Olvasónk írja:
Az MSZP szegedi táskás embere: Kőmíves Benedek. Ismerősei: Ujhelyi István EP-képviselő, Botka László polgármester és Szabó Sándor országgyűlési képviselő. Pártreferenciája: Együtt 2014, MSZP. Szeged a kedvencek között.
Újhelyi táskás emberének hívták és hívják Szegeden a gazdasági körök. Rajta keresztül mindent el lehetett intézni 2002-2010 között.
A MITT Zrt. ügyvezetője jelenleg. Egy olyan cég a MITT Zrt., amely referenciái alapján a szocialista kormányok alatt végzett olyan teljesítéseket - pályázatokhoz kapcsolódóan - amelyek alkalmasak a pénz kimentésre (pl.: Sándorfalva: KEOP-1.2.0/2f/09 – “Sándorfalva-Szatymaz települési agglomeráció szennyvíztisztításának és szennyvízcsatornázásának kiépítése” – üzletviteli tanácsadás).
![]() |
Egy olyan cég, amelyben volt, hogy a SZEVIÉP Szerkezet- és Vízépítő Rt. közvetlen irányítást biztosító befolyást szerzett. A befolyás mértéke: 90%.
Szeviép Zrt. mindenfajta előzetes referencia nélkül „ véletlenül” lett konzorciumi tag a szegedi autópálya és villamos, illetőleg a város 86%-ban tulajdonló Ligetfürdő építésében. A Ligetfürdő Kft. egy olyan fürdő, amely cég vezetésében a kisebbségi tulajdonos Leisztinger Tamás diszponál, és a többségi tulajdonos városnak nincs semmi beleszólása. A Szeviép Zrt. 3 milliárdért építette a fürdőt, amely beruházással kapcsolatban, több mint 1 milliárd forint értékben nem fizettek ki szegedi vállalkozókat. Vajon a táskás ember hányat fordult?
Kőmíves neve még számtalan a szocialistákhoz köthető cégben felbukkan.
A szocialista kormányok idején egy ideig az állami pénzek elosztásában döntő Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Zrt. vezető tisztségviselője, igazgatósági tagja is volt.
A Háromhalom Építőipari Korlátolt Felelősségű Társaságban is tulajdonos volt, amely mások mellett tulajdonosa az Insure '98 Vagyonvédelmi és Biztonsági Korlátolt Felelősségű Társaságnak, amely rossz nyelvek szerint valójában Újhelyi István cége, és szinte valamennyi szegedi önkormányzati cégnél őrzési feladatokat látott és lát el. A mai napig is a Polgármesteri Hivatal közterületfelügyelőivel közösen járőröznek. Olyan közbeszerzésen elnyert munkát végeznek, amely a kiírás szabálytalanságai miatt már marasztalták el Botka László hivatalát.
A helyi sajtóban már nyomravezetői díjat is tűztek ki K. B. monogramú táskás embere, hogy lehessen bizonyítani az 1 milliárdot is meghaladó burkolt pártfinanszírozást. (Bővebben itt.)
Kőmíves nagyon jó barátja még dr. Majó Zoltán. Régen őt tartották az „SZDSZ helyi pénzemberének”. Majó Zoltán a Szegedi Tudományegyetem Gazdasági és Műszaki Főigazgatója, akit 2010-ben Bajnai Gordon tüntetett ki , és Oszkó Péterrel volt egy ideig közös ügyvezetője a HÖOK Kht.-nak. Jelenleg is üzlettársa Garamhegyi Ábelnek a Gyurcsány-kormány korábbi államtitkárának - Kóka János volt miniszter helyettesének - akit a SZDSZ egyik meghatározó gazdasági szakemberének tartottak.
Talán nem meglepő, Botka László és a Fidesz összefonódására, hogy ezt a liberális embert főigazgatónak már a Fidesz-kormány minisztere Fellegi Tamás nevezte ki 2011. januárjában. Azóta dolgozik havi félmilliós fizetésért az egyetemnek Nagy Sándor (SZDSZ) bukott alpolgármester is.
egy szegedi olvasó