Mielőtt az alábbi interjúba belevágunk, néhány megjegyzést szeretnék tenni:
1. Az interjú 2017. március 30-án jelent meg, tehát még a manchesteri és a London hídi támadás előtt.
2. Becsülöm Constantin Schreiber elszántságát, hogy meglátogatja a németországi mecseteket, és így betekintést nyújt azok világába. Amikor azonban arról beszél, hogy egy felvilágosult euroiszlám képezhet hidat a vallások között, attól tartok, hogy inkább vágyálmot fogalmaz meg, mintsem hogy a tapasztalat talaján állna.
3. Értem, hogy egy interjúkészítőnek az ördög ügyvédjét kell játszania a beszélgetés továbbgördítése érdekében, azonban ezek az interjúkészítők politikai korrektségükkel és kulturális relativizmusukkal igencsak túllőttek ezen a célon.
4. Amikor az egyik imám azt mondta, hogy az iszlám ösztönzően hatott a szabadságra, és felemlegette kedvenc mantrájukat, hogy “a vallásban nincs kényszer” (Korán 2:256), hazudott, mert a vallásban igenis van kényszer: a muszlimoknak le kell igázniuk a zsidókat és a keresztényeket, és védelmi pénzt kell kicsikarniuk tőlük, mert a zsidók és a keresztények nem hisznek Allahban és Mohamedben (Korán 9:29); a muszlimoknak meg kell ölniük a pogányokat, kivéve, ha a pogányok áttérnek az iszlámra (Korán 9:5); a muszlimoknak meg kell ölniük azokat, akik elhagyják az iszlámot (Korán 4:89, Sahih Bukhari 9.84.57)
5. Az, hogy „Aki egy másik törzset utánoz, egy lesz közülük”, nem a Koránban, hanem Mohamed próféta példaértékű tanításaiban található, mégpedig az Abu Dawood 4031-ben.
6. Amikor egy másik imám a berlini teherautós támadással kapcsolatban azt mondta, hogy Isten (Allah) tiltja a gyilkosságot, és az ilyesmi nem tartozik az iszlámhoz, hazudott, mert a Paradicsom garantált annak, aki Allah ügyéért öl és megöletik (Korán 9:111).
Most pedig jöjjön maga az interjú!
Az ARD újságírója német mecseteket látogatott meg. Sok dolog, amit hallott, elborzasztotta.
Constantin Schreiber, az ARD újságírója pénteki prédikációkat látogatott meg német mecsetekben. Azt mondja: „Szörnyű mondatokat ejtettek el ott”.
Dagmar Gassen és Kester Schlenz cikke
 |
- Schreiber úr, ön 13 mecsetben hallgatta meg a pénteki prédikációkat. Melyik pillanat maradt meg a legerősebben az emlékezetében?
- Egy potsdami prédikáció meglátogatása volt az. Mivel az ottani Al Farouk mecsetben a helyek száma korlátozott, annak imámja péntekenként a Biosphäre Potsdam egy csarnokában prédikálhat, a trópusi élménypark közepén. Így aztán ott ültem több száz muszlimmal, közöttük sok menekülttel, egy pálmákkal és nagy ablaksorokkal bíró teremben. Mellettünk papagájok repkedtek. Odakint tehenek legeltek. Esett az eső. Német vidék. És elől állt egy imám hagyományos ruházatban, és arról prédikált, hogy az embernek csak a saját erényes fivéreivel kell barátkoznia, és az iszlámot el kell terjesztenie. Ezt eléggé bizarrnak találtam.
- Mi vitte rá arra, hogy mecsetekbe menjen, és tapasztalataiból könyvet írjon?
- Egyszerűen a kíváncsiság. Azelőtt csak egyetlen alkalommal voltam pénteki prédikáción. És azt gondoltam: most egyszerűen odamész, és egy pár mecsetben odafigyelsz. Ezt előttem meglepő módon gyakorlatilag még senki sem csinálta.
- Mire számított?
- Hogy valami széles választékot fogok hallani. Konzervatív, mérsékelt és igen, haladó prédikációkat is, melyek hidakat építenek a vallások között, és melyekben a németországi élet szerepet játszik.
- És?
- Csalódtam, részben elborzadtam. Nem hallottam egyetlenegy prédikációt sem, amit legalább OK-nak találtam volna. Majdnem az összes nagyon konzervatív volt. És kevéssé integratív. Majdnem mindig arról volt szó, hogy „mi és azok”. Mi, muszlimok, és a többiek, a németek, a hitetlenek. Az integrációt inkább mint a tiszta tanításra irányuló fenyegetést ábrázolták.
