Az első rész itt, a második itt érhető el.

Egy afgán közmondás szerint „Az unokatestvérek közötti házasság a legigazabb házasság, mert az ilyen frigy a mennyben köttetett”. Nem csoda, hogy Afganisztánban - akárcsak a többi muszlim országban - az unokatestvérek (kuzinok) közötti házasság kiugróan magas. Afganisztánban az unokatestvér-házasságok az összes házasság 40-50%-át teszik ki. 

Egyrészről a szülők abban reménykednek, hogy öreg korukban egy beházasított unokatestvér gondoskodni fog róluk, ellentétben egy „vadidegen” vővel vagy mennyel. 

Másrészről az a férfi, aki feleséget választhat, sokszor azért az unokatestvérét választja, mert más nőt életében nem is látott. Az iszlám törvény, a saría ugyanis - szigorú büntetés mellett - tiltja nemcsak a nemek szexuális, de általános társadalmi érintkezését is. 

Az olvasó pedig sejtheti, hogy a hosszú évszázadokon keresztül történő, unokatestvérek és egyéb közeli rokonok közötti házasságok láncolatából származó utódok milyen testi és szellemi szinten állnak.

Az afgán törvények szerint a házasság alsó korhatára nőknél 16, férfiaknál 18 év. A törvény azonban egy korrupt, harmadik világbeli országban annyit sem ér, mint az a papír, amire leírják. Ráadásul a világi törvény szava eltörpül az iszlám törvény, a saría, valamint a törzsi szokások mellett.

Afganisztánban a gyerekházasságok az összes házasság kb. 40%-át teszik ki. Tömegesen fordul elő, hogy 8-12 éves lányokat 30-60 éves férfiakhoz adnak feleségül.

Mohamed próféta az iszlám alapítója. Ő a muszlimok szemében a tökéletes férfi, akinek cselekedetei példaértékűek, ezért utat mutatnak. Nos, Mohamed kb. 50 éves volt, amikor feleségül vett egy 6 éves kislányt, Aisát. Amikor Aisa 9 éves lett, elhálták a házasságot. A gyengébbek kedvéért ez azt jelenti, hogy a korban benne járó, felnőtt Mohamed egy kislánnyal közösült.

Homoszexuális pedofília 

A nyugati haderő katonái Afganisztánban, de különösen a déli országrészben, gyakran látták a következő jelenséget: egy idősebb férfi kézen fogva sétált egy jóképű, fiatal fiúval, viszont a viselkedésük nem arra utalt, hogy apáról és fiúról lenne szó. Brit és amerikai katonák beszámoltak arról, hogy fiatal afgán férfiak gyakorlatilag megpróbálták tapogatni és cirógatni a külföldi katonákat, amit a katonák nem értettek. Amikor az eseteket jobban, kulturális szempontból megvizsgálták, és elkészült a jelentés, annak eredménye az afgánokat egy cseppet sem lepte meg, viszont a nyugati katonákat undorral töltötte el.

Évszázados szokás, hogy afgán férfiak fiatal, általában 9 és 15 közötti fiúkat szeretőként tartanak. Ennek a szokásnak a neve bacsa bazi („játék a fiúkkal”, „fiújáték”). A fiatal fiúkat lánynak öltöztetik be, kisminkelik, és többtucat középkorú férfi előtt táncoltatják, akik pénzt dobálnak nekik, majd a tánc után hazaviszik őket.

Ez a szokás főleg az ország déli részén dívik, és a férfilakosság 40-50%-át érinti. Az pedig, ha valaki felnőtt férfiként, homoszexuális pedofíliás hajlama kielégítésére fiúszeretőt tart, olyan dolog, amivel dicsekedhet, mert az növeli a presztízsét az afgán társadalomban. Nemcsak átlagos afgánok, de rendőrök, katonák, hivatalnokok is részt vesznek benne.

Az iszlám törvény, a saría alapján a nemek szigorúan szét vannak választva, ezért sok muszlim férfi „alternatív utat” választ, legyen az akár homoszexuális, akár homoszexuális és pedofil út. 

Sok esetben előfordul, hogy hiába köt házasságot egy afgán férfi, utána ugyanúgy eljár bacsa bazizni. Egy afgán közmondás szerint „A nők a gyerekszülésre, a fiúk az élvezetre vannak”. A vallási vezetők által tartott prédikációk hatására a nők - különösen feminin voltukból adódó testfolyamatuk, a menstruáció miatt - undorítók sok afgán férfi számára. Az ilyen férj a feleséggel csak azért bújik össze, mert ez az egyetlen módja, hogy utódok szülessenek. A feleséggel való együttlétet nem kellemes időtöltésnek, hanem szükséges rossznak tekinti. 

