Telefonon beszélt Martonyi János román "kollégájával" a székely zászló miatt kialakult helyzetről. A Külügyminisztérium közleménye szerint "bár megállapították, hogy véleményük eltér" az ügyről, közös céljuk "a kapcsolatok további fejlesztése" a két ország között.
Zoom
A besúgó Martonyi és bocskoros "kollégája": a testbeszéd mindent elmond
Martonyi János külügyminiszter csütörtök délután telefonbeszélgetést folytatott román kollégájával, Titus Corlateannal - közölte a Külügyminisztérium.
A két külügyminiszter megvitatta a székely zászló használata kapcsán kialakult helyzetet, és bár megállapították, hogy véleményük eltér, kifejezték egyetértésüket, hogy a két ország közötti stratégiai partnerség jegyében a kapcsolatok további fejlesztése a közös cél - fogalmazott a tárca közleménye. Ennek érdekében minden szinten folytatják a (soha sehová nem vezető) párbeszédet, amiben kiemelten számítanak a diplomáciai képviseletek hozzájárulására is.
Megerősítették, hogy a korábbi terveknek megfelelően a tavasz folyamán Martonyi János külügyminiszter Bukarestbe látogat.
"A felek egyetértettek abban, hogy a feszültség csökkentése kölcsönös érdek, ezért az együttműködést mindkét fél érzékenységének, a nemzeti közösségek természetes jogainak, valamint a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos európai elveknek, illetve normáknak a figyelembe vételével folytatják" - tette hozzá a Külügyminisztérium.
(MTI nyomán)
A korábbi események (időrendi sorrendben):