Hétfőn reggel sokan arra a hírre ébredtünk, hogy Marine Le Pent egy francia bíróság két év házi őrizetre ítélte, és öt évre eltiltotta a politikai tisztségek betöltésétől, ami gyakorlatilag kizárja őt a 2027-es elnökválasztásból.

Eközben a múlt hétvégén Donald Trump elnök azzal fenyegetőzött, hogy lebombázza Iránt, és azt mondta Kristen Welkernek, az NBC műsorvezetőjének: "Ha nem kötnek alkut, bombázni fogunk. Olyan bombázás lesz, amilyet még soha nem láttak".

Az egész Nyugaton igaz: mindegy, hogy az emberek mire szavaznak, mindig ugyanazt kapják.

Le Pen évtizedek óta „hosszú menetelést folytatott az intézményeken keresztül”. Végtelen türelemmel, lassan és aprólékosan építette fel egykor a periférián lévő pártját Franciaország egyik vezető politikai erejévé. A szavazatok 10,4%-áról (2007-ben, amikor először indult az elnökválasztáson), 2012-re 17,9%-ra, majd 2017-re 21,3%-ra növelte a támogatottságát. Abban az évben bejutott a választások második fordulójába, ahol a szavazatok 33,9%-át szerezte meg. Végül a 2022-es elnökválasztáson az első fordulóban a szavazatok 23,2%-át szerezte meg, a másodikban pedig a 41,5%-át.

Franciaországban a korrupt neoliberális rendszer hosszú évtizedei és a tömeges bevándorlás pusztítása után 2027 lett volna az az év, amikor Marine Le Pen végre eléri a nagy választási áttörést. Az évek során sok áldozatot hozott, és néhány csúnya politikai kompromisszumot kötött, hogy idáig emelkedjen. Világszerte súlyos és gyakran jogos kritikák érték a nacionalisták részéről, amiért fontos kérdésekben „eladta magát”. [A saját apját kizárta az általa alapított pártból, hason csúszott a zsidóság előtt, és amikor hazánkba látogatott, “természetesen” mindenekelőtt a Duna-parti cipőkhöz akart ellátogatni - a fordító.] Mindazonáltal a háború utáni korszakban egyetlen nacionalista vezető sem közelítette meg egyetlen nagy európai országban vagy Amerikában sem azt, amit Marine Le Pen a Nemzeti Tömörülés színeiben a 2027-es elnökválasztáson várhatóan elért volna.

Le Pen „sikkasztásért” való elítélésének részleteit azzal az egyszerű ténnyel tudjuk átugrani, hogy Franciaország jelenlegi elnöke, Emmanuel Macron becslések szerint 40-50 millió dollár közötti nettó vagyonnal rendelkezik, amelyet nagyrészt befektetési bankárként szerzett, ahol szó szerint a Rothschildoknak dolgozott. A politikai korrupció mindenütt jelen van a nyugati világ nagyobb pártjaiban, olyannyira, hogy egyre ritkábban látni, hogy bárki is a politika csúcsának közelébe kerülne anélkül, hogy ne lenne milliomos vagy milliárdos, vagy, hogy ne milliárdos mecénások támogatnák. A 21. században az obszcén, kontrollálatlan plutokrácia vált a normává.

Függetlenül attól, hogy Le Pen asszony bűnös vagy ártatlan, a valódi ok, amiért elítélték, minden értelmes ember számára egyértelmű: meg akarták akadályozni, hogy 2027-ben indulhasson az elnökválasztáson. Minden kompromisszum ellenére, Marine Le Pen saját korábbi nyilatkozatai, a Le Pen család neve és apja öröksége még mindig elég volt ahhoz, hogy az európai politikai elit ne engedje őt az elnöki székbe.

A Nemzeti Tömörülés képviseletének feladata a 2027-es francia elnökválasztáson most feltehetően Le Pen egyszerű és színtelen helyettesére, Jordan Bardellára hárul, aki szélsőséges cionizmusa és az „antiszemitizmus” elleni felszólalásai miatt lehet, hogy elfogadható lesz az elitek számára, de az is lehet, hogy nem. Mindenesetre hiányzik belőle a karizma és a személyiség ereje ahhoz, hogy a francia politika átalakítására bármiféle kísérletet tehessen. A legtöbb amit tőle várhatunk, hogy az ő vezetésével fogják befejezi a Nemzeti Tömörülés kiárusítását, és egy újabb rendszerpárt válik belőlük.

