Újabb romániai medvetámadást ábrázoló videó kezdett el terjedni az interneten, amelyen az látható, hogy egy férfi az út szélén állt, amikor megjelent egy négylábú. A sofőr az ablakon keresztül ugrott be az autójába – írja a La Repubblica nyomán az Index.
Az olasz lap is emlékeztetett arra, hogy július elején motorkerékpárosokra támadt rá egy medve a Transzfogarason. Áldozatát több méteren át vonszolta az állat, a maradványait szakadékba dobta. Az olasz turista 48 éves volt.
Később a hatósági vizsgálatból derült ki, hogy a halála előtti percekben is videózott és fényképezett egy bocsos medvét az érintett turista.
A tragédiát követő napon, július 4-én újabb medvetámadás történt a Fogarasi-havasokban, ezúttal egy pásztor került veszélybe, akire a Preotesele-réten rontott rá egy medve. A férfi a nyájához igyekezett, amikor az állat hirtelen megközelítette, és ő menekülni kezdett. Futás közben kificamította a bokáját, és a hegyimentők siettek a segítségére.