjain. Ami a gyilkos fegyvereket illeti, a korai tanúk beszéltek puskákról, géppuskákról, géppisztolyokról, kézigránátokról, bajonettekről, késekről; némelyik tanú azt állította, hogy az áldozatokat halálos injekciókkal ölték meg, míg mások arról számoltak be, hogy belefullasztották őket a Dnyeperbe, vagy élve eltemették, vagy elektromos árammal ölték meg, vagy harckocsikkal szétlapították őket, vagy aknamezőkre hajtották, vagy hogy koponyájukat szikladarabokkal verték szét, vagy elgázosító-teherautókban gyilkolták meg őket.⁸ Most hát, ez az, amit szolid, megbízható bizonyítéknak nevezünk. Igaz, dr. Karsai?

Mivel a szovjetek nem találtak emberi maradványokat Babi Yarban, amikor Kijevet 1943. november elején visszafoglalták, még egyszer a hagyományos magyarázatra kényszerültek: a németek kihantolták és elégették a holttesteket, mielőtt 1943. szeptember második felében visszavonultak. De 1943. szeptember 26-án német felderítő repülőgépek fényképezték Babi Yart. A légifelvétel nem mutat sem tüzeket, sem nyitott sírgödröket, sem bármilyen emberi tevékenység nyomait.⁹

Így az 1943. október 7-i jelentésnek, amely a képzeletbeli mészárlást megemlíti, szükségszerűen hamisnak kell lenni, akár kitalált, akár nem. Ez azt is jelenti, hogy minden más Einsatzgruppe-jelentést is eleve gyanúsak kell tekinteni.

Dr. Karsai kérdésére, hogy a német hatóságok miért tiltották meg a zsidók kivándorlását 1941 októberében, Perge Ottó azt felelte, hogy a németeknek szükségük volt a zsidókra mint munkaerőre. Én más választ adtam: A németek meg akarták akadályozni a zsidók hozzájárulását a szövetségesek háborús erőfeszítéseihez mint katonák, technikusok, tudósok stb. Dr. Karsai számára ez a magyarázat „még ostobább” volt, mint a Perge Ottóé; ő kitart amellett, hogy a németek azért tiltották meg a zsidók kivándorlását, mert kiirtásukat tervezték.

Magyarország vezető holokauszt-tudósának vannak talán rejtett tehetségei, amelyeket én nem vettem észre, de a logikus gondolkodás bizonyára nem tartozik azok közé. Különben felfogta volna, hogy elmélete, mely szerint 1941 októberében a nemzetiszocialisták azért tiltották meg a zsidók kivándorlását, mert ki akarták irtani a zsidókat, szöges ellentétben áll korábbi állításával, hogy 1939 januárjában, amikor híres beszédét tartotta a Reichstagban, Adolf Hitler már elkötelezte magát egy megsemmisítési politika mellett. Ha ez lett volna az eset, a zsidó kivándorlást természetesen rögtön megtiltották volna, de éppen ez nem történt. Ellenkezőleg: a birodalmi kormány tevékenyen elősegítette azt! 1939. február 11-én, kevesebb mint két héttel Hitler beszéde után, Reinhard Heydrich vezetése alatt megalakult a „Reichsstelle für jüdische Auswanderung” [Birodalmi Zsidó Kivándorlóhivatal] Berlinben.¹⁰ A „Protektorat Böhmen und Mähren” [Cseh-Morva Protektorátus] létrehozását követően, 1939. július 15-én Adolf Eichmann SS-Hauptsturmführer [százados] Heydrichtől parancsot kapott egy ilyen hivatal felállítására Prágában is.¹¹

Az okokat illetően, hogy végül is miért tiltották meg a zsidó kivándorlást, mind a kettőnknek, Perge Ottónak és nekem is igazunk volt. Válaszaink nem zárják ki, hanem kiegészítik egymást. Míg a németek valóban meg akarták akadályozni, hogy a zsidók a szövetségeseknek dolgozzanak, azt is akarták, hogy dolgozzanak a német oldalnak. 1942-től kezdve a zsidó kényszermunka egyre fontosabb szerepet játszott a német hadiiparban, amint azt számos dokumentum bizonyítja.¹²

Az Encyclopedia of the holocaustból megtudhatjuk, hogy még Sobiborban, az állítólagos megsemmisítő táborban is „néhány [zsidót] alkalmaztak a műhelyekben mint szabókat, cipészeket, ácsokat és így tovább”¹³.

Sobiborban a zsidó munkásokkal emberségesen bántak. Leon Feldhendler, aki 1943 januárjától októberéig abban a táborban volt internálva, elmondja: „Az iparosok nagyon jól éltek, műhelyeikben kényelmes szálláshelyeik voltak. […] Napi adagjuk egy fél kilogramm kenyérből, levesből, lóhúsból állt, a szállítmányok érkezésekor (kétszer egy héten) dara. […] Munkaidő reggel 6-tól délig, egy óra ebédidő, és ismét munka délután 5 óráig. 5 órától este 10-ig szabadidő.”¹⁴

Nehéz volna érvelni, hogy a zsidó Feldhendler szándékosan szépítette az állapotokat Sobiborban, hogy tisztára mossa a nemzetiszocialista rendszert!

Dr. Karsai azt írja: „A Kreml előtt sétálva, Graf talán elgondolhatna azon, hogy miért nem engedték ki a tudatlan haszid rabbi-növendékeket, a zsidó csecsemőket, a betegeket, az aggastyánokat?”

A Kreml előtt sétálva Graf azt tanácsolja Magyarország vezető holokauszt-tudósának, hogy olvassa el újra és válaszolja meg Perge Ottó 4. számú kérdését. El kellene újra olvasnia az én válaszaimat is dr. Ungváry 3., 4. és 5. érveire is.

Az állítólagos elgázosító teherautókra (gas vans) vonatkozóan megkérdeztem dr. Karsait, hol láthatnék egy ilyen járművet. Tekintettel a tényre, hogy feltételezetten nagyszámú zsidót gyilkoltak meg ilyen teherautókban (Chelmnoban 145.000, és ezreket vagy tízezreket a keleti front mögött), ez bizonyára nem volt indokolatlan kívánság. Utalva Pierre Maraisra¹⁵ és Ingrid Weckertre,¹⁶ akik lelkiismeretesen elemeztek minden elérhető bizonyítékot, rámutattam, hogy a két dokumentum, amelyek állítólag megerősítik az elgázosító teherautók létezését, „harmadosztályú hamisítványok”.

Erre dr. Karsai azt válaszolta: „Grafnak, szegénynek, kellenének az eredeti elgázosító teherautók. Én kevéssel is beérem: azokkal az eredeti náci dokumentumokkal, belső SS-iratokkal, a hiteles bizalmas hivatalos levelezés irataival, amelyek az elgázosító teherautókról szólnak. […] Graf kénytelen azt hazudni, hogy ezek az eredeti náci iratok ,harmadrendű hamisítványok’. Mivel neki tudnia kell, hogy ez nem igaz, kénytelen vagyok őt a holokauszt-tagadók azon táborába besorolni, akiket Deborah Lipstadt ,aljas gazembereknek’ nevez.”

Dr. Karsai vulgáris sértései nem tudják álcázni azt a tényt, hogy ő egy tudatlan ember, akinek fogalma sincs arról, hogy miről beszél. Nem tudom, hogy ő ért-e franciául és németül, de bizonyára beszél angolul, így, ha nem tudta elolvasni Pierre Marais könyvét vagy Ingrid Weckert tanulmányának német eredetijét, legalább elolvashatta volna az utóbbi angol fordítását.

Az egyedüli állítólag a háború idejéből származó dokumentumok az elgázosító teherautókról azok, amelyeket első cikkemben említettem: a „Becker-dokumentum” és a „Just-dokumentum”. Az első olyan nyilvánvaló hamisítvány, hogy Kogon, Langbein, Rückerl fel sem vették ismert kollektív kötetükbe, a Nationalsozialistische Massentötungen durch Giftgas¹⁷ címűbe. [Nemzetiszocialista tömeggyilkosságok mérgező gázzal]. Ami azt illeti, ez a dokumentum kifejezetten beszél „gázosításról”, ami ellentétben áll a hagyományos exterminácionista állítással, hogy a németek kódolt nyelvet használtak. Vessünk most egy közelebbi pillantást a második dokumentumra, amelyet ezen járművek létezésének bizonyítékaként felhoznak: egy levélre, amelyet állítólag az SS-Reichssicherheitshauptamt (Birodalmi biztonsági főhivatal)-ból írtak a Gaubschat autógyártó cégnek. Már maga a kezdet mutatja, hogy itt valami bűzlik:¹⁸

„Berlin, 1942. június 5. Einzigste Ausfertigung [=legegyetlenebb kiadmány] Szigorúan titkos.
Technikai változtatások az üzemben használt és a jelenleg gyártás alatt levő speciális járműveken.
1941 decembere óta például, 97.000 lett feldolgozva három jármű használatával, anélkül, hogy a járműveken valami hibát észleltünk volna.”

Ez egyszerűen nevetséges. A formula „einzigste Ausfertigung” nem létezik a németben, éppen úgy ahogy a magyarban sem a „legegyetlenebb kiadmány”. Továbbá: teljesen értelmetlen egy levelet „például”-lal kezdeni. Végül a szöveg nem tünteti fel, hogy mi lehet az a „97.000”, amit feldolgoztak.

Habár „a járműveken semmi hibát nem észleltek”, a levél írója mégis tekintélyes számú változtatást követelt, amelyek közül az első az alábbi volt: „A CO gyors beáramlásának lehetővé tételére, míg egyidejűleg túl nagy nyomás felépülésének megakadályozására, két 10 x 1 cm nagyságú nyitott rést kell elhelyezni a hátsó fal tetején.”

Ez csak azt jelentheti, hogy a levél írásának időpontjában nem voltak ilyen rések a hátsó fal tetején. De ha egy teherautó motorjának kipufogó gázait bevezetjük a kocsiba, és a kocsinak nincs semmi nyílása, az szétszakad a túlnyomástól, vagy a motor egyszerűen leáll. Bármely esetben a németek még 97 zsidót sem tudtak volna „feldolgozni” ilyen járművekben, nemhogy 97.000-et. A szöveg még több más technikai abszurditást is tartalmaz. Hogy a holokauszt-történészek kénytelenek ilyen otromba hamisításokat idézni az elgázosító teherautók bizonyítékaként, tisztán mutatja kétségbeesésük mértékét.

Címe ellenére ennek a cikknek csak mintegy fele foglalkozik az auschwitzi gázkamrákkal vagy a holokauszt-témával általánosságban. Nem foglalkozom azzal, hogy dr. Karsai azon állításaira, amelyeknek nincs közük a zsidók állítólagos holokausztjának problémájához, válaszoljak, egy kivétellel (lásd a 8. pontot).

Dr. Karsai azt írja: „Hitler a szláv népeket alacsonyabb rendűeknek (,Untermenschen’) tekintette. Hírhedt asztali beszélgetéseiben (,Tischgesprächen’) több ízben hangsúlyozta, hogy a német befolyási szférában a szlávok helóták, rabszolgák lesznek.”

Hogy a nemzetiszocialisták a szlávokat alacsonyabb rendűeknek tekintették, az csak egy további szívós mítosz a Harmadik Birodalomról. Mivel a kérdésnek semmi köze sincs a holokauszthoz vagy a gázkamrákhoz, nem fogom azt részleteiben elemezni, és csupán az alábbi négy pontra fogok szorítkozni:

1) Az „Untermensch” szó valóban létezett a nemzetiszocialista terminológiában, de nem vonatkozott a szlávokra. A társadalom kriminális és élősködő söpredékének karakterizálására használták, amely minden nemzetben létezett, beleértve a németet is.

2) Felkérem dr. Karsait, hogy mutasson nekem egyetlen kijelentést egy nemzetiszocialista politikustól vagy a Harmadik Birodalom valamely faji szaktudósától, amelyben a szlávokat „Untermenschnek” nevezik.

3) Ha Hitler a szlávokat alsóbbrendűeknek tekintette volna, akkor természetesen nem szövetkezett volna a szlovákokkal, horvátokkal és a bolgárokkal, és nem engedte volna meg ukrán SS-hadosztályok létrehozását sem.

4) Hitler „asztali beszélgetései” nem megbízható történelmi források, mert nem lehet biztonsággal megállapítani, hogy Hitler valóban megtette-e a neki tulajdonított kijelentéseket.

Dr. Karsai azt írja: „A szakmabeli történészt többek között az különbözteti meg az olyan amatőr történészektől mint Pergéék, hogy igyekszik objektíven, ,sine ira et studio’ vagyis harag és elfogultság nélkül elemezni a rendelkezésére álló forrásokat. Egy zsidó vagy náci visszaemlékezését vagy bíróság előtti tanúvallomását […] csak akkor fogadja el hitelesnek, ha azt […] egykorú, hiteles dokumentumokkal lehet alátámasztani.”

Kiváló, dr. Karsai, ez valóban egy egészséges módszer! Ez a revizionista módszer. Mi, revizionisták nem fogadjuk el zsidó tanúk állításait vagy „náci háborús bűnösök” vallomásait, ha okirati (vagy tárgyi) bizonyítékok ellentmondanak azoknak. Saját meghatározása alapján azonban dr. Karsai bevallja, hogy az összes holokauszt-történész, beleértve őt magát is, nem komoly történészek, hanem amatőrök. Az egész gázkamra-történetet, ami a holokauszt-mesének a magja, kizárólag szemtanúk és vallomásokra alapozzák. Nincs egyetlen dokumentum sem, amely bizonyítaná, hogy akár csak egy zsidót is elgázosítottak volna Auschwitzban, vagy Treblinkán, vagy bármely más német táborban. Ami a holokauszt-történészeknek még rosszabb, számos háború alatti német dokumentum tisztán ellentmond az exterminácionista tételnek (lásd például a dokumentumokat, amelyeket Perge Ottó a 4., 5., 6. és 7. kérdésében idézett, és az én válaszaimat dr. Ungváry 2., 3., 4. és 5. kérdésére).

Tehát Isten hozta az amatőr történészek klubjába, dr. Karsai! Sok barátjával fog találkozni ott, Robert Jan van Pelttől a bájos Deborah Lipstadtig.

Perge Ottó kérdésére, hogy honnét jött az állítólag 800.000 áldozat elégetéséhez szükséges tűzifa, dr. Karsai ezt válaszolta: „Pergéék ne a kivágott fákat keresgéljék Treblinka környékén, hanem foglalkozzanak azokkal az eredeti német levéltári dokumentumokkal, amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy Treblinka haláltábor volt, ahol közel 800.000 embert gyilkoltak meg.”

Ha ilyen dokumentumok léteznének, akkor természetesen idéznék minden egyes könyvben, amely a holokausztról szól. De végigolvashatjuk a holokauszt-irodalom egészét anélkül, hogy akár csak a legcsekélyebb utalást is találnánk ezekre az „eredeti német dokumentumokra”. Dr. Karsai persze teljesen tudatában van ennek a ténynek, különben ő maga idézné ezeket a dokumentumokat – amit nem tud megtenni, mert azok nem léteznek. Ez minden kétségen felül bizonyítja, hogy „Magyarország vezető holokauszt-tudósa” nem csak kontárkodó amatőr, hanem pimasz szélhámos is.

De beszéljünk a Perge Ottó által feltett kérdésről: Hogyan szervezték meg a németek 800.000 holttest elégetését Treblinkán? Eltérően a „normális koncentrációs táboroktól” mint Dachau és Buchenwald, amelyek mindegyike fel volt szerelve állandó vagy mobil halottégető kemencékkel, Treblinkán nem volt krematórium. (Ha valóban terveztek volna tömeges kivégzéseket Treblinkán, természetesen a legteljesebb őrültség lett volna nem építeni egy hatalmas krematóriumot; már egyedül ez a tény halálos csapást mér a „haláltábor”-legendára.) Minden tanú megegyezik abban, hogy az áldozatok holttestét a szabadban égették el.

Honnét jött a tűzifa? A tanúk egyhangúan állítják: a fát nem hozták a táborhoz vasúton vagy teherautókkal, hanem a közeli erdőkben vágta ki foglyok egy csoportja. Egy tanú, a cseh zsidó, Richard Glazar, megemlíti a favágók számát is: 25-en voltak.¹⁹ Ez azt jelenti, hogy a németek frissen vágott fát, nem száraz fát használtak a halottégetéshez.

A Treblinkáról velem együtt írt könyvében Carlo Mattogno állította, hogy egy emberi test elégetéséhez 160 kilogramm fa szükséges,²⁰ de számításait érett (száraz) fára alapozta. Újabb kutatása friss fa használatával, amilyet minden állítólagos „keleti megsemmisítő táborban” használtak, arra az eredményre jutott, hogy egy holttest elégetése átlagosan legalább 300 kg ilyen fát igényel.²¹ Következésképpen, 800.000 holttest szabadtéri elégetéséhez 240.000 tonna friss fára volt szükség. A tanúk szerint a hamvasztást 1943 januárjában kezdték meg, és ugyanannak az évnek szeptemberében fejezték be, ami annyit jelent, hogy nem tartott tovább hét hónapnál. Más szóval: a 25 favágónak minden hónapban legalább 34.000 tonna fát (azaz naponta több mint 1100 tonnát) kellett kivágniuk és felfűrészelniük, úgy, hogy mindegyiküknek mintegy 45 tonna fáról kellett gondoskodnia naponta!

Amint egy internet-forrásból megtudhatjuk, hat olasz favágó, hagyományos szerszámokat (fűrészeket és fejszéket) használva, napkeltétől napnyugtáig dolgozva, 15 munkanap alatt 50 tonna fát tudott kivágni és felfűrészelni,²² ami annyit jelent, hogy mindegyikük csak 0,55 tonnát tudott kivágni és felfűrészelni naponta. Az embernek valóban holokauszt-tudósnak kell lenni ahhoz, hogy elhiggye, hogy a zsidó favágók Treblinkán, ugyanolyan szerszámokat használva, nyolcvanszor hatékonyabbak voltak mint olasz kollegáik!

