Pert indított egy amerikai pár az Orlando Fertility Centre néven működő, mesterséges megtermékenyítéssel foglalkozó klinika ellen, miután a nő nem saját biológiai gyermeküket hozta világra – írja a Metro nyomán a 24. Tiffany Score és Steven Mills kislánya tavaly áprilisban született mesterséges megtermékenyítés után, ám a helyzet hamar gyanús lett, mivel a két szülő fehér, míg a gyermek fekete. Genetikai vizsgálatok megerősítették, hogy a baba nem az övék, de ez persze enélkül is látszik.
Zoom
Fotó: Mara Hatfield
A szülők többször is felvették a kapcsolatot a dr. Milton McNichol által vezetett klinikával, de nem kaptak választ a kérdéseikre, ezért január 22-én pert indítottak. A pár megtartaná a lányt, ugyanakkor erkölcsi kötelességüknek érzik a biológiai szülők megtalálását.
Jack Scarola ügyvéd szerint Score és Mills attól tart, hogy idővel bejelentkezhetnek a genetikai szülők, és elvehetik a gyermeket. Emellett amiatt is aggódnak, hogy a három megtermékenyített petesejtük egyikét másik páciensbe ültették be.
A pár most arra kéri a klinikát, hogy tájékoztassa az összes többi pácienst, akiknek embrióját a létesítményben tárolták a téves beültetés idején. Emellett a genetikai vizsgálat árát is meg akarják fizettetni az intézménnyel.
Zoom
Fotó: WKMG
Az Orlando Fertility Centre honlapján korábban azt írták, hogy aktívan együttműködnek a vizsgálatban. Ezt a közleményt a januári tárgyalást követően eltávolították. A klinikát arra kötelezték, hogy nyújtson be részletes tervet a helyzet orvoslására.
Dr. McNicholt 2024 májusában a floridai Orvosi Kamara megrovásban részesítette, miután egy egy évvel korábbi ellenőrzés során több állítólagos problémát is feltártak. Többek között azt kifogásolták, hogy irányítása alatt a jelenlegi teljesítményi szabványoknak nem megfelelő berendezéseket használtak, és 5000 dolláros bírságot szabtak ki rá.