Az Egyesült Államok kezdeményezései az ukrajnai háború befejezésére nem jelentik Ukrajna elárulását - jelentette ki az amerikai védelmi miniszter Mark Rutte NATO-főtitkárral közösen adott, a védelmi miniszterek tanácskozását megelőző csütörtöki sajtónyilatkozatában.
Nyilatkozata azt követően hangzott el, hogy szerdán az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump telefonon beszélt Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.
Hegseth hangsúlyozta, hogy "egyik ország sem vállalt nagyobb elköteleződést" Ukrajna mellett, mint az Egyesült Államok, és kijelentette, hogy Washington több mint 300 milliárd dollárt biztosított Kijev számára.
"Az Egyesült Államok befektetett a frontvonalak stabilizálásába az orosz agresszió után. Tehát árulásról szó sincs, inkább arról, hogy mindenki, beleértve az Egyesült Államokat is, elkötelezett egy diplomáciai úton elérendő béke érdekében, amely véget vet a vérontásnak" - jelentette ki. Hozzátette, hogy ez mind Moszkva, mind Kijev részéről olyan lemondásokat igényel, amelyeket "nem akarnak elfogadni".
"Védelmi miniszterként végzett munkám, a NATO-val együttműködésben, biztosítani, hogy ennek a szövetségnek a védelmi képességei a lehető legerősebbek legyenek, hogy elrettentsék a jövőbeni agressziókat a kontinensen" - tette hozzá.
Leszögezte: az Egyesült Államok "aktív partnere" a NATO-nak, és az is marad. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy "nem lesz elegendő", ha az európai szövetségesek védelmi célú befektetései nem haladják meg a GDP 2 százalékát.
"A 3-4 százalék és végső soron - ahogyan Trump elnök mondta - az 5 százalék védelmi befektetés kulcsfontosságú. Oroszország hadigépezete egyre nagyobb területeket próbál elfoglalni Ukrajnában, ennek megakadályozása pedig Európa egyik legfontosabb felelőssége" - mondta.
Hegseth kifejtette, hogy amerikai védelmi miniszterként az is feladata, hogy "realista szemszögből" beszéljen az ukrajnai konfliktus alakulásáról.
"Trump elnök a világ legjobb tárgyalója, ő lesz képes a két felet egy asztalhoz ültetni, hogy diplomáciai úton zárják le a konfliktust, ami végső soron mindenki számára kívánatos. Egyetlen ember van a világon, aki képes összehívni a feleket a béke érdekében, és ez Donald Trump elnök" - húzta alá meg.
Mark Rutte hangsúlyozta: a védelmi kiadások növelése elengedhetetlen, hiszen néhány éven belül a NATO nem lesz képes megvédeni magát, ha tagországai nem teszik meg a szükséges lépéseket. Mint mondta, az Egyesült Államok jogosan várja el, hogy Európa és Kanada nagyobb részt vállaljon a NATO terheiből, hiszen ez a szövetség minden tagállam közös biztonságát szolgálja. Ez nemcsak igazságos, hanem az egyetlen észszerű megoldás is - emelte ki.
Felhívta a figyelmet, hogy a védelmi ipari termelés fokozása szintén kulcsfontosságú, és nemcsak Európát érinti, hanem az Egyesült Államokat, Törökországot és minden más szövetséges országot. A hatalmas védelmi ipari bázisunkat hatékonyabban kell kihasználnunk ahhoz, hogy lépést tudjunk tartani Oroszországgal, Kínával és más fenyegetésekkel - tette hozzá.
Rutte szerint az ukrajnai háborúval kapcsolatban egyértelmű egyetértés kezd kialakulni a szövetségen belül. "Mindenki tisztában van azzal, hogy békére van szükség Ukrajnában, de ez csak akkor valósulhat meg, ha Kijev erős tárgyalási pozícióból indul, és nem lehet szó egy újabb minszki megállapodásról, amely nem biztosít tartós békét. Ukrajna jövője szempontjából kulcsfontosságú, hogy a béke ne csupán ideiglenes fegyverszünet legyen, hanem hosszú távon garantálja az ország biztonságát és területi integritását" - hívta fel a figyelmet. Emellett hangsúlyozta, hogy Ukrajnát minden, az országot érintő döntésbe szorosan be kell vonni.
A német védelmi miniszter, Boris Pistorius sajnálatosnak nevezte, hogy Donald Trump "engedményeket tett" Vlagyimir Putyinnak Ukrajna ügyében "még a tárgyalások megkezdése előtt".
