Marschalkó Lajos (Veres Gusztáv tusrajza)

Az angolszászok oldaláról egyre többször halljuk, hogy a háború befejezése után az egész világról ki kell irtani az antijudaizmust. La Guardia, New York félzsidó polgármestere már ott tart, hogy faluról falura járva akarja felkutatni és kegyetlenül megbüntetni a zsidóellenes magyarokat. Németország számára még nagyobb szabású terveket kovácsolnak az Óperencián túli zsidó szervezetek. A Kaufmann által javasolt sterilizációtól a huszonöt éves megszállásig, az emigráns zsidók visszatelepítésétől a zsidó vésztörvényszékek felállításáig mindenféle eszköz szerepel ebben a rendkívül változatos bosszúprogramban, amelynek megvalósításához persze szükséges volna a háború megnyerése is. Ettől függetlenül azonban van egy alapvető hibája is a vérgőzös zsidó tervezgetésnek. A világzsidóság ugyanis abból a megkövesedett meggyőződéséből indul ki, hogy a zsidókat tulajdonképpen mindenki szereti, csupán néhány heccmeiszter, kevés számú elfogult, gyűlölködő elem uszítja a népeket a szegény izraeliták ellen. Elég tehát ezeket félreállítani, kiirtani, börtönbe zárni, s akkor egyszerre megszűnik az „antiszemitizmus.“ A zsidók ebben a tekintetben a régi — és bizonyos időkben — jól is bevált gyakorlatukra hivatkoznak. Hiszen különösen a múlt században és ennek a századnak elején, amikor a népek még nem voltak teljesen tisztában a zsidó veszedelemmel, elég volt azoknak az elhallgattatása, akik a zsidókérdést világosan látták, s annak veszedelmére népüket figyelmeztették. A liberalizmus virágzása idején elegendő volt néhány vezető politikus, író, tudós elnémítása, néhány — még nemzsidó kézen maradt — újság megvásárlása és — mint a tiszaeszlári bűnpert követő idők mutatták — a tömegek öntudatából egy-két évtized alatt sikerült kilúgozni a zsidókérdést. A zsidóságról csakhamar nem írt, nem beszélt senki, mert ez összeegyeztethetetlen volt a liberális illemtannal, a felvilágosultsággal és humanizmussal. A zsidók csupán arról feledkeznek el, hogy azóta történt egy és más, ami alapvetően megváltoztatta a helyzetüket. Hitler Adolf mozgalma, a nemzetiszocializmus világkérdéssé tette a zsidóproblémát és a második világháború kirobbantása bebizonyította, hogy valóban az is! A tömegek nagyvonalú tájékozódást, állandó nevelést kaptak, s épp a nemzetiszocializmus miatt ott is beszélni kellett a zsidókról — mondjuk Amerikában és Angliában —, ahol legszívesebben hallgattak volna róluk. A zsidóság vezetői ugyanis nagyon jól tudják, hogy a zsidók számára legveszélyesebb, ha foglalkoznak velük, mert a dicséret és a hangos zsidóvédelem éppúgy kiváltja az antiszemitizmust, mint a zsidók tevékenységének bírálata vagy tárgyilagos ismertetése. A nemzetiszocializmus tehát nemcsak pozitív, hanem negatív irányba is hatott, mert felhívta a figyelmet, közbeszéd tárgyává tette a zsidóproblémát ott is, ahol ennek létezését ma is tagadják. A világzsidóság propagandaszervei, újságjai, rádiói ma már hiába fenyegetőznek azzal, hogy angolszász-bolseviki-zsidó győzelem esetén kiirtják az antijudaizmust a világból, mert nekik kell legjobban tudni, hogy ez lehetetlen. Legfeljebb az antiszemitákat lehet kiirtani, tarkón lövetni vagy Szibériába hurcolni, de az antijudaizmus most már időtlen időkig ott fog lobogni a népek lelkében, és nem hunynak ki a lángjai, míg csak a világon mindenütt meg nem oldják a zsidóproblémát!

