Nehéz lesz egyértelművé és hitelessé formálni a „világ legjobban dokumentált történelmi eseményének” Sobiborra vonatkozó fejezetét, miután az úgynevezett „szemtanúk” és az írásos dokumentumok és tárgyi bizonyítékok hiányában hetet-havat összehordó történészek alaposan összekuszálták a szálakat. Az áldozatok száma körül sincs egyetértés. A Lengyelországi Náci Bűntetteket Vizsgáló Bizottság a háború után azt állapította meg, hogy a németek 250 ezer embert gyilkoltak meg Sobiborban 1942 áprilisa és 1943 októbere között. Raul Hilberg, a tekintélyesnek mondott hivatalos holokauszt-történész Az európai zsidóság megsemmisítése című művének (The Destruction of the European Jews, Holmes and Meier, 1985.) 338. oldalán kijelenti: 200 ezer ember halt meg Sobiborban. A sobibori „haláltáborból” élve kikerült egyik „szemtanú”, egy bizonyos Moshe Bahir emlékei szerint viszonyt 1943 februárjában a láger német őrei „megünnepelték az egymilliomodik zsidó megölését". A gyilkolás ezután pedig még folytatódott, ugyanis csak 1943 októberében semmisítették meg végleg a sobibori „haláltábort”. (Moshe Bahir úgynevezett tanúvallomása olvasható a Miriam Novitch által szerkesztett, Sobibor: Martyrdom and Revolt című, a Holocaust Library sorozatban megjelent könyv 156. oldalán. Moshe Bahir egy 1965-ös perben is tanúskodott, ahol is a tábor több német őrét is elítélték.) Hányan haltak meg tehát Sobiborban? 1 milliónál is többen, 250 ezren, vagy 200 ezren? Vagy mindegyik szám túlzott? A ma hivatalosnak tekinthető álláspont 250 ezernél látszik kikristályosodni. De vajon hol vannak a Sobiborban meggyilkolt negyedmillió zsidó földi maradványai? Milyen módon hamvasztottak el ennyi embert? Miért nem tárták fel a tömegsírokat? És vajon azok közül, akik ténylegesen meghaltak ott, hányan vesztették életüket a rossz egészségügyi körülmények, az éhezés, járványok következtében, és hányat gyilkoltak meg ténylegesen is a gaz nácik?

De a sok remekül megfizetett holotörténész azt sem tudta kideríteni eddig, pontosan hány gázkamra volt egyáltalán Sobiborban? Leon Poljakov, hivatalos holotörténész szerint öt, amelyek 50 négyzetméter nagyságúak voltak, és mindegyikbe 400 embert zsúfoltak be egy-egy kivégzés alkalmával. (Erről lásd Miriam Novitch fentebb idézett könyvének 12. oldalát.) Miriam Novitch az állítólagos szemtanúk vallomásaira hivatkozva azt állítja, hogy eleinte csak 3 gázkamra volt Sobiborban, amelyek 10 négyzetméteresek voltak, és ezekben 50 embert lehetett kivégezni egyetlen elgázosítás alkalmával. Ezért aztán – véli Miriam Novitch - a németek két, 48 négyzetméteres gázkamrát is építettek, amelyekben 70, sőt 80 fogoly is elfért. Ezzel szemben viszont egy Yitzhak Arad nevű holotörténész úgy tudja, az első három gázkamra 16 négyzetméteres volt, és 200 embert (!) végeztek ki bennük egy-egy alkalommal. (Yitzhak Arad: Belzec, Sobibor, Treblinka: The Operation Reinhard Death Camps, Indiana University Press, 1987. 31. old.) Arad szerint 1942 őszén a németek még három további gázkamrát építettek, ugyanakkora méretben, mint a korábbiak. Így tehát Sobiborban hat gázkamra működött - állítja Yitzhak Arad. A most zajló feltárásokban közreműködő egyik lengyel régész, Vojciech Mazurek viszont azt mondta, hogy nyolc gázkamra működött Sobiborban. (De a „nyolc éve zajló” ásatások eredményeképpen történt mostani „felfedezésről” szóló homályos tudósításokból az derül ki, hogy egy nagy épületet találtak, amelyben több gázkamra is működött. „A kutatók által közzétett fényképeken egy négy kamrára osztott jókora épület maradványai, téglafalak láthatók” – írja például az MTI. Itt persze csak „négy gázkamráról” van szó, nem nyolcról, mint Mazurek nyilatkozatában, de hát ilyen részleteken eltűnődni nyilván nem illendő.)

Hány gázkamra volt tehát Sobiborban? Négy, öt, hat vagy nyolc? És 10, 50, 48 vagy 16 négyzetméteresek voltak? És hány embert gázosítottak el egy-egy kivégzés során végül is? 400-at, 200-at, 70-et, 80-at vagy 50-et?

