A tartalomból:
![]() |
Az ember sokszor elgondolkozik azon, hogy a Jobbik egyes megnyilvánulásai ellen fellépőket, illetve a nemzeti oldalt gyalázókat a megszokott gyűlöleten kívül vezérli-e valami racionális meggondolás is. Mert annyiszor leírtuk, hogy ha ezerszer beszélnek egy olyan jelenségről, ami nem létezik – jelenlegi példánkban: az intézményesített antiszemitizmus –, akkor az törvényszerűen az antiszemitizmus fokozódásához fog vezetni. Erről többek közt már nem egy felelősen megnyilvánuló rabbi is nyilatkozott.
Vona Gábor: Hol az egymillió?
Egy gazdasági szabadságharcra pedig tényleg nagy szükség lenne. Hogy miként lehet megkülönböztetni a gazdasági szabadságharcot az annak látszó folyamatoktól? Úgy, hogy egy valódi küzdelemnek a magyar gazdaság talpra állításáról, azon belül legfőképpen a munkahelyteremtésről kellene szólnia. Lehet és kell is szabadságharcot vívnia ma hazánknak, de annak a legfontosabb legitimáló célja nem lehet más, mint hogy munkahelyeket hozunk létre. Magyarországon, magyar vállalkozások, magyar embereknek, magyar adottságokra alapozva, magyar érdekekért.
Rend, biztonság, összefogás
Június másodikán időközi polgármester-választást tartanak Monorierdőn, melyen a most ideiglenesen alpolgármesternek kinevezett jobbikos Szente Béla is megméretteti magát. „Minden tervemet a lakosság igényei alapján alakítottam ki és próbálom megvalósítani” – érvelt a Bar!kádnak Szente Béla. Ami az előző vezetésnek két év alatt nem sikerült, azt az alpolgármester most másfél hónap alatt vitte véghez. Így átadta az új piacot és az önkormányzat új épületét, valamint tárgyalásokat indított a helyben nagyon hiányolt közösségi közlekedés beindításáért.
Bűn, bűnhődés nélkül
A vádlottak padjára kerülhet Kóka János, miután május 21-én három MÁV-ügylet miatt tett büntetőfeljelentést a Legfőbb Ügyészségen a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal. A KEHI szerint a MÁV-vezetők által aláírt szerződések csaknem félmilliárd forintos vagyoni hátrányt okozhattak a társaságnak, az egyik ügyben pedig Kóka János felelőssége is fennállhat. A volt gazdasági miniszter már nagyon sokadik kihulló csontváz az egykori MSZP–SZDSZ-vezetés szekrényéből, és szinte számon tarthatatlan, kit, mikor, miért gyanúsítottak, vádoltak meg az ex-kormánytagok, politikusok közül. Íme, a Bar!kád top 10-es listája azokról, akik eddig megúszták a nagy fideszes elszámoltatást.
Keletre, magyar! – A turáni testvériség (1. rész)
Származási alapon lehet egy százmilliónál is nagyobb közösség tagja Magyarország, ha véghezviszi a keleti nyitást. Sorozatunkban a turáni gondolatot és a turáni népeket mutatjuk be.
Keresztes mozgalom
Miközben világszerte egymást érik a kereszténységet s ezzel összefüggésben a normális családmodellt támadó megmozdulások, reményteli mozgalom indult útjára Lengyelországból Keresztény Nők a FEMEN Ellen néven.
Az őszödi hazugság utóélete is hazugság
Egybehangzó vélemények szerint Gyurcsány Ferenc provokációja volt a múlt hét Őszöd-sztorija, amihez a Fidesz-közeli Heti Válasz örömmel asszisztált.
Egy a tábor, egy a zászló
Az MSZP ezúttal nem akárhogyan, hanem egyenesen undorodva határolódott el egy jobbikos képviselő kijelentésétől. Gyöngyösi Márton után most Gaudi-Nagy Tamás került a szocialisták, a Fidesz, a DK, illetve a Mazsihisz célkeresztjébe.
A bűnözők kedvencei: az idősek
A rendőrség adatai szerint öt éve fokozatosan nő az idősek ellen elkövetett bűncselekmények száma. A problémát a Jobbik már régóta hangoztatja, Gyöngyöspata nemzeti radikális polgármestere pedig meg is oldotta a gondot, és a településen pánikriasztó rendszert alakított ki.