Közelebb a földhöz, tegyük fel, hogy a két csoport egyformán hatékonyan dolgozott. Ebben az esetben a treblinkai favágó csoport 25 tagja naponta (25 x 0,55 =) 13,75 tonna fáról tudott gondoskodni naponta. A biztonság kedvéért kerekítsük fel ezt a mennyiséget 14 tonnára. Mivel a 800.000 holttest elhamvasztásához 240.000 tonna fa volna szükséges, annak kivágásához és felfűrészeléséhez (240.000 ÷14 =) 17.100 napra, azaz 570 hónapra, azaz majdnem 48 évre lett volna szükség, ami annyit jelent, hogy a favágók 1991-ben fejezték volna be munkájukat!

Egy végső megjegyzés: légi felvételek Treblinkáról, amelyek 1944 májusában és novemberében készültek, mintegy 100 hektár sűrű erdőt mutatnak a tábor északi és keleti oldalán. Az erdőnek legalább egy hektárja magának a tábornak a területén volt.²³ Ezek fényében jogos a kérdés: honnét jött a fa a 800.000 holttest elégetéséhez, dr. Karsai?

Perge Ottót megtámadva, dr. Karsai azt írja: „Pergéék nehezen tudnák megmagyarázni, hogy a precíz, bürokratikus németek egykorú szigorúan bizalmas belső levelezésükben miért tettek különbséget a kitelepítő, gyűjtő, munka, zsidó-táborok és a megsemmisítő táborok között. Ezeket vernichtungsanstalt-oknak, vagyis megsemmisítő intézményeknek nevezték.”

Mondani sem kell, hogy nincsenek német dokumentumok a háború idejéből, amelyek „Vernichtungsanstalt”-ról beszélnek, és dr. Karsai ezt nagyon jól tudja. Különben idézett volna legalább egyet ezekből a dokumentumokból, és megemlítette volna levéltári számát.

Hogy alátámassza állítását, hogy a németek a Ciklon-B féregirtó szert emberölés céljára használták, dr. Karsai a következő kijelentést teszi: „Levéltári dokumentumok sora tanúskodik arról, hogy a nácik hosszasan próbálkoztak, míg meg nem találták a megfelelő Ciklon-B koncentrációs adagot. […]”

A szélhámos dr. Karsai harmadszor használ szabadon kitalált dokumentumokat, hogy alátámassza az exterminácionista tételt. Mit remél, kit fog becsapni ilyen primitív trükkökkel?

Hogy megmagyarázza a tényt, hogy az auschwitzi halálozási könyvek „kevés nevet” tartalmaznak (ami azt illeti, 80 halálozási könyv volt,²⁴ amelyek közül a szovjetek 1990-ben 46-ot adtak át a Vöröskeresznek; ez a 46 könyv 68.571 nevet tartalmaz²⁵), dr. Karsai a következő állítást teszi: „Az auschwitzi tábori nyilvántartások halálozási listái valóban kevés áldozat nevét tartalmazzák, de csak azért, mert ezek csak a számmal ellátott elhalálozott, meggyilkolt foglyok nevét tartalmazzák. A táborba érkezett és munkára alkalmatlannak nyilvánított (,szelektált’) foglyokat azonnal elgázosították. Ezt több egykorú jelentés is bizonyítja, többek között Franke-Grickisch [így!] SS-tiszt jelentése Himmlernek.”

Amint azt Perge Ottó említette 4. kérdésében dr. Karsainak (amelyre Magyarország vezető holokauszt-tudósa nem tartotta érdemesnek válaszolni), az auschwitzi elhalálozási könyvek kategorikusan megcáfolják a feltevést, hogy Auschwitzban a munkára nem alkalmas zsidókat mindjárt megérkezésük után regisztrálás nélkül elgázosították volna. A nyilvánosságra hozott 46 könyv (a maradék 34-et, amely az 1944-es évet is magába foglalja, még mindig titokban tartják) 2584 zsidó nevét tartalmazza 0 és 10 éves kor között, 2083 zsidót 60 és 70 éves kor között, 482 zsidót 70 és 80 év között, 73 zsidót 80 és 90 év között, és 2 zsidót 90 év fölött. Mivel az elhalálozási könyveket már 1995-ben hozzáférhetővé tették a nyilvánosság számára, egyszerűen nincs mentség dr. Karsai számára, hogy nem ismeri ezeket a különösen fontos dokumentumokat.

Dr. Karsai elvárja tőlünk, hogy elhiggyük, hogy „számos jelentés SS-tisztektől Himmlernek” bizonyítja, hogy munkára nem alkalmas zsidókat érkezésük után elgázosítottak, de csak egy ilyen jelentést említ: az úgynevezett „Franke-Griksch áttelepítési jelentést”. Ezt a dokumentumot, amelyet állítólag Alfred Franke-Griksch SS-Sturmbannführer [= őrnagy] írt 1943 májusában egy látogatása után Auschwitz-Birkenauban, ahol tanúja volt zsidók megölésének gáz által, először a zsidó Jan Gerald Fleming tette közzé Hitler und die Endlösung²⁶ című könyvében. Mint Brian Renk²⁷ és Carlo Mattogno²⁸ kimutatták, ez a „jelentés” egy durva hamisítvány. Én idézőjelbe tettem a „jelentést”, mert az egyedüli létező példánya valójában egy szöveg, amelyet az U.S. hadsereg alkalmazottja, Eric M. Lippmann gépelt le, aki csupán állítja, hogy ő Franke-Griksch papírjáról másolta le azt. Ez a szöveg egy égbekiáltó anakronizmussal kezdődik: „A zsidók speciális vonatokban (teherkocsik) érkeznek meg estefelé, és egy speciális vasúti vágányon hozzák őket be a tábor területére, amelyet külön erre a célra tartalékoltak.”

Ez csak a fő auschwitzi (Bécs-Krakkó) vasútvonalról a birkenaui táborba leágazó vágányra vonatkozhat. Ezen a vágányon az építési munkát valójában csak 1944 januárjában kezdték meg,²⁹ így Franke-Griksch nem írhatta volna le 1943 májusában. Míg dr. Karsainak meg lehet bocsátani, hogy nem tudta ezt, a jelentés egy csomó oktalan képtelenséget tartalmaz, amelyek nem kerülhették el dr. Karsai figyelmét: hogy a zsidók ékszereket szoktak elrejteni a fogukban; hogy 10.000 zsidót öltek meg minden nap, és így tovább. De a gázkamrák bizonyítékai után való kétségbeesett keresésében Magyarország vezető holokauszt-tudósa feltehetőleg hitelesnek fogadta volna el a Franke-Griksch jelentést akkor is, ha zulu nyelven lett volna írva.

Rudolf Hössről, az auschwitzi koncentrációs tábor első parancsnokáról beszélve dr. Karsai azt állítja: „…A lengyel ellenállók túlságosan sok, nagyon pontos információt küldtek Londonba ebből a táborból is [a zsidók magas halálozási arányszámáról], ezért Himmler mérsékletre intette őt.”

Dr. Karsai újfent megalapozatlan állításokat tesz. Az ortodox holokauszt-történet szempontja szerint állítja, hogy „Himmler mérsékletre ösztönözte Hösst”, értelmetlen, mert Höss Hitler állítólagos parancsát a zsidók kiirtására állítólag szerint magától Himmlertől kapta. De vessünk egy pillantást a lengyel ellenállási mozgalom jelentéseire Auschwitzról, amelyeket dr. Karsai „nagyon pontosaknak” tekint.

Az 1941. október 24. és 1944. július 7. közötti időszakban a lengyel ellenálló mozgalom összesen 32 jelentést küldött Auschwitzról a Londonban székelő, száműzetésben lévő lengyel kormánynak. Ezeket a jelentéseket Enrique Aynat spanyol kutató³⁰ alaposan elemezte. Míg Auschwitzot valóban megsemmisítő táborként festették le, ezek [a jelentések] gyökeresen különböztek az események mai standard leírásától, mert nem említettek sem emberölésre használt gázkamrákat, sem a Ciklon-B-t mint gyilkos fegyvert. Ezek szerint a jelentések szerint a „gázkamrák” egy erdőben voltak elhelyezve; néha úgy írták le őket mint „zuhanyozók, amelyekből víz helyett gáz ömlött ki”. Ami a gyilkos fegyvert illeti, a jelentések említettek „harci gázt”, egy nem létező „Krizolit” nevű gázt, „elektromos fürdőket” és egy „pneumatikus kalapácsot”. A jelentések szerzői nyilvánvalóan nem voltak túl biztosak ennek a „pneumatikus kalapácsnak” a mibenlétéről, mert néha egy fajta légfegyvernek írták le, amellyel az áldozatokat tarkón lőtték, máskor pedig mint egy mozgó mennyezetet, amely leesett az áldozatokra és szétverte a fejüket.

Na most, a holokauszt-monda hívei kifogásolhatnák, hogy a lengyel ellenállás tagjai nem férhettek hozzá az auschwitzi táborhoz, és így nem ismerhették a tömeggyilkosság részleteit. Ez a kifogás azonban alaptalan volna: az ellenállás valójában nagyon jól volt informálva mindenről, ami a táborban végbement. Az egyik jelentés tartalmazza Birkenau részletes tervét, mutatva még a konyha és a mosoda pontos helyét is.

Honnan kapta a lengyel ellenállás ezt az információt? Először is, nem kevesebb mint 12 cég vett részt a birkenaui tábor építésében.³¹ Az ezek által a cégek által szerződtetett polgári munkások a foglyokkal együtt dolgoztak a táborban, és naponta visszatértek szállásaikhoz. Másodszor, jelentős számú foglyot engedtek szabadon Auschwitz-Birkenauból. Danuta Czech Kalendáriuma 1255 ilyen esetet jegyez fel,³² de a tényleges szám bizonyára sokkal magasabb volt. 1943-ban és 1944-ben sok külföldi munkást, akik megszegték munkaszerződésüket, küldtek az úgynevezett „birkenaui munkanevelő táborba”. De legfeljebb 56 nap letöltése után ott jelentkezniük kellett a bielitzi munkahivatalnál. A (nem teljes!) dokumentáció, amelyet Carlo Mattogno és jómagam találtunk egy orosz levéltárban, mutatja, hogy legalább 304 ilyen eset volt.³³ Ez azt jelenti, hogy az auschwitzi körzetben valósággal hemzsegtek a tanúk, akiknek első kézből való tapasztalatai voltak a tábor körülményeiről. Ha Birkenau egy megsemmisítő tábor lett volna, heteken belül egész Európa tudta volna ezt, és a lengyel ellenállás pontos információt terjesztett volna a tömeggyilkosságról, nem butaságokat „elektromos fürdőkről” és egy „pneumatikus kalapácsról”. A szövetséges államok vezetői szigorúan bírálták volna az elgázosításokat. De sem Churchill, sem Roosevelt, sem Sztálin nem beszélt sohasem „gázkamrákról”. A Vatikán és a Nemzetközi Vöröskereszt is hallgatott. Nagyon különös – vagy nem, dr. Karsai?

15. érv

A Leuchter-jelentést (amely, mint arra első cikkemben rámutattam, valóban tartalmaz bizonyos tévedéseket) megtámadva, dr. Karsai azt írja: „Fred Leuchter úgy tesz, mintha mérnök lenne és gázkamra-szakember. Valójában, soha nem vett fel semmilyen kémiai vagy műszaki kurzust, és BA [bachelor of art = alsóbb fokú főiskolai végzettség] képesítését történelemből szerezte.”

Fred Leuchternek talán nincs formai képzettsége mint mérnök vagy vegyész, de nyilvánvalóan sokat tud emberi lények elgázosításáról, különben aligha kapott volna megbízást kivégző gázkamrák építésére több amerikai börtönben.

Az Egyesült Államok kivégző gázkamráira vonatkozóan dr. Karsai a következő kijelentést teszi: „A holokauszt-tagadók állítása, hogy a nácik nem használhattak Ciklon B-t nagyszámú ember megölésére, nevetséges. Ezt a gázt már 1920-ban használták halálra ítélt emberek kivégzésére egy arizonai börtönben.”

Dr. Karsai ezúttal is kontárkodó amatőrnek mutatkozik, rendkívül felületes ismeretekkel a tárgyról.

Eltekintve a ténytől, hogy az első kivégzést gázzal nem 1920-ban, hanem 1924-ben hajtották végre és nem Arizonában, hanem Nevadában (elismerem, hogy ezek a részletek vitánk szempontjából nem lényegesek), Ciklon B-t természetesen sohasem használtak az amerikai gázkamrákban. Magyarország vezető holokauszt-tudósa még azt sem tudja, hogy a Ciklon-B nem gáz volt, hanem egy féregirtó szer, amelynek hatóanyaga kéksav (ciánhidrogén-gáz) volt, gipsz granulátumban adszorbeálva.

Amikor egy elítéltet egy amerikai börtönben gázzal kivégeztek (az utolsó ilyen kivégzés 1999-ben történt, mivel azóta minden államban, ahol a halálos büntetésnek ezt a formáját alkalmazták, azt halált okozó injekcióval váltották fel, vagy legalábbis megengedték ezt mint egy alternatívát), a foglyot egy székhez szíjazták egy légmentesen lezárt gázkamra belsejében. A kivégző, a kamrán kívül állva egy kar meghúzásával ciánkáli szemcséket hullatott egy kénsavval töltött kádba. A ciánszemcsék azonnal feloldódtak, a kamrát halálos ciánkáli gázzal elárasztva. Miután a kamrát kiszellőztették, a börtönszemélyzet tagjai, gázálarcot, védőruhát és kesztyűt viselve, bementek a gázkamrába és eltávolították a holttestet.

Mivel valóban lehetséges volt az amerikai kivégző gázkamrák ajtaját 20-30 perccel a kivégzés után kinyitni, dr. Karsai feltételezi, hogy ez az „auschwitzi gázkamrák” esetében is éppúgy lehetséges lett volna; ezt írja „Nyugati elvbarátaikat követve Pergéék is azt állítják, hogy 20-30 perccel a Ciklon-B beszórása után nem lehetett biztonságosan kinyitni a gázkamrák ajtaját. […] A gázkamrákat viszont […] erőteljesen, gépi erővel, mintegy negyed órán át szellőztették.”

Ami az állítólagos auschwitzi gázkamrák „erőteljes szellőztetését” illeti, csak a II. krematóriumra szorítkozom, amely az események kóser változata szerint a holokauszt epicentruma volt. (Robert Jan van Pelt zsidó holokauszt-történész el akarja hitetni velünk, hogy 500.000 zsidót öltek meg ebben az épületben.³⁴) Az I. hullakamrába (Leichenkeller I), amely állítólag emberölő gázkamraként szolgált, egy ventilátort szereltek be, amely 9,49 légcserét tett lehetővé óránként, míg a II. hullakamra (Leichenkeller II), amely a holokauszt-mitológia szerint állítólag vetkőzőhelyiségként szolgált az áldozatok számára, egy hatékonyabb szellőztetéssel volt ellátva (11,08 légcsere óránként³⁵). A buta nácik nyilván azt hitték, hogy egy vetkőzőhelyiségnek jobb szellőztetésre van szüksége, mint egy gázkamrának! Másrészről, a Degesch [Deutsche Gesellschaft für Schädlingsbekämpfung] féregtelenítő kamráinak nagyon hatékony szellőztetése volt, amely óránként 72 légcserét tudott teljesíteni.³⁶ Ha a németeknek az a furcsa ötletük támadt volna, hogy tömeges gyilkosságot kövessenek el kéksavval, akkor emberölő gázkamráikat természetesen egy ilyen hatékony szellőztetéssel szerelték volna fel.

De még ebben az esetben is várniuk kellett volna legalább két órát, mielőtt a gázkamrák szellőztetése kifejtette volna hatását, mert a Ciklon-B szemcsékbe adszorbeált ciánhidrogén nagyon lassan párolog el. Germar Rudolf kimutatta, hogy 15º C-os hőmérsékletnél körülbelül két óráig tart, míg a gáz elhagyta a golyócskákat.³⁷ A sors iróniája, hogy ezt a tényt, amely végzetes csapást mér az egész holokauszt-mesére, megerősítették kifogástalan antifasiszta igazolással rendelkező emberek – a háborús bűnöket [kivizsgáló] lengyel-szovjet bizottság tagjai, akik 1944 augusztusában megvizsgálták a röviddel azelőtt felszabadított majdaneki koncentrációs tábort, és ott nagy mennyiségű Ciklon-B-kannát találtak.³⁸

Ha a „Sonderkommando” tagjai, akik állítólag minden gázosítás után ki kellett, hogy tisztítsák a gázkamrákat, beléptek volna ezekbe a helyiségekbe, mielőtt azokat kiszellőztették, perceken belül meghaltak volna, még akkor is, ha gázálarcot viseltek volna. Mivel a szellőztetés nem lehetett volna hatékony két óránál hamarább a Ciklon-B bevitele után, több órának kellett volna eltelni, mielőtt az áldozatok holttestét el tudták volna távolítani. De a tanúk szerint a különítmény röviddel az áldozatok halála után bement a gázkamrákba („azonnal”, „20 perccel később”, „30 perccel később”, „40 perccel később”³⁹). Ez már egymagában is elég, hogy mindezeket a magukat tanuknak kiadó embereket leleplezze mint hazudozókat.

Kétségbeesett kísérletében, hogy meggyőzze olvasóit az állított auschwitzi gázosítások technikailag lehető voltáról, dr. Karsai ezt írja: „A holokauszt-tagadók nem tudják, vagy elhallgatják, hogy a HCN […] melegvérű állatokat, (ideértve az embereket is), sokkal hamarabb öl meg, mint rovarokat. […] Ciklon B-vel teljesen lehetséges volt embereket 15-20 perc alatt megölni.”

Ez igaz, és revizionisták mint Germar Rudolf ismételten meg is állapították ezt,⁴⁰ de az előző válaszomban említett indok miatt nincs jelentősége. Még ha az összes áldozat 15 vagy 20 perc múlva halott lett volna is, akkor is várni kellett volna majdnem 2 órát, mielőtt a szellőztetés a ciánhidrogén folyamatos felszabadulása következtében hatékony lett volna.