"Véleményem szerint jobb lett volna, ha Ukrajna NATO-csatlakozásának kérdését vagy a lehetséges területveszteségeket a tárgyalóasztalnál vitatták volna meg" - mondta.
Sürgette Európa részvételét az orosz agresszió lezárásáról szóló tárgyalásokban. "Nyilvánvaló, hogy nem ülhetünk a tárgyalóasztalon kívül" - jelentette ki. Ugyanakkor hozzátette, hogy az Egyesült Államok jelenléte Európában továbbra is elengedhetetlen Oroszország hatékony elrettentéséhez.
A brüsszeli találkozó végén a védelmi miniszterek informális megbeszélést terveznek Rustem Umerov ukrán védelmi miniszterrel, ahol szó esik az Egyesült Államok javaslatairól is a háború diplomáciai úton történő lezárása érdekében. Az amerikai kormány egyebek között azt tartaná szükségesnek, hogy Ukrajna lemondjon a NATO-tagságra vonatkozó törekvéseiről. Umerov azonban előzetesen megerősítette, hogy Ukrajna álláspontja nem változott. "Az ukrán hadsereg és nép nemcsak saját biztonságáért harcol, hanem az egész európai kontinens védelméért is. Ezért Ukrajna álláspontja változatlan - az ország csatlakozni fog a NATO-hoz és az Európai Unióhoz" - jelentette ki szerdán Brüsszelben.
Brit védelmi miniszter: Ukrajna nélkül nem lehet Ukrajnáról tárgyalni
John Healey brit védelmi miniszter szerint Ukrajna nélkül nem lehet Ukrajnáról tárgyalni.
Healey a NATO védelmi minisztereinek csütörtöki brüsszeli ülése előtt adott sajtónyilatkozatában arra reagált, hogy Donald Trump amerikai elnök előző nap bejelentette: telefonbeszélgetést tartott Vlagyimir Putyin orosz államfővel, akivel az ukrajnai háború befejezéséről szóló szakértői egyeztetések azonnali megkezdésében állapodott meg. A Kreml nem sokkal később közölte, hogy Putyin meghívta az amerikai elnököt Moszkvába.
A brit védelmi miniszter csütörtöki nyilatkozatában úgy fogalmazott: Ukrajna továbbra is harcban áll, a "szabadság frontvonala is Ukrajnában húzódik", és a NATO védelmi minisztereinek feladata most annak biztosítása, hogy Kijev a lehető legerőteljesebb pozícióba kerüljön a tárgyalások előtt.
John Healey szerint a NATO tagjai "meghallották az Egyesült Államok egyértelmű felhívását arra, hogy tegyenek többet, és mi ezt is tesszük". Éppen ennek a törekvésnek a jegyében az atlanti szövetség "milliárdokat fordít" az ukrán fegyveres erők tűzerejének növelésére, és új bejelentések várhatók a támogatások fokozásáról - tette hozzá.
A brit védelmi tárca vezetője szerint a NATO-szövetségesek figyelemmel kísérték Donald Trump előző esti bejelentéseit, és mindegyikük a tartós béke megteremtését, az agresszió kiújulásának elkerülését szeretné. Hozzátette ugyanakkor: nem szabad elfelejteni, hogy Oroszország továbbra is az ukrán határokon messze túlterjedő fenyegetést jelent.
Ebben a helyzetben "az én üzenetem úgy hangzik, hogy Ukrajnáról nem lehet Ukrajna nélkül tárgyalni, Ukrajna hangjának bármilyen tárgyaláson központi szerepet kell kapnia" - fogalmazott csütörtöki nyilatkozatában a brit védelmi miniszter.
Megismételte: a NATO védelmi minisztereinek feladata annak biztosítása, hogy Ukrajna a lehető legjobb helyzetbe kerüljön a tartós béke eléréséhez az erő pozíciójából.
Nagy-Britannia az idén 4,5 milliárd font (csaknem 2200 milliárd forint) értékű katonai segítséget nyújt Ukrajnának.
A 2025-re előirányzott - minden eddiginél magasabb - éves katonai támogatás a 3 milliárd fontos fegyverszállítási program mellett tartalmaz egy 1,5 milliárd fontos hitelcsomagot is. Ezt a kölcsönt a brit kormány a szankciók keretében zárolt orosz szuverén vagyoneszközök hozamából finanszírozza, vagyis Kijevet nem terheli hiteltörlesztési kötelezettség.
(MTI)