1986. június 27-én forró hangulat uralkodott a Szabad Európa Rádió New York-i irodájában, amikor a hágai Nemzetközi Bíróság úgy döntött, hogy a Reagan-kormány a nemzetközi jogot és Nicaragua szuverenitását megsértette, amiért támogatta a kormányellenes tüntetőket. A vasfüggöny mögé sugárzó kormányzati adó ennek megfelelő hangon és tartalommal sugározta különböző nyelveken az amerikai külügyminisztérium szóvivőjének azt a kemény kijelentését, hogy az Egyesült Államok visszautasítja e bíróság döntését, hozzátéve, hogy a testület nem is képes bonyolult nemzetközi katonai kérdésekben ítélkezni.

Most az az Egyesült Államok igyekszik megfellebbezhetetlen támogatója lenni a hágai bíróság döntésének, amely nem is ratifikálta a testület ítéletét megalapozó, Kínát elmarasztaló dokumentumot, az ENSZ Tengerjogi Egyezményét (UNCLOS).

Kína pedig úgy nyilatkozott, hogy a hágai döntés országa területi szuverenitását érinti, és az ilyen kérdésekre nem terjed ki a választott bíróság jogköre.

Hszi Csin-ping kínai államfő kijelentette: hazája területi szuverenitásából és tengeri jogaiból nem engednek, de békét és stabilitást akarnak a térségben. A kínai külügyminiszter az amerikai külügyminisztérium nyilatkozatára szerdán pedig azzal felelt, hogy a hágai döntés sérti a jog szellemét, a nemzetközi jogot és a nemzetközi kapcsolatokat szabályozó alapnormákat. Azt is hozzátette, hogy az Egyesült Államok nagyon is szelektív a nemzetközi jog alkalmazásában: amikor ínyére van a döntése, azt idézi, amikor nem tetszik neki, azt figyelemben kívül hagyja.

Arról az Egyesült Államokról van szó, amely a világ más részén az elmúlt negyedszázadban megismert, feszültséget teremtő módon már a döntést megelőzően hadihajókat küldött a Dél-kínai-tengerre, természetesen a béke és nyilván az ottani halállomány által követelt demokrácia védelmére.

Jó és bölcs dolog lenne, ha e hágai döntés ügyében a brit kormány se akarna megszólalni. Ugyanis ugyanezen Állandó Választott Bíróság nemrégiben úgy döntött, hogy a brit kormány – amely az Indiai-óceán egy részében tengeri rezervátumot akart létrehozni – megsértette Mauritius sziget polgárainak halászati jogait. London erre – csodák csodája – azt jelentette ki, hogy a hágai bíróságnak nincs illetékessége a döntés meghozatalára. Tavaly a bíróság ennek ellene mondott, de a brit kormány eleddig egy hangot nem hallatott abban a tekintetben, hogy döntésének eleget fog tenni.

A keddi hágai döntés ügyében Kína részletes dokumentumokat is kiadott. Ezekben azzal vádolja a Fülöp-szigeteket, hogy a szóban forgó területek egyes részeit illegálisan tartja megszállva.

Ami a hágai döntések fogadtatását illeti, a sort folytathatjuk Japánnal, az Egyesült Államok szintén szolgai szövetségesével. 2014-ben a hágai Nemzetközi Bíróság a japán bálnahalászat ellen foglalt állást. Tokió annak a mai napig nem engedelmeskedik.

A hágai döntőbíróság keddi ítélete előtt már sokasodtak azon országok, amelyek Kínának adtak igazat a vitás kérdésben. Csaknem hatvan országról van szó, amelyek Pekinghez hasonlóan azt tartják, a hollandiai bíróság nem illetékes dönteni a vitában.

Közben azonban a Kína-Manila szembenállásban is jelentős fordulat történt. A Fülöp-szigeteken néhány napja már nem a Washingtonnak, és vele együtt a neo-, plusz egyéb módon liberális kormányoknak oly kedves Benigno Aquino III az elnök, hanem az a Rodrigo Duterte, aki nyertes kampánybeszédében nem csak fél millió bűnöző megölését ígérte be száz milliós, 80 százalékban katolikus országának, de ötperces beiktatási beszédét követően az egyik manilai nyomornegyedben tett látogatása során arra biztatta az ottaniakat, hogy létesítsenek temetkezési vállalkozásokat, mert akkor garantáltan jó üzletbe fektetnek. Mármint hogy ő sok bűnözőt fog eltetetni láb alól.

Ami pedig a vitatott területek ügyében fontos: Duterte pár napja azzal vádolta Washingtont, hogy az a Közel-Keletre importálja a terrort beavatkozásaival, Irakra, Szíriára és Afganisztánra utalva. Pekinggel viszont békülékeny hangot ütött meg és a helyzet alapos elemzésének szükségességét hangsúlyozta. Amiből kitűnik, neki egyáltalán nincs ínyére az előző kormány által indított eljárás és annak eredménye, amely megterheli a két ország közötti viszonyt.

Liu Csenmin kínai külügyminiszter is reményét fejezte ki, hogy a manilai kormány visszatér a tárgyalóasztalhoz, ahol rendezni tudják a konfliktust. Amit nem igazán segít az, hogy a területi vitákban szintén érintett Vietnam, Malajzia és Indonézia üdvözölte a hágai bíróság döntését, de legalább hangsúlyozták a békés megoldások fontosságát. Tajvan ugyancsak elfogadhatatlannak tartja az ítéletet, és fenntartja Kína jogát az érintett területekre.

Az amerikai kormány és irányítása alatt a NATO – Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter szavaival – agresszív, kardcsörtető, hisztérikus háborús politikát folytat Oroszországgal szemben. Arról az Egyesült Államokról van szó, amely nem hogy az orosz hadsereget, de még a tálibokat sem tudja térdre kényszeríteni.

Ha a Fehér Ház most a Dél-kínai-tengeren kívánja tovább folytatni háborúpárti politikáját a kiegyezés és békés megegyezés helyett, az könnyen megduplázhatja a világra leselkedő súlyosan konfliktusos helyzeteket. Ahelyett, hogy Moszkvával és Aszad szíriai elnökkel azonnal leülne tárgyalni a világra nézve igazán veszélyt, terrorizmust és további migránshullámokat okozó Iszlám Állam elleni harc összehangolására.

Teljesen világos, mint írta tegnap Bryan McDonald ír újságíró, az utóbbi, mármint az Iszlám Állam ellen nincs szükség tengeralattjárókra és atomfegyverekre. Márpedig a NATO a bizniszről szól, tette hozzá. Ezért örülnek honfitársai, hogy nem tagjai az észak-atlanti szervezetnek. Akár a svédek, a finnek, a svájciak és az osztrákok. Akik merik kicsikként éppen úgy megvédeni magukat a Washington által a levegő megmérgezésére belehazudott veszélyek ellen, mint ahogyan mások is tudnák. Beleértve minket. Akiket elvonszoltak Irakba, Afganisztánba és az amerikai agresszió más helyeire. Csak remélhető, hogy a Dél-kínai-tengerhez nem küldenek magyar katonákat.

- Hága elutasította Kína tengeri követeléseit

- Még erősebb ellenőrzéssel fenyeget Kína a déli tengeren