Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter a CBS amerikai televíziós csatornának adott interjújában beszélt az ukránokkal kötendő nyersanyag-megállapodásról.
– Lehetetlen gazdasági megállapodást kötni békemegállapodás nélkül. A gazdasági megállapodás elengedhetetlen feltétele, hogy az ukrán vezetés békemegállapodást akarjon – mondta Bessent, ezzel mintegy lezárva az ukrajnai ásványkincsek kitermeléséről szóló megállapodással kapcsolatos találgatásokat.
A riporter ezt követően konkrétan rá is kérdezett, hogy témának számít-e a Fehér Házban még ez a kérdés, mire a tárcavezető közölte, hogy „jelenleg nem”. Bessent arról beszélt, hogy szerinte az egész ügyért az ukrajnai elnök a felelős:
– Zelenszkij elnöknek mindössze annyit kellett volna tennie, hogy eljön, és aláírja ezt a gazdasági megállapodást – kezdte.
Emlékezetes, hogy pénteken hatalmas botrányba fulladt az ukrajnai és az amerikai vezető politikusok találkozója a Fehér Házban. A közvélemény előzetesen arra számított, hogy Volodimir Zelenszkij azért érkezik az amerikai fővárosba, hogy aláírja a kulcsfontosságú szerződést az Egyesült Államokkal. Ebben a kelet-európai ország kitermelési jogokat és kedvezményeket adott volna nyugati partnerének, cserébe a bevételekből létrehoztak volna egy alapot Ukrajna újjáépítésére. A dokumentum legnagyobb kérdése az volt, hogy Washington hajlandó lett volna-e valamilyen biztonsági garanciákat adni ezért cserébe. Ezt a kijevi vezetés mindenáron szerette volna elérni. A február 28-i találkozón viszont nem kerültek rá az aláírások a megállapodásra, sőt, most még távolabb kerültek a megoldástól.
Az amerikai pénzügyminiszter szerint az ukrajnai elnök „felborította a sorrendet”, mivel az adminisztráció arra készült, hogy sor kerül a megállapodásra.
– Zelenszkij elnök bejött az Ovális Irodába, és megpróbálta a világ előtt újratárgyalni az alkut – fejtette ki Bessent, hogy pontosan mit lát a visszalépés okaként.
Felgyorsultak az események, hamarosan csúcstalálkozó jöhet Putyin és Trump között
Az orosz állami TASZSZ hírügynökség írta meg az amerikai CNN forrásaira hivatkozva, hogy felgyorsultak az események az ukrajnai háború lezárási szándékával kapcsolatban.
Zoom
Putyin és Trump 2019-ben az oszakai G20-csúcson (fotó: Susan Walsh/AP)
Az amerikai csatorna úgy értesült, hogy a háttérben folyamatosan zajlanak az egyeztetések Oroszország és az Egyesült Államok között. Az állandó kommunikáció célja, hogy a két nagyhatalom közötti kapcsolatot helyreállítsák. Az információk szerint Washington és Moszkva valamikor a következő hetekben tartana egy újabb találkozót, de erről egyelőre több részlet nem derült ki. Nagy lépésnek számított, hogy a két delegáció február 18-án már találkozott egymással Szaúd-Arábiában, ahol a megpróbálták közelíteni az álláspontjaikat.
A következő körben már elnöki szintű megbeszélések jöhetnek, de ezzel kapcsolatban szinte minden nagyon homályos egyelőre, a helyszín is ismeretlen.
Donald Trump amerikai elnöki beiktatása után jelentősen felgyorsultak az események az orosz-ukrán háború lezárását illetően. Néhány héttel a január 20-i ceremoniális eseményt követően az amerikai vezető felhívta Vlagyimir Putyin orosz elnököt, még február 12-én. A delegációk rijádi találkozójára nem egészen egy héttel ezt követően került sor, azután Jurij Uzsakov orosz elnöki tanácsadó azt mondta, hogy egyelőre nincs pontos időpont a Putyin-Trump találkozóra.
A legújabb fordulatot egyszerre két esemény jelenti: egyrészt Kijev és Washington között látványosan megromlottak a kapcsolatok Volodimir Zelenszkij amerikai látogatása során február 28-án, valamint ennek hatására az európai hatalmak elkezdtek önálló béketervet kidolgozni, valamint jelentős fegyverkezés indulhat be.