Voltak olyanok is, akik kezdettől fogva fegyveresen ellenálltak, csapatukkal igyekeztek gyengíteni a rendszert, mint Berta tanító Tapolcán, volt, aki évekig tyúkólban bujkált, másokat a falu népe bújtatott, mint az egyik Pápa környéki falu plébánosát. Ők 1956-ban előjöttek és vagy disszidáltak, vagy amnesztiát kaptak.

Aztán olyanok is akadtak, akik később próbáltak szembeszállni a kommunista diktatúra előbb keményebb, majd puhább változatával. Köztük kell megemlíteni a devecseri tanítók összeesküvését Vaczkó László tanító vezetésével és a padragi vasútrobbantók ügyét, mely tevőlegesen akart forradalmat kirobbantani. Ennek a csoportnak volt a vezetője Hamusics János vájár.

A devecseri összeesküvők a Somlón beszélgettek a politikai helyzetről és arról, hogy ha forradalomra kerülne sor, ők átvennék a hatalmat a járás területén, hogy megakadályozzák a vérontást. Hamusicsék mint bányászok, arról beszélgettek, hogy ha valami figyelemfelkelő akció történne, kirobbanna a forradalom. Megnézték a budapesti, majd a szombathelyi Lenin-szobrot, de ezeknek a felrobbantását nehéznek ítélték. Gondoltak a devecseri rendőrség melletti robbantásra, mert a mellette folyó Torna-patakon leengedett kis tutajon elhelyezett robbanóanyag az épületben tudott volna kárt okozni, de ezt is elvetették. Tervezték egy távvezeték, trafóház felrobbantását is. Aztán egyszer jött a hír, hogy napok óta szovjet katonai szerelvények közlekednek Ajkán át Nyugat felé, ezek ellen kellene tenni valamit. Végül ezt a tervüket valósították meg.

A helyszínül kiválasztott terület közel volt az egyik őrházhoz, hogy a szolgálatban lévő vasutas telefonon értesíteni tudja a forgalmistát a robbanásról. Erre azért gondoltak, hogy emberéletben még véletlenül se essen kár. A vasúti sínből kiszakadt egy darab, fél órával azután, hogy az utolsó katonai szerelvény elhaladt. Egy tolató mozdony lezökkent a hiányzó sín miatt, ez hajnali négy óra körül volt, de az öt óra körül jövő munkásvonatot már el sem indították, autóbuszokkal hozták be a dolgozókat.

A robbantás után egy hónapig hiába nyomoztak, nem találtak tettest. A csoport feljelentés miatt bukott le.

A bíróság Hamusics Jánost halálra, Balázs Sándort 14, Papp Pált 8, Búzás Istvánt 8, Molnár Jánost 6, Illés Józsefet 6, Hamusics Lászlót 5, Kiss Lajost 1, és Lengyel Lászlót 1 évi szabadságvesztésre, vagyonelkobzásra és közügyektől való eltiltásra ítélte. Közülük már csak Balázs Sándor él.

Ki is volt Hamusics János?

1936. december 11-én született Zákányszéken, az első világégést követően Délvidékről áttelepült szegény pásztor család gyermekeként. Öt fiút és öt lányt szült az édesanyja, Nagy Karolin. János 1955-ben került Padragra csillésnek. Hamar kitűnt kemény akaratával, munkabírásával és szorgalmával. Rövid idő alatt letette a vájár vizsgát, majd „lőmesteri” végzettséget is szerzett. Munkatársai szakszervezeti bizalminak is megválasztották, megkapta a bányászérdemérem bronz fokozatát, és több alkalommal kapott pénzjutalmat is, mert gyakrana vállalta a legmélyebb és legveszélyesebb vágatokban is a munkát. Igazi közösségi emberként tisztelték munkatársai.1956-ban azonnal csatlakozott a forradalomhoz, és annak leverése után két alkalommal is sikertelenül kísérelte meg az ország elhagyását. Gyermekkorától érdekelték a fegyverek és a vadászat. Ezen a vonalon ismerkedtek meg egymással a későbbi összeesküvők. Közösen hallgatták a Szabad Európa Rádiót és az Amerika Hangját, majd utána megbeszélték az eseményeket, és arra jutottak, hogy háború esetén forradalom fog kitörni, de esetleg elő is segíthetnék ennek a kitörését. A rossz munkakörülmények és az elégedetlenség miatt ehhez csak egy szikra kellene, ez lett volna az 1956-os forradalom 10. évfordulóján történt próbálkozás.

Hamusics János lebukásuk után is ragaszkodott elveihez és az igazsághoz. Csak azokat a vallatási jegyzőkönyveket írta alá, amik az igazságot tartalmazták, így a jegyzőkönyvek 70 százaléka aláírás nélküli maradt.

Hogy a közvéleményt ellenük fordítsák, elterjesztették, hogy a munkásvonatot akarták felrobbantani, hogy meg akarták mérgezni nikotinnal a vízellátást, nikotinos injekcióval beoltani a birkákat és hasonlók, de mindenki tudta, hogy a merénylet a napokig erre közlekedő szovjet katonai szerelvények ellen irányult. Céljuk a rendzavarás keltése volt, hogy fellázadjon a nép, de arról nem volt tervük, hogy mi legyen ezután. Haláláig azt tartotta, hogy helyesen cselekedett.

Volt ereje a bitó előtt úgy búcsúzni az őt elítélőktől, hogy kiegyenesedve, körbehordozva tekintetét, nyugodt hangon mondta:„Viszontlátásra, uraim!”

Hamusics János mindössze 31 éves volt. Két kiskorú gyermeke, egy fiú és egy lány maradt árván. Hozzájuk írt búcsúlevelét sohasem kapták meg, azt a bíró összetépte és elégette. Sírja azóta ismeretlen. Azt a helyet, amit az egyik veszprémi sírásó mutatott később a hozzátartozóknak, eldózerolták és beépítették.

Még megemlítem, hogy a kivégzésen részt vevők mind hamarosan meghaltak, egyedül az aznap kirendelt jegyzőkönyvvezető, akinek tevőleges része nem volt az ítélet meghozatalában, érte meg napjainkat.

Most, évtizedekkel a „rendszerváltás” után felvetődhet egyesekben, hogy hol tart a rehabilitálás kérdése. A mai napig - nemzetközi törvényekre hivatkozva - terrorcselekménynek számít, amit tettek. Hiába nem irányult személyek ellen a cselekményük, hisz azért lett a helyszín a vasúti őrház közelébe helyezve, hogy azonnal le lehessen állítani a személyforgalmat, mindez nem számít. A kihallgatások során rettenetesen megverték, megkínozták őket, ha szóba hozták, hogy cselekményüket a szovjet csapatok mint megszállók ellen tervezték - erről mélyen hallgatniuk kellett.

Dr. Kahler Frigyes nemrégiben párhuzamot vont az 1848-49-es elítélt szabadságharcosokkal kapcsolatban, miszerint őket sem rehabilitálta semmiféle bíróság, Ferenc József császár sem adott nekik amnesztiát, a magyar nép lelkében azonban kezdettől fogva hősként éltek azok, akik fegyvert fogtak az osztrák elnyomás ellen a magyar szabadságért.

A kommunizmus áldozataira is emlékezzünk tehát úgy, mint hősökre, akik életüket áldozták a szabadságért!

Remélem, hogy közadakozásból nekik is emléktáblát, netán szobrot állít majd a hálás utókor.