Bizonyítékként az állítólagos auschwitzi tömeggyilkosságokra, dr. Karsai idéz egy kivonatot Dr. Johan Paul Kremer naplójából: „1942. szeptember 2-án Dr. Kremer SS-orvos auschwitzi naplójába feljegyezte: ,Hajnali három órakor első ízben voltam jelen egy különleges akciónál. Ehhez képest Dante pokla majdnemhogy komédiának tűnik. Nem hiába nevezik Auschwitzot megsemmisítő tábornak.’”

Dr. Karsai idézete, egy kisebb részlettől eltekintve – Dr. Kremer nem nevezi Auschwitzot „megsemmisítő tábornak” („Vernichtungslager”), hanem „a megsemmisülés táborának” („Lager der Vernichtung”) – korrekt.

1980-ban Robert Faurisson bemutatta Dr. Kremer naplójának egy mesteri analízisét.⁴¹ Az orvos megállapításait a gyilkos tífuszjárvány összefüggésében kell látnunk, amely 1942 második felében Auschwitzot élő pokollá változtatta át, elpusztítva a tábor lakosságának egy nagy részét. Hogy a német hatóságok folytatták az embereket deportálását Auschwitzba, mialatt a járvány dühöngött, egyszerűen bűnös tett volt. Ezek között a körülmények között Auschwitz valóban „a megsemmisülés tábora” volt, de a gyilkos nem a Ciklon B, hanem tífusz volt. A Ciklon-B valójában életmentő volt, mert a tetveket pusztította, amelyek a járvány hordozói voltak.

Dr. Karsai kitart amellett, hogy a 437.000 magyar zsidónak, akiket 1944 májusa és júliusa között deportáltak, 80–90%-át Auschwitzban elgázosították és holttestüket elégették.

Mint Perge Ottó 9., 10. és 11. kérdéseiben, amelyek megválaszolásával Magyarország vezető holokauszt-tudósa nem törődött (valójában a világon senki sem tudott volna válaszolni rájuk) bebizonyította, a magyar zsidók százezreinek elgázosítása és elégetése Auschwitz-Birkenauban nem történhetett meg abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy az technikailag lehetetlen volt. A német dokumentumok, amelyek tanúsítják, hogy Auschwitzban magyar zsidók ezrei részesültek orvosi kezelésben; a négy zsidó orvos által Auschwitz felszabadítása után írott jelentés, amely megállapította, hogy még mindig több mint 1000 zsidó, közöttük sok gyerek volt a tábori kórházban; a tény, hogy 1945 tavaszán 386 koncentrációs táborban, munkatáborban és különítményben találtak magyar zsidókat; a nagy szabadtéri égetések minden nyomának hiánya a szövetségesek légi felvételein abban az időszakban, amikor állítólag meggyilkolt magyar zsidók százezreit égették el máglyákon – mindez megerősíti, hogy a deportált magyar zsidókat nem irtották ki. (Természetesen, sokan közülük, valószínűleg néhány tízezren, haltak meg járványokban vagy kimerüléstől, történtek kétségkívül kivégzések is; egyetlen komoly revizionista sem tagadná még álmában sem a magyar zsidók szenvedését.)

Szomorúan, képtelen lévén megcáfolni a revizionisták technikai érveit, dr. Karsai a hagyományos érvhez folyamodik: „Hol van az a hatmillió zsidó, akik 1939-ben életben és egészségesek voltak?”

1) Nagyszámú zsidó halt meg betegség, kimerültség és rossz bánásmód következtében a koncentrációs táborokban, munkatáborokban és a gettókban. Sok zsidót lelőttek a keleti fronton és Szerbiában. Mivel nem állnak rendelkezésre megbízható statisztikák, lehetetlen az ilyen üldözés következtében meghalt zsidók számát a pontosság bármilyen fokának igényével meghatározni, de talán megközelítette az egymilliót. Épelméjű ember számára ez az adat is iszonyú lenne, de a zsidók nem elégednek meg vele. Ők a hatmilliójukat akarják!

2) Több százezer zsidó pusztult el háborús cselekmények következtében, amelyeknek nem volt köze fajukhoz vagy vallásukhoz. Megölték őket harcokban mint a Vörös Hadsereg tagjait, belehaltak az éhezésbe Leningrád ostroma alatt, és így tovább. Véleményem szerint azokat a szovjet zsidókat, akiket a német csapatok támadása előtt áttelepítettek Szibériába, és evakuálásuk ideje alatt vagy az után az éhségtől vagy a hidegtől haltak meg, szintén ehhez a csoporthoz kellene számítani.

3) Roppant nagyszámú zsidó vándorolt ki Palesztinába, az Egyesült Államokba és más országokba a háború után. 1978. november 24-én a State Times (Baton Rouge, Louisiana) a következőket jelentette:
„A Steinbergek valamikor virágoztak egy kis zsidó faluban Lengyelországban. Ez Hitler haláltáborai előtt volt. Most több mint 200 túlélő és azok leszármazottjai gyűltek össze itt, hogy részt vegyenek egy különleges 4 napos ünnepségen, amely helyénvalóan a hálaadás napján [Thanksgivings Day, eredetileg aratási hálaünnep az USA-ban] kezdődött. Rokonok jöttek Kanadából, Franciaországból, Angliából, Argentínából, Kolombiából, Izraelből és az Egyesült Államoknak legalább 13 városából. ,Ez mesés’, mondta Iris Krasnow Chicágóból. ,Öt generáció van itt – három hónapostól 85 éves korig. Az emberek sírnak, és csodálatos időt töltenek el együtt. Ez majdnem olyan, mint egy második világháborús menekült összejövetel.”

4) Nagyszámú zsidó eltűnt a statisztikákból. Egy példa elég lesz, hogy illusztráljam ezt. Hála feleségemnek, Olgának, aki Fehéroroszországból való, tudom, hogy még évtizedekkel az Izraelbe és az USA-ba való zsidó kivándorlás kezdete után is az ország fővárosa, Minszk, tele van zsidókkal. Mindamellett ezeknek csak egy kis része tagja a zsidó hitközségnek. A többiek „fehéroroszok” vagy „oroszok” lettek. Ők nem járnak a zsinagógába. Nem növesztenek szakállt. Nem hordják a jarmulkát. Soknak közülük most orosz nevük van. Menachem Rosensaftból Vladimir Ivanov lett – akárcsak unokatestvéréből, Chaim Goldsteinből Lech Kowalski lett Varsóban.

Ez az, ami a zsidókkal történt. Természetesen a holokauszt-történészek számára a 3. és 4. kategória nem létezik. Szerintük mindannyiukat elgázosították vagy lelőtték. Így van az a csalárd statisztika, amelyet dr. Karsai cikke kezdetén bemutatott, összekotyvasztva. Én nem szándékozom az időmet arra fecsérelni, hogy megjegyzéseket fűzzek ezekhez a statisztikákhoz. Lehet, hogy néhány nyugat-európai ország vagy Jugoszlávia esetében közel állnak a valósághoz, vagy pedig nem, de a kulcsfontosságú országok – Oroszország, Lengyelország és Magyarország – vonatozásában ezek merő koholmányok.

Dr. Karsai értésünkre hozza, hogy neki nem szerez örömöt a revizionistákkal vitázni (egy állítás, amelyet én készséggel elhiszek neki!). Azt írja: „Számomra semmiféle szellemi élvezetet nem jelent tudatlan, tájékozatlan és elfogult antiszemitákkal vitatkozni’.”

Amikor megtudtam, hogy dr. Karsai írt egy cikket, amelyben úgy tesz, mintha bebizonyítaná az auschwitzi gázkamrák létezését, természetesen tudtam, hogy könnyű dolgom lesz megnyerni a vitát. Amint dr. Ungvárynak írt válaszom bevezetésében említettem, még a legjobb tudósok sem remélhetik, hogy fel tudnak hozni tudományos bizonyítékot egy gigantikus népgyilkosság csodájára kémiai vágóhidakon, amely nem hagyott semmiféle anyagi vagy dokumentációs nyomot. De bevallom, hogy dr. Karsai szövegét olvasva teljesen elámultam lehangoló teljesítményén. Reméltem, hogy álláspontját intelligensebb módon fogja előadni. Nem tudtam elképzelni, hogy olyan ostoba lenne, hogy állításait nemlétező dokumentumokkal vagy olyan nevetséges hamisítványokkal támasztaná alá, mint a Franke-Griksch-jelentés. Biztos voltam benne, hogy idézne legalább néhányat a Jean-Claude Pressac⁴² által közölt dokumentumok közül – dokumentumokat, amelyek említenek „gázbiztos ajtókat” és „gázosító pincéket”, és első pillantásra megerősíteni tűnnek Auschwitz ortodox verzióját. Hála Robert Faurisson, Carlo Mattogno és Germar Raudolf kutatásainak természetesen képes lettem volna kimutatni, hogy ezek a dokumentumok nem bizonyítanak semmi olyasfélét, de legalább dr. Karsai nem tette volna magát nevetségessé – mégis, pontosan ezt tette.

Most ugyanez a dr. Karsai, aki nem volt képes válaszolni akár csak egyre is Perge Ottó kérdései közül, újra és újra bebizonyította, hogy nem más, mint egy amatőr, rendkívül hiányos ismeretekkel a témáról, aki nem riad vissza egyenes csalástól sem, hogy „bebizonyítsa” állításait, és még olyan arcátlan is, hogy a revizionistákat tudatlan, „tájékozatlan és elfogult antiszemitáknak” nevezze! „Magyarország vezető holokauszt-tudósa” teljesen nyilvánvalóan nem csak kontár és csaló, hanem egy mocskos szájú rágalmazó is.

Olyan egyénekkel együtt, mint Deborah Lipstadt, a néhai Lucy Dawidowicz, a néhai Gerald Fleming és a néhai Pierre Vidal-Naquet, dr. Karsai László a „holokauszt-tanulmányok”-nak nevezett áltudomány legalacsonyabb szintjét képviseli.

Szeretném kifejezni köszönetemet a Kuruc.info szerkesztőinek, amiért lehetőséget biztosítottak arra, hogy bemutassam a revizionisták érveit és álláspontját – mindenfajta cenzúra nélkül!
Remélem, hogy a becsületes és tisztességes zsidók megértik: a gázkamrákkal kapcsolatos hazugságok nem tarthatók fenn örökké, és minden rendes ember érdeke, hogy megszabaduljunk végre ettől a hazugságtól, amely évtizedek óta mérgezi a világ levegőjét. Hangsúlyozni szeretném, hogy sohasem tagadtam a zsidók szenvedését a második világháború alatt, azonban más népek is sokat szenvedtek (kiváltképpen a németek, az oroszok, az ukránok és a lengyelek). A múlt idők propaganda-hazugságai még ma is meggátolják a megbékélést, ezért az valamennyi nemzet történészeinek őszintén kellene törekedni a történelmi igazság lehető legalaposabb megismerésére.

Csupán néhány napot volt alkalmam eddigi életem során Magyarországon tölteni, de erős rokonszenvet érzek a magyarok iránt. Bartók Béla zenéjét és Jókai Mór regényeit különösképpen kedvelem. Csodálom a magyar nép harcos szellemét, melynek oly fényes tanúbizonyságát adták a magyarok 1956-ban, amikor is egységesen fellázadtak a kommunista diktatúra ellen. Most pedig egy másik, talán még embertelenebb politikai rendszer ellen küzdenek: a zabolátlan kapitalizmus, a globalizáció rendje ellen, amely teljes nemzeteket dönt romba, miközben hatalmas profitot biztosít a kizsákmányolók és a paraziták vékony rétegének. Remélem, hogy 2011-ben módomban lesz látogatást tenni Magyarországon.

1 Barbara Kulaska, Did Six Million Really Die?, Samisdat Publishers, Toronto 1992, 22. és köv. oldal.
2 Germar Rudolf, Lectures on the holokauszt, Theses & Dissertations Press, Chicago 2005.
3 Yehuda Bauer, Freikauf von Juden?, Jüdischer Verlag, Frankfurt am Main, 61. és köv. oldal.
4 Canadian Jewish News, 1992. január 30.
5 Nürnberg-dokumentum NG-2586-G
6 Reuben Ainsztain, Jewish Resistance in Nazi-occupied Europe, Elek Books, London 1971, 708. oldal.
7 Nürnberg-dokumentum R-102.
8 Herbert Tidemann, „Babi Yar, Critical Questions and Comments” Germar Rudolf (kiadó), Dissecting the holocaust c. gyűjteményes könyvében, Theses and Dissertations Press, Chicago 2003, 501-528. oldal.
9 John Ball, Air Photo Evidence, Delta (B. C.) 1992, 107. oldal. Lásd még „Air Photo Evidence” G. Rudolf (kiadó), mint fent, 269-282. oldalak, itt 273. és köv. old.
10 Nürnberg-dokumentum NG-2586-A.
11 Hans G. Adler, Der Kampf gegen die „Endlösung der Judenfrage”, Bundeszentrale für Heimatdienst, Bonn 1958, 8. oldal.
12 Lásd például Oswald Pohl körlevelét a koncentrációs táborok parancsnokaihoz, amelyet dr. Ungváry 2. számú kérdésére adott válaszomban említettem.
13 Israel Gutman (kiadó), Encyclopedia of the holokauszt, Mac Millan, New York 1990, címszó „Sobibor” (1373. és köv. oldal).
14 N. Blumental (kiadó), Dokumenty i materialy z csasow okupacji niemieckiej w Polsce, Obozy, 1. kötet,  Lodz 1946, 204. oldal.
15 Pierre Marais, Les camions à gas en question, Polémiques, Paris 1994.
16 Ingrid Weckert, „The Gas Vans. A Critical Assesment of the Evidence” G. Rudolf (kiadó), op. cit. note  1359, 215-241. oldalak.
17 Eugen Kogon, Hermann Langbein, A. Rückerl, et al. (kiadók), Nationalsozialistische Massentötungen durch Giftgas, Fischer Taschenbuch Verlag, Frankfurt/Main 1983; angolul Nazi Mass Murder, Yale University Press, New Haven 1993.
18 BundesarchivKoblenz, R 58/871.
19 Richard Glazar, Trap with a Green Fence, Northwestern University Press, Evanston 1995, 127. és köv. oldal.
20 Carlo Mattogno und Jürgen Graf, Treblinka – Vernichtungslager oder Durchgangslager?, Castle Hill  Publishers, Hastings 2003, 4.12.c. fejezet.
21 Részletek Jürgen Graf, Thomas Kues, Carlo Mattogno, Sobibor. holokauszt Propaganda and Reality, The Barnes Review, Washington 2010.
22 I carbonai di Cappadocia, http://www.acqua.org/public/documenti/AOnLine/CarbonaiCappdociaDOC.
23 Udo Walendy, Der Fall Treblinka, Historische Tatsachen, 36. szám. Verlag für Volkstum und  Zeitgeschichtsforschung, Vlotho 1990.
24 Gosudarstvenny Arkiv Rossiskoj Federatsii, Moszkva, 7021-149-189, 36. és 40. oldal.
25 Staatliches Museum Auschwitz-Birkenau (kiadó), Die Sterbebücher von Auschwitz, Saur Verlag, München 1995.
26 Gerald Fleming, Hitler und die Endlösung, Limes Verlag, Wiesbaden 1982, 155-157. oldal.
27 Brian A. Renk, „The Franke-Griksch ,Resettlement Report.’ Anatomy of a Fabrikation”, Journal of  Historical Review vol. 11, no. 3 (1991), 261-279. oldalak.
28 Carlo Mattogno, Le camera de gas di Auschwitz, effepi, Genova 2009, 205 és köv. oldal.
29 Martin Gilbert, Auschwitz and the Allies, 1981, 34. és 175. oldal.
30 Enrique Aynat, Estudios sobre el „holokauszto”, Valencia 1994.
31 Raul Hilberg, Die Vernichtung der europäischen Juden, Fischer Taschenbuch Verlag, Frankfurt/Main 1997, 3. kötet, 991. és köv. oldal.
32 Danuta Czech, Kalendarium der Ereignisse im KonzentrationslagerAuschwitz-Birkenau 1939-1945, Rohvolt Verlag, Frankfurt 1997, 3. kötet, 991. és köv. oldal.
33 Rossiskij Vojenny Gosudarstvenny Arkhiv, 502-1-137.
34 Robert Jan van Pelt, The Case for Auschwitz, Bloomington-Indianapolis 2001, 68. oldal.
35 Auschwitz-múzeum, D-Z/Bau, nr. inw. 1967, 246-247. oldal.
36 „Sach-Entlausung in Blausäurekammern” a Zeitschrift für hygienische Zoologie und Schädlingsbekämpfung 10/11 füzetében, 1940, 19. és köv. oldalak.
37 Germar Rudolf, The Rudolf Report, Theses and Dissertation Press, Chicago 2003, 60, 61, 195. oldalak.
38 Gosudarstvenny Arkhiv Rossiskoj Federatsii, Moszkva, 7021-107-9, 229-234. oldalak.
39 Jürgen Graf, Tätergeständnisse und Augenzeugen des holokauszt, Neue Visionen, Würenlos 1994.
40 G. Rudolf, op. cit. (164. lábjegyzet), 191-194. oldalak.
41 Robert Faurisson, Mémoire en défense contre ceux qui m’accusent de falsifier l’historie, La Vielle Taupe, Paris 1980, 13-64 és 105-148 oldalak.
42 Jean-Claude Pressac, Technique and Operation of the Gas Chambers, New York 1989.

 

Karsai László

Balla József remélem minden eddig kételkedőt meggyőzött arról, hogy az olyan fanatikus antiszemiták, mint amilyen Hitler is volt, vadul gyűlölték a zsidókat. Cáfolhatatlan szaktekintélyként hivatkozik Csurka Dórára. Szerintem ennyire nem kellene lebecsülnie a kuruc.info átlag olvasóit. Örültem volna, ha a szelíd, békés németekről, akik 1918. március 3-án olyan humánus békefeltételeket írattak alá a bolsevikokkal, hogy Párizsban még egy évvel később is csak csodálkoztak, legalább egy-két mondatot olvashatok. Csodálkozom, hogy Churchill zsidó édesanyjáról a kérdésben tájékozott Hitler miért nem tudott? A tönkrebombázott Berlinben 1945 áprilisában csak egy kérdésben gyakorolt önkritikát a német nép szeretett Führere: úgy vélte, hogy alábecsülte a zsidók befolyását a nem zsidó Churchillre. A magyarországi zsidók történetének egyik kiváló kutatójának, Karády Viktornak teljes mértékben igaza van: „Rendkívül nehéz racionálisan átgondolni azt a rengeteg nyilvánvaló zagyvaságot, amely az antiszemita szólamok sajátja, s amely ezeket gyakran a delírium tremensre emlékeztető szellemi termékekkel rokonítja.” Csurka Dóra és Balla József is képes elhinni, hogy „a” zsidók robbantották ki az I. és II. világháborút, ők szervezték meg a bolsevik forradalmat, ugyanakkor ők mészárolták le a zsidó bankárokat, gyárosokat, ők álltak Németország ellenségei és barátai mögött (hiszen a bolsevik zsidók Németországnak segítettek), ők a pénzvilág urai és az antikapitalista forradalmárok. Nem sok ez kicsit egyszerre?