- Voltak felhívások erőszakra?
- Nem, az nem. Azonban nekem már az elég volt, amit egyébként hallottam.
- Hogyan választotta ki a mecseteket?
- Többé-kevésbé véletlenszerűen. Azokat látogattam meg, amelyeket ismertem. És arab barátokat és szíriai menekülteket kérdeztem meg, hogy hol imádkoznak. Azután mindig, amikor eljött az idő, lassanként odamentem. Arab és török mecsetekbe. Mutatós épületekbe és hátsó udvarokba. Sok Berlinben volt, de voltam Hamburgban, Lipcsében, Magdeburgban, Karlsruhében is, valamint Potsdamban.
 |
- Nem, azt én sem állítom. Azonban megpróbáltam dokumentálni, hogy mi jut az ember fülébe, ha egy tetszőleges pénteken egy többé-kevésbé tetszőleges mecsetbe megy. Ráadásul tudatosan nem látogattam meg olyan mecseteket, amelyek hírhedten szalafisták. Úgy akartam kutatni, hogy az eredmény kimenetele nyitott legyen.
- Ez azonban azt is jelenti, hogy 13 másik mecsetben esetleg teljesen más dolgokat élt volna meg.
- Esetleg. Azonban látogatásaim során mégiscsak azt éltem meg, amit a könyvemben leírok. És az kijózanító volt.
- Felfedte magát, hogy újságíró?
- Minden egyes prédikáció után odamentem az imámhoz – az araboknál ezt a legtöbbször azonnal megtettem, a törököknél azután, hogy megvolt nekem a fordítás. Azután azt mondtam, hogy újságíró vagyok, hogy meghallgattam és felvettem a prédikációt, és szívesen beszélnék róla.
- És milyenek voltak a reakciók?
- Elcsodálkozás, részben elutasítás. "Hogyan? Ön csak úgy egyszerűen bejött ide? Miért nem jelentette be magát?"
- És? Beszéltek az imámok önnel a prédikációkról?
- Öten beszéltek velem. A többiek nem. Egyszer az hangzott el: ez tilos. Mások későbbre toltak el, és azután soha nem jelentkeztek. A legtöbb imám németül se beszélt. Az egyik tizenegy éve élt itt, és gyakorlatilag egyetlen szót sem tudott. Azonban meg tudtam érteni, hogy néhányan nem akartak velem beszélni.
- Miért?
- Mindig ott van a félelem is, hogy valami rosszat mondanak, rosszul értelmezik őket, és egy kalap alá véve egy bizonyos sarokba szorítják őket. Annál inkább, amikor nyelvi akadályok is vannak. Azonban természetesen ez így nem segít.
- Folyékonyan beszél arabul, de törökül egyáltalán nem beszél.
- Igen, azonban az összes prédikációt amúgy is lefordíttattam tolmácsokkal. Az araboknál is biztosra akartam menni, hogy mindent helyesen értettem-e.
- Könyvében olyan prédikációkról tudósít, melyeket a nyelvtől függetlenül is nehéznek tűnik megérteni. A karlsruhei török Hagia Sophia mecsetben az imám például a hívőinek egy öntörvényű nőképet közvetített.
- Igen, panaszkodva azt mondta: nézzétek meg napjaink lányait és asszonyait! És azután Szent Fatimát dicsérte, aki még halottként is ki akarta vonni magát idegen férfiak pillantása alól, és azt kérte, hogy holttestét éjszaka temessék el. Megijedtem. Főképp, hogy aznap számos muszlim diák ült ott és figyelt. Az ilyesmit hogyan kellene magukban elrendezniük?
- Megengedi, hogy minden egyes prédikációval kapcsolatban iszlámszakértők szóhoz jussanak. Beszélt magukkal a hívőkkel is a prédikációkról?
- Igen, egyes arab látogatókkal beszéltem. Potsdamban például szírek azt mondták nekem, hogy a prédikációt konzervatívabbnak találták, mint náluk odahaza.
- Egy imámot ezekkel a szavakkal idéz: „Egy nyugati környezetben élünk, amelyben szabad vagy. Ez egy fontos érték, amire az iszlám ösztönzően hatott. A vallásban nincs kényszer”.
- Igen, aztán később mégis jön a nagy „de”. Aztán az hangzik el: ebben a szabad környezetben feltétlenül meg kell őriznetek erényességeteket, gyerekeiteket is így kell nevelnetek, és a hozzátok hasonlók között kell maradnotok.