Azt sem lehet tudni, pontosan mivel is végezték ki a zsidókat a kamrákban. Az abszolút tekintélynek számító Raul Hilberg egy időben alapműnek kikiáltott könyvében azt írja, hogy dieselmotorokból származó gőzzel gyilkoltak a "nácik" Sobiborban. (Lásd Hilberg fentebb említett könyvének 229. oldalát.) Ezzel szemben Yitzhak Arad egy német őr vallomására hivatkozva azt állítja, benzinmotorok gőzével öltek a gonosz nácik a lágerben. (Lásd Arad fentebb idézett művének 31. oldalát.) Egy állítólag Sobiborban raboskodó fogoly, Jacob Biskubicz viszont a klórgázt nevezi meg a gyilkos eszköznek. (Lásd Novitch idézett művének 121. oldalát) Hella Fellanbaum-Weiss, egy magát szemtanúnak nevező hölgy, valamint az egymillió sobibori áldozatról hazudozó Moshe Bahir szerint is klórral öltek a sobibori gázkamrákban. (Lásd erre nézve Novitch könyvének 50. és 148. oldalát.) A fentebb már említett lengyel régész, Vojciech Mazurek viszont úgy véli, igenis motorok termelte benzingőz végzett az áldozatokkal, mégpedig 15 percen belül. (Sőt, Mazurek felelevenítette azt a régi holokauszt-hiedelmet is, mely szerint a németek azért tartottak libákat a lágerben, mert azok gágogása révén igyekeztek elnyomni a bezsúfolt rabok segélykiáltásait, hogy a többi fogoly ne halljon semmit. De vajon mi szükség lehetett erre az egyébként teljesen valószínűtlen – és az „iparilag szervezett népirtással” aligha összhangban álló – „libás” eljárásra, amikor Sobibor állítólag csak és kizárólag „haláltábor” volt, ahol is a holotörténészek szerint minden foglyot megérkezése után rövidesen kivégeztek?)

Most akkor tehát dízelmotor vagy benzinmotor gőzét vezették a kamrákba, netán klórral végezték ki áldozataikat a németek? Nem mindegy, mert mégiscsak meg kellene nevezni a „gyilkos fegyvert" azoknak, akik a „világtörténelem legnagyobb népirtásának” végrehajtásával vádolnak sok ezer „fasisztát” és „nácit”.

Ráadásul a gyilkosság folyamatáról is ellentétes leírásokkal rendelkezünk. Yitzhak Arad arról írt, hogy a halottakat egyszerűen kivonszolták egy ajtón (idézett művének 31. oldalán számol be erről). Ezzel szemben Moshe Bahir „szemtanú” azt állította, hogy a gázkamra „padlójában” megnyílt egy ajtó, és a kivégzettek mind lezuhantak a helység alatt álló „kis kocsikba”, amelyek aztán egyenesen a tömegsírba, később pedig a krematóriumokba „szállították” (lóval, vagy emberi erővel) a holttesteket. (Lásd Novitch művének 147. oldalát. Arad pedig arról ír idézett művének 123-124. oldalán, hogy később vasúti sínen gördültek a halottakat szállító kocsik.) Jó lenne tudni, a sok közül melyik a hivatalos változat, melyben börtönbüntetés terhe mellett hinni kell.

Az MTI cikkében az alábbi mondat olvasható a „világ legjobban dokumentált történelmi eseményének” fontos részét képező sobibori lágerről: „A tábor működéséről azonban eddig csak kevés információval rendelkeztek a túlélők rendkívül alacsony száma, valamint amiatt, hogy a németek a háború alatt bezárták a helyet.” Hasonlóképpen vélekedett az ismert hivatalos holokauszt-történész, Robert Jan van Pelt is. Mint The Case for Auschwitz: Evidence from the Irving Trial (Indiana University Press, 2002.) című művének 5. oldalán bevallotta: a sobibori, treblinkai és belzeci „tömeggyilkosságokkal” kapcsolatban alig vannak bizonyítékok. „Nagyon kevés szemtanú áll rendelkezésünkre, és olyasfajta vallomás sincs, mint amilyet Rudolf Höss tett Nürnbergben az auschwitzi táborról, ezen kívül nincsenek emberi maradványok és írásos dokumentumok sem.” (Rudolf Höss, az auschwitzi láger parancsnoka súlyos kínzások és a családtagjait érintő fenyegetések hatására írta alá az eléje helyezett „vallomást”, melyben több olyan állítás is szerepel, amelyet ma már nem szerepel a holokauszt-kánonban.)

A hivatalos holotörténészek állítása szerint 1943. október 14-én mintegy „300 fogoly fellázadt”, és „késekkel, valamint baltákkal megölt több német tisztet és őrt.” Később azonban az elszökött foglyokat – 52 fő kivételével – megölték a gaz náci katonák. Ezután pedig a németek bezárták a lágert, mi több, a gázkamrákat lerombolták, helyükön egy utat építettek, illetve növényeket telepítettek. Hogy miért kellett a sobibori (és a belzeci, treblinkai, chelmnói) „tömeggyilkosságok” nyomait eltüntetni akkor, amikor Auschwitzban és Majdanekben még javában zajlott az öldöklés (sőt a négyszázezer magyarországi zsidó elgázosítása még el sem kezdődött), arra nézve egyelőre nem született válasz. Miként egyelőre az sem tudható, miféle bizonyítékok alapján állítják, hogy a most feltárt épületmaradványok egykor gázkamraként működtek. De az illetékesek majd egészen biztosan minden kérdésről részletes tájékoztatást adnak.

Perge Ottó - Kuruc.info