Perge téved, a Holokauszt c. könyvemben részletesen írtam a Kristályéjszaka előzményeiről, több tízezer, Németországban élő lengyel zsidó deportálásáról, és vom Rath meggyilkolásáról is.

Javaslom Pergének, hogy próbáljon meg figyelmesen olvasni, sok haszna lehet még ebből, ha gyakorolja. Én azt írtam, hogy Goebbels 1941. november 16-án csak a tömeges deportálásokról tudott, a Reinhard Akcióról csak 1942. március 27-én értesült. Itt nincs semmiféle „súlyos tévedés”, csak azt kell majd Pergének felfogni, hogy a náci propaganda miniszter miről írt a naplójában. A zsidók tömeges fizikai megsemmisítéséről, a holokauszt „igazi kezdetéről”. Perge kissé túlérzékeny. Ő engem nyugodtan nevezhetett történelemhamisítónak, hazudozónak, de ha én élesen vágok vissza, az bántja érzékeny lelkét. Perge, mint erre nemrégiben valaki felhívta a figyelmemet, miközben kétségbeesett erőfeszítéssel megpróbálta félreértelmezni Goebbels egyértelmű sorait, meghamisította, félrefordította Goebbelset. Perge ferdítésében a deportálások következtében halnak meg a zsidók, eredetileg Goebbels arról írt, hogy a zsidókat megölik, kiirtják.

Perge megint egyszer nem tudott, valószínűleg nem is akart legfontosabb kérdéseimre válaszolni.

1. Eutanázia-program. Perge nem tudja és nem is akarja összekapcsolni közel 100.000 elmebeteg, súlyos fogyatékos csecsemő és felnőtt gázkamrákban történt lemészárlását a holokauszttal. Első, szánalmas próbálkozására még sokan emlékszünk, amikor megpróbálta a napjainkban is előforduló önkéntes, egyéni döntésen alapuló „kegyes halált” azonosnak tekinteni a nácik tömeggyilkosságával. Perge néma hallgatással fogadta azt a számára bizonyára teljesen meglepő, új információt, hogy Himmler közel száz SS tömeggyilkost bocsátott az eutanázia-program rendelkezésére, majd 1941-ben ezeket a „szakértőket” visszakérte, és átirányította őket azokba a haláltáborokba, amelyekben kipufogógázzal ölték a zsidókat.

2. A szovjet hadifoglyok lemészárlása. Perge azt állítja, hogy a szovjet hadifoglyokkal azért bántak olyan kegyetlenül a németek, mert a szovjeteket utánozták, téved. Tévedése érthető, sem ő, sem Graf nem érti, hogy az elmebetegek tömeges lemészárlása, a lengyel értelmiségiek szisztematikus kiirtása és a szovjet hadifoglyok milliónak tervszerű elpusztítása ugyanannak a náci rasszista, fajüldöző politikának a következménye, mint a zsidók milliónak legyilkolása.

3. Hitler, az önismétlő próféta. Nem tud válaszolni Perge arra a kérdésemre sem, hogy Hitler miért idézte saját 1939. január 30-i „beteljesülő” próféciáját újra és újra a világháború idején, különösen sokszor 1941-1942 folyamán. Pedig a válasz egyszerű: Hitler, a fanatikus antiszemita állandó nyomás alatt tartotta közvetlen környezetét, egyre radikálisabb megoldások kidolgozását és végrehajtását követelte tőlük a zsidókérdésben is. Saját magát, Himmlert, Heydrichet is saját, következetesen 1939. szeptember 1-re, vagyis a II. világháború kirobbantásának napjára datált próféciájával is megpróbálta meggyőzni arról, hogy ő csak előre látta a jövőt, azt, ami be is következett.

4. A náci rendszer. Perge nem érti, hogy Hitler rasszista, pángermán nacionalista és antiszemita volt. Szerinte léteztek alacsonyabbrendű és felsőbbrendű emberfajok. Az emberfajok keveredését károsnak tartotta. A zsidókat, körülbelül olyan érveléssel, mint Csurka Dóra legjobb magyar tanítványa, Balla József, nem alacsonyabbrendűnek, hanem nem-embernek, ellen-embernek, az emberi civilizáció ellenségének, a társadalom bacilusának nevezte. Évekig „csak” a zsidók jogfosztását, elszegényítését, kivándoroltatását tartotta a zsidókérdés megoldásának. Valamikor 1941-ben, Ch. Browning szerint talán szeptember-október folyamán döntött úgy, hogy nem kivándoroltatják a zsidókat, hanem valamennyi zsidót lemészárolják.

5. A zsidók kivándorlásának leállítása. Perge nem tudott válaszolni arra kérdésemre sem, hogy miért tiltották meg a zsidók kivándorlását 1941. október 23-án? Azért, mert meg akarták őket gyilkolni.

6. Einsatzgruppék. Perge nem érti az Einsatzgruppék tevékenységét sem. Közel egymillió zsidót mészároltak le az SS akciócsoportjainak tagjai, német rendőrök, litván, ukrán és más kollaboránsok tömegeinek segítségével. Ezt partizán-ellenes megtorló akciónak beállítani: történelemhamisítás. Az Einsatzgruppék 1941 júliusában-augusztusában ahol csak erre módjuk volt, támogatták, szervezték a pogromokat, örültek, ha a zsidók elmenekülnek. Augusztus végétől, szeptember elejétől „váltanak”, elkezdik tömegesen lemészárolni a zsidókat. Tevékenységüket gondosan dokumentálták, jelentéseik fennmaradtak. Blobel tömegsír-feltáró, hulla-megsemmisítő tevékenységéről megint csak hallgatni tud Perge.

7. Treblinka és a haláltáborok. Beszédes hallgatás övezi hosszú hetek óta újra és újra megismételt kérdésemet: miért írta azt 1942 tavaszán az egyik német katonai illetékes, húsz kilométerre Treblinkától, hogy a rosszul eltemetett holttestek bűzét az ő parancsokságukon is érezni? Süket csönddel „válaszolt” Perge és Graf moszkvai „történész” is arra a kérdésemre, hogyan lehet több százezer embert elhelyezni egy olyan, kb. átlagos futballpálya méretű (halál)táborban, mint Treblinka. Most már kénytelen vagyok saját kérdésemre válaszolni: sehogyan, az ide szállított zsidókat megérkezésük után elgázosították, holttesteiket először (rosszul, trehány módon) tömegsírokba temették, majd a hullákat kiásták, a holtesteket elégették.

8. Horthy, Sztójay és a holokauszt. Perge (is) értetlenül áll Sztójay Döme, az igen jól tájékozott berlini magyar követ 1942. kora őszi kijelentése előtt is. Miért erősítette meg a magyar követ a Pester Lloyd főszerkesztőjének információját azzal kapcsolatban, hogy ha 100.000, vagy 300.000 zsidót deportálnának Magyarországról, akkor ezeknek az embereknek a sorsa a halál? Azért, mert a pesti főszerkesztő és a berlini magyar diplomata is pontosan tudta már 1942. nyarán, hogy „keleten”, a haláltáborokban lemészárolják a zsidókat. Miért írta Horthy Hitlernek azt, hogy Magyarország a zsidók kiirtása terén nem jár el úgy, ahogy azt Németország teszi? Horthy is pontosan tudta, hogy mi a németek zsidópolitikájának lényege, ezért sem engedte Magyarországról deportálni a zsidókat egészen az 1944-es német megszállásig.

9. Hitler és a zsidók. Pergéék nem idézik Adolf Hitler politikai végrendeletének azokat a sorait, amelyekben a zsidókérdésről van szó. Ez nem véletlen, tudják, hogy Hitler itt és most (Berlin, 1945. április 30.) a holokauszt-tagadók számára túl őszinte volt. Hitler végrendelete bevezetőjében ugyanazt hazudja, amit Csurka Dóra nyomán Balla: Németországra rákényszerítették az első világháborút. Ő sem ejt szót a német imperialista vágyálmokról, Bismarck felelősségéről Elzász-Lotharingia elcsatolásában, a francia sovinizmus felkorbácsolásáról, a fegyverkezési versenyben játszott porosz szerepről stb. Hitler a továbbiakban azt hazudja, hogy sem ő, sem más nem akart háborút 1939-ben. Igaz, ő már 1938-ban megindította volna csapatait, de akkor Anglia és Franciaország, hogy időt nyerjen, odadobta neki Csehszlovákiát. Majd rátért a zsidókérdésre. Engedelmükkel szó szerint idézem a Führert: „De nem hagytam kétséget abban, hogy ha Európa népeit megint egyszer csak részvénycsomagoknak nézik ezek a nemzetközi pénz és finánc-összeesküvők, akkor az a faj, amely az igazi bűnös ezért a gyilkos háborúért, meg fog fizetni ezért: a zsidók! Én világossá tettem, hogy ezúttal nem fogjuk megengedni hogy árja származású európai gyerekek milliói haljanak éhen, de azt sem, hogy felnőtt férfiak milliói haljanak meg, és azt sem, hogy nők és gyermekek százezrei égjenek el és bombázzák halálra őket a városokban anélkül, hogy az igazi bűnösök ne fizetnének meg bűnükért, még ha sokkal humánusabb módon is.” Nem kell különösebb szövegelemzést végezni ahhoz, hogy belássuk, Hitler a „humánus” módszeren a gázkamrákat értette. „Árja” germán milliók haláláért, örvendezett a berlini Kancellária bunkerében, zsidók milliói életükkel fizettek. Életében most utoljára idézte 1939. január 30-i jóslatát.

Nem kívánok itt és most további érveket, adatokat, tényeket sorolni. Perge hablatyolása a wannseei konferencia jegyzőkönyvével kapcsolatban szánalmas. Yehuda Bauer is azt írja, mondja, amit én, és sok más holokauszt-történész: nem 1942. január 20-án Wannseeben döntöttek az európai zsidók kiirtásáról. Heydrich csak azért hívta össze az értekezletet, hogy egy már előzőleg meghozott döntés kivitelezésének módozatait megbeszéljék. A Vörös Hadsereg ellenállása hiusította meg azt a tervet, amelyet a Berlin közelében lévő tó partján megbeszéltek, nem lehetett több millió zsidót valahol „keleten” kényszermunkára fogni, a nőket és a férfiakat külön válogatni, a munkaképeseket halálra dolgoztatni, a munkaképteleneket pedig legyilkolni. Ezért kezdtek hozzá 1942 tavaszán a Reinhard Akció keretében Hitler 1939. január 30-i „próféciájának” megfelelően a zsidók tömeges deportálásához, lemészárlásához. Vagy lakóhelyük közelében lőtték agyon a zsidókat, vagy a haláltáborok gázosították el őket. Ezért írt erről Graf számára „rejtélyes” módon Joseph Goebbels, erről szólnak eredeti náci iratok, dokumentumok, zsidók és keresztények levelei, naplói, visszaemlékezései, ezért üresek a kelet-európai zsinagógák, ezért romosak az izraelita temetők Felsővisótól Putnokig, Lembergtől Krakkóig. Pergéék és holokauszt-tagadó elvbarátaik hullákat, csontokat keresgélnek, nekem a meggyilkolt emberek hiányoznak, én őket gyászolom.

 

Perge Ottó a hatályos jogszabályok miatt nem fedheti fel magát

Karsai László legfőbb érve, sőt, vádja ellenem (és általában a revizionisták ellen) az volt, hogy nem foglalok állást az alapkérdésben: hová tűnt hatmillió zsidó? Nos, én magam is, Jürgen Graf is sokat írt erről, úgyhogy most itt nem kívánnék ismétlésekbe bocsátkozni. Arra emlékeztetnék csupán, hogy mindketten felhívtuk a figyelmet: a Wolfgang Benz szerkesztésében 1991-ben megjelent kiadvány (Dimension des Völkermords Verlag Oldenbourg, München 1991.) pontatlanságok, hibák, sőt, alighanem szándékos ferdítések tömkelegét tartalmazza. Walter N. Sanning 1983-ban napvilágot látott, sokkal alaposabb és igényesebb munkájának (The Dissolution of the Eastern European Jewry, IHR. New Port Beach, 1983) legfőbb erénye, hogy figyelembe veszi a háború alatti és utáni hatalmas népességmozgások következményeit is. (Főként a zsidók kivándorlását Izraelbe, az USA-ba és más államokba, továbbá Sanning súlyt helyez arra a tényre, hogy igen nagy tömegű, talán másfél milliónál is több zsidó menekült el a német támadás után Lengyelországból kelet felé, akiket azután Sztálin deportált.)

De utánanéztem annak, mit ír a zsidó népességveszteségekkel kapcsolatban két „jeles” holotörténész. Egyikőjük, Raul Hilberg professzor, a hivatalos holokauszt-kutatás legnagyobb „tekintélye”, alapművében 5,1 millióra teszi a második világháború alatt életüket vesztett zsidók számát. ( Die Vernichtung der europaischen Juden, 1997.) Hilberg szerint ebből az 5,1 millióból 2 670 000 embert a hat lengyelországi „megsemmisítő táborban” gázosították el, ami annyit jelent, hogy 2 430 000 zsidó egyéb más helyeken, és nem „elgázosítás” következtében halt meg, hanem harc közben esett el, netán lelőtték, vagy pedig a partizánellenes német megtorlóakcióknak esett áldozatul. De nagyon sokan a különböző koncentrációs táborokban a tífuszjárvány, illetve más megbetegedések, esetleg az alultápláltság következtében (a háború végén) vesztették életüket.

A másik „megfellebbezhetetlen” szaktekintély Lucy Dawidowitz, aki nagy, összefoglaló művében (The War against the Jews 1987.) azt állítja, hogy 5 370 000 zsidót „gázosítottak el” a hat úgynevezett „megsemmisítő táborban”. Mivel Dawidowicz számításai szerint a zsidók összes embervesztesége a háború alatt 5,9 millió fő, akkor ebből az következik, hogy 530 000 zsidó a „megsemmisítő táborokon” kívül halt meg. (Ebben az esetben az keleti fronton ténykedő német különleges egységek, az Eisnatztgruppe-k sem gyilkolhattak le 1-2 millió zsidót.)

Mint látjuk, a hivatalos holokauszt-történészek adatai között is óriási a különbség! Megjegyzem, igencsak furcsa, hogy az úgynevezett „tekintélyes történészek” nem úgy dolgoznak, ahogy egy valamirevaló tudósnak kellene: nem a részadatokból vonnak le következtetéseket, hanem megfordítva, előbb tudják a „kutatásaik” eredményét (vagyis hogy közel hatmillió zsidó halt meg a háború alatt), és azután igyekeznek a „végeredményhez” igazítani a „részadatokat”. (Természetesen megbízható dokumentumokkal nemigen tudják alátámasztani állításaikat.) Vagyis a „jeles holoszaktekintélyek” nem a kabáthoz varrják a gombot, hanem éppen megfordítva, a gombhoz varrják a kabátot. De ami a lényeg: Raul Hilberg és Lucy Dawidowitz adatainak összevetése nyomán még inkább alátámasztani vélem a vita során végig hangoztatott álláspontomat, mely szerint „hatalmas a kavarodás a zsidó népességveszteségek ügyében”, és pillanatnyilag senki sem tudja pontosan megmondani, hány zsidó vesztette életét a háború alatt, és milyen okokból. (És még tovább bonyolítja a képletet, ha tekintetbe vesszük, hogy a Háárec című lap 2004. április 8-i száma szerint 687 000 úgynevezett holokauszt-túlélő él a világban. Mennyien lehettek akkor 1945-ben?)

Szeretnék még utalni Karsai László egy kérdésére, amelyet (annak ellenére, hogy megválaszoltam) ismételten nekem szegezett: „mivel magyarázom azt a tényt, hogy a treblinkai haláltábor környékén eltemetett bűzt még 20 kilométerrel távolabb is érezni lehetett?” Nos, ez a kérdés és a rá adott feleleteim, mint cseppben a tenger, hűen visszatükrözik a köztünk – és általában a revizionisták és az ortodox holotörténészek között – folyó vita természetét. Karsai érve: Treblinkába közel egymillió zsidót küldtek, akiknek ott nyomuk veszett, és egy SS-tiszt azt írta, „az eltemetett tetemek bűze 20 kilométerrel arrább is érezhető”. Én pedig válaszképen rámutattam, hogy Treblinka minden jel szerint átmenő tábor volt, de ami a lényeg: a láger környékén nem találták meg az eltemetett 800 ezer ember maradványait (mert maradványoknak, csont-és fogmaradványoknak akkor is lenniük kell, ha elhamvasztották a holttesteket), továbbá semmiféle nyomuk nincs a több százezer halott elégetéséhez szükséges irdatlan mennyiségű faszállítmányoknak, miképp a közelben történt erdőirtásoknak sem, ezen kívül pedig a szemtanúk vallomásai azért nem tekinthetők perdöntőknek, mert legalább ötféle kivégzési módról (tarkólövés, klórgáz, vízgőz, dízelmotor, légmentesen záródó kamrák légüresre szivattyúzása), valamint 2 sőt, 3 millió „legyilkolt zsidóról” számoltak be. (Még hivatalos jelentésekben is szerepelnek ezek az elképesztő adatok.) Márpedig ha gyilkossággal vádolnak meg valakit, akkor nem éppen a gyilkos fegyvernek, a bűntett technikai részleteinek, valamint a megölt emberek maradványainak alapos vizsgálata lenne éppen a legfontosabb feladat?

