„A Szabadságpárt még soha nem nyert parlamenti választást Ausztriában. Most viszont szövetségeseink végeztek az első helyen” – írta a választás napján, már a délelőtti órákban (!) a magyar külügyminiszter, és akinek ő ilyet mond, az egészen biztosan nem náci, ezt igazán tudhatná a Politico is. No meg azok is, akik Bécsben az FPÖ kormányra kerülése ellen tüntettek, vagy igazából bárki, aki azt gondolja, hogy a Szabadságpárt nemzetiszocialista lenne.

Mielőtt közelebbről megnéznénk a Politico rettegését, említsünk meg még egy ajvékolást, ami azért mosolyt csal minden európai hazafi arcára. Ha az FPÖ távol is áll a nemzetiszocializmustól, a párt gyökerei valóban idáig nyúlnak vissza, aztán, hogy ezzel az örökséggel a párt mit kezdett, véleményezze nyugodtan mindenki magában. Az viszont bizonyos, hogy nemrég méltó körülmények között búcsúzott a párt egy idős, rendkívül hosszú ideig harcoló tagjától, Walter Suchertől, akinek temetésén egy ikonikus Waffen-SS dalt elevenítettek fel, melyet az idős harcos is kedvelt.

Az FPÖ tehát, ha nem is mutat egyértelmű kontinuitást a nemzetiszocialista eszmével, bizonyos (prominens) tagjai egyértelműen azok. Ez már csak azért is vicces, mert az FPÖ volt az, aki az egyik leghangosabban tiltakozott akkor, amikor Maximilian Krah német politikus úgy nyilatkozott, hogy nem háborús bűnös minden egykori Waffen-SS tag, valamint támogatták (mármint az FPÖ) a politikus felfüggesztését is.

Ezenkívül az FPÖ természetesen Izrael-párti alakulat, amelyről Szijjártó elismeréssel nyilatkozik, ott ez a belépő szint.

Noha a temetéses „botrányt” a Politico is megemlítette, Ausztria „szélsőjobboldali kilengése” és az Európai Unió jövője sokkal inkább izgatta őket. A liberálisok hagyományosan populistának szokták bélyegezni az FPÖ-höz hasonló pártokat, ami abban az értelemben egyébként nem áll messze a valóságtól, hogy ezek a formációk tényleg azt szokták hangoztatni, amit egy nemzeti érzelmű ember hallani akar, csakhogy pontosan ők maguk azok, akik ezt nem gondolják komolyan (sőt, ellentétesen is cselekednek végül), vagy mint ahogy előbb láthattuk, simán megtagadnak olyan eszméket és gondolatokat, melyeket egy valódi jobboldali ember nem tagadhatna meg. Eme populizmus és haszonelvűség egyik ikonikus alakja pedig nem más, mint Orbán Viktor, a Politico is megemlíti, hogy az FPÖ „példaképként tekint rá”.

Ebből egyenesen következik, hogy a Politico egy esetleges „populista blokktól” retteg, mely magában foglalná Magyarországot, Szlovákiát, Ausztriát és Csehországot is, de nyilván nem kell azok ajvékolását igazán komolyan venni, akik szerint Giorgia Meloni „neofasiszta”.

Képzelhetjük, milyen világképe lehet azoknak, akik Orbántól és szövetségeseitől, mint „náciktól” rettegnek. Egy valóságtól elszakadt, a civilizációnk valós helyzetére vak neoliberalizmus lázálma mindez, amelynek narratívája szerint a Fidesz és társai jelentik az európai „szélsőjobboldalt”.

Még viccnek is rossz.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info