Elfoglalta az orosz hadsereg Nove és Szolodke települést Zaporizzsja megyében, valamint a donyecki régióban lévő Hnativkát az elmúlt nap folyamán - közölte hétfőn a moszkvai védelmi minisztérium.
Hnativka a donyecki Pokrovszk (oroszul: Krasznoarmejszk) várostól keletre található, amelyet az orosz vezérkari főnök október 26-án bekerítettnek nyilvánított. Moszkva szerint az ukrán hadsereg hétszer próbálkozott a külső felmentéssel, és két alkalommal kísérelte meg belülről áttörni az ostromzárat. Az orosz védelmi minisztérium közölte, hogy az orosz erők a városban 244 épületet foglaltak el, és hogy az ukrán hadsereg ezen a környéken több mint kétszáz katonát, valamint egyebek mellett két páncélozott harcjárművet veszített.
A hadijelentés szerint az ukrán hadsereg hat kísérletet tett a Harkov megyei Kupjanszk felmentésére. Ott a moszkvai összesítés értelmében az ukrán fél mintegy félszáz embert, és egyebek között négy páncélozott harcjárművet vesztett.
A napi összefoglaló értelmében az orosz fegyveres erők a hat ukrajnai frontszakasz közül ötön előre tudtak törni, a "különleges hadművelet" övezetében több mint 1200 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan.
A moszkvai katonai tárca szerint az orosz fél, válaszul a polgári objektumait ért ukrán támadásokra, az éjjel precíziós fegyverekkel, köztük Kinzsal hiperszonikus rakétákkal és drónokkal csoportos csapást mért katonai repülőterekre, az ukrán fegyveres erők rádió- és rádiótechnikai felderítési központjára, Vilha típusú sorozatvetők rakétáinak egy raktárára, valamint nagy hatótávolságú pilóta nélküli repülőgépek összeszerelő műhelyeire és tárolóhelyeire. A tárca az eltalált és megsemmisített katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolt fel még lőszer-, valamint anyagi-műszaki raktárakat, 11 egyéb páncélozott harcjárművet, egy önjáró és egy vontatott 155 milliméteres tarackot, amerikai HIMARS sorozatvetők hat rakétáját, továbbá 124 repülőgép típusú drónt és négy, legénység nélküli motorcsónakot.
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és orosz régiók településeiről is jelentettek hétfőn ukrán tüzérségi és dróntámadást.
(MTI nyomán)