 |
Ha valaki meggyőződéses antibolsevista (amiből egyenesen következik, hogy egyben antijudaista is, mert a kettő szorosan összefügg), akkor nem tekinthet negatívan olyan személyekre, akik az antibolsevista harc érdekében áldozták fel az életüket. De főleg nem lehet példaképe mondjuk Bajcsy-Zsilinszky Endre, aki (bizonyítottan) titokban a szovjetekkel egyezkedett, miközben a magyar katonák tízezrével véreztek el a fronton. Akárhogy is nézzük, ez a mi szempontunkból hazaárulás.
Ha valaki felszabadítót tisztel a vörös hordákban, annak természetesen lehet más a véleménye, de az ilyen embereknek semmi keresnivalója a nemzeti oldalon.
Mára oda jutottunk, hogy egy újabb tudathasadás következtében nem egy „antibolsevista“ egy személyben antifasisztának is vallja magát, ami ugye fából vaskarika. Az elmondottak olyan kötelező történelmi alapismeretek, amelyek nélkül nem vállalhat valaki komoly szerepet a jelenlegi politikai küzdelemben, mert rögtön hiteltelenné, sőt nevetségessé válik.
További kirívó baromság, ha itt egyesek úgy ítélik meg a radikális jobboldalt, hogy horthysták állnak szembe szálasistákkal. Jó lenne, ha végre mindenki észrevenné, hogy 2009-et írunk, és egy teljesen más világ egyre súlyosabb kérdéseire kell megtalálnunk a válaszokat. Persze az is igaz, hogy minden, ami most folyik körülöttünk, valahogy a második világháború öröksége, amelynek ugye a zsidóság lett az első számú győztese, és minden jelenlegi hatalmát ebből származtatja. Ezért nekünk életbevágó fontosságú feladatunk, hogy tisztában legyünk legalább az elmúlt száz év történéseivel, és ezáltal végre tisztán lássuk, hogy ki az ellenség, és ki a barát.
Aztán itt van még egy furcsaság, amikor valaki előadja, hogy nem tud egyetérteni a nyilasok úgymond fajgyűlölő ideológiájával, mert szerinte minden ember egyenlő. Arról valószínűleg még nem hallott, hogy vannak azért olyanok is, akik magukat egyenlőbbnek tartják. De ezek kivételesen nem a nyilasok voltak, hanem egészen mások. Ami pedig az emberi fajok különbözőségét illeti, arról már jóval Hitler megjelenése előtt könyvtárnyi anyagot írtak kimondottan tudományos kutatók, és megállapításaikat a gyakorlat mind a mai napig fényesen igazolta.
Németországban például a legkülönbözőbb ágazatú bűnözés legalább 80 százaléka a multikulturális őrületnek köszönhetően – valószínűleg véletlenül – az utóbbi években beözönlő külföldiek nevéhez fűződik. Ugyanúgy, mint hazánkban, ahol a zsidóság hathatós falazásával cigány hordák terrorizálják napról napra a békés magyar lakosságot. Aki ezt nem látja, vagy nem akarja észrevenni, az vagy maga is szem a láncban, vagy pedig elmebeteg.
Néhány gondolat erejéig Horthy Miklósról is szükséges említést tenni, főleg azért, mert az ő megítélését az utóbbi időkben számtalan hívatlan és abszolút felkészületlen prókátor közreműködése nagyon megnehezítette. Elég, ha csak Koltay Gábor Horthy-filmjére gondolunk, ahol Horthyból már-már egy antifasiszta ellenállót kreáltak, aki természetesen „utálta és megvetette a németeket, de mindent megtett a magyarországi zsidóság érdekében a gonosz nyilasok ellenében“. Eddig a mese.
