Közösség elleni uszításért bűnvádi feljelentést tett Oana Gheorghiu román miniszterelnök-helyettes ellen a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM), miután a politikus "éhező gyermekek" helyzetére hivatkozva megkérdőjelezte a bírák és ügyészek különnyugdíjának társadalmi indokoltságát.
Az igazságszolgáltatás szakmai testületeként működő CSM hétfői közleménye szerint a kormány képviselője "felelőtlen, populista" támadást intézett a bírák és ügyészek jogállása, az igazságszolgáltatás függetlensége ellen, és érzelmi húrokat pengetve gyűlöletre uszít az állam egy hatalmi ága ellen. A CSM szerint a bírák és ügyészek függetlensége - annak pénzügyi vetületét is beleértve - olyan európai joggyakorlat, amely nem tekinthető kiváltságnak, hanem a jogbiztonság alkotmányos garanciája, annak biztosítéka, hogy a bírák és ügyészek adott esetben az állami visszaélésekkel szemben is megvédik az állampolgárok jogait.
Oana Gheorghiu a Digi24 hírtelevíziónak adott, vasárnap sugárzott interjújában úgy értékelte, hogy a bírák és ügyészek korkedvezményes nyugdíjazása, illetve az átlagnyugdíj többszörösére rúgó juttatása olyan kiváltság, amely nem folytatódhat örökké, mert Románia nem engedheti meg magának. Szerinte minden kiváltság azt feltételezi, hogy a társadalom más rétegeitől kell elvonni forrásokat: az éhező gyermekektől vagy a közkórházaktól, amelyek nem tudják már beszerezni a szükséges gyógyszereket.
"Talán ezt nem értik meg, hogy amikor kiváltságokban részesülnek, akkor emiatt valaki mást kell megrövidíteni" - mondta a miniszterelnök-helyettes.
Sorin Grindeanu házelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke "gusztustalan populizmusnak" nevezte hétfőn Oana Gheorghiu állásfoglalását. Szerinte a koalíciós pártoknak inkább egy olyan nyugdíjreform kidolgozására kellene összpontosítaniuk, amely kiállja az alkotmányoság próbáját, tekintettel arra, hogy Románia mintegy 230 millió eurós uniós támogatás elvesztését kockáztatja, ha a hónap végéig nem lépteti hatályba a különnyugdíjakat kivezető jogszabályt.
A román alkotmánybíróság október 20-án alkotmánysértőnek minősítette azt a - deficitcsökkentő intézkedések sorában elfogadott - törvénytervezetet, amelynek értelmében a bírák és az ügyészek utolsó nettó bérük alig 70 százalékát kapnák meg nyugdíjként a jelenlegi 100 százalék helyett, és nekik is fokozatosan 65 évre emelkedne a nyugdíjkorhatáruk a jelenlegi 48 évről.
(MTI)






