Minthogy a meghatározó amerikai zsidó szervezetek rögvest a filmről kiszivárgott első információk után az antiszemitizmus farkasát kiáltották, hűséges itthoni csahosaik is beálltak a kórusba. Az Index hírportál 2004. március 29-ei számában egyebek között ezt írta:

"Hazai keresztény teológusok szerint Mel Gibson Jézus szenvedéseit bemutató filmje egyértelműen a Sátán csábítása, a katolikus püspöki karnak viszont tetszett, és nem értik, miért tartják antiszemitának és szadistának az alkotást. A zsidó szervezetek egyelőre hallgatnak, a kisegyházak viszont tagokat toboroznak a mozik előtt. Mel Gibson A passió című filmje az Egyesül Államokban már megjelenése előtt botrányt kavart, hiszen a filmstúdióból kiszivárgott forgatókönyvek alapján több keresztény teológus és zsidó szervezet is antiszemitizmussal vádolta a Passiót, amiért az egyoldalúan csak a zsidókat teszi felelőssé Jézus haláláért. (…) Hasonló okok miatt írt nyílt levelet most több magyar teológus és lelkész. Endreffy Zoltán filozófus, katolikus teológus, Iványi Gábor teológiai tanár, metodista lelkész, Majsai Tamás teológiai tanár, református lelkész, Szöllőssy Ágnes művészettörténész és Tillmann József filozófus által kiadott nyílt levél szerint „a Názáreti Jézus szenvedéseinek öncélú, vértenger és a szétfröccsenő emberi testdarabok vágóhídi tivornyájává torzított ábrázolása nem a Megváltó küldetéséről szól, hanem az Istentől való eltávolodást Isten megcsúfolásával áthidalni törekvő barbarizmus vámszedőinek lelkületéről”. A nyílt levél írói szerint Mel Gibson filmjében látottaktól eltérően a bibliai passiótól tökéletesen idegen a zsidók elítélése, krisztusgyilkos és vandál indulatok reprezentánsaiként történő beállítása is.”

Nos, ezek után vegyük csak szemügyre az aláírók közül legalább régi két jó ismerősünket! Az egyik Iványi Gábor, a néhai SZDSZ antimagyar főpapja, aki Orbán Viktor két gyermekét is keresztelte hajdanán. Továbbá a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és a Magyar-Izraeli Baráti Társaság volt tagja, majd az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem tanára, aki izraeli gyermekeket nyaraltatott Magyarországon, mialatt szüleik Libanon civil lakosságát bombázták, s aki számítógép-adománnyal érkezett Izraelbe a gázai mészárlás ideje alatt, egyúttal nagyon szívén viseli a cionizmus sorsát is. És természetesen a cionisták biológiai fegyverének számító cigányságét is, akiktől nem egyszer kért már bocsánatot a magyarság nevében az ellenük az elmúlt 800 évben elkövetett bűnökért. Az SZDSZ minden normális ember számára üdvös kimúlásakor nekrológjában Iványi „főpap” imígyen siránkozott: „Az ellenségeinek biztosan nem (hiányzik majd – L.Zs.). A társadalomnak viszont igen. Még inkább Magyarország politikai fejlődéséből hiányzik majd. Bőségesen van tennivaló, az emberi jogok érvényesülése, a rasszizmus elleni harc és a cigányság helyzetének javítása terén. Ráadásul óriási szükség lenne az SZDSZ-hez közel álló szakemberekre, hogy használható program készüljön, mondjuk a romák helyzetének jobbítására.”

Egyik 2009. évi „istentiszteletén” a cigánykérdést érintve ekképpen fakadt ki a metodista lelkész, az SZDSZ volt országgyűlési képviselője: „szégyenkezve állunk és kérjük a család, a cigányság bocsánatát, mert 500 éve nem fogadjuk be őket, és nem egy egyszerű, szörnyű katasztrófa tanúi vagyunk, ugyanis nem tanultunk a bűneinkből, amit a cigányság ellen elkövettünk.” Feltette a kérdést: érezzük-e a felelősségünket a gyűlöletbeszédben, aminek nincs vége, van-e bocsánat szociális bűneinkre, arra, hogy a kisemmizett, kitaszított embereket akarjuk felelőssé tenni saját bűneinkért? A lelkész imájában bocsánatot kért azok nevében, akik a lelkük mélyén gyűlöletet éreznek a cigánysággal szemben, az oktatási szegregációért, a gonosz szóért, a bántásért, ami a cigányság ellen irányul.