A történelmi tények azonban egészen mást bizonyítanak. Horthy Miklóst nem nagyon kellett kényszeríteni, hogy belépjen a szovjet elleni háborúba, hisz, mint Európa első antibolsevista államfője, egyszerűen kikerülhetetlennek tartotta a bolsevizmussal való végső leszámolást. A hitleri Németországban – minden utólagos kozmetikázás ellenében – Horthy nagy megbecsülésnek örvendett. Látogatásai alkalmával úgy fogadták, mintha a római császár érkezett volna.
1943-ban, amikor az utólagos kozmetikázók szerint Horthy már csak a háborúból való kiugráson törte a fejét (és ezt állítólag a németek is tudták), Németországban még egy több száz oldalas könyv jelent meg róla, amiben az antibolsevizmus egyik elkötelezett harcosát méltatták személyében. Horthy egészen 1944 nyaráig hitt a német győzelemben, különben megmagyarázhatatlan és bűnös cselekedet lett volna részéről, ha ő az angolszászokkal tárgyalgat a kiugrásról, közben pedig további ezreket vagy tízezreket küld a frontra meghalni egy szerinte már értelmetlen háborúba.
Az egész kiugrási kísérletnek és az azt követő nyilas hatalomátvételnek van egy máig agyonhallgatott, de rendkívül fontos mozzanata. Horthy, már portugáliai emigrációjából, az ötvenes évek elején egy levelet küldött Adenauer akkori nyugatnémet kancellárnak, amelyben esküdözik, hogy rosszindulatú rágalom személyével kapcsolatban az a mendemonda, miszerint ő, mint kormányzó, a szovjetekkel történt titkos kiugrási tárgyalások alkalmával igent mondott volna Sztálin legfőbb követelésére, ami abból állt, hogy a magyar hadsereg nemcsak megszünteti az ellenállást, hanem rögtön hátba is támadja korábbi szövetségesét, a németeket. Ezt a levelet Horthy emlékiratainak német nyelvű kiadásában is közölték.
Egy dologra azonban nem számított, hogy az 1944 októberében a budai vár és Moszkva között küldözgetett titkos számjeltáviratokat a németek és az angolok is lehallgatták, sőt meg is fejtették, és ebből egyértelműen kiderült, hogy Horthy valóban igent mondott Sztálin követelésére. Tulajdonképpen ez volt az egyik legfőbb oka, hogy a kiugrási kísérlet nem sikerült, mivel a magyar katonai vezetés ilyen becstelenségre egyszerűen nem volt hajlandó. Másrészt német szempontból is érthető, hogy egy világégés közepén nem hagyhatták magukat ilyen módon elárulni. Horthyval mindezek ellenére, régi érdemeire való tekintettel utána is lovagiasan viselkedtek.
További különlegessége ennek a történetnek, hogy Horthyt végül nem a németek leplezték le, hanem C. A. Macartney angol történész (Az Október tizenötödike c. könyv szerzője) tárta a nyilvánosság elé a lehallgatott és megfejtett számjeltáviratok szövegét.
Nagyon sok dolgot kellene még helyére tenni ebben az összekuszált világban ahhoz, hogy pl. Horthy Miklós és Szálasi Ferenc történelmi szerepéről is végleg lehulljon minden homályos lepel, mert e nélkül nem tudunk hiteles ítéletet mondani.
Végül néhány szót egy bizonyos elmezavarról. Szinte divattá vált az utóbbi időkben, hogy az ún. nemzeti oldalon majdnem mindenki, miközben teljesen jogosan kritizálja a zsidóság mesterkedéseit, rögtön hozzáfűzi, hogy ő bizony nem náci, nem nyilas, és főleg nem antiszemita, hiszen zsidó barátai, ismerősei, sőt zsidó felesége vagy menyasszonya van.
Lassan komolyan kezdek aggódni és – Hofi Géza után szabadon – feltenném a kérdést: mondja meg már valaki, nem lesz nekem abból semmi bajom itt a nemzeti oldalon, hogy se zsidó nem vagyok, se zsidó feleségem vagy menyasszonyom nincsen, de még a barátaim vagy ismerőseim között sincs egyetlen zsidó?
Dobszay Károly – Front, 2009. február
