Gyanúsítottként hallgathatták ki Ruszin-Szendi Romuluszt, amiért a Mandiner munkatársát lökdöste Kötcsén, amikor a riporter kérdezni próbálta.
Magyar Péter embere ügyvéd jelenlétében sétált be a kaposvári rendőrkapitányságra, miközben igyekezett kerülni a riporter kérdéseit – derül ki a Hír TV beszámolójából.
Frissítés: nem ijed meg a tokahuszár
A volt vezérkari főnök a Facebook-oldalán azt írta, hogy ócska lejáratókampány zajlik ellene, amit szerinte az is jelez, hogy az egyik vidéki rendőrkapitányságon kellett megjelennie, ahol a Hír TV stábja már várt rá.
Ruszin-Szendi állítása szerint kevesebb mint két hét alatt ez már az ötödik eljárás, amiben meghallgatták.
„De engem nem kell félteni, voltam már éles bevetésen, nem pont a fideszes janicsároktól fogok megijedni. A rendőr kollégákat viszont sajnálom, méltatlan helyzetbe hozza őket a hatalom azzal, hogy ennek a koncepciós eljárásnak a lefolytatására kényszeríti őket” – írta.
(24 nyomán)