„Minden hazugság, csalás, a bemutatott dokumentumok kamudokumentumok” – mondta elsőre Kósa Lajos tárca nélküli miniszter a csengeri hölgy mesés, 1300 milliárd forintos örökségéről szóló közjegyzői okiratok megjelenése után.
Most a a Népszava birtokába jutott egy újabb közjegyzői okirat, amelyből kiderül: miután a „csengeri hölgy”, Szabó Gáborné Kósára bízta állítólagos örökségét, hogy vegyen belőle állampapírt, 2013 áprilisában papíron megajándékozta a miniszter feleségét 2 millió 633 ezer 445 euróval, ami az akkori árfolyamon több mint 800 millió forint volt. A megajándékozott politikusfeleség pedig a jelek szerint tudomásul is vette az ajándékozási nyilatkozatot. A lap egy fényképet is közöl, amin Kósa az általa később csak csalónak nevezett csengeri asszony társaságában kávézgat.
Zoom
Kósa és a csengeri asszony egy amatőr felvételen (Fotó: Népszava)
Az iratokból meglehetősen furcsa, körülményes eljárás bontakozik ki. A közjegyzői okirat szerint Szabó Gáborné első ízben 2013. április közepén jelentette ki a többi Kósa-iratból már ismert Tóth Ádám közjegyző – a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke – előtt, hogy a politikus feleségét megajándékozza ezzel az összeggel.
Erről okirat született, amelyet a közjegyző tértivevényes küldeményként elküldött Kósa feleségének. Mivel az ajándékozott nem tiltakozott ellene, az ajándékozási nyilatkozat májusra érvényessé vált.
A már érvényes ajándékozási nyilatkozatról szeptemberben újabb közjegyzői okirat született. Ezt 2013. szeptember 16-án kézbesítették a címzettnek, a kézbesítés tényéről pedig szeptember 20-án vettek fel egy újabb – szintén a Népszava birtokába került – jegyzőkönyvet. Azaz a megajándékozási eljárás minden mozzanatáról született egy közjegyzői irat.
Az a Magyar Nemzet ügyet kirobbantó cikkéből derült ki, hogy az ajándékozó hölgy meggondolhatta magát, mivel szeptember végén már új dokumentum született: ebben már Kósa édesanyja lett a megajándékozott. Szabó Gáborné ügyvédje, Helmeczy László a Népszava kérdésére ennek kapcsán csak annyit mondott, hogy az általa megtekintett iratok alapján úgy tűnik, ugyanarról a 800 millióról van szó. Helmeczy ugyanakkor azt cáfolta, hogy tényleges büntetőeljárás folyna védencével szemben.
A Magyar Nemzet által korábban bemutatott – Kósa által valósnak elismert – közjegyzői irat szerint a politikus 2013 januárjában szerződést kötött Szabó Gábornéval, hogy utóbbi állítólagos 4,3 milliárd eurós, 1300 milliárd forintnyi németországi örökségéből magyar állampapírokat vásárol. Erről az ügyletről született 2015-ben egy újabb közjegyzői irat, amiből az is kiderült, hogy Szabóné teljes körű rendelkezési jogot biztosított Kósának az egyik hazai bankban vezetett, megint csak állítólag csillagászati összegű devizaszámlájához.
Kósa korábban azt mondta, hogy a csengeri hölggyel 2012-ben vette fel a kapcsolatot, ám 2016-ban kiderült számára, hogy csaló, aki arra használta a miniszteriális kapcsolatot, hogy kölcsönöket vegyen fel. Ennek ellenére a Kósa közvetlen munkatársainak számító Fiák István és Orendi Mihály – mellesleg mindketten a politikus által elnökölt Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) vezetői – jelenleg is résztulajdonosok egy ingatlancégben az asszonnyal. Kósa még tavaly novemberben is megjelent Szabónéval egy iskolaátadón.
Zoom
Kósa Lajos és Szabó Gáborné Mária (Kép: Blikk)
Az ügyről a héten a parlament nemzetbiztonsági bizottsága is tárgyalt volna, ám a kormánypárti többség távolmaradásával működésképtelenné tette a grémiumot, emlékeztet a Népszava. Ezzel lehetetlenné vált, hogy az ellenzékiek feltehessék többek között azt a kérdést a titkosszolgálatok vezetőinek: miként lehetséges, hogy Kósát – aki 2014-től a közelmúltig a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának az elnöke is volt – hosszú éveken át nem egyszerűen az orránál fogva vezették, ám közokiratok hosszú sora révén még „foghatóvá” is tette őt a csengeri asszony?
Szabó Gáborné: igazolni fogom az 1300 milliárdos vagyont!
Eközben a csengeri nő is nyilatkozott a Blikknek, és az említett óriási vagyon létét bizonygatta: Szabó Gáborné arról beszélt a bulvárlapnak, hogy éppen az apjától örökölt eurómilliárdok sorsát intézi, valamint a szükséges iratokat szerzi be, amelyekkel igazolni tudja a pénz létezését és jogtisztaságát.
„Egészen 2008-ig az átlagemberek mindennapjait éltem a férjemmel – kezdett a történetbe az asszony. – Ő határőrként dolgozott, én pedig alkalmi munkákat vállaltam a mezőgazdaságban vagy a cukrászatban.”
„Békésen neveltük a négy gyermekünket, és örültünk az unokáinknak. Egy nap azonban kiderült, hogy létezik ez a mesés vagyon, amely az enyém, és nagyságrendileg 1300 milliárd forintot ér. Kaptunk belőle valamennyi előleget, amit megpróbáltunk befektetni.”
„A fiam például boltot és kocsmát nyitott belőle. Adakoztunk is, amennyit tudtunk, segítettünk a környezetünkben élőknek. Amikor a pénz elfogyott, kölcsönkértünk barátoktól, ismerősöktől, abban a tudatban, hogy nemsokára visszaadjuk majd” – elevenítette fel a kezdeteket Mária.
(MNO nyomán)
Frissítés: Önre is bízott "Sz." Gáborné 800 milliót? - most feljelentheti
Kósa Lajos Fb-oldalán jelentette be még március 14-én, hogy feljelenti az őt igaztalanul megvádoló csengeri htb-t. A rendőrség hivatalos közleménye:
További sértettek jelentkezését várja a rendőrség egy csalással összefüggésben.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda 29022/57/2018.bü. számon nyomozást folytat csalás bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.
A rendőrség kéri azon személyek jelentkezését, akiktől Sz. Gáborné csengeri lakos németországi örökséghez való hozzájutás segítése címén az elmúlt évek során kölcsönt kért és kapott, illetve a kölcsön visszafizetését az örökséghez jutásra hivatkozással ígérte.
Jelentkezni a „Telefontanú” +36-80-555-111 zöld számán lehet.
Előzmények:
Kapcsolódó: