A debreceniek 62 százaléka nem akar akkumulátorgyárat. Azt csak 26 százalékuk támogatja, 12 százalékuk nem tud dönteni – írja a Telex a 21 Kutatóközpont felmérése alapján. A kínai CATL-beruházást januárban még többen (64%) ellenezték, kevesebben (19%) támogatták (17% volt bizonytalan).
A januári 13 százalékkal szemben már a fideszesek 27 százaléka ellenzi az építkezést, 59 százalékuk hisz abban, az akkugyár jó lesz a városnak. Egynegyedük nem válaszolt a kérdésre. Az ellenzéki hívek 84 százaléka ellenzi az akkugyárat, de januárhoz képest ez 4 százalékpontos csökkenést jelent, miközben az akkori 4-ről 9 százalékra nőtt a támogatók aránya.
A felmérés szerint az akkugyár hatással van helyi politikusok és pártok népszerűségére, megítélésére is. A városban Papp László fideszes polgármester a legnépszerűbb, de momentumos kihívója, Mándi László már megelőzi Debrecen fideszes parlamenti képviselőjét, Kósa Lajost.
Egyértelműen megtépázta a Fidesz népszerűségét Debrecenben a kínai akkugyár, hiszen a 2019-es EP-választáson 53,12 százalékot kapott a kormánypárt, amelyre most a választók 32 százaléka szavazna. Debrecenben fej fej mellett áll a DK a Momentummal (10-10%), illetve a Mi Hazánk és az MKKP is (8-8%).
Módszertan
A kutatás 2023. október 13. és 18. között készült Debrecenben, 1000 fős mintán. Az adatfelvétel hibrid módon, telefonon és online történt. Az eredmények reprezentatívak nemre, korra és végzettségre a debreceni felnőttkorú lakosok körében. A hibahatár ±3 százalék.
(24)