Ragyogó arcok fogadnak. A készenlétbe helyezett zöldingek hatalmas csomagjait bontjuk szét. Vége a földalatti működésnek, újra felvehetjük harci öltözékünket. Előkerültek a fegyverek. Kiadtuk a riadóparancsokat. Lázasan szaladok irataimhoz. A rádió számára előkészített szövegeket veszem magamhoz. Ostián testvér és én kaptuk a feladatot, hogy a rádióban megkezdjük a műsor sugárzását…Mosonyi testvér kiáll a Pasaréti-útra. A pártszolgálatosok szintén. Minden arrajövő gépkocsit leállítunk és igénybe veszünk az akció céljaira... Döbbent arcok merednek felénk a kocsikból. Nincs hosszú magyarázat: A kormány letette a fegyvert! Mi tovább harcolunk! Szálasi átvette a hatalmat! Órák alatt hatalmas autótábor veszi körül a főhadiszállásunkat. A villamosokról özönlenek a hungaristák. Magasrangú katonatisztek érkeznek. Hozzák Kovarcznak a jelentést, hogy a hadsereg hogyan viselkedik. A hidakra kiállított őrséget a mi tisztjeink küldték ki. Azok a mi embereink. A párttagok lelkesen megéljenzik a honvédség tagjait. Kinn további gépkocsik kerülnek birtokunkba…Magas, derék százados érkezik. Keresi a parancsnokló ezredest. Jelentést tesz: az első hadtest átállt! Budapest a kezünkben van! Újabb jelentés: a rendőrség és csendőrség átállt. Követik Szálasit! Végtelen ujjongást váltanak ki a jelentések.Hatalmas Tigris gördül elő. Mögötte harci gépkocsi. Kovarcz testvér beül – siet a Vezérhez, aki Budán van, a Várban. Izgalmas percek, lelkes, mámoros órák következnek. Felvonul a pártszolgálat. Kiosztják a fegyvereket. Parancsok, utasítások hangzanak… Lassan sötétedni kezd. Néhány óra telt csak el – és mindenki tudta, hogy miénk a hatalom.
Ezeket a sorokat Csonka Emil, „Szálasi íródeákja” vetette papírra a Szálasi küzdelmeiből című kötetében, aki személyesen élte át azt a bizonyos októberi vasárnapot, ahol a magyar nemzet a megadás és átállás helyett a harcok folytatása mellett döntött.
 Nyilaskeresztes pártszolgálatosok 1944 októberében. A Nyilaskeresztes Párt gördülékeny hatalomátvételéhez nem csak vezetőrétegre volt szükség, hanem lelkes pártszolgálatosok ezreire, akikre támaszkodhatott a mozgalom |
1944. október 15-ét a történetírás mind a mai napig félrekezeli, viharos történelmünk egyik legmostohább eseményeként tartja számon nemcsak az ún. „szakma”, de a közvélemény és a politika is. Pedig valójában ott a helye a nagy sorsfordító eseményeink pantheonjában – találunk ilyet bőven a magyar történelemben – amelyek során a megalkuvás helyett a magyar virtus és helyátállás győzedelmeskedett. Ellenségeink persze nem kedvelik ezeket a momentumokat – ők mindig a „vesztes nép” fogalmát mantrázzák fülünkbe – de az október 15-ei nyilaskeresztes hatalomátvétel „különleges helyet élvez” ebben a gyűlöletcunamiban.
Ennek oka persze nem meglepő. A XX. század nagy ideológiai háborúja volt az a háború, ahol Európa kvázi kollektíven az idegen iga lerázása mellett döntött, sőt, nem elégedett meg ennyivel, kétfrontos háborút vívott „Isten ajándékainak” bábfiguráival. Minden és mindenki bűnös, aki ebben egy kicsit is támogatóan részt vett, ez a narratíva pedig azóta sem változott sem a politikai atmoszférában, sem pedig a történetírásban. Szálasiék pedig egy olyan időszakban alakították meg Magyarország első és ez idáig egyetlen nemzetiszocialista kormányát, amikor már a szövetségesek részint elkönyvelhették Magyarország térdre kényszerítését.