Leghírhedettebb kirohanása azonban 2009 decemberében történt, amikor Pomázon lefűrészelték a Jobbik által állított ádventi keresztet. Akkor Iványi, metodista antifőpap ezt nyilatkozta: „Nem felszentelt keresztet döntöttek le Pomázon a minap, hanem a Jobbik nevű neonáci pártalakulat által – gyűlöletkeltő és kirekesztő céllal – köztérre talicskázott, és külön köztisztasági problémát is okozó fatákolmányt. A keresztes háború és a nácizmus gyilkos eszmevilágát harsogó üzenetek tolmácsolására szolgáló horror- és terrorkészítményeknek a civilizált világban sehol nem lehet legálisan helyük. Különösen felháborító lelketlenségre vall a köztereknek a Názáreti Jézus keresztjére emlékeztető, rasszista, antiszemita célzatú förmedvényekkel történő elárasztása egy olyan ünnepi időszakban, amely a maga legbensőbb lényege szerint a szegények, az elesettek, a megalázottak megszabadítását és a bűnös emberiség egészének a megváltását hirdető karácsonyi üzenettel áll a legigazabb összefüggésben.”

S most nézzük hasonszőrű kollégája és barátja, Majsai „református lelkész” ténykedését. Ez az az ember, aki szerint a Szent Jobb-körmeneten egy „tetemcafat” mögött masíroznak az emberek, így méltó társává válhatott hasonszőrű cimborájának, a manikűrös Bauer Miklós fiának, az SZDSZ-es Bauer Tamásnak, akinek véleménye szerint a Szent Korona „micisapka”. No, de az álpap mint lelkes „jogvédő” a természetellenes homoszexualitás mint aberrált nemi magatartásforma, illetve a homoszexuálisok fogadatlan prókátoraként is elhíresült. Egy, a Magyar Narancsban 2001. augusztus 30-án megjelent írásában reagált a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának a „homofíl szerelem emancipációjáért rendezett július 7-ei felvonulása alkalmából” (értsd: a nyaranta Budapesten megrendezett abnormális tangás-vonulós buzikarnevál rendezvénye) kiadott nyilatkozatára. Ebben egyebek mellett ezen megállapítás olvasható:

„Elfogadhatatlan, hogy egy természetellenes magatartás mint pozitív érték mutatkozzék be a nyilvánosság előtt. Természetellenes megnyilvánulás nem lehet közönségszervező elv sem. Elfogadhatatlan, hogy ilyen magatartás társadalmilag igazolást és terjesztést nyerjen. Még kevésbé elfogadható, ha politikai csoportok az egyneműek kapcsolatát kormányprogram szintjére akarják emelni.”

Nos, a lelkes „homofílprotektor” Majsai „lelkész” reakciója e teljesen normális kijelentésre a következő: „mintha bizony nem a természet maga produkálná az élővilág egyetemében a homoszexuális attitűdöt, és mintha létezne egy abszolút lényegállításban megfogalmazható ún. természeti törvény. (…) Önmagában véve is szórakoztató, hogy a szexualitás kérdésében polárisan ellentétes állásponton lévő klerikus hordák mily gyorsan találnak közös nevezőt egy libidó körüli ügyben.” Nos, Tetemcafat Majsai „klerikus” ténykedéséről, karaktere alapvonásainak felvázolásáról talán elegendő is ennyi.