- Kritizálja egyes prédikációk életidegenségét, melyek egy látszólag időtlen, idealizált arab világban játszódnak, melyeknek nincs közük a muszlimok napjainkbeli életrealitásához.
- Igen, különösen így állt a dolog egy prédikáció során a Berlin-Kreuzbergben lévő Umar Ibn al Khattab mecsetben. Ott a datolyában, tevében és csicseriborsóban való szegényadóról volt szó.
- Jó pár vidéken lévő katolikus templomban, a prédikációk során az ember szintén nem a modernitásba ütközik. Az életidegenség nem az iszlám egyedi jellemzője.
- Ez így van. Azonban a keresztény templomok eléggé üresek. És a mecsetek tele vannak. Nagyon tele. Legalább is én így éltem meg. És sok ifjú ember van ott. Közöttük sok menekült. Nekik nézetem szerint többet kellene ajánlani.
- Most éppen az iszlámnak vetik a szemére, hogy nem választja el a vallást és a politikát. Akkor mégiscsak hagyja az imámot tevékről és csicseriborsóról beszélni! Az bizony senkinek nem okoz fájdalmat.
- Azonban nem is segít senkinek, aki tudni szeretné, hogy hogyan kell országunkban boldogulnia és vallását békés módon megélnie.
- Kell-e a pénteki prédikációknak integrációs munkát teljesíteniük? A mecsetek körül sokféle közösségi munka van, beleértve a nyelvtanfolyamokat és a menekültsegélyt. 10 000 díjazás nélküli önkéntes kapcsolódott be a muszlim jóléti gondoskodásba.
- Természetesen a muszlim élet Németországban sokféle, azonban az én témám nem az. A pénteki prédikációt központinak találom – azért is, mert látogatásuk a férfi hívőknek kötelező. És az imámok valami különlegesek. Kezet csókolnak nekik. A szavuknak jelentősége van.
- Melyik prédikáció rémisztette meg a legjobban?
- Két prédikációban teljesen nyíltan a jazidik, az örmények vagy a zsidók ellen beszéltek. Az elborzasztott. És a berlini Imam Riza mecsetben való prédikáció is figyelemreméltó volt. Ott az hangzott el: „Nem mondhatjátok azt: egyszerre demokrata és síita vagyok. Nem, ez nem működik. Az ember nem lehet muszlim is meg laikus [világias] is. Az ember nem lehet humanista is meg a próféta családjának barátja is”. Szörnyű mondatok!
 |
- Ezen nincs mit sokat fejtegetni. Sok más esetben azonban ön értelmezi az elmondottakat, és feltételezi, hogy mit érhetnek a célozgatások és metaforák alatt. Az nem mindig egyértelmű. Az ember más következtetésekre is juthatna.
- Talán. Hiszen mondom is, hogy ezek az én következtetéseim. És a prédikációkat teljességgel ellentétesen is megvitatom iszlámszakértőkkel. Azonban ellenségképekbe és sztereotípiákba szintúgy beleütköztem, melyek világosak voltak, és melyek nekem nem tűntek egyedi eseteknek.
- Például?
- A nyugati életmód elutasítása, sőt démonizálása. A berlini Mehmed Zahid Kotku Tekkesi mecsetben múlt év [2016.] december 23-án még az „összes veszély legnagyobbikát – a karácsony veszélyét” idézték fel. [Elmondták, hogy] már a Koránban az áll megírva: „Aki egy másik törzset utánoz, egy lesz közülük”. Az imám figyelmeztetett: „Napraforgómagokat venni és a szilveszterestét otthon a családban megünnepelni is nagyon veszélyes. Isten óvjon minket ettől!” Ez néhány nappal a Breitscheidplatzon-on való támadás [a teherautós támadás] után volt.
- Megemlítették a támadást?
- Igen, az imám egészen világosan el is mondta, hogy Isten tiltja a gyilkosságot, hogy az ilyesmi nem tartozik az iszlámhoz. Mégis, a „veszélyek legnagyobbikaként” a „karácsony veszélyét” jelölte meg.
- A Berlinben lévő török Sehitlik mecsetben az imám minduntalan a „mi nemzetünkről” beszélt. Ez alatt azonban nyilvánvalóan nem Németországot értette.
- Nem, hanem Törökországot. Ez sok török prédikációban így volt. Egy imám, aki már hosszú ideje itt él, a németekről mint „külföldi polgártársainkról” beszélt. Ezt nyilvánvalóan teljesen normálisnak találta.
- Három török mecset, melyeket meglátogatott, a Ditib ernyőszervezethez tartoznak, és az ankarai kormánnyal szorosan összekapcsolódnak.