Köteteket lehetne teleírni a magyar nemzetiszocialistákat övező hazugságokkal, melyek egyrészt tudatos rombolás agyszüleményei, másrészt a megvezetettek rémtörténetein alapszanak, de ezekből a berkekből soha senki nem tudott választ adni arra, hogyha akkora „elutasítottság” sújtotta Szálasiékat és a nemzet már „békét akart és ki szeretett volna szállni a háborúból”, mégis hogyan sikerült pár óra leforgása alatt, lényegében nulla ellenállással átvenni a hatalmat, másnap pedig kormányt alakítani? Ekkor szokás rendszerint a Harmadik Birodalom „zsarnokságát” felemlegetni, mondván, a hungaristák mindent a németeknek köszönhetnek. Ez ebben a formában persze durva leegyszerűsítés, másrészt pontosan a lényegről tereli el a figyelmet: a Nemzeti Összefogás Kormánya sokkal nagyobb mozgástérrel rendelkezett, mint a Sztójay-kormány, amely egyrészt még Horthy ideje alatt működött, másrészt pedig szintén nem ütközött nagy társadalmi ellenállásba. A németek nem is túlságosan örültek Szálasi túlzott önállóságának – én ezt elsősorban a háborús helyzetnek tudom be és nem az „imperialista törekvéseknek” – főleg, hogy bizonyos kardinális kérdésekben a nemzetvezető politikai köre még a németekkel is hajlandó volt szembemenni. Ez az önállóság és a magyar nemzet antibolsevista tudata pedig gördülékennyé, sőt széles körben támogatottá tette a hungarista hatalomátvételt.
 Szálasi Ferenc megérkezik a Sándor-palotába. Sajnálatos módon a hungarizmusnak nem volt lehetősége békeidőben érvényesülni, így azt sokan - a szolgalelkű, egyoldalú történetírás nyomán - kizárólag a háborús pusztítással rokonítják (fotó: Bundesarchiv - Wikipédia) |
Persze jóval profánabb okai is vannak október 15-e sikerének. Az előbbiből következik, hogy Horthy kiugrási (helyesebben átállási) kísérletét a magyarság döntő többsége nem támogatta, valamint az megkésett és elkapkodott volt. Az évek óta következetes építkezés pedig – melyet a történetírók rendre elfelejtenek, ha a magyar nemzetiszocializmus kerül terítékre – 1944. október 15-én hozta meg a gyümölcsét Szálasiék számára. Minden fontosabb hivatalban, a katonaság vezető rétegében, állami szerveknél voltak „alvó nemzetiszocialisták”, akik lehettek párttagok, vagy megbecsült szimpatizánsok. A hatalomátvétel ellenségei ezzel nyilván nem számoltak (ilyen nagy mértékben legalábbis), pedig paradox módon pontosan az évek óta tartó folyamatos üldöztetés eredményezte ezt (ahogy Jézus is mondja: „Ne féljetek az üldözéstől!”), hiszen a magyar nemzetiszocialisták emiatt döntöttek évekkel korábban a fokozott beépülés mellett. Ebből a szempontból pedig Csonka is értékes tananyag, hiszen ami neki a jelene volt, nekünk forrás, ő maga számol be róla, hogyan özönlöttek ezek az „alvó ügynökök”, szimpatizánsok a nyilaskeresztes lobogó alá.
Írásom végeztével azonban ismét átadom a szót Csonkának, miközben azt kívánom, hogy a magyar nemzet visszataláljon ahhoz a szellemiséghez, amely 1944. október 15. hőseit is vezérelte!
Így történt! A Nemzet akarata diadalmaskodott. Másnap megilletődötten ültem le a rádió mikrofonjához, hogy megtegyem a Jelentést a Nemzetnek…A hatalmat Szálasi Ferenc vette át. A Nemzet élén az uralmat bitorló klikket a honvédség és Párt alakulatai együttes vállakózásban eltávolították és Nemzetünk életéből örökre kikapcsolták.És villámgyorsan peregtek az események: A Kormányzó lemondott. Az ország vezetését előzőleg Szálasira bízta. Szálasi a főhatalom birtokosa, a kormányzói jogkörrel megbízott miniszterelnök. Másnap megalakul a kormány. Törvényesítik a hatalom átvételét. A magyar országgyűlés kimondja, hogy Szálasi Ferenc e bátor cselekedetével a legnehezebb helyzetben megmentette Nemzetünk életét…
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
