Günter Grass Nobel-díjas német író ismét verset jelentetett meg az izraeli atomfegyverkezésről, pontosabban annak leleplezőjéről, az atomkémként ismert Mordeháj Vanunuról. Izraelben még ülik a több mint egy hetes őszi vallási ünnepet, ám a németországi sajtó már helyettük is bőszen támadja Grasst, akit egy korábbi költeménye miatt kitiltottak a zsidó államból.

Günter Grass
Günter Grass Nobel-díjas német író ismét verssel „kedveskedett” az izraelieknek. A Danzigban született Grass október 16-án lesz 85 éves (Isten éltesse sokáig!), s a jeles évfordulóra Eintagsfliegen (Kérészek) címen most jelent meg egy újabb verseskötete Németországban. A kötet tartalmazza az izraeli atomfegyverkezést, illetve az azt övező nemzetközi képmutatást keményen bíráló Amit el kell mondani című, néhány hónappal ezelőtt a Die Süddeutsche Zeitungban már napvilágot látott költeményét is, amelyért Éli Jisáj izraeli belügyér kitiltotta a német írót a Szentföldről. (Csak mellékesen jegyezzük meg: van akinek verset sem kellett írnia, nem is Nobel-díjas, sőt korábban nyakra-főre dicsérte a Közel-Kelet egyetlen demokratikus országát, mégis kitiltották Izraelből. Az olvasó dús fantáziájára bízzuk annak megfejtését, hogy vajon ki lehet ez a másik kitiltott ismert személy.)
Günter Grass inkább íróként ismert a nagyvilágban, ám mostanában a lant húrjaiba is ismét bele-belecsap, s ezen tevékenységével leginkább a cionistákat és a szekerüket tologató németországi sajtót dühíti. Grass a prózaírás és a költészet mellett a szobrászatot és a festészetet is műveli. Mindenesetre az elmúlt egy esztendő folyamán főleg versben bírálja Izraelt, ami SS-múltú német goj létére nem egészen rizikómentes tevékenység. Ismerve a Nobel-díjakat odaítélő díszes társulatot, Grass manapság valószínűleg nem kapná meg ezt a rangos kitüntetést.

A most megjelent verseskötetében Günter Grass megénekli az izraeli atomként ismert Mordeháj Vanunu eddigi életét, gyermekkorát, családi hátterét, a dimonai atomközpont titkainak föltárását, a Moszád általi elrablását, a tizennyolc éves, magánzárkában töltött súlyos börtönbüntetését, majd végül a szabadulását és a kikeresztelkedését. Izraelben még javában ülik az esztendőnek erre a szakára eső több mint egyhetes vallási ünnepet, s ezért Grass újabb versére csak ezután adják majd meg a valószínűleg antiszemitázó, nácizgató választ.
Az izraeli reakciókat megelőzve a német sajtó már ma dühödten esett neki Günter Grassnak, aki a most napvilágot látott kötetében Mordeháj Vanunuról a többi között ezt írja: „Korunk hőse. Igaz ember, aki mindig hű maradt a hazájához”. Az ismert beállítottságú svájci német Die Neue Zürcher Zeitung szalagcímben írja: „Grass ismét verssel provokál”. A hasonszőrű németországi Der Spiegel cikkének címe szerint: „Grass ismét Izraellel kötekedik”. A Nobel-díjas német író Kérészek című legújabb verseskötete a jövő héten kerül a könyvesboltok polcaira.
Hering József – Kuruc.info