Hogy képzelik tehát a zsidók az antijudaizmus megsemmisítését? Vajon hiszik-e csakugyan, hogy azoknak a férfiaknak, ifjaknak milliói, akik egy ötéves háború során fegyverrel a kézben küzdöttek a zsidó világveszedelem ellen, most majd szépen elfeledkeznek a huszonöt éves gyötretésről, az ötesztendős harc keserveiről és szépséges hősiességéről, hogy azután csendesen és alázatos bárányként sétáljanak be a demokrácia és bolsevizmus bűzhödt aklába? Úgy gondolják, hogy a milliók, akik végigélték a terrorbombázások poklát, vagy látták a kigyúlt aszfaltban elevenen megsült gyerekek, asszonyok holttestét, valaha is el tudják felejteni, hogy ennek az okai, irányítói ők és kizárólagosan csakis ők voltak. Párisban még odasüthetik a kollaboracionisták homlokára a megbélyegzésnek szánt horogkeresztet, de ebben az iszonyatos vérvádban, a háború kirobbantásában ők találtattak bűnösnek, és ennek a káini stigmája ott fog égni időtlen időkig a zsidóság homlokán. Ezt már nem lehet lemosni a régi rendszerű receptek ismert kotyvalékával, sem az antijudaisták vérével! A történelem és az egymást követő nemzedékek emlékezni fognak még ott is, ahol ma a hivatalos politika teljes zsidó befolyás alatt áll. Ők persze a szokott rövidlátásukkal, a tipikus zsidó politikai hozzá nem értéssel elégnek vélik az antijudaista sajtó elnémítását, a zsidóellenes irodalom megégetését és az ébredő Európa huszonöt éves múltjának, zsidóellenes történetének, nacionalista szabadságharcainak a könyvekből, hírlapgyűjteményekből, múzeumokból való teljes kiradírozását. És lehet, hogy ha alkalmuk volna rá, valóban végrehajtanák a cionisták, szabadkőmívesek által programmba vett „szellemi fertőtlenítést“, de ha megsemmisülne is az a roppant tudományos anyag, amelyet a frankfurti német intézet felhalmozott és a Zsidókérdést Kutató Magyar Intézet most gyűjt, ha gyűlöletük máglyáján el is égne egy-egy olyan nagyszabású vádirat, mint amilyet Hitler Adolf, Henry Ford, Chamberlain, Rohling írott ellenük, örökre vége volna az érzésnek, értelemnek is, amely egészséges népekben évezredek óta mindig és mindig fellobog ellenük? Hiszen akkor is itt maradna minden, ami az ő sorsuk, az ő történetük, az ő sátáni szerepüknek bizonyítéka: az Ószövetség, a Talmud, a saját maguk alkotta irodalom, művészet és minden, ami zsidó. Mert a zsidóságnak az a végzete, hogy önmagát kellene megsemmisítenie, hogy elpusztíthassa az antijudaizmust. A zsidó képtelen megérteni, hogy az antijudaizmust nem az úgynevezett zsidóellenesek, nem az „izgatók“ csinálták, hanem mindig és mindenütt maguk a zsidók. Egy Esti Kurir, Világ, Népszava a maga faji hencegésével, túlzásba vitt zsidóvédelmével és magyarüldözésével ezerszerte többet ártott a magyarországi zsidók ügyének, mint az egész zsidóellenes sajtó és irodalom. Egy Alpár Gitta, vagy Szőke Szakáll körül rendezett ájult tömjénezés, vagy Hacsek és Sajó puszta megjelenése több kezet szorított ökölbe, mint a legfulminánsabb „antiszemita“ vezércikk. Mi, akik már igazán megtanultuk hűvösen, szenvedélymentesen nézni a zsidóproblémát, legutóbb saját személyünkön tapasztaltuk ezt a különös ellenhatást. Itthon a Jud Süss-t láttuk s bármilyen igaz és remek volt a film, nem éreztük, hogy agyunkat elborítaná a szenvedély. De mikor legutóbb egy németországi tanulmányút során megláttuk a zsidók által önmagasztalásukra készített filmeket, a Dybuk-ot és a Jidel mit en Fidl című műremekeket, akkor igenis fellobogott bennünk a keserűség, a torkot fojtogató düh, és megújult a néma elhatározás, hogy soha többé még egyszer az ő világukat, soha többé az ő rendjüket, az ő uralmukat. Íme! Bármilyen paradoxonnak látszik, így bizonyult be, hogy a zsidók különb zsidóellenesek azoknál, akik állítólag az antijudaizmust csinálják.

Ezért vágyálom tehát zsidó részről, hogy az angolszász-bolseviki győzelemmel elintéződnek az antijudaizmus problémái. Itt Európában — mint már Bukarestben meg is kezdődött — a Rabbinowitzok és Paukerek bolseviki vésztörvényszékei megkezdenék talán az antijudaizmusban vétkesnek hittek kiirtását, de közben az európai frontokról lassan hazaérkezne egy angolszász ifjúság, amely meglátná, hogy az ő véréből ugyanazok szűrtek aranyat, akiket itt Flandriában fel akart szabadítani. S ilyen esetben olyan antijudaizmus fog fellobogni Amerikában, Angliában, amelyhez képest az európai csak szerény kezdet volt. Itt csak törvényekkel védekeztek ellenük a népek, de ott, ahol kevésbé mély a kultúra, az Óceánon túl, a néger lincstörvény, a tollba és kátrányba hempergetés volna az antijudaizmus formája, s azok teste égne eleven fáklyaként, akik ránk, de elsősorban önmagukra gyújtották a világot. Európából talán temetőt, börtönt tudnának csinálni Weizmannék, de a krisztusi átkot ők se tudnák levenni önmagukról. Én pihenni fogok, de te vándorolsz a világnak végezetéig! — mondta az Ur a jeruzsálemi vargának, s ha győzne Európában, akkor az átkot viszi magával a zsidóság Amerikába, vagy földrészről földrészre, mert Ahasvérus számára nincs feloldozás és antijudaizmus mindig lesz, amíg zsidók élnek e földön.

(Harc, 1944. szeptember 16.)

(Kuruc.info)

- Vitéz Endre László: A zsidóság útja (1944)

- Oláh György: Magyarság és zsidóság (1944)

- Bosnyák Zoltán: Vádirat a zsidóság ellen! (1944)