Ungváry Krisztiánnak a szovjet hadifoglyok sorsára vonatkozó kérdésére úgy hiszem, kimerítő választ adtam. Jürgen Graf is foglalkozott a kérdéssel. De mintha vitapartnerem összekeverné a szovjet hadifoglyok sorsával, illetve a német fennhatóság alá került szláv lakosság jövőjével kapcsolatos német tervezgetéseket. Ungváry Krisztián cikkeiben arra nézve hoz bizonyítékokat („a Generalplan Ost tervet, Göring némely nyilatkozatát, a Wirtschaftsstab Ost, illetve a „Zöld Mappa” dokumentumokat), hogy a németek a háború után az oroszok létszámának jelentős csökkenésével számoltak, és nem kívántak különösebb erőfeszítéseket tenni az elfoglalt területeken élők élelmezése érdekében. Nos, azért nem szabad elfeledkezni arról, hogy dúlt a háború, Németország blokád alatt állt, melynek következtében a német lakosság – és természetesen a katonaság – ellátása is súlyos nehézségekbe ütközött. Nem csoda hát, ha saját népük és hadseregük élelmezését a nácik fontosabbnak tartották, mint a kelet-európai szláv lakosság mégoly szerény igényeinek kielégítését. Senki nem vitatja ugyanakkor, hogy a németek a Lebensraum kiterjesztése érdekében valóban Ukrajna, sőt, bizonyos orosz területek gyarmatosítására készültek. A német fennhatóság alá kerülő szláv népek valóban alsóbbrendű polgárok lettek volna a Harmadik Birodalomban, és Hitler számos alkalommal beszélt arról is, hogy semmiképpen sem engedi meg az orosz állam újjászületését az Uraltól nyugatra. Mindamellett mérjünk egyenlő mércével: az angolok vagy a franciák az elfoglalt gyarmatok bennszülötteivel vajon menyivel bántak humánusabban, mint ahogyan a németek bántak volna a leigázott Ukrajna és Oroszország lakóival? A tervezett német gyarmatosítás során várhatóan bekövetkező brutális intézkedések miért esnek sokkal súlyosabb megítélés alá, mint más nagyhatalmaknak a gyarmati uralom évszázadai alatt elkövetett valóságos (és rettenetes) bűncselekményei?

Annak viszont örülök, hogy jórészt egyetértünk Ungváry Krisztiánnal a német civil lakosság elleni szövetséges terrorbombázások megítélésében. Ugyanakkor vitapartnerem nem vonja le a nyilvánvaló következtetést: a levegőből végrehajtott esztelen mészárlás jelentősen hozzájárult a náci rendszer „radikalizálódásához”, és a zsidósággal szembeni bánásmód brutalitásának fokozódásához. Felhívnám még Ungváry Krisztián figyelmét arra, hogy nem csupán a polgári lakosság ellen irányuló légi háborút kezdeményezték az angolok, de Nagy-Britannia volt az, amelyik hadat üzent Németországnak, nem pedig fordítva. (Ezen kívül Berlin számos békekezdeményezést tett a háború befejezése érdekében, melyeket azonban London rendre elutasított, pontosabban válaszra sem méltatott.)

Továbbá pedig ismételten leszögezem: a náci vezetőknek a „zsidók megsemmisítésére”, „kiirtására” vonatkozó megjegyzései legfeljebb közvetett bizonyítéknak tekinthetők a holokauszt jelenleg érvényes változatának hitelessége mellett, mivel konkrét utalásokat sem a „gázkamrákra”, sem a „megsemmisítő táborokra” nem tartalmaznak. Nem beszélve arról, hogy ugyanezeknek a vezető náci személyiségeknek (Hitler, Himmler, Goebbels, Göring, Hans Frank stb.) más kijelentései, és a tőlük származó hivatalos dokumentumok pedig éppenséggel ellentmondanak a „megsemmisítési elméletnek”. (Erre nézve Jürgen Graf is több példát felvonultatott, miként én magam is.) Végezetül pedig: a nyugati szövetségesek és az oroszok vezető politikusai és propagandistái is megállás nélkül átkozódtak a háború alatt, és számtalanszor beszéltek a németek „kiirtásáról” és „megsemmisítéséről”. (Korábbi írásaimban számos példát hoztam fel ezekre a brutális szövetséges megnyilatkozásokra, de most álljon itt néhány újabb. Theodore Nathan Kaufman: Germany Must Perish (1941) című könyvében arról értekezik, miként kellene a német népet kiirtani a német férfiak és nők sterilizálása útján. Henry Morgenthau, aki a háború alatt pénzügyminiszterként ténykedett, és Roosevelt elnök egyik legbizalmasabb tanácsadója volt, halálra kívánta éheztetni az összes németet. Egy A.N. Trainin nevű szovjet „nemzetközi jogász” pedig a német vezető osztályok és az értelmiség kiirtására dolgozott ki terveket, melyeket részben beépítettek a koncepciós nürnbergi eljárások kereteit meghatározó úgynevezett Londoni Charta alapelvei közé.)

Ungváry Krisztián furcsállja, hogy a „két tömeggyilkos rendszer (mármint a sztálini, illetve a nemzetiszocialista – P.O.) közül mégiscsak folyamatosan az egyik népszerűsítése folyik a Kuruc.info hasábjain”. Nos, örülök, hogy végre megadhatom a választ erre a felvetésre. A magyarázat kettős. Az egyik ok, hogy a revizionista történészek szeretnék, ha egyenlő mércével vizsgálnánk a történelem szereplőinek tetteit, és végre nem a jók és rosszak, angyalok és ördögök küzdelmének mutatnák be folyton például a második világháború történetét. Szeretnénk, ha végre a nácik vezetők cselekedeteinek okaira is rá lehetne kérdezni, és nem folyton azzal az ostoba érvvel zárnák el mindenfajta komolyabb történelmi vizsgálódás útját, hogy a nemzetiszocialista rezsim irányítói őrült, szadista tömeggyilkosok voltak. Szeretnénk, ha végre befejeződne a szövetséges háborús propaganda, és nem pusztán az egykori győztesek szempontjai szerint kellene szemlélnünk a múltat. A másik ok pedig arra nézve, hogy miért folyik „a két tömeggyilkos rendszer közül folyamatosan az egyik népszerűsítése a kurucinfo hasábjai”, a következő: a háború óta teljes erővel zakatoló háborús propagandagépezet teljesen hamis képet festett a nemzetiszocialista rendszerről, melynek voltak hibái, túlzásai, és a háborús viszonyok és az állandó fenyegetettség hatására időnként valóban szélsőséges irányba csúszott, ugyanakkor számos területen értékes és előremutató, ma is tanulmányozásra érdemes kezdeményezésekkel állt elő. Mivel pedig senki más nem meri, illetve nem akarja elmondani az igazságot a nemzetiszocializmusról, és nem hajlandó bemutatni ennek az ideológiának, és az 1933 és 1945 között fennálló németországi rezsimnek a jó oldalát (a rossz oldalát az unalomig ismerjük), ezért nekünk – a revizionista történészeknek, illetve többek közt a Kuruc.info szerkesztőinek – kell ezt megtennünk.

A hivatalos holotörténészek nevében fellépő Karsai László és Ungváry Krisztián a bizonyítékok három fajtáját vonultatták fel a vita során:

1. Szemtanúk, vagyis a német koncentrációs és „megsemmisítő” táborokból kiszabadult zsidó foglyok vallomásait;

2. Az elkövetők, vagyis a náci vezetők barbár, durva, esetenként a zsidók „elpusztítását” kilátásba helyező megnyilatkozásait;

3. Végezetül pedig hangsúlyozták, hogy a „világtörténelem legnagyobb bűncselekményének elkövetői” másokkal is igen csak durván viselkedtek, és számtalan alkalommal bizonyítékát adták kegyetlenségüknek (eutanázia-program, szovjet hadifoglyok sorsa, az auschwitzi orvosi kísérletek, melyekről igencsak homályos ismereteink vannak Karsai felvonultatott „bizonyítékai” ellenére is.)

Mármost a kérdés a következő: vajon elítélnének-e egy gyilkossággal vádolt személyt pusztán az őt gyűlölő és ezért elfogult szemtanúk vallomásai, a vádlott durva, áldozatát fenyegető megnyilatkozásai (akivel egyébként kölcsönösen utálják egymást), valamint másokkal szemben tanúsított, kegyetlennek tűnő viselkedése alapján? (És anélkül persze, hogy vizsgálnák a „brutális megnyilatkozások” és a „másokkal szembeni kegyetlenség és durvaság” esetleges okait.) Hiszen - mint a vita során számtalan alkalommal hangsúlyoztam – a szemtanúk „vallomásai” azért nem perdöntők, mert ők bizony súlyosan elfogultak voltak egykori fogva tartóikkal szemben (a fogságba esett náciktól pedig erőszakkal, vagy fenyegetésekkel, zsarolással kényszerítettek ki „beismerő vallomásokat”), ezen kívül pedig a koncentrációs táborok egykori foglyainak „beszámolói” tele vannak egymásnak ellentmondó, és a fizikai és biológiai törvényekkel, sőt a józan ésszel is hadilábon álló részletekkel. Nem perdöntő érv a főleg gázkamrákban végrehajtott, előre eltervezett népirtás végrehajtásának vádjával kapcsolatban az sem, hogy a náci vezetők némelyike a halálos ellenségüknek tartott zsidóság „elpusztítására” nézve tett kijelentéseket (hasonló kirohanásokat a másik oldal vezetői is megengedtek maguknak). És végezetül: a nemzetiszocialista rendszer bizonyos, erkölcsi szempontból súlyosan kifogásolható intézkedései, illetve tervei (az eutanázia-program, a szovjet hadifoglyokkal szemben tanúsított kegyetlen bánásmód, az orosz lakosság tömeges kitelepítésének szándéka a háború után) sem bizonyítják feltétlenül az „előre eltervezett, gázkamrákban végrehajtott népirtás” tényét, annál is kevésbé, mivel a nemzetiszocialista rezsim „radikalizálódásának” megítélésekor nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy egy kivételesen véres és pusztító háború zajlott, és Németország a létéért küzdött!

Mindezekkel az érvekkel szemben én, a revizionista, a védelem – és az igazság – nevében mindvégig azt hangsúlyoztam, hogy a gyilkos fegyver, a holttestek és a bűncselekmény technikai végrehajtásának minden részletre kiterjedő vizsgálata nélkül nem lehet kihirdetni az elmarasztaló ítéletet! És vitapartnereim éppen ezeknek a mindennél fontosabb bizonyítékoknak a vizsgálatától zárkóztak el! (Ungváry: „Az elgázosítással kapcsolatos technikai kérdéseit ne nekem tegye fel, mert ezt a kérdést én nem kutattam.” Karsai: „Nem a Treblinkán kivágott fák mennyiségét kellene méricskélni.” Karsai: „Pergéék kétségbeesetten próbálják vitánkat az emberölés különféle formáinak technikai részletkérdéseire terelni.” Karsai: „Pergéék…bevallják, hogy számukra a holokauszt-téma legfontosabb részlete az, hogy kit, hol, hogyan öltek meg a zsidók közül….nem érdekli őket, hogy valóban megölték-e őket, csak azt hajtogatják, hogy úgy, ott és akkor, szerintük gázkamrákban nem ölhették meg a zsidók jó részét.”)

Sem én, sem egyetlen revizionista nem tagadta soha, hogy a nácik már a háború előtt valóban hátrányosan megkülönböztették, üldözték a zsidókat, a harcok megkezdését követően pedig deportálták, majd koncentrációs táborokba zárták őket, mivel jelenlétüket veszélyesnek ítélték meg Németország biztonsága és a győzelem kivívása szempontjából, ezen kívül pedig a teljes zsidó lakosságot ki akarták telepíteni Európából. (Madagaszkár szigetére vagy pedig az elfoglalt orosz területekre.) A deportálások során, a frontokon, illetve a koncentrációs táborokban vélhetően legalább egymillióan vesztették életüket, elsősorban a háborús pusztítások, a rossz bánásmód és a betegségek következtében. De nem tagadható az sem, hogy – elsősorban a partizánok elleni küzdelemmel összefüggésben – megtorlásképpen zsidók tömegeit (köztük nőket és gyermekeket is) lőtték agyon főként a keleti fronton, de másutt is. A lágerekben is történhettek súlyos visszaélések.

Fejet kell hajtanunk minden áldozat emléke előtt.

Úgy gondolom azonban, az életüket vesztett milliók akkor nyugodhatnak békében, ha nem próbáljuk meg anyagi és politikai előnyök érdekében meghamisítani a múltat, és nem kovácsolunk fegyvert emberek tömegeinek borzalmas halálából. Börtönnel fenyegetőzés és átkozódás helyett miért ne működhetnének együtt a hivatalos holokauszt-történészek és a revizionisták? Miért ne kereshetnénk együtt az igazságot? A háború ártatlan áldozatainak emlékéért akkor tesszük a legtöbbet, ha részrehajlás és elfogultság nélkül igyekszünk bemutatni azt a példátlan katasztrófát, amely 1939 és 1945 között Európa népeit sújtotta.

 

Ungváry Krisztián

Megtisztelő számomra, hogy Jürgen Graf legalább elismeri, tudományos munkásságom alapján nem tekint elfogultnak és a német nép ellenségének. Mielőtt éveire reagálnék, köszönetet kell mondanom Balla Józsefnek, aki hozzászólásában felvázolta, hogy Hitlernek „nagyon is volt oka” az antiszemitizmusra, mert „a zsidók” számtalan szörnyűségről tehetnek (I. Világháború, zsidó pénzoligarcha által diktált béke, éheztetés, kommunizmus, pénzharácsolás” stb.)

Ballának ugyan minden jel szerint fogalma sincs a történelemről, de az igaz, hogy amit ír, abban hisz és ami ennél sokkal fontosabb Hitler is így hitte. Ha viszont Hitler azt gondolta a zsidókról, amit Balla is ír (és aminek tételes cáfolatától most hely hiányában eltekintek), akkor tényleg érthetetlen, hogy miért akart volna ebből, a szerinte kártékony, parazita, bacillus népségből akár egyetlen embert is életben hagyni, amikor német dolgozók milliói nyomorogtak? Ha Ballának és Hitlernek az a véleménye, ami, akkor logikusan következik, hogy azoknak a dicső férfiaknak, akik Európát megmentik a zsidóságban definiált pestistől, emlékmű és aranytábla jár, nem pedig elhallgatás. Ahogyan Odilo Globocnik mondta: a meggyilkolt zsidók tömegsírjaiban bronztáblákat kellene elhelyezni amelyre ráírnák a német nép legnagyobb történelmi tettét, vagy ahogyan Himmler fogalmazott a holokausztról: „Ein nie zu schreibendes und nie geschriebenes Ruhmesblatt unserer Geschichte” – azaz „egy soha meg nem írandó és soha meg nem írt dicsőségtáblája történelmünknek”. Kicsit skizofrénnak tűnik nekem, hogy ha a zsidók annyira aljasok, mint ahogyan Balla (és a kurucinfo számos más szerzője) bemutatja őket, akkor miért voltak velük a németek annyira humánusak, hogy Auschwitzban bordélyt, úszómedencét tartottak fenn nekik és miért költöttek el rengeteg pénzt és élelmet azért, hogy néhány zsidó családanyának ne fájjon a szíve gyermeke vagy nagyanyja távolléte miatt a napsütötte Buchenwald vagy Dachau barakkjaiban? – miközben a német dolgozók napi 12 órákat kellett hogy robotoljanak az esztergapad mellett, romeltakarításon, nem beszélve mindennapos halállal járó frontszolgálatról! Nem gondolják, hogy enyhén szólva is irreális amit írnak?

Megjegyzem, Balla vagy Hitler érvrendszere ugyanaz, mint Trockij, Sztálin vagy Lenin gondolkodása. Mindketten kijelölnek egy csoportot, előbbiek a zsidókat, utóbbiak a kapitalistákat és úgy állítják be, hogy ezek tehetnek a világ majdnem minden bajáról. Logikájuk szerint az emberiség megváltása következik be, ha ezekkel szemben fellépnek. Hogy ennek során néhány kisnyugdíjas vagy kultúrsznob kispolgár is áldozatul esik (mert azért egy-két ártatlan zsidó vagy kapitalista akadhat), az egy történelmileg szükséges dolog…

Végül Graf érvei:

1.Szerinte a „politikusok össze-vissza beszélnek” ezért ne foglalkozzak azzal mit mondott Hitler vagy Horthy. Emlékeztetem arra, hogy vitánk kiindulópontja az volt, hogy létezett-e parancs a zsidóság megsemmisítésére, illetve hogy ez a megsemmisítés mennyiben volt központilag szervezett és irányított. Ennek eldöntésére jobb forrásokat, mint a kor politikai vezetőinek nyilatkozatait és döntéseit nem tudok elképzelni.

2.Graf szerint a hüvelyi motozásnak nincs köze vitánkhoz és ez őt nem is érdekli. Csak azért mertem felvetni ezt, hogy az olvasó lássa, mennyire nem tekintették emberi lényeknek a magyar csendőrök a zsidókat. Mivel minden nagyobb gettóban volt hüvelyi motozás annak érdekében, hogy még csak véletlenül se rejtsen el valaki drágakövet vagy aranyat, elmondhatjuk, hogy ez az embertelenség általános volt. Mit remélhettek azok, akikkel már a bevagonírozáskor ennyire brutálisan bántak?