Nem csoda, hogy egyes afgán férfiak azt sem tudják, hogy hogyan kell a feleségét teherbe ejteni. Megtörtént, hogy egyes vidékeken afgán férfiak a nyugati katonaorvosoknak azt panaszolták, hogy valami baj van a feleségekkel, mert nem esnek teherbe. A katonaorvosok kivizsgálták a nőket, de az összes lelet negatív lett. Végül - tolmácson keresztül - elkezdték faggatni a feleségeket, hogy a férjük milyen „technikát” alkalmaz, amikor meghitten együtt vannak. Kiderült, hogy a feleségek azért nem estek teherbe, mert a férjek análisan közösültek velük. Amikor azután a katonaorvosok - tolmácson keresztül - finoman, de rávezetően kezdték el magyarázni az ilyen afgán férjeknek, hogy mi az utódnemzés módja, akkor a férjek undorral hőköltek hátra.

Elvileg az iszlámban a homoszexualitás bűn, mégis, amikor ez a vád felmerül, a bacsa bazizó afgánok az alábbi kifogással mentik fel magukat: a bacsa bazi tulajdonképpen nem homoszexualitás, mert ugyan együtt vannak a fiúkkal, de nem szerelmesek beléjük.

Végül, de nem utolsó sorban el kell mondani, hogy a bacsa bazi az egyik generációról a másikra száll. Aki korábban a szenvedő alanya volt, felnőtt korában valószínűleg annak élvezője lesz. A kör bezárult.

 

Abdul Rahman muszlim hitű afgán állampolgár volt. 1990-ben egy menekülteket segítő, katolikus segélyszervezetnek dolgozott a pakisztáni Peshawarban. Itt ismerte meg a kereszténységet, és úgy döntött, hogy áttér a keresztény hitre, amit meg is tett. 2002-ben, a tálibok bukása után, visszatért Afganisztánba. 

Amikor kiderült, hogy az iszlámról áttért a kereszténységre, a felesége elvált tőle, a nő családja pedig azzal érvelt, hogy Abdul Rahmant el kell tiltani a gyerekeitől, mert kereszténnyé lett. Rahmant később - keresztény hite miatt - saját szülei is kitagadták. 

2006. februárjában családtagjai feljelentették a rendőrségen az iszlám hit elhagyásának bűntette miatt. Miután a rendőrség Rahmannal Bibliát talált, őrizetbe vette. Védelmét egyetlen kabuli ügyvéd sem volt hajlandó elvállalni.

Hogyan lehetséges ez? Nos, az új afgán alkotmány egyrészről elismeri a nemzetközi emberi jogi egyezményeket, melyek garantálják a vallásszabadságot. Ugyanakkor az afgán alkotmány egy másik cikkelye szerint a jogrendszer alapja az iszlám vallás, egész pontosan annak Hanafi jogrendszere. Függetlenül attól, hogy egy muszlim ország melyik iszlám jogiskolát követi, minden jogiskola egyetért abban, hogy az iszlám elhagyása főbenjáró bűn, és halálbüntetés jár érte. Az afgán alkotmányban lévő hangzatos elmélet tehát a nyers gyakorlatban úgy érvényesül, hogy Afganisztánban mindenki szabadon megválaszthatja a vallását, feltéve, ha az iszlámot választja.

Az ügyben eljáró ügyész vírusnak nevezte Rahmant, és halálbüntetést kért rá. Az afgán legfőbb ügyész a vádlott felakasztása mellett kardoskodott. Vallási vezetők ezrei, átlagos afgánok millió vélekedtek úgy, hogy a hitehagyottat ki kell végezni.

A tárgyalás 2006. március 16-án kezdődött, és 19-én a nemzetközi közvélemény figyelmét is felkeltette. Az ügyben eljáró háromtagú tanács vezető bírája így beszélt: „A vádlottat meg fogjuk invitálni, hogy térjen vissza az iszlámra, hiszen az iszlám toleráns. Meg fogjuk kérdezni, hogy meggondolta-e magát. Ha igen, akkor megbocsátunk neki. Mohamed próféta számtalanszor elmondta, hogy aki az iszlámról más vallásra tér át, azt meg kell ölni, de előtte lehetőséget kell adni a visszatérésre, mivel az iszlám a béke, a tolerancia, a kedvesség és az erkölcsösség vallása. Ezért azt mondjuk a vádlottak, hogy ha megbánta, amit tett, akkor megbocsátunk neki. Ha viszont nem gyakorol bűnbánatot, akkor mindenki látni fogja, hogy milyen büntetést fog elszenvedni”.

Sem az elfogult eljárás és a várható halálbüntetés, sem az őrök és a többi fogoly általi bántalmazás nem törte meg Rahmant, és kitartott keresztény hite mellett.

