Ellentétben a mai, a  gyávaságot és a férfiatlan meghunyászkodást erényként feltüntető korszellemmel, 305 esztendővel ezelőtt , 1703. június 14-én egy kiváló hazánkfia, csaknem kétmillió holdas uradalom tulajdonosa, lengyelországi száműzetésből  hazatérve, megindította a magyar történelem leghosszabb ideig tartó szabadságharcát.

id. Georg Philipp Rugendas: Kuruc–labanc lovas párbaj

Nem mellesleg: azért  kellett idegen országból jőve hazai földre lépnie, mert nem sokkal korábban, 1700-1701 folyamán - noha nyugodtan élhette volna akár Bécsben is a birodalmi arisztokrácia fényűző, kozmopolita életét - felelősen gondolkodó birtokos társaival, például gróf Bercsényi Miklóssal összeesküvést szőtt a magyar rendi alkotmányt, szabadságjogokat és önállóságot lábbal tipró I. Lipót (1657-1705) zsarnoki uralma ellen. Ez kitudódván, Rákóczit letartóztatták, s várandós felesége mellől a bécsújhelyi börtönbe hurcolták, ahonnan utóbb Rákóczi Lengyelországba szökött. 

Amikor Brezán várából útra kelt, a következő - a mai, a korrupciót és bűnözést élethivatásszerűen űző álpolitikusok által nyilván értelmezhetetlen - sorokat vetette papírra: „Úgy éreztem, kifeszített vitorlákkal merek a szelek ellen indulni.” A néhány héttel korábban, 1703. május 6-án, a tiszaháti felkelők vezetőjének, Esze Tamás ezredeskapitánynak átadott brezáni kiáltvány bevezető soraiban pedig a következőképpen szólítja meg nemzete tagjait: „Minden igaz magyar, hazaszerető és édes országunk régi dicsőséges szabadságát óhajtó, egyházi és világi, nemes és nemtelen, fegyverviselő és otthonlakós igaz magyarokhoz! Keljenek fel, fogjanak fegyvert a képtelenül hatalmaskodó, zaklató, porcióztató, adóztató, idegen hatalom ellen!” S a hadba hívó szóra először a bujdosó szegénylegények, az egykori vitézlő rend tagjai, vagyis a kurucok, a parasztok, a hajdúk, majd rövidesen a nemesség, sőt az arisztokrácia tagjai is fegyvert ragadtak. Így például báró Károlyi Sándor szatmári főispán is, aki nem sokkal korábban, 1703. június 7-én Dolhánál még megtámadta és legyőzte a tiszaháti felkelők seregét, majd kis idő múltán lelkiismerete Rákóczi táborába vezette.1703 nyarán a kurucok kezére került Kárpát-medencei (sic!!) magyar hazánk északkeleti része, majd a Tiszántúl,őszre pedig a Duna-Tisza közének nagyobbik része, az év végére pedig az egész Felvidék (sic!!) a gazdaságilag és stratégiailag rendkívüli jelentőséggel bíró bányavárosokkal, Körmöcbányával, Selmecbányával, Besztercebányával és társaikkal. A Felvidék elfoglalása a kuruc sereg főgenerálisának, gróf Bercsényi Miklósnak köszönhető, hozzá csatlakozott seregével a korábban Rákóczi által a rácok megnyerésével megbízott Károlyi. Ez meglehetősen reménytelen feladatnak tűnt, lévén a rác határőrök megrögzötten udvarhűek, s ugyanilyen elszántan magyarellenesek. Éppen emiatt szorgalmazta Bercsényi Rákóczinál Károlyi seregének a Felvidékre történő átirányítását, mondván, hogy „az ráczon országot nem nyerünk”, míg a felvidéki városok birtoklása életbe vágóan fontos a szabadságharc folytatása szempontjából.