Temerintől Koszovóig (3. rész)
A képeken Zubin Potok, az észak-koszovói szerb település felé vezető út, illetve Pristina, a koszovói főváros egyik belvárosi jelzőlámpájának „bojkottáld a szerb termékeket!” felirata látható. Egy ország, két város és két világ, mégis a mindenekfeletti élni akarás kifejezésében nagyon hasonlítanak egymásra. A Bar!kád riportsorozatának befejező része.
Kikerülve az iskolapadból
Sok tévhit és pletyka kering arról, hogy mennyit ér a munkaerőpiacon a szakmunkás bizonyítvány, az érettségi vagy a diploma. A Bar!kád cikkében annak jár utána, hogy kinek milyen esélye van az elhelyezkedésre, és mekkora értéke van a képzettségnek.
Putyinországban
Ha az ember lánya pártelnöknének áll, „nyolctól négyig életről”, hétvégéről, ünnepnapokon való lazításról ne is álmodjon! S ha az ember lánya jobbikos pártelnök neje lesz, szó szerint veheti Kölcsey négy szócskáját: „(…) A haza minden előtt…” De legalábbis őelőtte…
A Dutra örök
Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a miénk – mondja Pelikán elvtárs az új magyar narancsról, vagyis a citromról Bástya elvtársnak A tanúban. Nagyjából azokban az években, amikor a film játszódik, a magyar földeket hazai gyártású Dutra traktorok vették birtokukba. Ezek a munkagépek azonban nemhogy gyenge utánzatok, mint a magyar narancs, hanem éltes koruk ellenére a mai napig szolgálják a gazdákat. A Dutra élt. A Dutra él. A Dutra élni fog?
Hová lettek az énekesek?
Az Eurovíziós Dalfesztivál évtizedek óta emberek millióit mozgatja meg, és SMS-ek milliárdjainak megírására ösztönzi őket. De vajon tényleg ér annyit ez a banzáj, mint amekkora médiafelhajtás körüllengi a vén kontinensen? Tényleg énekeseket és nemzeti értékeket keresnek, vagy manapság már csak egy vidéki „művházas” tehetségkutató, amiből nagy puccparádét csinálnak? Egy biztos, a fesztivál 1988 óta nem termelt ki magából egyetlen említésre méltó sztárt sem.
A nemzeti rock mint társadalomkutatási téma
A nemzeti rock évről évre jelentősebb stílust képvisel a hazai zenei szférában, így nem véletlen, hogy kulturális antropológusok témájává vált. A kutatók azt próbálták megállapítani, kiknek, miért és honnan alakult ki a tabudöntögető, hazafias zenei stílus.
Románok Magyarországon (3. rész)
A magyar reformkor kibontakozásával egy időben tovább erősödött a román nacionalizmus. Ebben fontos szerepet játszott a román nyelvújítás folyamata, mely célja egy egységes, modern román nyelv kialakítása volt. E folyamat még a XVIII. század végére nyúlt vissza, amikor Miku-Klein összeállította a latin nyelvű román nyelvtant, megteremtve ezzel a mai modern román nyelv alapját.
Kéktúra a Kőszegi-hegységben
1979 őszén Rockenbauer Pál és csapata másfélmillió lépés megtétele és a vidéki Magyarország kincseinek bemutatása után az Országos Kéktúra akkori végpontjára, Velembe érkezett. Tábortüzet gyújtottak, elhangzott az epilógus, majd nagyot sóhajtva az Írott-kő felé tekintettek, amelyet ugye akkor a vasfüggöny miatt nem kereshettek fel. Azt mesélik, Rockenbauer Pál nagyon nem volt a kommunista rendszer barátja, és talán álmai, céljai zátonyra futtatása is közrejátszott abban, hogy a Naszály-hegy oldalában 1987-ben eldobta magától az életét.
Kata Pult
Nagy Kata ezúttal újabb két novellájával, Az öreg ház és a lélek, valamint a Napsárga és kék című műveivel örvendezteti meg az Olvasókat.
A Barikád már digitálisan is megvásárolható, illetve előfizethető a www.dimag.hu oldalon.