Az ügy miatt a Karzai-kormány súlyos dilemma előtt állt. Egyrészről az afgánok, az utca emberétől a legfőbb ügyészig, a halálbüntetést követelte. Másrészről a nyugati hatalmak felháborodtak az egész ügy miatt, és kilátásba helyezték a nemzetközi segélyezés leállítását, ha Rahmannak a haja szála is meggörbül. Az ügy további pikantériája, hogy az amerikai külügyminisztérium felháborodásának őszintesége igencsak kétségbe vonható, hiszen ez az új afgán alkotmány az ő közbenjárásukkal és hozzájárulásukkal jött létre. Nem tudom, hogy a State Department tisztviselői csak megjátszották a felháborodásukat, vagy valóban annyira ostobák voltak, hogy nem látták azt, amit minden józan ember előre látott: ha egy ország az iszlámot alapul véve állapítja meg alkotmányát, ott nem lesz vallásszabadság.

Végül a Karzai-kormány addig csűrte-csavarta a dolgot, amíg megtalálta a „kecske is jóllakjon, a káposzta is megmaradjon” megoldást. Rahmant - nagy valószínűséggel kormányzati nyomásra - nem beszámíthatónak nyilvánították, mivel a muszlim logika szerint, aki a világ legjobb dolgát, az iszlámot elhagyja, az egyszerűen nem lehet normális. A nem beszámítható ember viszont nem felelős tetteiért.

Rahmant március 28-án szabadon engedték. Egy nappal később, 29-én Olaszország menedékjogot ajánlott neki. Azóta is ott él.

Koránégetés és kettős mérce 

Láttuk, hogy az afgán alkotmány egyrészről elismeri a nemzetközi emberi jogi egyezményeket, melyek garantálják a vallásszabadságot, a szólásszabadságot, az egyéb szabadságjogokat. Ugyanakkor az afgán alkotmány egy másik cikkelye szerint a jogrendszer alapja az iszlám vallás. Mit jelent ez a szólásszabadságra vonatkozóan?

A muszlimok szerint a Korán nem egyszerű könyv, hanem maga Allah, azaz Isten szava, ezért sem átértelmezni, sem kritizálni, sem vele tiszteletlenül bánni nem lehet. Aki mégis megteszi, az istenkáromló, amiért halálbüntetéssel kell sújtani. A gyengébbek kedvéért, ez azt jelenti, hogy egy muszlim országban nincs szólásszabadság.

Ezután térjünk rá két ügyre, melyek koránégetés néven híresültek el. 

2011. márciusában egy floridai lelkipásztor emberiség elleni könyvnek nevezte a Koránt, és nyilvánosan elégette. A tettet a Karzai-kormány nyilatkozatban ítélte el, amivel tulajdonképpen felhívta rá a figyelmet. Válaszul az észak-afganisztáni Mazar-i-Sarif városban a tömeg megtámadta az ENSZ-kirendeltséget, megölt legalább 30, és megsebesített legalább 150 embert. A dél-afganisztáni Kandaharban a tömeg USA-ellenes szlogeneket kiabált, majd felgyújtott egy lányiskolát. Több afgán városban is voltak kisebb-nagyobb zavargások, akárcsak az egész iszlám világban, sőt a nyugatra bevándorolt muszlimok körében is.

2012. februárjában a bagrami légibázison szolgáló amerikai katonák számos, a tálib foglyok rendelkezésére álló Koránt elégettek. A foglyoknak ugyanis rendelkezésükre állt egy könyvtár az őrizetbe vettek részlegében, melyben - többek között - Koránok is voltak. Amikor az eset a bázison szolgáló afgánok nyomán kitudódott, több napos tüntetés vette kezdetét, mely számos halottal és többtucat sebesülttel végződött. Az ezt követő vizsgálat, valamint annak augusztusban nyilvánosságra hozott jelentése szerint az égetésre azért volt szükség, mert mintegy száz Koránt, illetve egyéb vallási iratot a foglyok arra használtak, hogy titkos üzeneteket írjanak bele, és azt egymásnak továbbították.

Miből látható, hogy az ún. korángyalázás miatti zavargássorozat nem volt más, mint műbalhé, a kettős mérce alkalmazása?

Egyrészről a muszlim világban számtalanszor előfordul, hogy a síita irányzat felrobbantja a szunnita irányzat mecsetét, és viszont. Amikor a célponttá váló mecset leég, odavész a benne lévő Korán is, mégsem tüntet emiatt egyetlen muszlim sem.

Másfelől, amikor 2012-ben kiderült, hogy a szomszédos, szintén muszlim Pakisztánban az emberek a megunt vagy tönkrement Koránok százait egyszerűen behajították egy szennyvízzel telt csatornába, egyetlen pakisztáni, afganisztáni, vagy más muszlim sem ment ki tüntetni az utcára. 

