Hatályon kívül helyezte az első fokon meghozott, a vádlottakat felmentő ítéletet a Győri Ítélőtábla a vörösiszapperben, és új eljárásra kötelezte a Veszprémi Törvényszéket, kikötve, hogy az eljárást egy másik bírói tanácsnak kell lefolytatnia.
Zoom
Hogy számoltak-e a vádlottak a számukra kedvezőtlen döntéssel, nem tudható, mindenesetre a tizenöt vádlott közül az elsőrendű vádlott Bakonyi Zoltán, a Mal Zrt. vezérigazgatója, valamint a másod-, harmad- és ötödrendű, illetve további vádlottak meg sem jelentek a tárgyaláson.
Helyet foglalt a hallgatóság soraiban Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő és Kepli Lajos, a parlamenti vörösiszap-bizottság jobbikos vezetője, Tili Károly, Kolontár polgármestere és Bakonyi Árpád, az elsőrendű vádlott édesapja, a Mal egyik tulajdonosa.
A Zólyomi Csilla vezette tanács előbb a fellebbviteli főügyész, majd a védők perbeszédeit ismertette. A vádhatóság részéről megemlítette egyebek között, hogy az ügyész szerint az elsőfokú bíróság több eljárási hibát vétett, tényekből további helytelen következtetéseket vont le, a vádlottakra vonatkozóan pedig felrótta, hogy a tragédia bekövetkezte utáni be nem avatkozásuk, illetve 30-90 perces késlekedésük végzetesnek bizonyult. Megemlítette továbbá azt is, hogy a vádlottak egyebek mellett a jó karbantartási kötelezettségüknek nem tettek eleget, nem építettek ki monitoringrendszert vagy védműveket.
Az új elsőfokú eljárásra vonatkozóan az ügyész szükségesnek tartotta Raisz Iván szakértő eljárásból való kizárását – mivel korábban keretszerződést kötött a Mal Zrt.-vel –, a tanúk vallomásának újbóli ismertetését, környezetvédelmi és egyéb területeken új szakértők bevonását, a parlamenti Kolontár-bizottság anyagának ismertetését.
2010. október 4-én a Mal Zrt. ajkai üzemében a 10-es számú vörösiszap-kazetta fala átszakadt. A kiömlő hatalmas mennyiségű zagy elöntött több települést, kioltotta tíz ember életét, és több százmilliárd forintos kárt okozott.
(MNO)
Frissítés: csatát nyert az igazság és a józan ész
A Győri Ítélőtáblán a másodfokú büntető ítélethirdetés előtt latolgatja az esélyeket, majd értékeli a felmentő ítéletet hatályon kívül helyező másodfokú határozatot dr. Morvai Krisztina büntetőjogász, EP-képviselő és Kepli Lajos környezetmérnök, országgyűlési képviselő, a vörösiszap-katasztrófát vizsgáló parlamenti bizottság elnöke. A körülményekhez képest a legjobb döntés született: nem kell elölről kezdeni az egész eljárást, viszont hatályon kívül helyezték az egész országot felháborító felmentő ítéletet, amelyben ártatlannak mondták ki a tíz ember halálát, több száz sérülést és hatalmas anyagi és természeti károkat okozó vörösiszap-katasztrófát előidéző MAL Zrt. vezetőit, illetve alkalmazottait. A Győri Ítélőtábla dr. Zólyomi Csilla vezette tanácsa kiváló, tankönyvbe illő indokolással állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság olyan mértékben szegte meg indokolási kötelezettségét, hogy a döntés felülbírálatra alkalmatlan, és mivel a hatályos jog szerint a másodfokú bíróság ezt a munkát nem végezheti el helyette, hatályon kívül helyezésre került sor, de úgy, hogy nem szükséges elölről kezdeni az egész eljárást, nem várható tehát, hogy ismét hosszú évekig húzódik az ügy. A döntést értékelő hosszabb szakmai beszélgetést Morvai Krisztina és Kepli Lajos részvételével néhány napon belül hozzuk nyilvánosságra.