Le Pen pályafutása sok tekintetben hasonlít az egyiptomi Muszlim Testvériség által bejárt útra (bár kevésbé szélsőséges mértékben). Miután ez a népi mozgalom a legszélsőségesebb elnyomás alatt, évtizedeken át tartó munkával kiépítette támogatottságát, 2011-ben, az úgynevezett arab tavasz idején elérték a nagy parlamenti áttörést. A következő évben, az egyiptomi történelem egyetlen szabad és tisztességes elnökválasztásán, az egyiptomi nép a Muszlim Testvériséghez köthető Szabadság és Igazságosság Pártjának mérnökét, Mohammad Morszit választotta elnökké. Két éven belül azonban Morszit egy Izrael és az Egyesült Államok által támogatott katonai puccs következtében megbuktatták. Morszit 2016-ban halálra ítélték, majd 2019-ben meghalt őrizetben.

Az elitek, akárcsak Nyugaton, a Közel-Keleten is szeretik a demokráciát... egészen addig, amíg az emberek a rossz jelöltre nem szavaznak.

Nem ez az első eset, hogy egy „demokratikus” európai ország a választási eredmények megváltoztatásához vagy nacionalista vezetők bebörtönzéséhez folyamodik, hogy távol tartsa őket a hatalomtól. Alig néhány hete a román legfelsőbb bíróság egyhangúlag úgy döntött, hogy a „szélsőjobboldali” román jelölt, Calin Georgescu (aki megnyerte a tavalyi elnökválasztás első fordulóját), nem indulhat újra májusban, miután a legutóbbi választás eredményét megsemmisítették. (Persze mi sem rajongunk magyarellenes sovinisztákért, és a patyolattisztatáságáért sem vállalunk felelősséget, de ettől még nem tehetünk úgy, mintha nem történt volna meg a rendszerre nézve árulkodó eset, vagy hungarofóbiáért járt volna a büntetés - a szerk.)

A legsúlyosabb példa a modern történelemben az Arany Hajnal, a görög ultranacionalista párt esete, amely 2013-ra a harmadik legnépszerűbb párt lett „a demokrácia szülőhazájában”, és amelyet ezt követően a rendszerpártok bűnszervezetnek minősítettek. Minden megválasztott képviselőjüket börtönbe vetették. Az Arany Hajnal vezetőjét, Nikólaosz Mihaloliákoszt közel egy évtized rács mögött töltött idő után tavaly előrehaladott korára hivatkozva szabadon engedték – de a kiengedését egy bírói testület gyorsan megsemmisítette, és visszadobták a börtönbe.

Itt, az Egyesült Államokban a demokráciát más módon rombolják le. Donald Trump úgy jutott el politikai karrierje kezdetétől az elnöki székig, hogy a Republikánus Párt neokonjai ellen pozicionálta magát, akik Amerikát a katasztrofális iraki háborúba vezették. Trump politikáját mindenekelőtt a korábbi szenátor, John McCain agresszív háborús uszításának visszautasításaként tekintették, aki a Beach Boys 1961-es „Barbara Ann” című slágerének beteges és torz paródiájával veszítette el a 2008-as elnökválasztást Barack Obamával szemben [a szám refrénje a “bomb, bomb, bomb Iran”-ra, vagyis a “bombázzuk Iránt” kifejezésre rímel, amit McCain énekelt - a fordító].

A hétvégén azonban Trump kifejezetten ígéretet tett Irán bombázására. Úgy tűnik, hogy Trump Benjamin Netanjahu izraeli elnök, Miriam Adelson (a legnagyobb adományozója), és a veje, Jared Kushner utasítására cselekszik, valamint a tanácsadói és adományozói köréhez tartozó egyéb cionista zsidók utasítására. És úgy tűnik, hogy a teljes politikai tőkéjét arra akarja fordítani, hogy a gázai nép elleni etnikai tisztogatás programját keresztülvigye, valamint, hogy katonai konfliktust provokáljon ki Irán és az Egyesült Államok között. Pete Hegseth védelmi miniszter éppen ezen a héten vezényelt B-2-es lopakodó bombázókat az Indiai-óceánon lévő amerikai támaszpontokra, megismételve mind az 1991-es Sivatagi Vihar hadművelet, mind a 2003-as Iraki Szabadság hadművelet nyitómozdulatait.

