De persze ha nullánál többen lennének, akkor sem lenne indokolt az efféle közpénzpazarlás. Alább olvasható a Rácalmásért Aggódók Közösségének közleménye:
Egy gondolat a Rácalmáson állított holokauszt-emlékművel kapcsolatban
A Rácalmásért Aggódók Közössége szomorúan tudatja, hogy a településünkön - eddigi tudomásunk szerint - 20 millió forintból holokauszt-emlékművet állíttatott a város vezetősége. Sajnálatos módon ez idáig nem jutott tudomásunkra, hogy pontosan hol, mikor és kivel egyeztetett a település tanácsa, de jóindulatúan feltételezzük, hogy településünk minden adófizetője "nagy örömét" fogja lelni a műalkotásban, és reméljük továbbá, hogy hasonlóan bőkezűek lesznek a döntéshozók, mikor közösségünk tudomásukra hozza, hogy ekkora összeget mire lehetne még elkölteni.
Meg szeretnénk továbbá érteni, hogy egy ilyen műemlék vajon hogyan járul hozzá nemzetünk öntudatra ébresztéséhez. Miként illeszkedik ez bele abba az "ellenforradalmi" folyamatba, amit országunk tönkretevői ellen indítottunk? Meg kellene talán állapítanunk, hogy Rácalmás vezetősége a mindenkinek megfelelés kényszerében teljesen érdektelenné vált az őslakosság (ti. a magyarok) felemelését célzó akciók iránt? A sablonos megemlékezések sorában a magyar történelem tragikus - vagy éppen dicső - eseménye csak egy a sok közül? Szomorúan látjuk, hogy az értéksemlegesség vette át az irányítást a településen. Rácalmáson nem lehet kifogással élni, mert anyagilag - ahogy látjuk most is - megvalósítható lenne egy színvonalas történelemszemlélet kialakítása. Azonban megfelelő szent akarat nélkül aligha fog ez érvényre jutni. Addig pedig marad a keserűség, hogy egy olyan csoportnak is előbb lesz emlékműve, akinek lélekszáma a településen jelenleg kerek nulla.
Végezetül beszéljenek helyettünk a képek, melyek kontrasztja arra sarkallt minket, hogy közleményt adjunk közre:
Az '56-os emlékmű elhagyatva, eldugva:
Zoom
Lakóövezeti köztéren 20 millióért emlékmű:

Hozzászólások a témában itt tehetők.
Egyébként így néz ki egy történelmünkhöz méltó emlékmű és avatása (pénz lenne rá).