- Igen, a Sehitlik mecset az egyik volt közülük. A Ditib-mecseteknél már az volt a benyomásom, hogy a politikai üzenetek és a vallási formulák erősen egybefonódtak. A Sehitlik mecsetben, amit néhány nappal a törökországi puccskísérlet után látogattam meg, az imám egy „ámokfutó juntáról” beszélt, és méltatta a „mártírokat, akik függetlenségünkért és jövőnkért az életüket áldozták”. Azonban összességében is, a török prédikációk, melyeket hallottam, inkább politikaiak, az arabok inkább spirituális-konzervatívok voltak.
- Könyvének több helyén kifejezi nagy aggodalmát a sok menekült miatt, akikkel a mecsetekben találkozott. Pontosan mi aggasztja?
- Közülük sokan még soha nem voltak Nyugaton. Keveset tudnak Németországról. A rövid hajú nők például hatalmas mértékben irritálják őket. Azt akarták tőlem tudni, hogy vajon azok betegek-e. Azt kérdezem magamtól, hogy hova vezet, ha az ilyen tudással bíró embereknek a mecsetekben azt mondják, hogy a hitben erősnek kell lenniük, és csak az igazhitű muszlimokkal kellene barátkozniuk. Aggódom, hogy az ilyen pénteki prédikációk egyszerűen integrációellenesek, és a szakadékot mélyítik.
- Hogyan nézne ki akkor az ön nézete szerint egy ideális prédikáció?
- Az az elvárásom, hogy a vallásnak a valós élethez is van valami köze. Éppenséggel bizony a menekültek kerülnek szembe hatalmas problémákkal, melyek az élet összes területét érintik. Ott mégsem lehet elég annyi, hogy mindig csak azt mondják: legyetek erősek a hitben!
- Akkor még egyszer: ilyesmit az ember részben a keresztény templomokban is hall. A vallási rendezvényeknek nem kell a szociális munkát helyettesíteniük.
- A feleségem és én rendszeresen vagyunk istentiszteleteken. Katolikusokon is. Ez az egyház bizonyosan nem csinál mindent helyesen, azonban ott a prédikációkban hébe-hóba beszélnek társadalmi témákról. Ennél többről van szó, amit mecsetlátogatásaim során hallottam.
- Kell-e a német államnak valamit tennie?
- Ha jobban meg akarjuk érteni, hogy mit prédikálnak a mecsetekben, a német nyelv iránti kötelezettséget meg kellene vitatni. Ez azt is biztosítaná, hogy az imámoknak hozzáférésük van annak az országnak a kultúrájához, melyben szólnak.
- Ismeri az Alaptörvény 4. cikkelyét?
- Igen, garantálja a hit szabadságát és a vallás gyakorlásának szabadságát. Hajrá! Ezt valóban nem akarom eltörölni. És mielőtt még ezzel jön: tudom, hogy a katolikus egyházban a miséket latinul is fel szabad olvasni.
- Tehát a kezdeményezésnek maguktól a muszlimoktól kellene jönnie?
- Abszolút. Végső soron az ebben az országban lévő muszlim közösségeknek maguknak kell azt a kezükbe venniük és elhatározniuk, hogy vallási dolgokban hova akarnak jutni. Úgy hiszem, hogy mindenekelőtt egy felvilágosult euroiszlám az esély arra, hogy hidakat építsen és előítéleteket bontson le. A nálunk, az országban való imámképzésnek is nagy barátja vagyok.
- Csak 13 mecsetet látogatott meg. Közülük a legtöbben Berlinben vannak, az összes fontos hitbeli irányzat nincs képviselve. Ennek ellenére a könyvét úgy hívják, hogy „Inside Islam” [Az iszlámom belül]. Nem önhitt ez a cím?
- Bizonyára némileg figyelemfelkeltő és leegyszerűsített. Azonban mégis hogyan közelítsek meg egy vallást, ha nem azon a helyen, ahol hirdetik? Bementem a mecsetekbe, és e tekintetből „inside” voltam. És tovább folytatom Moschee-Report [Mecsettudósítás] című új tévéműsoromban is.
- Tehát további mecsetekben volt.
- Igen, ötben.
- Volt bármiféle pozitív meglepetés?
- Olyan szívesen hoznék elő egy pozitív példát, egy prédikációt, ami a világra való nyitottságot sugároz, a németországi élet felé hidat épít. Ezt eddig nem találtam meg. Azonban tovább kutatok.
Ez a beszélgetés először a Stern 2017/13. számában jelent meg.
Hidra - Kuruc.info