Hogy a tálibok alatt milyen volt a nők helyzete, azt láthattuk. Mennyiben változott mindez az utóbbi évtizedben? Nos, mint tudjuk, Afganisztán muszlim állam, tehát a benne élő férfiak és nők helyzetét az iszlám törvény, a saría rendezi. Nézzük meg ennek a sarkalatos pontjait!

A nyugati világban természetes, hogy mind a férfi, mind a nő személynek számít. Ezzel ellentétben az iszlámban a férfi részben számít személynek (nincs szólásszabadság, nincs vallásszabadság stb.), a nő helyzete pedig még ennél is rosszabb: a besorolása körülbelül megegyezik egy vagyontárgy vagy jószág besorolásával.

Azok az előírások, melyeket a tálibok kikényszerítettek, valójában nem tálib, hanem általános, az iszlám törvény, a saría szerinti szabályok. A tálibok Afganisztánja csak annyiban különbözött a legtöbb muszlim országtól, hogy bizonyos szabályokat még kérlelhetetlenebben kényszeríttetek ki.

Figyelembe véve a jelenlegi gyenge világi hatalmat, az igazságszolgáltatás és közigazgatás korrupcióját, valamint a muszlim és törzsi gondolkodás mindent átszövő erejét, elmondható, hogy az afgán nők a jelenlegi helyzetben semmivel nem élnek szabadabban, mint a tálib időkben. Mindennapos dolog az „engedetlen” feleség, húg vagy lány testi fenyítése, sőt megölése, ha a család „hírneve” forog kockán. Márpedig egy muszlim országban már akkor kockán forog a család „hírneve”, ha például egy nő nem hajlandó testleplet vagy fejkendőt viselni, vagy ha csak a gyanúja is felmerül, hogy két szót váltott egy idegen férfival.

Továbbá azokat a lányokat és asszonyokat, akik az őket verő apjuk vagy férjük elől elmenekülnek, a bíróság engedetlenség és emberrablás (!) miatt elítéli. Az engedetlenség vádja, még ha felháborító is, legalább értelmezhető, de hogy jön ide az emberrablás? Úgy, hogy a muszlim logika szerint azzal, hogy a lány vagy az asszony elmenekült, tulajdonképpen elrabolta saját magát, azaz megfosztotta a családot egy vagyontárgytól.

Talán a legarcátlanabb, a muszlim gondolkodásmódra leginkább rávilágító eset egy 2011-es eset. Egy Gulnaz nevű fiatal nőt unokatestvére férje megerőszakolt, és az erőszakból gyermeke született. A bíróság a sértettet, Gulnazt ítélete el 12 év szabadságvesztésre, mégpedig paráznaságért. Az iszlám törvény, a saría szerint egy nőnek négy, jó hírben álló, muszlim férfi tanút kell felvonultatnia, akik bizonyítják, hogy a nőt nemi erőszak érte. Férfitanút lehet nőtanúval helyettesíteni, de kettővel, mert a saría szerint egy nő tanúvallomása csak a felét éri egy férfi tanúvallomásának.

Mi van akkor, ha nincsenek ilyen tanúk, vagy nincs meg a megfelelő számú tanú? Akkor a nemi erőszakot elszenvedett nő, ha egyedülálló, bűnös paráznaságban vagy prostitúcióban, ha pedig férjezett, akkor bűnös házasságtörésben. A büntetés általában megkorbácsolás vagy halálra kövezés, de úgy látszik, hogy a „felvilágosult” Afganisztánban csak 12 év börtönbüntetés jár érte a sértettnek. Mellesleg a muszlim szokásokat ismerők nem véletlenül mondják azt, hogy a börtönben a nő valószínűleg nagyobb biztonságban van, mint odakint. Odakint ugyanis a saját családja megölné, mert a muszlim logika szerint az a nő, aki nemi erőszak áldozata lett, megsértette a család jó hírnevét, becsületét, amit csak a nő halálával lehet helyrehozni.

És hogy a dolgon még egyet csavarjunk, a bíróság felajánlotta Gulnaznak, hogy eltörli a 12 éves büntetést, ha a nő hajlandó a tetteshez férjhez menni. Ezzel - szintén a muszlim logika szerint - ugyanis helyreállna az egyensúly, hiszen így a gyermek a házastárstól származó lenne.

Gulnaz cipőjében több ezer afgán nő jár.

 

A sanyarú körülmények nem csak a törzsi szokásokból és az iszlám törvényből, a saríából erednek, hanem az állami szervek hozzáállásából is. 2009-ben az afgán parlament - a tálibok felé tapogatózás jegyében - új, szigorúbb házassági törvényt fogadott el, amit a Karzai-kormány aláírt és hatályba léptetett. Ennek egyik előírása például az, hogy ha a feleség visszautasítja a szexet, akkor a férj élelem-megvonással büntetheti engedetlenségéért.