Az egész Felvidék mielőbbi  elfoglalásának azért is volt stratégiai jelentősége, a kurucok számára, mert Rákóczi elgondolása az volt, hogy, összekapcsolva a magyar szabadságharc ügyét az európai nagypolitikával, nevezetesen a spanyol örökösödési háborúval (1701-1714). Bécs irányába előnyomulva, megpróbálja harapófogóba zárni a császárvárost a keleti irányban előre törő francia és bajor szövetségeseivel.(Sajnos ez a kérdés hamarosan lekerült az európai politika napirendjéről, minthogy 1704. augusztus13-án Blenheim-Höchstadtnél az egyesült császári és angol seregek Savoyai Jenő és  Marlborough herceg vezetésével megsemmisítő vereséget mértek a franciákra. Ezt követően a spanyol örökösödési háború súlypontja áttevődött Németalföld, Itália és Spanyolország hadszíntereire.) 1703. november 13-án tehát Bercsényi és Károlyi serege egyesült Losoncnál. Két nappal később, Balassi Bálint szülővárosánál, Zólyomnál legyőzték a császári sereget. A vereség  hatására Schlick Lipót, a Magyarországon lévő császári csapatok főparancsnoka sietősen visszavonult nyugat felé. Ezt követően Károlyi Bajmóc ostromába kezdett, ahol a környékbeli nemesekkel együtt tartózkodott nővére, Ujfalussyné Károlyi Éva is. Ő sírva kérte fivérét a Lipót  hűségére való visszatérésre, Károlyi azonban folytatta Bajmóc ostromát, seregének másik részét pedig Ocskay László és Andrássy Miklós irányítása alatt Léva elfoglalására vezényelte. Míg Schlick megtépázott serege behúzódott Pozsonyba, Károlyi elfoglalta a történelmi Magyarország nyugati határszélén fekvő Modort, Bazint és Szentgyörgyöt, Mikulás napján pedig a Pázmány Péter által 1635-ben alapított egyetemünknek otthont adó Nagyszombatot is. 1703. december közepén letáborozott a Duna Szenc alatti szakaszánál, és innen szólította csatlakozásra a még királyhű helységeket és várakat. A téli táborhelyről rendszeres portyák indultak a Csallóközbe, sőt, december 24-én Károlyi serege átkelt határfolyónkon, a Morván, s a Bécs védelmére épült sáncokat Marcheggnél feldúlta, nem kis riadalmat okozva a császárvárosban. Felgyújtotta  a közeli Schlosshofot is, foglyokat is ejtett, majd a rabokkal és a zsákmánnyal még aznap visszaindult magyar földre, a karácsonyestét a Pozsony melletti Máriavölgyben a pálosoknál töltötte, 25-én reggel pedig visszatért a szenci táborhelyre.

Károlyit persze a magyar történeti köztudatban az 1711-es szatmári béke megkötése miatt még ma is sokan árulónak tartják, bár nem volt az. A majtényi zászlóletétel idejére (merthogy a fegyverét mindenki hazavihette) már az ország teljesen kivérzett, a török hódoltság  korával két évszázad háborús gyötrelmeinek és népirtásának minden gyötrelmét magán viselte, a Rákóczi-szabadságharc végén hazánkat súlyos pestisjárvány is sújtotta, s a politikai akaratképzés fő, szinte kizárólagos letéteményese, a nemesi társadalom többsége is békét akart. Arról nem is szólva, hogy Rákóczi serege katonailag is vereséget szenvedett, s a spanyol örökösödési háború a végéhez közeledvén, a császáriak teljes haderejüket Magyarországon vethették volna be. Ennél többet elérni az adott európai politikai konstellációban nem lehetett.  A nyolc éves hősies küzdelem mégsem volt hiábavaló: hazánk a szatmári békével olyan kedvező helyzetet biztosított magának a Habsburg Birodalmon belül, amelyről egyetlen más ország vagy tartomány sem álmodhatott, s lényegében az 1711-es  „kiegyezés” egészen 1848-ig a lehetőségekhez mérten kedvező politikai keretet biztosított hazánk fejlődéséhez.

Ma, amikor lélek nélküli uzsorás kufárok tartják horgas karmaik között ezt az életben maradásért  vergődő szerencsétlen népet, a kuruc kor hősies küzdelmeinek megidézése is egyfajta lelki gyógyír lehet a feltámadáshoz.

Ui. E rövid írással is, mely kronológiailag és csillagászatilag a Megváltó, a Fény megszületéséhez kötődik, kívánok áldott, békés karácsonyt a Kuruc.info minden kedves olvasójának, bízva abban, hogy a jövő év a magyarság számára politikai értelemben is a fény megszületését hozza majd el.