Díszkivilágítással köszönti a ramadán iszlám böjti hónapot ünneplő látogatóit a belgiumi Gent városa - tájékoztatott a VRT belga műsorszolgáltató internetes oldalán csütörtökön.
A beszámoló szerint a genti díszkivilágítás más európai nagyvárosok példáját követi, ugyanis Londonban, Kölnben, több holland városban, kisebb léptékben pedig - helyi szervezésben - már Brüsszelben is vannak kezdeményezések a ramandán köztéri megünneplésére.
A ramadánt ünneplő díszkivilágítás ötlete helyi kiskereskedők kezdeményezésére valósul meg, az egyelőre két bevásárlóutcában elhelyezett lámpafűzérek fényei az iszlám böjti hónap teljes ideje alatt láthatók lesznek a kelet-flandriai városban. A díszkivilágítás két olyan bevásárlónegyedben kap helyet, ahol a kereskedők nagy része muszlim háttérrel rendelkezik - jegyezték meg.
A genti mecsetek szövetsége (VGM) együttműködésével magvalósuló, a "ramadáni fényeivel" ellátott díszkivilágítás az első Belgiumban, amelyet a városvezetés támogatásával helyeznek ki már egy héttel a böjti hónap idei, február 17-i kezdete előtt. A fényfűzérek a ramandán idén március 19-én esedékes végéig díszítik majd a belga város két bevásárlóutcáját.
Mohamed Abd El Motleb Omar, a genti mecsetek szövetségének munkatársa elmondta, a már évekkel ezelőtt kezdeményezett, idén első alkalommal kihelyezett díszkivilágítás hasonló lesz a karácsonyi fényfűzérekhez, de keleties stílusban, ugyanis - mint közölte - a ramadán esetében párhuzamot lehet vonni a karácsonyi ünnepi időszakkal. Közölte, a fények naplementekor gyúlnak fel, amikor a napi böjt véget ér. Reményét fejezte ki, hogy a ramadán alkalmából kihelyezett díszkivilágítás új hagyománnyá válik Gentben.
(MTI)