A passió kiváltotta visszhangok, illetve az azokat megfogalmazók egynémely prominenseinek jellemrajza felvázolása után most térjünk rá egy zsidó egyházfi kevésbé nagy visszhangot keltett kijelentésére, amelyet a minap Júszef el-Kudszi, hírportálunk szerzője ismertetett. Egy bizonyos Báruch Efráti, a megszállt ciszjordániai Efrát zsidó település rabbija még 2011 tavaszán a Kipá című nemzeti vallásos héber nyelvű újság „Kérdezd a rabbit!” című rovatában Jézus halálával kapcsolatos kérdésére adott választ az egyik olvasónak, mely később megjelent a Szrugim című hírportálon. A rabbi talmudi idézettel alátámasztott véleménye szerint XVI. Benedek pápa politikai és teológiai meggondolásokból hazudott, amikor azt állította, hogy nem a zsidók idézték elő Jézus kereszthalálát. A szentatya A Názáreti Jézus című háromkötetes könyvének második részében bibliatörténeti, történelmi és teológiai érveket fölvonultatva hangsúlyozza, hogy Jézus Krisztus keresztre feszítéséért nem lehet a zsidóságot kollektíven felelőssé tenni. A német pápa az említett művében arra a megállapításra jut, hogy Jézus haláláért kizárólag a korabeli zsidó vallási arisztokrácia, elsősorban a Szanhedrinnek nevezett, hetven tagú zsidó vallási előkelőségből álló, főtanácsnak is mondott testület a felelős. Persze, ez sem újdonság, hiszen a fentebbi tétel a II. vatikáni zsinat határozatán alapszik. S e ponton – ismételten utalva Mel Gibson alkotására – említsük meg azt is, miszerint Gibson nemcsak nagyon komolyan veszi a katolikus vallást, de nem fogadja el annak semmilyen modernebb felfogását sem. A legkonzervatívabb jobboldali nézeteket vallja és hangoztatja. Véleménye szerint a II. vatikáni zsinat nem más, mint egy szabadkőműves koholmány, amely mögött a zsidók állnak. Ebből aztán az is következik, hogy a zsidóknak Krisztus halálában játszott szerepét illetően nem hajlandó a zsinati kompromisszumot, pontosabban szerecsenmosdatást magáévá tenni, miként azt A passió című filmje is tanúsítja.

Visszatérve az Efráim Zuroff nevű utolsó esélyes aljas gazemberrel egy városból, Efrátból származó rabbi gondolatmenetéhez, szerinte „először is, egyértelműen ki kell mondani az igazságot, hogy mi idéztük elő annak az embernek a megölését, amint az le is van írva a Babiloni Talmud Szanhedrin traktátusában, pontosabban annak a gojoktól való félelem miatt cenzúrázott részében, ahol ez áll: 'A pászkaünnep előestéjén fölakasztották a Názáreti Jézust, de előtte negyven nappal kihirdették, hogy Jézust megkövezik, mert varázsolt, uszított, és bálványimádásra buzdította Izraelt. Aki föl tud hozni valamit a mentségére, jöjjön és tegye meg azt. Mivelhogy senki nem hozott föl a mentségére semmit, pászkaünnep előestéjén fölakasztották.' " – idézte a Talmudot a rabbi. A Júszef el- Kudszi által hírportálunkon megjelentetett kiváló írásban a szerző is megerősíti, hogy a Szanhedrin 43. lapjának vonatkozó részét törölték a Talmud kiadásaiból.

Nos, ami Báruch Efráti rabbi – kivételesen igaz – kijelentését, pontosabban annak globális méretű visszhangtalanságát illeti, ismét karakterisztikusan tetten érhető a kettős mérce jelensége. Hiszen voltaképpen Gibson és Efráti ugyanazt állította, nevezetesen, hogy a zsidók Jézus gyilkosai. Máté evangéliumának megfogalmazása szerint: „Az ő vére mi rajtunk és a mi magzatainkon.”

Nos, kíváncsian várjuk, miféle „botrány” fogja követni Báruch Efráti nyilvánosságra került kijelentését, hiszen egy évtizeddel ezelőtt Mel Gibson filmjét – miként ezt a közismert tényt fentebb röviden vázoltuk – elementáris és globális hangerejű és mértékű ajvékolás kísérte, amely pedig ugyanazt a közismert tételt fogalmazta meg, amelyet utóbb Efráti is. Vélhetően nem tévedünk nagyot, ha – eddigi történelmi tapasztalataink alapján – azt prognosztizáljuk, hogy semmilyen. Hiszen az ókori latin közmondást (Quod licet Iovi, non licet bovi) korunkra alkalmazva, amit szabad a választott és minden evilági törvény és norma fölött álló, kimondhatatlan nevű népnek, azt nem szabad, sőt, tilos a többinek.

Lipusz Zsolt – Kuruc.info