Csúszópénz elfogadásakor érték tetten kedden a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egyik Bihar megyei polgármesterét. Kócza Istvánt, a nagy többségben magyarlakta Érbogyoszló elöljáróját 38 500 euró (14 millió forint) csúszópénz elfogadásával gyanúsítják - jelentette szerdán az erdélyi sajtó az Európai Ügyészség (EPPO) közleményére hivatkozva.
Zoom
Fotók: EPPO / Bihoreanul
Az Európai Ügyészség temesvári kirendeltsége által segített nyomázás során Kócza Istvánt kedden 28 800 euró (10,3 millió forint) átvételekor érték tetten. Az elöljáró ellen korrupció gyanújával indult bűnvádi eljárás, és 60 napra bírósági felügyelet alá helyezték. Ezen időszak alatt nem láthatja el polgármesteri feladatait, és nem hagyhatja el Románia területét.
Az ügyészség szerint a polgármester egy, a mezőgazdasági infrastruktúra fejlesztésére irányuló, európai uniós finanszírozású projekt kapcsán kért a szerződés értékének öt százalékával megegyező kenőpénzt a kivitelező cégtől.
A szerződés értéke mintegy 770 000 euró (276,6 millió forint) volt, az elöljáró így 38 500 euró (14 millió forint) csúszópénzt követelt.
A gyanú szerint az összeget 2025 októberétől kezdődően több részletben kapta meg. Az Agerpres hírügynökség azt írta, hogy ez az első tettenérés, amelyet az Európai Ügyészség korrupciós ügyben szervezett meg Romániában.
Kócza István a csúszópénzért cserébe megígérte, hogy biztosítja a munkálatok zökkenőmentes végrehajtását, valamint azt, hogy felgyorsítja ellenértékük kifizetését.
A polgármester a Maszol hírportál megkeresésére közölte, hogy mindaddig nem nyilatkozik az ügyben, amíg nem konzultál az ügyvédjével.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerdán a szövetségben betöltött tisztségeiről való lemondásra szólította az elöljárót. Az érdekvédelmi szervezet Bihar megyei képviselőitől pedig azt kérte, hogy a vizsgálat idejére függesszék fel Kócza István tagságát.
"A Romániai Magyar Demokrata Szövetség számára elfogadhatatlan, hogy bármely választott tisztségviselő visszaéljen a közbizalommal vagy korrupciós ügybe keveredjen" - írta Facebook-oldalán a szövetségi elnök.
Kócza István harmadik mandátumát tölti az érmelléki község elöljárójaként, 2016 óta polgármester.
A magyar határhoz közeli Érbogyoszlónak a legutóbbi népszámlálás adatai szerint mintegy 1900 lakosa van, 82 százalékuk magyar nemzetiségű.
(MTI nyomán)