3.Graf szerint a szovjet hadifoglyok tervszerű éhenhalatását cáfolja, hogy 1943-ban dolgoztatták őket, továbbá az, hogy valamennyi élelmet mindig kaptak. Ami az első kijelentést illeti, látom nehéz neki összerakni, hogy a holokauszt során egy idő után a munkaképesek dolgoztatása prioritássá vált. Ez nem jelenti azt, hogy életüket meg akarták őrizni, csupán azt, hogy munkaerejüket minél jobban akarták hasznosítani. Bizonyos minimális egészségügyi beruházásnál többet nem költöttek rájuk. Ezért fordulhatott elő, hogy egyes „munkahelyeken” az átlag élettartam négy hét volt. A szerencsésebbek, pl. a tervezőmérnökök sokkal jobb körülmények között dolgozhattak., de hát ők voltak sokkal kevesebben. Attól kezdve, hogy a hadifoglyok munakereje felértékelődött, sőt nemcsak a munkaerejük, hanem adott esetben katonai fegyveres bevethetőségük is felmerült, a szovjetekkel való bánásmód megváltozott – bár „normális” ettől még nem volt, pl. ha egy szovjet hadifogoly szexuális kapcsolatot létesített önkéntes alapon egy német nővel, akkor azonnal felakasztották…

4.Ami pedig a szovjet hadifoglyok élelmezését illeti, az természetesen nem úgy zajlott, hogy beterelték őket egy táborba és ott semmit sem adtak nekik. Ez nehezen lehetett volna kivitelezhető, mivel ehhez tömeges méretben kellettek volna teljesen lealjasult táborparancsnokok és őrök, akik szándékosan végrehajtják a halálra éheztetést. Ne feledjük el, hogy az ipari megsemmisítés technológiája 1942 elején még egyáltalán nem létezett, a szovjet hadifoglyok zöme viszont 1942 tavaszáig pusztult el! A folyamat másképp zajlott, úgy, hogy Németország saját tartalékaiból az anyaországból egy dekát sem szállított 1941-1942 között ezekbe a táborokba és azt is megtiltotta, hogy a helyben található, értékesebb élelmet ide vigyék. A foglyok csak azt kapták meg, ami a táborok közvetlen környékén beszerezhető volt. Magyarán a tudatos elhanyagolás, a „Vernachlässigung” esetével állunk szemben. Leningrád esetében ez odáig ment (volna), hogy a német haditervek nem is akarták elfoglalni a várost, mert nem tudtak volna mit kezdeni annak majdnem négymilliós lakosságával, hanem úgy döntöttek, hogy csak ostromzárat tartanak fenn és a benn lévőket tervszerűen éhenhalatják.

5.Graf nem érti a két dolog: a szovjet hadifoglyok és a zsidók pusztulása közti összefüggést, pedig egyszerű. A náci rezsim a háborús válsághelyzetben bizonyos csoportok tervszerű, tömeges megsemmisítéssel is járó diszkriminálásával próbált forrásokat biztosítani hadviseléséhez. Ezek a csoportok voltak (időrendi sorrendben) a következőek: az eutanázia német és nem német áldozatai, a szovjet hadifoglyok 1942-ig és a zsidók 1945-ig.

6.Sajnálatos, hogy Graf azt sem érti, hogy Himmler egyszerre beszélhet a zsidók megsemmisítéséről és dolgoztatásáról. Talán mégis komolyabban kellene vennie azt, amit Hitler mond: a zsidóknak dolgozniuk kell, vagy megsemmisülnek. Miért annyira hihetetlen állítás ez? Miért zárja ki a kettő egymást?

7.Graf nincs tisztában a „haláltábor” fogalmával. Ez alatt azt a tábort értjük, ahová a foglyokat csak az azonnali meggyilkolás szándékával szállítják. Ilyen volt pl. Sobibor vagy Majdanek. Auschwitz táborai közül csak az egyik volt ilyen, a másik kettő munkatábor volt, olyannyira hogy a lengyel vegyipar később a létesítmények egy részét át is vette. Attól, hogy Buchenwald, Dachau, Sachsenhausen, Ravensbrück, stb. nem volt „haláltábor” még több tízezer ember halhatott ezekben meg.

8.Graf szerint az is bizonyíték a holokauszt tarthatatlanságára, hogy egyes gettókban és lágerekben aggastyánok és csecsemők is szerepeltek a nyilvántartásban. Elfelejti azonban, hogy a megsemmisítés nem jelentette azt, hogy mindenkit azonnal meggyilkoltak. Egyes privilegizált fogolykategórákat (pl. a hamispénzeket eőállító csoportot) ideiglenesen megkíméltek. A gettókban pedig sokszor kívülről nem avatkoztak bele abba hogy ki maradjon életben addig, amíg a gettó fennáll.Graf jobban tenné, ha azon elmélkedne, hogy az általa kimutatott aggastyánok és csecsemők az összpopuláció hány százalékát tennék ki akkor, ha mindenkit életben hagytak volna.

9.Graf ezen a fórumon igazán bevallhatná hogy viccel, amikor arról ír, hogy a németek nem akarták szétszakítani a családokat, ezért deportálták a munkaképteleneket is Auschwitzba. Eddig nem tudtam, hogy a III. Birodalom a zsidók számára egy jótékonysági egylet volt. Ha annyi aljasság tapad a zsidósághoz, mint amennyit Hitler róluk feltételezett, akkor honnan ez a hihetetlen humanitás?

 

The following text was published on the website Kuruc.info on 6 June, 2010

Answer to a Bungler: Dr. Laszlo Karsai and the “Holocaust”

By Jürgen Graf

Part I: Introduction

Raul Hilberg, who passed away in 2008, had an excellent knowledge of the German wartime documents, of which he quotes many hundreds in his three-volume study The Destruction of the European Jews. One should think that such an eminent specialist scholar would surely have been the most qualified person to refute the revisionists, but as a matter of fact, Hilberg preferred to ignore them and to feign that he had never heard of their arguments. He knew why.

Mainstream holocaust historians are very good at lecturing before students who are so brainwashed that they would not even dream of questioning the kosher version of the facts. They are very good at talking to each other at conferences where they indulge in idle speculation in cloud-cuckoo-land, discussing phony problems such as the date when the (alleged) order to exterminate the Jews did go out. On the other hand, they shun any debate with competent revisionists, because they know that such a discussion would be fraught with peril for them. After all, they would be asked tough questions which they could not possibly answer.

During the first trial of German-born revisionist Ernst Zündel, which took place in Toronto in 1985, Raul Hilberg foolishly agreed to act as a witness for the prosecution. Mercilessly cross-examined by Zündel’s combative attorney Douglas Christie, the leading Jewish holocaust scholar met his Waterloo. Christie asked him about an alleged Hitler order for the extermination of all Jews which Hilberg had mentioned in the first edition of his book (the second edition was then in preparation). After endless tergiversation, Hilberg finally conceded that there was no proof for such an order. He was also forced to admit that he knew no expert report proving that any room in any National Socialist concentration camp had ever been used as a homicidal gas chamber.1 After this painful and humiliating experience, Hilberg rejected an invitation to testify at the trial on appeal three years later.

In spring 2010, Hungarian revisionist Otto Perge challenged the defenders of the orthodox holocaust story to a debate. Two historians, Dr. Krisztian Ungvary and Dr. Laszlo Karsai, who is reputedly the country’s leading holocaust scholar, accepted this challenge. This can only be explained by the fact that, owing to their insufficient acquaintance with the documents, both men did not realize how weak the exterminationist thesis is. Moreover, we can safely assume that neither of them ever read a serious revisionist book. Had them for instance known Germar Rudolf’s Lectures on the Holocaust,2 they would have understood that their case was hopeless from the beginning, and they would never have agreed to a debate. They must by now regret that they have.

Of these two Hungarian anti-revisionists, Dr. Ungvary is clearly the more decent man. While his arguments are basically every bit as weak as Dr. Karsai’s, he at least refrains from insulting the revisionists – which is precisely what Dr. Karsai does. Dr. Karsai’s rude and insolent style bears witness to the deplorably low moral and intellectual level of “Hungary’s leading holocaust scholar.”
In my answer to Dr. Karsai, I will first discuss his article “Answer to a Hungarist [Otto Perge] and to Jürgen Graf, ’historian’ from Moscow,” which was published on the website kuruc.info. I will not comment on his statements about questions such as the fate of the Soviet POWs or euthanasia, which are certainly important, but not related to the alleged holocaust of the Jews (as to the treatment of the Soviet prisoners of war I already said what I had to say in my two preceding articles).

Part II: My response to Dr. L. Karsai’s article “Answer to a Hungarist and to Jürgen Graf, ‘historian’ from Moscow”

Argument 1

Like most holocaust historians, Dr. Karsai interprets the anti-Jewish diatribes of Adolf Hitler, in which he threatened to “annihilate” the Jews, as hard evidence that such an annihilation did indeed take place. He claims that I cannot or will not answer his question why Hitler repeated the threats several times which he had uttered in his speech from January 30, 1939, and why Goebbels repeatedly quoted these threats.

Answer

If you ask the holocaust historians why there are no documents about homicidal gas chambers and why there are no mass graves containing the bodies of gassed Jews at any of the six alleged “extermination camps,” they reply that the Germans, who wanted to hide their atrocities from the world, used a coded language in their documents and burned the bodies of the gas chamber victims. But why? Why should they have bothered using a coded language, and why should they have squandered huge amounts of fuel for the burning of millions of corpses in order to conceal their crimes? After all, Himmler and Goebbels had constantly told the whole world that they wanted to annihilate the Jews! Apparently people like Dr. Karsai do not notice, or pretend not to notice, this flagrant contradiction.
Incidentally, Israeli holocaust scholar Yehuda Bauer stated that Hitler’s extermination threat from 30 January 1939 was nothing but an “emotional, vague menace.”3 Besides, even if the various statements of leading Third Reich politicians proved a specific genocidal intention, they still do not prove that and how this intention was implemented and realized. Not that is of primary importance for historiography which politicians have claimed they intend to do – or else all of historiography would be full of vapid chatter, megalomaniac lies and false promises – but what the politicians have actually done, that is to say: what actually happened.

This should be sufficient to settle the matter.

Argument 2

When discussing the Goebbels diary, I mentioned the fact that on 7 March 1942 Goebbels advocated allotting Madagascar or another island to the Jews after the war. I pointed out that, according to the holocaust story, the first of the alleged extermination camps, Chelmno, started to operate as early as December 1941, which means that there must have been an extermination policy well before March 1942. Being one of Germany’s leading figures, Goebbels could not possibly have been unaware of this. Dr. Karsai calls this argument “miserable”; he claims that
“Goebbels was by no means the most informed Nazi leader on the subject of the holocaust. It is known that for example to the Wannsee conference of 20 January 1942, no representative of the propaganda ministry was invited.”
Therefore Dr. Karsai does not find it surprising that Goebbels did only learn of the existence of an extermination policy on 27 March, the date of the famous entry in his diary in which he stated that the Jews would be subject to a “barbaric procedure,” and that not much would be left of them.

Answer

As early as in 1992, Yehuda Bauer wrote:4
“The public still repeats, time after time, the silly story that at Wannsee the extermination of the Jews was arrived at.”
“Hungary’s leading holocaust scholar” must be one of the last people in the world to believe in this “silly story.” Otherwise he would not argue that in early March 1942 Goebbels still knew nothing of an extermination policy “because no representative of the propaganda ministry was invited” to this conference.
In fact, the protocol of the Wannsee conference5 does not support the exterminationist thesis in any way. It simply states that the Jews would be evacuated to the East, which is in accordance with other German documents describing precisely the same policy. Before Dr. Karsai resorts to the usual trite explanation that the Nazis used a coded language, in which “evacuation to the East” meant “extermination,” I would like to call his attention to the following sentence in the protocol:
“It is not intended to evacuate the Jews over 65 years old, but to send them to an old-age ghetto; Theresienstadt is being considered for this purpose.”
If “evacuate” was a code word for “kill,” this sentence obviously means that Jews over 65 years of age would not be killed, but send to an old-age ghetto. But if there had been an extermination policy, there could have been no reason on earth to spare old Jews, from whom no hard labor could be expected. They would of course have been the first candidates for the “gas chambers” and “gas vans,” had there been any.
Elementary, my dear Watson!

Argument 3

As to the fate of the Serbian Jews, Dr. Karsai states:
“According to Graf, in Serbia the Jewish women, Jewish children and old people were not killed. He either lies or does not know the original sources. Heydrich mentioned already at the Wannsee conference that in Serbia, the Jewish question was solved.”

Answer

According to the German wartime documents quoted by me, it was decided after lengthy discussions that 8,000 male Serbian Jews were to be shot, while 20,000 Jewish women and children, plus old Jews, would be evacuated by ship to the camps in the East. The objection that “evacuated by ship to the camps in the East” really meant “will be killed” would be preposterous beyond comment – in this case, why did the German authorities not use a coded language when speaking about the male Serbian Jews, but openly stated that they would be shot?

Despite Dr. Karsai’s assertions, Heydrich did not claim at the Wannsee conference that in Serbia the Jewish question was solved. The protocol states that there were still 10,000 Jews living in Serbia. Before accusing me of lying, or of not knowing the documents, Hungary’s leading holocaust scholar should himself acquire a better knowledge of the documents!

By the way, Jewish author Reuben Ainsztain mentions the presence of Yugoslav Jews in the Janov camp near Lodz during the war.6 The holocaust literature knows nothing about the deportation of Jews from the former Yugoslavia to the East. As there is no discernible reason why Ainsztein should have made up this story, his statement provides strong evidence that Yugoslav (i. e. Serbian) Jews were indeed “evacuated to the camps in the East.”

Argument 4

With regard to the Einsatzgruppen reports, Dr. Karsai writes:
“For Graf, the reports of the Einsatzgruppen are suspect. For me a man making such a claim is suspect.”
Obviously Dr. Karsai thinks that these reports, which describe the killing of huge numbers of Jews, are of unquestionable authenticity.

Answer

In my answer to Dr. Karsai’s argument Nr. 13, I mentioned a concrete example showing that the Einsatzgruppen reports are indeed suspect. I will now adduce a second example to corroborate my claim that a responsible historian should use these reports with utter caution.

The alleged slaughter of 33,711 Ukrainian Jews at Babi Yar near Kiev is the most notorious massacre ascribed to the Germans on the Eastern Front. This figure appears in an Einsatzgruppen report from 7 October 1941.7 According to the established version of the facts, these 33,711 Jews were shot and their bodies thrown into the ravine of Babij Yar on 29 September 1941. But the first witnesses told completely different stories: The massacre was perpetrated on a graveyard, or near a graveyard, or in a forest, or in the very city of Kiev, or on the shores of the Dnepr. As to the murder weapon, the early witnesses spoke of rifles, or machine guns, or submachine guns, or hand grenades, or bayonets, or knives; some witnesses claimed that the victims had been put to death via lethal injections whereas others asserted that they had been drowned in the Dnepr, or buried alive, or killed by means of electric current, or squashed by tanks, or driven into minefields, or that their skulls had been crushed with rocks, or that they had been murdered in gas vans.8 Now that is what we call good, solid evidence, is it not, Dr. Karsai?

As the Soviets found no human remains at Babi Yar after reconquering Kiev in early November 1943, they were once again forced to resort to the traditional explanation: The Germans had disinterred and burned the bodies before their retreat in the second half of September 1943. But on 26 September 1943, Babi Yar was photographed by a German reconnaissance aircraft. The air photo shows no fires, no open graves and no traces of human activity.9

So the report from 7 October 1941, which mentions an imaginary slaughter, must necessarily be wrong, whether fabricated or not. This means that all other Einsatzgruppen reports are suspect from the beginning.

Argument 5

Asked by Dr. Karsai why the German authorities forbade Jewish emigration in October 1941, Otto Perge answered that the Germans needed the Jews as workers. I gave a different answer: The Germans wanted to prevent the Jews from contributing to the Allied war effort as soldiers, technicians, scientists etc. For Dr. Karsai, this explanation is “even more stupid” than Otto Perge’s one; he insists that the Germans forbade Jewish emigration because they planned on killing the Jews.

Answer

Hungary’s leading holocaust scholar may have some hidden talents I have failed to notice, but logical thinking is definitely not one of them. Otherwise he would have realized that his theory according to which in October 1941 the National Socialists forbade Jewish emigration because they wanted to exterminate the Jews is in flagrant contradiction with his earlier statement that as early as in January 1939, when he made his famous speech in the Reichstag, Adolf Hitler had already opted for an extermination policy. Had this been the case, Jewish emigration would of course have been prohibited right away, but precisely this did not happen, on the contrary: It was actively promoted by the government of the Reich! On 11 February 1939, less than two weeks after Hitler’s speech, a “Reichsstelle für jüdische Auswanderung” (Imperial Office for Jewish Emigration) under the leadership of Reinhard Heydrich was formally established in Berlin.10 Following the creation of the “Protektorat Böhmen und Mähren,” SS-Hauptsturmführer Adolf Eichmann was ordered by Heydrich on 15 July 1939 to establish such an Office in Prague as well11.

As to the reasons why Jewish emigration was finally forbidden, both Otto Perge and myself were both right; our answers did not exclude, but complement each other. While the Germans indeed wanted to prevent the Jews from working for the Allies, they also wanted them to work for the German side. From 1942, Jewish forced labor played an increasingly important role in the German war industry, as numerous documents prove.12

As we can learn from the Encyclopedia of the Holocaust, even in the alleged extermination camp Sobibor, “some [Jews] were employed in the workshops as tailors, cobblers, carpenters and so on”13 At Sobibor, the Jewish workers were treated humanely. Leon Feldhendler, who was interned in that camp from January to October 1943, relates:14

“The tradesmen were living very nicely, in their workshops they had comfortable quarters. […] Their daily rations consisted of half a kilogram of bread, soup, horsemeat, groats (from the transports) twice a week. […] Work: From 6 a.m. through noon, an hour for lunch and then again work until 5 p.m. […] Time of between 5 and 10, at their discretion.”

It would be a bit difficult to argue that the Jew Feldhendler deliberately embellished conditions at Sobibor in order to whitewash the National Socialist system!

Argument 6

Dr. Karsai writes:
“Walking in front of the Kremlin, Graf should perhaps think about why rabbinical scholars, small Jewish children, plus sick and old Jews were deported too.”

Answer

Walking in front of the Kremlin, Graf advises Hungary’s leading holocaust scholar to re-read and to answer Otto Perge’s question number 4. He should also re-read my answers to Dr. Ungvary’s arguments 3, 4 and 5.