Nem csoda, hogy számos afgán nő önfelgyújtással próbál meg véget vetni az életének. Milyen élettől akar így megszabadulni? Például az olyantól, mint amilyen Bibi Aisha (született Aisha Mohammadzai) élete.

Amikor Aisha 12 éves volt, az apja feleségül ígérte egy tálib harcosnak adósság törlesztése fejében; a lányt végül 14 évesen férjhez is adták hozzá. Az új családjában folyamatos megaláztatásnak és ütlegelésnek volt kitéve, ezért 18 évesen, 2009-ben megszökött. A rendőrség elfogta, bebörtönözte, majd visszaadta a családjának. Büntetésképpen az apósa, a férje, és három másik rokona felvitte a nőt a hegyekbe, ott levágta az orrát és füleit, majd sorsára hagyta. Bibit segélyszervezetek tagjai, majd az amerikai hadsereg mentette meg.

2010 nyarán az arca a TIME magazin címlapján jelent meg. Ezután az Egyesült Államokba szállították, ahol helyreállító műtétet végeztek el rajta. Jelenleg is az USA-ban él.

 

Az afgán „eltérő kultúra” egy új környezetben 

Mi történik akkor, ha egy „eltérő kultúrát” új környezetbe helyezünk? Vajon megtörténik-e az integráció, vagy csak egy felületes beilleszkedés, egy vékony máz jön-e létre? A tapasztalat szerint ez utóbbiról van szó. 

„Az ördög szarjon a lányok sírjára!” 

A gazdag afgán Mohammad Shafia családjával 2007-ben vándorolt be Kanadába. 2009-ben egy tóban, kocsiba zárva, holtan találták a család 13, 17 és 19 éves lányait, valamint a férfi első feleségét, aki ugyan nem állt rokonságban a lányokkal, de nagyon kedvelte őket.

A család többi tagja könnyek között adta elő, hogy a lányok engedély nélkül vitték el a kocsit, és bizonyára belecsúsztak a tóba. Amikor azonban a rendőrség megvizsgálta a kiemelt járművet, láthatóvá vált, hogy a kocsit belökték. Fedett nyomozás során megállapították, hogy az apa, az anya (a második, tehát a nyugati jogrendben illegális feleség), valamint a fiúk közösen fojtották vízbe az áldozatokat. Vajon miért? 

Kiderült, hogy, bár Kanadában éltek, az apát felháborította, hogy a lányok nyugatias ruhát viselnek, valamint hogy fiúkkal beszédbe elegyednek, SMS-eznek, és sminkelik magukat. „Hát ilyennek kell lenniük a lányoknak? Ilyen kurváknak? Hogy az ördög szarjon a sírjukra! Ha száz életük lenne, ugyanígy cselekednék velük” - mondta az apa, akinek a szavait a fedett rendőri akció során rögzítették. 

Az apát, valamint a tettestárs anyát és fiút bíróság elé állították, és a tárgyalás végén életfogytiglani börtönbüntetéssel sújtották őket. 

Svéd befogadás, svéd döbbenet, zsidó machináció 

Mariannelund egy svédországi lakáskomplexum, melyet menekülteknek tartanak fenn. 2012-ben egy afgán menekült ebbe a tárborba csalt egy, a menekültek ügyeivel foglalkozó svéd nőt, azzal a hazugsággal, hogy az ügyükben valamit meg kell beszélniük. Amikor a nő a szobába lépett, a nőt lépre csaló afgánhoz csatlakozott másik tizenegy afgán menekült: rátámadtak a nőre, letépték a ruháját, majd az ágyra lökték. Ezután hét órán keresztül, egymást váltva, mindenféle módon, újra és újra megerőszakolták. Azok, akik éppen a sorukra vártak, ujjongva, tapsolva biztatták az erőszakolókat, a nőt pedig mindenféle ribancnak elmondták.

A tucatnyi elkövető közül hetet ítéltek el, fejenként 4-5 év börtönre. Nem mindegyiküket utasították ki, sőt akiket kiutasítottak, azoknak lehetőségük van - a türelmi idő lejártával - újra kérelmezni, hogy Svédország menekültként fogadja be. Az „i”-re a pontot az tette fel, a svéd társadalom degeneráltságát az jellemzi a legjobban, hogy az eset után a svéd szocialista politikusok így nyilatkoztak: „Nem utasíthatjuk ki a tetteseket, mert az rasszizmus volna.” 

És vajon ki erőlteti a multikulturalizmust Svédországban, vagy akár egész Európában? Például olyanok, mint a zsidó Barbara Lerner Spectre, a “Paideia - The European Institute for Jewish Studies in Sweden” intézet alapítója. Spectre az alábbi felvételen kimondja, hogy „Európa még nem tanulta meg, hogy hogyan legyen multikulturális. Mi (mármint a zsidók) ennek az átalakításnak a részei leszünk, mert az átalakítást véghez kell vinni. Európa nem marad olyan egyszínű (európai) társadalom, mint amilyen a múlt században volt. A zsidók lesznek az átalakítás központjában, és az abban játszott, vezető szerepük miatt a zsidókra neheztelni fognak. A multikulturális átalakítás, illetve a zsidó vezető szerep nélkül ugyanis Európa nem tud életben maradni.” 

