Robbanás sebesített meg hét rendőrt a dél-ukrajnai Mikolajiv városában - közölte hétfőn Ivan Vihivszkij ukrán országos rendőrfőkapitány. Tájékoztatása szerint a rendőrök közül ketten súlyos sérüléseket szenvedtek.
A főkapitány beszámolója szerint a rendvédelmi szervek tagjai műszakváltáskor éppen leparkolták járműveiket, amikor a robbanás bekövetkezett.
"Tegnapelőtt rendőrök ellen elkövetett terrortámadás történt Lvivben" - írta Vihivszkij a Facebookon. "Ez nem véletlen egybeesés. Az ellenség szándékosan próbál olyan ukrán rendőröket gyilkolni, akik nap mint nap védik az embereket és az államot" - hangoztatta.
A rendőrség szerint a robbanás egy üzemen kívül lévő benzinkúton történt, ahol éppen több rendőrautó parkolt a műszakváltás miatt.
Szombat éjjel Lvivben egy rendőrnő életét követelte, és 24 másik személyt megsebesített egy robbanás. Zelenszkij másnap a közösségi médiában Oroszországot tette felelőssé a történtekért, mondván, hogy az elkövetőket az interneten keresztül szervezték be. Hozzátette: az ukrán hírszerzés úgy véli, Oroszország még több ilyen cselekményre készülhet.
(MTI)