Argument 7

With regard to the alleged gas vans, I asked Dr. Karsai where I could see such a vehicle. In view of the fact that large numbers of Jews are supposed to have been murdered in such vans (145,000 at Chelmno, plus thousands, or tens of thousands, behind the Eastern front), this was certainly no unreasonable demand. Referring to Pierre Marais15 and Ingrid Weckert,16 who have painstakingly analyzed the available evidence, I pointed out that the two documents allegedly confirming the existence of the gas vans are “third rate falsifications.” To this Dr. Karsai replied:
“Graf, the poor fellow, wants to see the original gas vans. As to myself, I am satisfied with less – with the original Nazi documents, the correspondence between members of the SS which speaks of the gas vans. Graf is forced to lie that these documents are ‘third rate falsifications.’ Since he must know that this is not true, I am compelled to range him among those holocaust deniers whom Deborah Lipstadt called ‘base scoundrels.’”

Answer

Dr. Karsai’s vulgar insults cannot camouflage the fact that he is an ignoramus who has no idea what he is talking about. I do not know whether he understands French and German, but he certainly knows English, so if he could not read Pierre Marais’ book about the gas vans or the German original of Ingrid Weckert’s study, he could at least have read the English translation of the latter.

The only alleged German wartime documents about the gas vans are the ones I mentioned in my first article: The “Becker document” and the “Just document.” The first one is so obvious a forgery that Kogon, Langbein, Rückerl et al. did not dare to include it in their well-known collective volume Nationalsozialistische Massentötungen durch Giftgas (National Socialist Mass Killings by Poisonous Gas).17 As a matter of fact, this document explicitly speaks of “gassing,” which is at variance with the traditional exterminationist claim that the Germans used a coded language. Let us now have a closer look at the second document presented as evidence for the existence of these vehicles, a letter purportedly written by the SS-Reichssicherheitshauptamt to the car manufacturing company Gaubschat. Already the very beginning shows that this document is fishy:18
“Berlin, 5 June 1942. Onliest specimen [Einzigste Ausfertigung]. Top secret.
Technical modifications to the Special Vehicles used in the operations and to those currently in manufacture.
Since December 1941, for example, 97,000 were processed with the use of three vehicles, without any defects in the vehicles becoming apparent.”
This is simply ridiculous. The form “einzigste Ausfertigung” does not exist in German, just as “onliest specimen” does not exist in English. Furthermore, it makes absolutely no sense to begin a letter with “for example.” Finally, the text does not indicate what the “97,000” that were processed might be.
Although “no defects in the vehicles had become apparent,” the author of the letter demanded a considerable number of modifications, the first of which was the following:
“To allow for the rapid inflow of the CO while preventing excessive pressure, two open slits of 10 x 1 cm are to be located in the upper back wall.”
This could only mean that at the time this letter was written there were no such slits in the upper back wall. But if one directs the exhaust gas of a truck engine into the coach, and if the coach does not have any openings, either it will break apart because of the pressure, or the engine will simply stop to work. In either case, the Germans could not even have “processed” 97 Jews in such vehicles, much less 97,000. The text contains several other technical absurdities. That the holocaust historians are forced to quote such a clumsy forgery as evidence for the use of homicidal gas vans clearly shows the extent of their despair.

Part III: Dr. Karsai’s article “The gas chambers of Auschwitz did indeed exist”

In spite of the title of his article, only about half of it is about the gas chambers of Auschwitz or the holocaust topic as a whole. I will not bother to answer Dr. Karsai’s assertions about problems unrelated to the alleged holocaust of the Jews, with one exception (see point 8).

Argument 8

Dr. Karsai writes:
“Hitler considered the Slavic peoples as a lower race (“Untermenschen”). In his famous “table conversations” he stressed several times that in the German sphere of influence the Slavs would be helots, slaves.”

Answer

That the National Socialists considered the Slavs to be “Untermenschen” is just another tenacious myth about the Third Reich. As the question has nothing to do with the holocaust or the gas chambers, I will not analyze it in detail, but confine myself to the following four points:

1) The word “Untermensch” (subhuman) did indeed exist in National Socialist terminology, but it did not refer to the Slavs. It was used to characterize the criminal or parasitical scum of society which is found in any nation, including the German.

2) I challenge Dr. Karsai to show me a single utterance by a leading National Socialist politician, or by a racial scientist of the Third Reich, in which the Slavs are called “Untermenschen.”

3) If Hitler had regarded the Slavs as “Untermenschen,” he would of course not have allied himself with the Slovaks, the Croats, and the Bulgarians, nor would he have allowed the formation of Ukrainian SS divisions.

4) Hitler’s “table conversations” are no reliable historical source, because it cannot possibly be ascertained if Hitler really made the statements ascribed to him.

Argument 9

Dr. Karsai writes:
“Unlike amateur historians like Perge, the professional historian endeavours to analyze the sources at his disposal ‘sine ira et studio’ (without zeal and excitement). The real historian only accepts the memoirs, or the testimony, of a Jew or a Nazi as trustworthy if they are corroborated by contemporary documents.”

Answer

Excellent, Dr. Karsai, this is indeed a sound method! It is the revisionist method. We revisionists do not accept the statements of Jewish witnesses, or the confessions of “Nazi war criminals,” if they are contradicted by documentary (or forensic) evidence. By his own definition of a “serious historian,” Dr. Karsai admits that all holocaust historians including himself are not serious historians, but amateurs. The whole gas chamber story, which is the core of the holocaust tale, is exclusively based on eyewitness testimony and confessions. There is not a single document proving that even one Jew was gassed either at Auschwitz, or at Treblinka, or in any other German camp. What is worse for the holocaust historians, numerous German wartime documents clearly contradict the exterminationist thesis (see for example the documents quoted in Otto Perge’s questions 4, 5, 6 and 7 and my answer to Dr. Ungvary’s questions 2, 3, 4 and 5).

So welcome to the club of amateur historians, Dr. Karsai! You will meet many of your friends there, from Robert Jan van Pelt to the charming Deborah Lipstadt.

Argument 10

To Otto Perge’s question where the necessary wood for the cremation of the alleged 800,000 victims had come from, Dr. Karsai replied:
“Perge and co. should not look for cut trees in the vicinity of Treblinka, but instead study those original German documents which unanimously confirm that Treblinka was a death camp where almost 800,000 people were murdered.”

Answer

If such documents existed, they would of course be quoted in every single book about the holocaust. But you can read the entire body of holocaust literature without ever finding even the slightest allusion to these “original German documents.” Dr. Karsai is of course perfectly aware of this fact, otherwise he would quote these documents himself – which he cannot possibly do, because they do not exist. This proves beyond doubt that “Hungary’s leading holocaust scholar” is not only a bungling amateur, but a brazen impostor as well.

But let us talk about the question raised by Otto Perge: How did the Germans manage to burn 800,000 bodies at Treblinka? Unlike “normal concentration camps” like Dachau and Buchenwald, all of which were equipped with stationary or mobile crematoria furnaces, Treblinka had no crematoria. (If a mass extermination had indeed been planned at Treblinka, it would of course have been the sheerest insanity not to build a powerful crematorium; this fact alone deals a deadly blow to the “death camp” legend.) All witnesses agree that the bodies of the victims were burned in the open air.

Where did the wood come from? Again, the witnesses are unanimous: The wood was not brought to the camp by railroad or by truck, but cut in the nearby forest by a group of detainees. One witness, the Czech Jew Richard Glazar, mentions the number of the woodcutters: There were 25 of them.19 This means that the Germans used freshly cut wood, not dry wood, for the cremation.

In the book about Treblinka authored together with me, Carlo Mattogno stated that 160 kg of wood are needed for the cremation of a human body,20 but his calculations were based on the use of seasoned (dry) wood. His recent research on the use of green wood, which was supposedly used in all “eastern extermination camps,” led to the result that on an average, the cremation of a body requires at least 300 kg of such wood.21 Consequently, the open-air burning of 800,000 bodies would have required 240,000 tons of fresh wood. According to the witnesses, the cremation started in March 1943 and was finished in September of the same years, which means that it lasted no longer than seven months. In other words: The 25 woodcutters had to cut and to saw at least 34,000 tons of wood per month, or more than 1,100 tons per day, so each of them had to procure about 44 tons of wood daily!

As we can learn from an internet source, six Italian woodcutters, using traditional instruments such as saws and hatchets and working from sunrise to sunset, needed 15 working days to cut and to saw 50 tons of wood,22 which means that each of them could only cut and saw 0.55 tons daily. One really has to be a holocaust scholar to believe that the Jewish woodcutters at Treblinka were 80 times as efficient as their Italian colleagues, who were using the same tools!

More down to earth, let us assume that both groups were equally efficient. In this case, the 25 members of the Treblinka woodcutter team could procure (25×0.55=) 13.25 tons of wood per day. To be on the safe side, we will round up this figure to 14 tons. As the total amount of wood needed for the cremation of 800,000 bodies would have been 240,000 tons, the cutting and sawing would have required (240,000÷14=) about 17,100 days, or 570 months, or 48 years, which means that the woodcutters would have finished their job in 1991!

One final remark: Air photographs of Treblinka, which were taken in May and November 1944, show a dense forest of about 100 hectares on the northern and eastern side of the camp. At least one hectare of wood was on the territory of the camp itself.23 So where did the wood for the cremation of 800,000 bodies come from, Dr. Karsai?

Argument 11

Attacking Otto Perge, Dr. Karsai writes:
“Perge and co. will hardly be able to explain why the precise, bureaucratic Germans in their strictly confidential internal correspondence made a difference between concentra­tion camps, labor camps, punitive camps and Jewish camps on the one side and exter­mination camps on the other side. The latter ones were called ‘Vernichtungsanstal­ten.’”

Answer

It goes without saying that there are no German wartime documents speaking of “Vernich­tungs­anstalten,” and the impostor Dr. Karsai knows this very well. Otherwise he would have quoted at least one of these documents and mentioned its archive number.

Argument 12

In order to bolster his claim that the Germans used the pesticide Zyklon B for homicidal purposes, Dr. Karsai makes the following statement:
“Series of archived letters show that the Nazis lengthily tried to find out the proper dose of Zyklon B.”

Answer

For the third time, the impostor Dr. Karsai uses freely invented documents to back up the exterminationist thesis. Whom does he hope to fool with such primitive tricks?

Argument 13

In order to explain the fact that the death books of Auschwitz contain “few names” (as a matter of fact, there were 80 death books,24 of which 46 were handed over to the Red Cross by the Soviets in 1990; these 46 books contain 68,571 names25), Dr. Karsai makes the following claim:
“The death-lists of the Auschwitz camps contain indeed few names, but only because they only contain the names of the registered detainees who either died or were murdered in the camp. The deportees considered unfit to work were gassed upon arrival without previous registration. This is confirmed by several reports from SS officers to Himmler, one of them being the Franke-Griksch report.”

Answer

As Otto Perge mentioned in his question 4 to Dr. Karsai (which Hungary’s leading holocaust scholars has not bothered to answer), the death books of Auschwitz categorically refute the assertion that at Auschwitz Jews unfit to work were gassed upon arrival without previous registration. The 46 death books which have been made public (the remaining 34, which also cover the year 1944, are still being kept secret) contain the names of 2,584 Jews from 0 to 10 years of age, 2,083 Jews from 60 to 70 years of age, 482 Jews of 70 to 80 years of age, 73 Jews of 80 to 90 years of age and 2 Jews of over 90 years of age. Since the death books were made accessible to the public already in 1995, there is simply no excuse for Dr. Karsai for not knowing these exceedingly important documents.
Dr. Karsai expects us to believe that “several reports from SS officers to Himmler” prove that Jews unfit to work were gassed upon arrival, but mentions only one such report, the so-called “Franke-Griksch resettlement report.” This document, allegedly written by SS-Sturmbannführer Alfred Franke-Griksch in May 1943 after a visit at Auschwitz-Birkenau, where he witnessed the killing of Jews by means of gas, was first published by the Jew Gerald Fleming in his book Hitler und die Endlösung.26 As Brian Renk27 and Carlo Mattogno28 have demonstrated, this “report” is a crude forgery. I put “report” in quotation marks, because the only extant copy of it is actually a text typed by the U.S. Army employee Eric M Lippmann who merely claims that he has re-typed a paper by Franke-Griksch. This text begins with a blatant anachronism:
“The Jews arrive in special trains (freight cars) towards evening and are taken by a special rail track into an area of the camp specifically set aside for this purpose.”

This can only refer to a rail spur from the main Auschwitz (Vienna-Cracow) rail line into the Birkenau camp. In fact, work on this rail spur commenced as late as in January 1944,29 so Franke-Griksch cannot have described it in May 1943. While Dr. Karsai can be excused for not knowing this, the report contains a lot of preposterous nonsense which Dr. Karsai cannot possibly have failed to notice: that the Jews used to hide jewels in their teeth; that 10,000 Jews were being killed every day, etc. But in his desperate search for evidence for the gas chambers, Hungary’s leading holocaust scholar would presumably have accepted the Franke-Griksch report as authentic even if it had been written in the Zulu language.

Argument 14

Talking about Rudolf Höss, the first commandant of the Auschwitz concentration camp, Dr. Karsai states:
“The Polish resistance sent too much and very accurate information from this camp to London, therefore Himmler urged Höss to show moderation.”

Answer

Once again, Dr. Karsai makes unsubstantiated claims. From the point of view of the orthodox holocaust story, his assertion that “Himmler urged Höss to show moderation” makes no sense, because Höss had reportedly received Hitler’s alleged order to exterminate the Jews from Himmler himself. But let us take a look at the reports of the Polish resistance movement about Auschwitz, which Dr. Karsai regards as “very accurate.”

In the period between 24 October 1941 and 7 July 1944, the Polish resistance movement sent altogether 32 reports about Auschwitz to the London-based Polish government in exile. These reports have been thoroughly analyzed by the Spanish researcher Enrique Aynat.30 While they indeed pictured Auschwitz as an extermination camp, they radically differed from today’s standard version of the events, as they neither mentioned homicidal gas chambers in the crematoria nor the “murder weapon” Zyklon B. According to these reports, the “gas chambers” were located in a forest; sometimes they were described as “showers, from which instead of water gas was flowing.” As far as the murder weapon was concerned, the reports mentioned “combat gas,” a non-existing gas by the name of “Krezolit,” “electric baths” and a “pneumatic hammer.” The authors of the reports were apparently not too sure about this “pneumatic hammer,” for sometimes it was described as a kind of air-gun used for shooting the victims in the back of the neck, sometimes as a moveable ceiling which fell down on the victims and crushed their heads.

Now the adherents of the holocaust tale might object that the members of the Polish resistance had no access to the Auschwitz camp and could therefore not know the details of the mass killings. However, this objection would be unfounded; as a matter of fact, the resistance was extremely well informed about everything going on in the camp. One of the reports contained a detailed plan of Birkenau showing the exact location of the kitchen and the laundry.

Now, where did the Polish resistance get this information from? For a first, no fewer than 12 firms participated in the construction of the Birkenau camp.31 The civilian workers contracted by these firms worked in the camp together with the detainees and returned to their quarters every evening. For a second, a considerable number of prisoners were released from Auschwitz-Birkenau. Danuta Czech’s Kalendarium mentions 1,255 such cases,32 but the real figure was certainly much higher. In 1943 and 1944, many foreign workers, who had violated their labor contracts, were sent to the so-called “Arbeitserziehungslager Birkenau” (Reeducation labor camp Birkenau). After having spent a maximum of 56 days there, they had to report to the Arbeitsamt Bielitz (Labor Office Bielitz). The (incomplete!) documentation Carlo Mattogno and myself have found in a Russian archive shows that there were at least 304 such cases.33 This means that the region of Auschwitz was literally teeming with witnesses who had a first-hand experience of the conditions in the camp. Had Birkenau been an extermination camp, the whole of Europe would have learned this within weeks. The Polish resistance would have spread accurate information about the genocide, rather than rubbish about “electric baths” and a “pneumatic hammer.” The leaders of the allied nations would have castigated the gassings. But neither Churchill nor Roosevelt nor Stalin ever spoke of “gas chambers.” The Vatican and the International Red Cross remained silent too. Very strange indeed, is it not, Dr. Karsai?

Argument 15

Attacking the Leuchter Report (which indeed contains certain errors, as I pointed out in my first article), Dr. Karsai writes:
“Fred Leuchter pretends to be an engineer and a gas chamber specialist. In fact, he never took any chemical or technological courses, and he earned his BA in history.”

Answer

Fred Leuchter may not have had any formal training as an engineer or a chemist, but he obviously knows a lot about the gassing of human beings, otherwise he would hardly have been commissioned to build execution gas chambers in several American prisons.

Argument 16

Referring to the US execution gas chambers, Dr. Karsai makes the following statement:
“The claim of the holocaust deniers that the Nazis could not have used Zyklon B to kill large numbers of human beings is ridiculous. This gas had been used as early as 1920 in a prison in California for the execution of people sentenced to death.”

Answer

Once again, Dr. Karsai shows himself to be a bungling amateur with an extremely superficial knowledge of the subject.

Apart from the fact that the first execution by gas did not take place in 1920, but in 1924, and not in California, but in Nevada (I admit that these details are immaterial for our debate), Zyklon B was of course never used in the American gas chambers. Hungary’s leading holocaust scholar does not even know that Zyklon B was not a gas, but a pesticide, the lethal component of which was Prussic Acid (hydrogen cyanide) soaked up by gypsum pellets.

When a sentenced was executed by gas in an American prison (the last such execution occurred in 1999; since then all states which had practiced this form of capital punishment have replaced it by lethal injection, or at least allow the latter one as an alternative), the prisoner was strapped to a chair inside a sealed gas chamber. The executioner, standing outside of the chamber, pulled a lever dropping potassium cyanide pellets into a vat of sulfuric acid. The cyanide pellets dissolved at once, flooding the chamber with lethal hydrogen cyanide gas.

After the gas chamber had been ventilated, members of the prison staff wearing a gas mask, a protection suit and gloves entered the gas chamber and removed the dead body.

Argument 17

Since it was indeed possible to open the door of an American execution gas chambers 20 to 30 minutes after the execution, Dr. Karsai assumes that it would have been possible in the “Auschwitz gas chambers” as well; he writes:
“Just as his comrades in the West, Perge claims that it would not have been possible to open the door of the gas chambers 20-30 minutes after the introduction of the Zyklon B pellets. But thanks to a powerful ventilation system, these chambers could be ventilated in about a quarter of an hour.”