Valóban? Szerintem meg az utolsó mondatnak pont az ellenkezője az igaz! 

Vajon az Afganisztánban érdekelt, különféle hatalmi tényezőknek - a hivatalosan meghirdetett, ilyen-olyan célok mellett - lehet-e más, leplezett szándékuk? Ezzel kapcsolatban nézzük meg, hogy az ország milyen kézzelfogható értékekkel rendelkezik! 

Afganisztán ásványkincsei 

Egy, az Egyesült Államok Geológiai Felmérések Ügynöksége (United States Geological Survey, USGS) által, 2006-ban készített jelentés szerint Észak-Afganisztánban átlagosan 2,9 milliárd hordónyi nyers olaj, 440 milliárd köbméternyi természetes gáz, valamint 562 millió hordónyi természetes gázfolyadék van. 2011. decemberében Afganisztán olajkiaknázási szerződést írt alá a China National Petroleum Corporationnel három, az Amu Darja menti olajmező fejlesztésével kapcsolatban. 

Más jelentések arról számolnak be, hogy Afganisztán gazdag lítiumban, rézben, aranyban, szénben, vasban és egyéb ásványokban. A déli Helmand tartományban található, egymillió métertonnányi karbonátmező ritka, a Földön kevéssé előforduló elemet tartalmaz. 2007-ben az ajnaki rézbánya kiaknázási jogát, harminc évre, hárommilliárd dollárért, a China Metallurgical Group szerezte meg, ami az afgán történelem legnagyobb, külföldiek általi beruházása. Közép-Afganisztánban az állami tulajdonú Steel Authority of India elnyerte az óriási, Hadzsidgakban található vasmező kiaknázási jogát. Kormányzati tisztviselők becslése szerint az ország még feltáratlan ásványi lelőhelyeinek harminc százaléka olyan értékkel bír, ami pénzre vetítve 900 milliárd USD és a 3 billió USD közé esik. Egy, a Pentagon által készített feljegyzés pedig arról számolt be, hogy Afganisztán úgy dúskál a lítiumban, mint Szaúd-Arábia az olajban. Az eddigi tapasztalat az, hogy miközben a nyugati szövetségesek az afganisztáni háborúnak szinte csak a katonai oldalát nézik, és viselik annak pénzügyi következményeit, addig más hatalmak a lelőhelyek kiaknázási jogának megszerzésén dolgoznak.

Kábítószer-termelés Afganisztánban 

Afganisztán a világ legnagyobb ópiumtermelője - többet termel, mint Mianmar (Burma), az Arany Háromszög és Latin-Amerika. Az ópiátok mellett Afganisztán a világ legnagyobb cannabis-, főleg hasistermelője. 

A szovjet beavatkozás (1979-1989) alatt a Szovjetunió gyanította, hogy az amerikai CIA ügynökei segédkeznek az ópium Afganisztánból való kicsempészésében, részben annak nyugatra juttatásában azért, hogy az eladásból szerezzenek pénzt fegyverekre, részben pedig annak a Szovjetunióba való juttatásában azért, hogy a kábítószer-függőségen keresztül gyengítsék a szovjet rendszert.

Egy rövid kitérőt érdemes ezzel kapcsolatban tenni. A CIA nemcsak Dél-Ázsiában, hanem például Délkelet-Ázsiában vagy Latin-Amerikában is érdekelt a kábítószer-kereskedelemben. Ugyanis az ebből szerzett, a Kongresszus bizottságai által lenyomozhatatlan pénzügyi forrásokat remekül fel lehet használni puccsok megszervezésére, vagy felkarolt diktátorok és ellenállási mozgalmak megtámogatására. És nehogy bárki is azt higgye, hogy a világ többi titkosszolgálata ilyen forrásokkal nem operál… Tehát addig, ameddig a kábítószer keresett, viszont tiltott, ezért nagy kockázattal megszerezhető termék marad, addig az ára is magas marad, ami bőséges pénzügyi forráshoz juttatja a titkosszolgálatokat. Pontosan az zajlik le, mint ami lezajlott a „Prohibition”, azaz az amerikai alkoholtilalom idején, ami csak három csoportnak - a korrupt politikusoknak, a maffiának és a titkosszolgálatoknak - kedvezett.

E gondolatébresztés után térjünk vissza Afganisztánra! A hadurak uralma idején (1989-1995), a szovjetek elleni harc véget érésével elapadt nyugati segélyezés okán, a hadurak visszatértek a máktermeléshez, hogy az egymás elleni csatározásaikat pénzelni tudják.

