Irina Zarucka és Charlie Kirk meggyilkolása nyomán joggal tehetjük fel a kérdést, hogy mégis mi történik a nyugati világban – szűkebb értelemben véve az Egyesült Államokban. Az ukrán lányt egy bestiális négerállat késelte meg, mely után az Amerikában élő négerek tömegesen gúnyolódtak a fiatal halálán. Kirk esetében pedig lehet egyetérteni, vagy nem egyetérteni nézeteivel, de itt is rengetegen örömködtek a halálán – akár ismert emberek is.
Persze a kaotikus állapotot előidéző folyamatok nem ma, nem is egy éve, de inkább évtizedekkel ezelőtt kezdődtek, ha meg igazán sarkosan, de annál pontosabban akarnánk fogalmazni, akkor 1945-ben.
A kvótanéger bírónő, aki 14 (!) alkalommal helyezte szabadlábra Irina gyilkosát, mielőtt lesújtott, egy normális világban utcaseprő sem lehetne, hanem az oroszlánok elől rohangálna Afrikában. Nem lennének tömve feketékkel a buszok egy alapvetően fehér országban (vagy ha igen, akkor külön utaznának), de nem lennének olyan veszélyes helyek sem az USA területén, mint Charlotte. Nem vezérelné a fősodratú médiát egy láthatatlan kéz, hogy a mesterséges intelligencia mechanizmusait megszégyenítő módon hallgassák el a fehérellenes támadásokat, a lapokat, portálokat valójában irányító személyiségek pedig nem zsidók lennének. Végül pedig nem egy Trump nevű showman állna Amerika élén.
Irina Zarucka halálának média általi kvázi eltussolása fémjelzi, hogy az Egyesült Államokban – noha Trump fordulatot ígért – igazából nincsen gyökeres változás. Az elnök nagy babérokra tör külpolitikai téren, ám ha nincs mögötte egy erős hátország – melyet a Make America Great Again jelszava is sejtetne – az egész nem lesz több puszta álmodozásnál, miközben ezzel párhuzamosan azt érezzük, hogy a Trump-adminisztrációnak fontosabb Izrael önvédelme, mint az amerikaiaké.
A faji tényezőket és a zsidók szerepét persze teljességgel mellőzte a Polgárháború című film is (elemzés itt ), de az alapvető felütéstől – nem meglepő módon a polgárháborútól (már amennyiben „polgárnak tekintjük” a fehérgyűlölő négereket meg az elmebajos antifákat) – nem feltétlenül áll messze az ország. Valódi okokat nem tárgyalt a film, szóval a hasonlat itt véget is ér, de az amerikai jobboldalnak meglátásom szerint három dolgot kell felismernie.
1. A filoszemitizmus erodáló jelenlétét, jobboldalról való eltakarításának szükségességét. Ezzel együtt Izrael támogatásának azonnali befejezését.
2. A Trump-adminisztráció fogyatékosságainak felismerését (ez már részben megtörtént), mely egyébként nagyrészt az első pontból fakad. Ez lényegében azt is jelenti, hogy a MAGA-univerzumon túl is van élet, és a jobboldaliaknak saját kezükbe kell venni a sorsukat. Elon Musk is hasonlóan gondolkodik, habár mostanában kevesebbet hallani róla.
3. A teljes fősodratú média azonnali megsemmisítését, behintését sóval, majd újjáépítését az „A betűtől kezdve”.
Egészen vérlázító módon tussolták el Irina Zarucka halálát, s utóbb csak azért számoltak be róla szűkszavúan – ha egyáltalán – mert már akkora volt a felháborodás. Nem volt White Lives Matter, nem térdeltek le a négerek, nem volt „SayHerName”, nem voltak óriási megmozdulások, nem értek megtorló támadások feketéket. Felháborodás van, tettek már nem.
Ezzel kapcsolatban két kérdést érdemes feltennünk.
Az első, hogy ennyivel több „erő” rejlik a fekete, illetve antifasiszta aktivizmusban, mint a fehér patriótában? Mert ha igen, akkor megette a fene az egészet.
A második pedig inkább csak egy remény, semmint kérdés – talán egy időzített bombán ülünk, és a jobboldal is aktivizálja magát végre.
Ha Irina nem fehér lett volna, és nem egy négerállat öli meg, napokig lett volna címlapon. Ha egy fehér késelt volna halálra egy néger nőt hasonló körülmények között, akkor Amerika ma lángokban állna, a tettest pedig vagy meggyilkolták volna a feketék, vagy pedig életfogytiglanra ítéli a bíróság.
Lassan naponta követik egymást Amerikában a polgárháborúra okot adó események, az idő pedig – már csak a népszaporulat miatt is – ezúttal a fehér patrióták ellen dolgozik. Kérdés, hogy van-e még erejük fordítani a sorsukon.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info