Answer

As to the “powerful ventilation” of the alleged gas chambers of Auschwitz, I will confine myself to Krematorium II, which according to the kosher version of the events was the epicenter of the holocaust. (Jewish holocaust historian Robert Jan van Pelt wants us to believe that 500,000 Jews were killed in this building.34) Morgue I (Leichenkeller I), which allegedly served as a homicidal gas chamber, was equipped with a ventilator which could perform 9,49 air changes per hour, whereas the adjacent Morgue II (Leichenkeller II), which according to holocaust mythology served as an undressing room for the victims, had a more efficient ventilation (11,08 air changes per hour35). Apparently the stupid Nazis thought that an undressing room needed a better ventilation than a gas chamber! On the other hand, the Degesch delousing chambers had a very efficient ventilation which could perform 72 air changes per hour.36 Had the Germans had the outlandish idea to commit a mass murder with prussic acid, they would of course have equipped their homicidal gas chambers with such an efficient ventilation.
But even in this case, one would have had to wait at least two hours before the ventilation of the gas chambers could have been effective, because the hydrogen cyanide adsorbed to the Zyklon B pellets evaporates very slowly. Germar Rudolf has shown that at a temperature of 15 °C it takes about two hours until the gas has left the pellets.37 Ironically, this fact, which deals a mortal blow to the whole holocaust story, was confirmed by people with impeccable antifascist credentials – the members of a Polish-Soviet war crimes commission which inspected the recently liberated Majdanek concentration camp in August 1944 and found a large amount of Zyklon B cans.38

If the members of the Sonderkommando, who allegedly had to clear the gas chambers after each gassing, had entered these rooms before they had been ventilated, they would have died within minutes, even if they had been wearing gas masks. As the ventilation could not possibly have been effective less than two hours after the introduction of the Zyklon B, several hours would have elapsed before the corpses of the victims could have been removed. But according to the witnesses, the Sonderkommando entered the gas chambers shortly after the death of the victims (“immediately,” “after 20 minutes,” “after 30 minutes,” “after 40 minutes39). This alone is sufficient to unmask all these self-styled witnesses as liars.

Argument 18

In his frantic attempt to convince his readers that the alleged gassings at Auschwitz were technically possibly, Dr. Karsai writes:
“The holocaust deniers do not know, or pretend not to know, that HCN kills warm-blooded animals, including human beings, much more rapidly than insects. With Zyklon B it was quite possible to kill people within 15-20 minutes.”

Answer

This is true and has been stated repeatedly by revisionists like G. Rudolf,40 but for the reason mentioned in my previous answer, it is irrelevant. Even if all the victims were dead after 15 or 20 minutes, one would still have had to wait almost two hours before the ventilation could have been effective due to the ongoing release of hydrogen cyanide.

Argument 19

As evidence for the alleged mass murders at Auschwitz, Dr. Karsai quotes an excerpt from the diary of Dr. Johann Paul Kremer:
“On 2 September 1942, the SS-physician Dr. Kremer noted in his diary: ‘At three o’clock at dawn, I was for the first time present at a special action. Compared with that, Dante’s inferno looks almost a comedy. Not for nothing is Auschwitz called an annihilation-camp.’”

Answer

Except for a minor detail – Dr. Kremer did not call Auschwitz an “annihilation camp” (“Vernichtungslager”), but “the camp of annihilation” (“Lager der Vernichtung”) – Dr. Karsai’s quotation is correct.

In 1980, Robert Faurisson presented a masterful analysis of Dr. Kremers’s diary.41 The physician’s statements must be seen in the context of the murderous epidemic of typhus which transformed Auschwitz into a living hell in the second half of 1942, killing off a large part of the population of the camp. That the German authorities continued deporting people to Auschwitz while the epidemic wreaked havoc was simply criminal. Under these circumstances, Auschwitz was indeed a “camp of annihilation,” but the killer was not Zyklon B. The killer was typhus. Zyklon B was actually a life saver, as it combated lice, the disease’s vector.

Argument 20

Dr. Karsai insists that 80 to 90% of the 437,000 Hungarian Jews deported between May and July 1944 were gassed at Auschwitz and their bodies incinerated.

Answer

As Otto Perge proved in his questions 9, 10 and 11, which Hungary’s leading holocaust scholars has not bothered to answer (in fact, not one person in the world could have answered them), the alleged gassing and burning of hundreds of thousands of Hungarian Jews at Auschwitz-Birkenau cannot have taken place for the simple reason that it was technically impossible. The German documents proving that at Auschwitz thousands of Hungarian Jews benefitted from medical treatment, the report written by four Jewish doctors after the liberation of Auschwitz which stated that over 1,000 Hungarian Jews, among them many children, were still at the camp hospital, the fact that in spring 1945 Hungarian Jews were found in 386 concentration camps, labor camps and commandos, the lack of any trace of massive open air incinerations on Allied air photos taken during the time span when hundreds of thousands of allegedly murdered Hungarian Jews are said to have been cremated on pyres – all this confirms that the deported Hungarian Jews were not exterminated. (Of course, many of them, probably some tens of thousands, died from disease or exhaustion, and undoubtedly there were executions as well; no serious revisionist would even dream of denying the suffering of the Hungarian Jews.)

Argument 21

Being woefully unable to refute the technical arguments of the revisionists, Dr. Karsai resorts to the traditional argument:
“Where are the six million Jews who were alive and well in 1939?”

Answer

1) Large numbers of Jews died from disease, exhaustion and bad treatment in concentration camps, labor camps, and ghettos. On the Eastern Front and in Serbia, many Jews were shot. Since there are no reliable statistics, it is impossible to determine the number of Jews who died as a result of such persecution with any degree of accuracy, but it could have been close to one million. For a mentally sane person, this figure would be atrocious enough, but the Jews are not content with it. They want their six million!

2) Several hundreds of thousands of Jews perished as the result of acts of war not related to their race or religion. They were killed in combat as soldiers of the Red Army, succumbed to starvation during the siege of Leningrad, etc. In my opinion, Soviet Jews who were evacuated to Siberia before the onslaught of the German troops and died from starvation or cold during or after their evacuation should be added to this category as well.

3) Enormous numbers of Jews emigrated to Palestine, the USA and other countries after the war. On 24 November 1978, the State Times (Baton Rouge, Louisiana) reported the following:
“The Steinbergs once flourished in a small Jewish village in Poland. That was before Hitlers death camps. Now more than 200 survivors and descendants are gathered here to share a special 4 day celebration that began appropriately on Thanksgiving Day. Relatives came from Canada, France, England, Argentina, Colombia, Israel and at least 13 cities across the United States. ’It’s fabulous’, said Iris Krasnow of Chicago. ’There are five generations here – from 3 months old to 85. People are crying and having a wonderful time. It’s almost like a WW II refugee reunion.”

4) Huge numbers of Jews disappeared in the statistics. One example will be sufficient to illustrate this. Thanks to my wife Olga, who is from White Russia, I know that even decades after the beginning of Jewish emigration to Israel and the USA, the capital of the country, Minsk, is still full of Jews. However, only a small minority of them are members of the tiny Jewish community. The others have become “White Russians,” or “Russians.” They do not visit the Synagogue. They do not grow beards. They do not wear the yarmulke, Many of them now have Russian names. Menachem Rosensaft became Vladimir Ivanov – just as his cousin Chaim Goldstein in Warsaw became Lech Kowalski.

That is what happened to the Jews. Of course, for the holocaust historians, the categories III and IV do not exist. They were all gassed or shot. That’s how the fraudulent statistic such as the one presented by Dr. Karsai at the beginning of his article were concocted. I do not intend to waste my time commenting on these statistics. They may or may not be close to the truth in the case of some Western European countries, or Yugoslavia, but as far as the key countries – Russia, Poland and Hungary – are concerned, they are the merest fabrication.

Argument 22

Dr. Karsai makes it clear that he does not enjoy the debate with the revisionist (a statement I readily believe!). He writes:
“For me it is certainly no intellectual pleasure to debate with ignorant, uninformed and prejudiced anti-Semites.”

Answer

When I learned that Dr. Karsai had written an article pretending to prove the existence of the Auschwitz gas chambers, I of course knew that it would be easy for me to win the debate. As I mentioned in the introduction to my answer to Dr. Ungvary, not even the best of scholars can hope to adduce scientific evidence for the mirage of a gigantic genocide in chemical slaughterhouses which has left no material or documentary traces whatsoever. But I confess that, having read Dr. Karsai’s text, I was utterly amazed at his dismal performance. I had hoped that he would state his case more intelligently. It did not imagine that he would be foolish enough to bolster his assertions by referring to non-existing documents, or to ridiculous forgeries such as the Franke-Griksch report. I was sure that he would quote at least some of the documents published by Jean-Claude Pressac42 – documents which mention “gas-tight doors” and a “gassing cellar” and at first glance seem to confirm the orthodox version of Auschwitz. Thanks to the research of Robert Faurisson, Carlo Mattogno and Germar Rudolf, I would of course have been able to show that these documents prove nothing of the kind, but at least Dr. Karsai would not have made a fool of himself – which is precisely what he did.
Now, the same Dr. Karsai who has not been able to answer even one of Otto Perge’s 17 questions, who has again and again showed himself to be an amateur with an extremely superficial knowledge of the subject and who does not shrink from downright fraud to “prove” his claims, has the audacity to call the revisionists “ignorant, uninformed and prejudiced people”! Quite obviously “Hungary’s leading holocaust scholar” is not only a bungler and a fraud, but a foul-mouthed slanderer as well.

Conclusion

Together with individuals such as Deborah Lipstadt, the late Lucy Dawidowicz, the late Gerald Fleming and the late Pierre-Vidal-Naquet, Dr. Laszlo Karsai represents the lowest level of the pseudo-science called “holocaust studies.”

Juergen Graf thanks the directors of the Website Kuruc,info for giving him an opportunity to present the revisionist point of view without any censorship. He hopes decent and reasonable Jews will understand that the gas chamber lie cannot be maintained forever and that it is in the interest of all honest people to get rid of this lie which has poisened the world for many decades. Graf stresses that he never denied the suffering of the Jews during World War II, but other nations suffered as well (especially the Germans, the Russians, the Ukrainians and the Poles). The propaganda lies of the past which still prevent a true reconciliation should be buried, and historians of all nationalities should sincerely endeavour to get as close to historical trues as possible.

Graf has only spent a few days of his life in Hungary, but he feels a strong sympathy for this country. He likes the music of Béla Bartók and the novels of Jókai Mór. He admires the combative spirit of the Hungarian nation which in 1956 rose against communist tyranny and now struggles against another, perhaps even more inhumane political system: Unbridled capitalism, globalisation which leads to the ruin of whole nations while assuring fabulous profits to a small clique of parasites and exploiters. Graf hopes to be able to visit Hungary in 2011.

1 Barbara Kulaska, Did Six Million Really Die?, Samisdat Publishers, Toronto 1992, p. 22 f.
2 Germar Rudolf, Lectures on the Holocaust, Theses & Dissertations Press, Chicago 2005.
3 Yehuda Bauer, Freikauf von Juden?, Jüdischer Verlag, Frankfurt a. M. 1996, p. 61 f.
4 Canadian Jewish News, 30 January 1992.
5 Nuremberg document NG-2586-G.
6 Reuben Ainsztein, Jewish Resistance in Nazi-occupied Europe, Elek Books, London 1971, p. 708.
7 Nuremberg document R-102.
8 Herbert Tiedemann, “Babi Yar: Critical Questions and Comments,” in: Germar Rudolf (ed.), Dissecting the Holocaust, Theses & Dissertations Press, Chicago 2003, pp. 501-528.
9 John Ball, Air Photo Evidence, Delta (B. C.) 1992, p. 107, see also J.C. Ball, “Air Photo Evidence,” in. G. Rudolf (ed.), ibid., pp. 269-282, here p. 273f.
10 Nuremberg document NG-2586-A.
11 Hans G. Adler, Der Kampf gegen die „Endlösung der Judenfrage“, Bundeszentrale für Heimatdienst, Bonn 1958, p. 8.
12 See for instance Oswald Pohls circular letter to the commandants of all concentration camps, mentioned in my  answer to Dr. Ungvary’s question Nr. 2.
13 Israel Gutman (ed.), Encyclopedia of the Holocaust, Mac Millan, New York 1990, entry “Sobibor” (p. 1373 f.).
14 N. Blumental (ed.), Dokumenty i materialy z csasow okupacji niemieckiej w Polsce, Obozy, vol. 1, Lodz 1946, p. 204.
15 Pierre Marais, Les camions à gas en question, Polémiques, Paris 1994.
16 Ingrid Weckert, “The Gas Vans. A Critical Assessment of the Evidence,” in: G. Rudolf (ed.), op. cit. (note 49, p. 215-241.
17 Eugen Kogon, Hermann Langbein, A. Rückerl, et al. (eds.), Fischer Taschenbuch Verlag, Frankfurt/Main 1983; Engl.: Nazi Mass Murder, Yale University Press, New Haven 1993.
18 Bundesarchiv Koblenz, R 58/871.
19 Richard Glazar, Trap with a green fence, Northwestern University Press, Evanston 1995, p. 127 f.
20 Carlo Mattogno und Jürgen Graf, Treblinka – Vernichtungslager oder Durchgangslager?, Castle Hill Publishers, Hastings 2003, chapter 4.12.c.
21 For details see Jürgen Graf, Thomas Kues, Carlo Mattogno, Sobibor. Holocaust Propaganda and Reality, The Barnes Review, Washington 2010.
22 I carbonai di Cappadocia, http://www.aequa.org/public/documenti/AOnLine/CarbonaiCappadocia.DOC.
23 Udo Walendy, Der Fall Treblinka, Historische Tatsachen, No. 36, Verlag für Volkstum und Zeitgeschichtsforschung,  Vlotho 1990.
24 Gosudarstvenny Arkhiv Rossiskoj Federatsii, Moscow, 7021-149-189, p. 36, 40.
25 Staatliches Museum Auschwitz-Birkenau (ed), Die Sterbebücher von Auschwitz, Saur Verlag, Munich 1995.
26 Gerald Fleming, Hitler und die Endlösung, Limes Verlag, Wiesbaden 1982, p. 155-157.
27 Brian A. Renk, “The Franke-Griksch ‘Resettlement Report.’ Anatomy of a Fabrication,” in: Journal of Historical Review vol. 11, no. 3 (1991), pp. 261-279.
28 Carlo Mattogno, Le camere a gas di Auschwitz, effepi, Genova 2009, p. 205f.
29 Martin Gilbert, Auschwitz and the Allies, 1981, p. 34, 175.
30 Enrique Aynat, Estudios sobre el “holocausto,” Valencia 1994.
31 Raul Hilberg, Die Vernichtung der europäischen Juden, Fischer Taschenbuch Verlag, Frankfurt 1997, volume 3, p.  991 f.
32 Danuta Czech, Kalendarium der Ereignisse im Konzentrationslager Auschwitz-Birkenau 1939-1945, Rowohlt Verlag, Reinbek bei Hamburg 1989.
33 Rossiskij Vojenny Gosudarstvenny Arkhiv, 502-1-437.
34 Robert Jan van Pelt, The Case for Auschwitz, Bloomington-Indianapolis 2001, p. 68.
35 Auschwitz Museum, D-Z/Bau, nr. inw. 1967, p. 246, 247.
36 “Sach-Entlausung in Blausäurekammern.” Zeitschrift für hygienische Zoologie und Schädlingsbekämpfung, Heft 10/11, 1940, p. 19 f.
37 Germar Rudolf, The Rudolf Report, Theses and Dissertation Press, Chicago 2003, p. 60, 61, 195.
38 Gosudarstvenny Arkhiv Rossiskoj Federatsii, Moscow, 7021-107-9, p. 229-243.
39 Jürgen Graf, Auschwitz. Tätergeständnisse und Augenzeugen des Holocaust, Neue Visionen, Würenlos 1994.
40 G. Rudolf, op. cit. (note 12), pp. 191-194.
41 Robert Faurisson, Mémoire en défense contre ceux qui m’accusent de falsifier l’histoire, La VielleTaupe, Paris 1980, p. 13-64, 105-148.
42 Jean-Claude Pressac, Technique and Operation of the Gas Chambers, New York 1989.

- Vitassuk meg nyilvánosan az úgynevezett holokauszt kérdését!

- Karsai László elfogadta Perge Ottó kihívását

- Perge-válasz Karsainak: "Nem kell elfogyasztanom a cipőmet" (I. rész)

- "A náci Harmadik Birodalom gengszter-állam volt" - Karsai László viszontválasza Perge Ottónak

- Perge Ottó válaszai Karsai László kérdéseire (II.rész)

- Perge Ottó: Nem kell megennem a cipőmet - III. (befejező) rész

- Perge Ottó: Újabb kérdések Karsai Lászlóhoz és a holokauszt hivatalos történészeihez

- Perge Ottó helyesbít: füstöltek, de nem lángoltak a krematóriumok kéményei

- További kérdések Karsai Lászlóhoz és az ún. holokauszt hivatalos történészeihez

- Karsai László: Válasz Perge Ottóéknak, jegyzetekkel és példákkal

- Perge Ottó: Karsai bedobta a törülközőt, új vitapartner kerestetik

- Egy szép napon talán kiderül az igazság

- Karsai László: Auschwitzban is működtek a gázkamrák - viszontválasz a holokauszt-tagadóknak

- Ungváry Krisztián is bekapcsolódik a holovitába

- Az egyik legismertebb holorevizionista is válaszol Karsai érveire - Jürgen Graf: Answers to Dr. László Karsai’s arguments

- Karsai László: Válasz egy "hungaristának" és Jürgen Graf moszkvai "történésznek"

- Harag és elfogultság nélkül? - Avagy mikor találkozunk Putnokon?

- Ungváry Krisztián: Perge Ottó egyik kérdésemre sem válaszolt

- Ungváry Krisztián: Perge félrevezet, inkorrekt módon vitatkozik

- Holokauszt-vita - utolsó előtti kör: Karsai László írása

- Holokauszt-vita - utolsó előtti kör: Perge Ottó válasza Karsai Lászlónak és Ungváry Krisztiánnak

- Holokauszt-vita - utolsó előtti kör: Ungváry Krisztián válasza Perge Ottónak

- Holokauszt-vita: Jürgen Graf reagál Ungváry Krisztián írására