A tálib időszakban (1995-2001) Mohammad Omar mullah, a tálibok vezetője, együttműködve az ENSZ-szel, heroinmentesítő programba kezdett Afganisztánban, miután kinyilvánította, hogy az ópiumtermelés az iszlámtól idegen. A tilalom hatására a ópiumtermelés 91%-kal csökkent. Mielőtt azonban megfontolás nélkül ujjongani kezdenénk, figyelembe kell venni nem csak a közvetlen, hanem a közvetett tényezőket is. Ha egy keresett termék megszerzésére kockázatos, akkor az ára magas, és ha nagy rá a kereslet, de a kínálat hirtelen elapad, akkor az adott termék ára az egekbe szökik. Mivel a szárított ópium - a legtöbb mezőgazdasági termékkel szemben - hosszú ideig, hűtés nélkül, olcsón tárolható, nagy valószínűséggel az érdekelt felek hatalmas készleteket halmoztak fel, kivártak, majd a terméket csillagászati haszonnal adták tovább.

A 2001 óta eltelt időszak azt mutatja, hogy a rekordmennyiségűre nőtt a máktermesztés. Miért van ez így?

Először, a nagy üzlet lehetősége mindenkit vonz, a parasztoktól kezdve a hadurakon, a tálibokon, és a hivatalnokokon át, egészen Afganisztán elnökének családjáig. Néha a világközvélemény megnyugtatására, a sajtó kedvéért, a hatóságok felégetnek egy-egy kisebb parcellát, vagy lefoglalnak egy-egy csomagot, de ez az összképen nem változtat. Például 2006-ban a máktermesztés és ópium-előállítás 3 milliárd USD-bevételt produkált, ami Afganisztán bruttó nemzeti össztermékének (Gross National Product, GNP) 35%-a volt. A felmérések szerint Afganisztán lakosságának egytizede, kb. 3 millió ember, a 34 tartományból 28-ban foglalkozik - így vagy úgy - máktermesztéssel és ópiumkereskedéssel. A földről kikerülő, száraz ópium kilogrammonkénti ára kb. 125 USD, amivel egy afgán paraszt 17-szer akkora nyereségre tesz szert, mintha búzát termesztene: a hektáronkénti nyereség máknál kb. 4500 USD, búzánál csak kb. 250 USD. Az ópiummák szárazságtűrő, könnyen szállítható és tárolható, és - ellentétben sok más terméssel - nem igényel hűtést, nem romlik meg. Figyelembe véve Afganisztán szűkös ellátottságát öntözőcsatornákból, valamint egyéb mezőgazdasági létesítményekből, más növény termesztése nemcsak kevésbé kifizetődő, hanem nehezebb is.

Másodszor, azok a hadurak, akik az ópiumkereskedelemből élnek, harcolnak a visszaszivárgó tálibok ellen, mert nem akarják, hogy a tálibok elvegyék tőlük a biztos jövedelemforrást. Ezen felül a hadurak felderítési információt adnak át a nyugati haderőnek, amiért cserébe a nyugatiak sok mindent elnéznek nekik.

Európa fő „heroinbeszállítója” Afganisztán. Az egyik útvonal a régóta működő, Törökországon és a Balkánon átvezető útvonal. Ezt egészíti ki - az 1990-es évek óta - az északi útvonal, ami Közép-Ázsián és Oroszországon keresztül vezet, és melyet nem hivatalosan „Selyem-útnak” hívnak. 

A NATO-tag Hollandia 2010-ben, a NATO-tag Kanada 2011-ben, a NATO-tag Franciaország és Lengyelország 2012-ben vagy teljesen, vagy nagy részben kivonult Afganisztánból, miután belátta, hogy ez a háború a veszett fejsze nyele. És láss csodát: a világ nem omlott össze.

Amikor a Fidesz-KDNP-MSZP-DK-LMP-nagykoalíció azt állítja, hogy a NATO-tagságból eredő kötelezettség Afganisztánban lenni, akkor egyszerűen hazudik.

 

Összefoglaló 

Mit érdemes tudni Afganisztánról? 

A cionista háttérhatalom a nyugati haderőt használja fel, hogy az értékes lelőhelyekkel - például lítiummal - rendelkező Afganisztánt ellenőrzése alá vonja. Ez a hatalmi tényező jelenleg főleg a kérdés katonai oldalára koncentrál. 

Más hatalmi tényezők, például a Kínai Népköztársaság vagy India, inkább az afgán hivatalnokok lefizetésével próbálja megszerezni a lelőhelyek kiaknázásának jogát. 