Minden a helyére került egy nagyszabású, Izrael nevében Irán ellen folytatott amerikai hadjárathoz. Eközben itthon a szélsőségesen cionista főállamügyész, Pam Bondi egy ügynökségek közötti munkacsoportot hozott létre az antiszemitizmus elleni küzdelem érdekében, amely újradefiniálja a terrorizmus fogalmát, hogy az bármilyen (be nem következett) bűncselekmény előtti gondolatokra és véleményekre is vonatkozzon, és ezáltal sokkal átfogóbb legyen, mint bármi, amit Bush, Biden vagy Obama alatt megkíséreltek. Azzal, hogy a polgárjogi törvény VI. cikkelyére hivatkozva betiltották az anticionista tüntetéseket az egyetemeken, az új Trump-kormányzat ahelyett, hogy megszüntette volna a szólásszabadság elleni „woke” támadást, inkább ráduplázott. Trump a héten lelkesen támogatta a gázai népirtást nyíltan éltető zsidó Randy Fine megválasztását a floridai 6. kongresszusi körzetben, aki az „antiszemita szemetelést” [Izrael-kritikus szórólapok terjesztését] gyűlölet-bűncselekménynek akarja nyilváníttatni, és öt évre (vagy annál is többre) börtönözne be amerikaiakat pusztán azért, mert Izraelt bíráló szórólapokat osztogatnak.

Nem számít, hogy a fehérek kire szavaznak, mindig ugyanazt kapjuk. Azokat a vezetőket és pártokat, akiket nem lehet megvenni, egyszerűen kriminalizálja a judeokapitalista rendszer. A választások eredményeit megdöntik, hamis vádakat koholnak, a bíróságok kirakatperekben látszatítéleteket hoznak, miközben a rendszerpártok politikusai számára a korrupció és a hazaárulás a norma (a centrista francia miniszterelnökre például „nem tudták” rábizonyítani, csak az embereire, ezért nem járt úgy, mint Le Pen - a szerk.). Eközben a kóserkonzervatívok, a szélhámos populisták szemtelenül átverik az (utólag értetlenkedő) szavazóikat azzal, hogy egy dologgal indulnak, majd hatalomra kerülve az ellenkezőjét teszik.

A demokrácia egy vicc. Ha a fehérek Amerikában, Európában és Ausztráliában biztosítani akarják a jogaikat, akkor más módot kell találniuk önmaguk megszervezésére és a hatalomgyakorlásra, mint a manipulált és a hitelességét teljesen elvesztett választási rendszerben való versengés. A nyugati liberális demokrácia teljesen illegitim; a legjobb esetben is csak egy átlátszó fátyol a fehérek érdekei iránt tökéletesen közömbös [valójában a fehérek érdekeivel szemben kifejezetten ellenséges - a fordító] zsidó plutokrácia rendszerében.

Fordította: Doktor Faust

(A fordító olvasónk.)

[Megjegyzés: az elmúlt években sokunk számára nyilvánvalóvá vált, hogy a demokratikus rendszerben történő szavazgatás önmagában szinte semmilyen eredményre nem vezet. Érdemes figyelembe venni, hogy az összes kisebbség identitásalapon (általában etnikai alapon) szerveződik, amihez az államtól jelentős támogatást is kapnak. Ezzel szemben a fehérek mindig ideológiai alapon politizálnak, jobb- és baloldalra osztva egymással harcolnak, ami sehova nem vezet, csak önmagunk meggyengülésével és a kisebbségek folyamatos erősödésével jár, akik velünk szemben folytatnak érdekérvényesítést. Ebből a kiutat hosszú távon csak az jelentheti, ha szavazgatás helyett/mellett az európai származásúak is szervezett közösséget alkotnak, és etnikai alapon érvényesítik érdekeiket, amiről korábbi itt és itt írtam]