Van baj, bizonytalanság a világban, itt a háború és Trump vámháborúja, ebben a közegben kell mindenkinek boldogulnia. Ez az idősebbeknek könnyebb, a fiataloknak viszont nehézséget okoz. Ilyenkor minden segít, amihez egy fiatal oda tudja kötni az életét. A legfontosabb horgony a lakás, amiben az ember él – így kezdte szokásos péntek reggeli nyilatkozatát a kormány kedvezményes lakáshitel-konstrukcióját hirdetve Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában. A kormányfő azt fejtegette, hogy „a magyar ember fejében” a saját otthon a szabadság, a biztonság fokmérője, hiszen „az én házam az én váram”, s akkor van hova családot alapítani, továbbá az otthon tulajdonossá tesz egy nemzeti közösségben is.
Orbán Viktor szerint az otthonteremtési támogatásnál az ördög a részletekben rejlik, „különösen, ha az ördögöt banknak hívják”. Kitért arra is, hogy a 1,5 milliós maximum négyzetméterárat azért építették bele a rendszerbe, hogy „ne lökje a lakásárakat az egekbe”. Megjegyezte: a hitelkülönbözetet ugyan az állam fizeti, de cserébe kap egy lakásépítési boomot, ami bevételeket, munkahelyeket teremt, s ez teszi gazdaságilag is ésszerűvé a programot.
„Ez egy lehetőség, ez egy ajánlat, fontolják meg, éljenek vele” – így üzent a miniszterelnök a hitelfelvevőknek.
Ennek kapcsán fonta bele a beszélgetésbe a közszolgálati dolgozóknak járó évi egymillió forintos otthontámogatási csomagot is, mert „az orvosok, ápolók, tanárok, rendőrök, katonák és más köztisztviselők megérdemlik”, hogy támogatást kapjanak.
A miniszterelnök szerint valójában épp egy családbarát adóforradalmat hajt végre a kormány, ezt támasztják alá a gyerekek után járó támogatások is, a csed és a gyed változtatásai, ahogy a két- és háromgyerekeseknek járó szja-mentesség is. Arra a kérdésre, hogy miként lehet ennek a költségeit előteremteni, Orbán Viktor mindössze annyit válaszolt, hogy jó gazdálkodással (ami nem igazán megy mostanában - a szerk.).
Ezek után tértek rá a Donald Trump által bevezetett vámtarifákra. Orbán Viktor szerint az EU rossz alkut kötött az USA-val, mert a jó alku során nemcsak az időzítés számít, és jó, ha az ember tud ultizni, mert „egy betli hasonló folyamat, mint egy nemzetközi megállapodás”. A kormányfő szerint nem szabad bedőlni annak, hogy akár rosszabb is lehetett volna a megállapodás, ettől még nem lehet örülni annak, ami született – példaként említette, hogy a britek szerinte sokkal jobb megállapodást kötöttek Washingtonnal, így az európai vezetők e téren kudarcot vallottak. Orbán Viktor arról nem tett említést, hogy az előző szombaton, egy nappal a megállapodás hírének nyilvánosságra kerülése előtt Tusnádfürdőn még azt állította, hogy az EU fogja a legutolsó megállapodást megkötni az USA-val, ráadásul az összes megállapodás közül ez lesz a legrosszabb. Azóta kiderült, hogy ez messze nem így van.
Mindenesetre Orbán Viktor szerint az Európai Unió azzal követte el a végzetes hibát, hogy az amerikai elnököt nem vette komolyan, holott Trump sorra végrehajtja mindazt, amit korábban megígért. „Nem kellett volna úgy állni, mint egy fagyott nyuszi, kezdeményezni kellett volna” – mondta Orbán, aki szerint az Európai Bizottság elnöke, Ursula von Der Leyen olyan megállapodásokat kötött, amire szerinte nem volt feljogosítva.
A miniszterelnök szerint ezzel nem lezárták a vámcsatát, hanem inkább új frontot nyitottak. Ha pedig Ukrajnáról akar az EU megállapodást kötni Washingtonnal, azt szerinte nem titkos záradékban kell intézni, hanem külön. A kormányfő úgy számol, hogy a Magyarországról Amerikába menő termékek értéke 11 milliárd dollár, erre jön egy 15 százalékos vám, amit a magyar cégek szenvednek el. Ennek ellensúlyozására lépésekkel készül a kormány Szijjártó Péter és Nagy Márton miniszterek vezetésével. Így két akcióterv is készül, egy munkahelyvédelmi, nehogy elbocsátások legyenek, illetve egy iparvédelmi, az esetleges gyárbezárások megakadályozása érdekében.
(Magyar Hang)