A tálibokat zavarja a nyugati jelenlét, mert amíg a nyugati haderő Afganisztánban állomásozik, addig nem tudják hatalmukat korlátlanul gyakorolni, mint a „régi szép időkben”, azaz az 1990-es évek második felében. 

Pakisztán és Szaúd-Arábia kiképzéssel és pénzzel támogatja a tálibokat, hogy növelje befolyását Afganisztánban. 

Amint a nyugati hadi és pénzügyi támogatás megszűnik, a Karzai-kormány is úgy fog összeomlani, mint húsz évvel ezelőtt a Nadzsibullah-kormány, amikor a szovjet hadi és pénzügyi támogatás megszűnt. Az afgán főhivatalnokok el akarják kerülni Nadzsibullah sorsát, ezért felkészültek arra, hogy adott esetben gyorsan kell menekülniük. Ennek érdekében külföldön, főleg az Egyesült Arab Emirátusokban, bankszámlát nyitottak és ingatlanokat vásároltak, ahová már átmentették az elsikkasztott nemzetközi segélyek, valamint a kábítószer-kereskedelemből befolyt pénz javát. 

Az afgán lakosság döntő többsége - a törzsi, valamint az iszlámból fakadó mentalitás miatt - nem tudja értelmezni az olyan nyugati értékeket, mint a vallásszabadság, a szólásszabadság vagy a törvény előtti egyenlőség. Ugyancsak a törzsi, valamint az iszlámból fakadó mentalitás az oka, hogy az afgánok többsége számára társadalmilag elfogadott a közeli rokonok házassága, a homoszexualitás és a pedofília. Emellett az afgán lakosság jó része, megtapasztalva a jelenlegi korrupt és tehetetlen államigazgatást, vagy nosztalgiázik, vagy „se vele, se nélküle” érzést táplál a tálibokkal kapcsolatban: nem felejtette el ugyan a tálibok irgalmatlanságát, de emlékszik a tálib rezsim rendjére és kiszámíthatóságára is.

Ennek a háborúnak az értelmetlenségét látva, több NATO-tag vagy teljesen vagy nagy mértékben kivonta haderejét Afganisztánból.

Függetlenül attól, hogy ki melyik oldalt tekinti jónak, az a megközelítés, hogy Afganisztánban a jók harca folyik a rosszak ellen, a szánalomra méltók és elesettek érdekében, nem más, mint romantikus idealizmus.

Valójában Afganisztánban a rosszak harcolnak a még rosszabbak ellen, és mindkettő a visszataszító kultúrájúak feletti uralmat akarja megszerezni.

Az Ön teendője, a Te teendőd 

Senki ne várjon arra, hogy majd más cselekedni fog, és kimondja az igazságot! Önnek mint magyar férfinak vagy nőnek kell cselekednie! Neked mint magyar fiúnak vagy lánynak kell cselekedned!

Az alábbi lépéseket javaslom, melyek egyáltalán nem igényelnek komoly erőfeszítést, mégis hatékonyak:

1. A fenti összefoglalót, valamint az erre a tanulmányra mutató linket ossza meg másokkal! 

2. Tömören, közérthetően, szóban tájékoztassa családját, barátait, ismerőseit, valamint osztály- és munkatársait! 

3. Ha falu- vagy kampánygyűlésre kerül sor, emelkedjen szólásra, és az összefoglalót felhasználva, tömören és közérthetően tájékoztassa az egybegyűlteket! Nem az a fontos, hogy válaszában a Fidesz-KDNP-MSZP-DK-LMP-nagykoalíció képviselője mit fog ötölni-hatolni, hanem hogy az egybegyűltek megtudják, hogy hogyan pazarolják az adófizetők pénzét egy másik „eltérő kultúrára”. Javasolja, hogy kezdjék meg most a magyar csapatok kivonását, ahogyan más NATO-nemzetek már korábban kivonták csapataikat! Javasolja, hogy azonnal állítsák le a magyar adófizetők pénzének Afganisztán-beli elköltését!

4. Ha TV-kamera vagy rádiómikrofon közelébe kerül, szintén tájékoztassa a nézőket és a hallgatókat!

Lehet, hogy a nagykoalíció uralja a hagyományos médiafelületeket, de a szájról szájra terjesztést, valamint az interneten való megosztást nem tudja megakadályozni.

Nem hiszem, hogy a magyarok, legyenek bármilyen pártállásúak is, szívesen fizetnek adót azért, hogy az adóforintokat a Fidesz-KDNP-MSZP-DK-LMP-es nagykoalíció - a magyarországi „eltérő kultúra” mellett - az afganisztáni „eltérő kultúrára” is pazarolja. És azt sem hiszem, hogy a magyarok, legyenek bármilyen pártállásúak is, szívesen látnák akár menekültként, akár bevándorlóként az afgán „eltérő kultúrát”. 

Cselekedj, magyar, mert helyetted más nem fog!

(Hidra)