A nagy tervekből egyelőre nem sok minden valósult meg. Sok beszerzés, elképzelés végrehajtása még mindig csak a sajtóban létezik, vagy éppen csak elkezdődött. Néhány fejlesztés pedig bár már a megvalósulási szakaszban van, az elköltött milliárdok ellenére nem, vagy alig növelték védelmi képességeinket.

Ez nem véletlen, hiszen a beszerzett eszközök még NER-es szinten is erősen túlárazottak, és tovább működnek a honvédség „ellátásáért” dolgozó pénzszivattyúk: a HM CURRUS Zrt., HM EI Zrt. stb. is. És persze nem kis összegbe kerül a világviszonylatban is kiemelkedő létszámú tábornoki kar fenntartása.

Ráadásul évente sok százmilliárd forintból olyan hadsereget fejleszt a kormányzat, aminek (még ha a fejlesztési tervek meg is valósulnak) nem célja az ország önálló védelme! A védelmi „koncepció” továbbra is arra épül, hogy a NATO majd megvéd minket, addig meg, amíg ideérnek, majd csak lesz valami. Ha a tervezett fejlesztések meg is valósulnak, a honvédség az elköltött százmilliárdok ellenére sem lesz képes megvédeni az országot még a Kárpát-medencében található országok egy részével szemben sem.

Hogy mekkora a különbség a valóság és a reklámok között, azt jól mutatja, hogy miközben milliárdokat költenek néhány látványos eszköz beszerzésre, még vízzel és élelemmel sem tudják a katonákat megfelelően ellátni, nem beszélve az egészségügyi támogatásról, és pláne a lőszerről!

Még évekbe kerül, mire a tatai „nehéz” dandár eléri a hadrafoghatóságát, ha egyáltalán eléri valamikor. Hiszen jelenleg nem rendelkezik saját légvédelemmel (és nem is látszik az ideje annak, hogy mikor fog), ha vannak is elektronikai és UAV-hadviselésre felkészített alegységei, azok még nagyon kezdetleges állapotban vannak. A modern követelményekhez képest kevés tüzérségi eszközzel rendelkezik, és elégtelen a páncélelhárító és felderítő képessége is. És ez Magyarország legjobban felszerelt katonai alakulata, ahová szó szerint dől a pénz. Az egység jelenleg csak nevében dandár, ám jó esetben jó, ha egy zászlóalj képességeit eléri.

Jól jellemzi a helyzetet, hogy a Zrínyi 2026 meghirdetése, vagyis 2016 vége óta az egyetlen új harcoló alakulat a tatai dandár Kaposváron újra felállított lövész zászlóalja (Tatán nem tudták feltölteni.) A Lynx-program ellenére a hódmezővásárhelyi dandár sem rendelkezik az összfegyvernemi harchoz szükséges elemekkel. Debrecenről pedig ne is beszéljünk!

Nem sikerült megtörni a 2000-es évek szervezeti struktúráját. Nem tudtak létrehozni egyetlen összfegyvernemi egységet sem. Jelenleg továbbra is külön laktanyában települnek a műszaki, szállító, vegyvédelmi, légvédelmi, felderítő, tüzér stb. egységek, alegységek. Az együttműködés a különböző fegyvernemek és laktanyák között bonyolult bürokratikus rendszereken keresztül zajlik, és alig ismerik egymás fegyvernemeinek, szakcsapatainak szükségleteit, eljárásrendjeit stb. Mindez pedig, valljuk be, nem sok jót jelent háború esetén. 

A kommunizmus idején meghonosított bürokratikus mechanizmusok még ma is élnek, sőt sok helyen újra virágkorukat élik. A műveleti erők leginkább a parancsnoki állomány (tábornokok, ezredesek és alezredesek) számának növekedésében „fejlődtek” jelentősen, akár a tartalékos erők. Az eddig is meglévő óriási vízfej a fehér boríték osztásával sem szűnt meg, csupán a Fideszhez hű, a honvédelmi miniszter elképzeléseit maradéktalanul kiszolgáló réteggé alakult át.

Miközben az élet minden területén folyamatosan tör előre az informatika, a honvédség idáig sikeresen ellenállt e folyamatnak, sőt egyes parancsnokok még ellentámadásba is lendültek. Nincs az az adminisztrációs folyamat, s nincs az az egyszerű munka, amit ne tudnának bonyolítani. Olyan, hogy digitális aláírás, nem létezik. Ha valami nincs kinyomtatva minimum három, de inkább öt példányban, aláíratva legalább három különböző személlyel, akkor az az ügydarab hivatalosan nem létezik.

Ha azt állítjuk, hogy rossz a helyzet a műveleti erőknél, akkor azt kell mondanunk, hogy a területvédelemnél katasztrofális állapotok uralkodnak. Az állampolgárok kezdeti lelkesedését az íróasztal-huszár tábornokoknak, főtiszteknek az ország sok megyéjében sikerült letörni. A tartalékosoknak járó új juttatási csomag bevezetéséig például Tolna vármegyében alig 80 fő tartalékos felett parancsnokolt a több mint öt évig ott regnáló elöljáró, miközben a szomszéd megyékben lakosságarányosan is három-négyszer annyi tartalékos volt. S még az osztrák határ közelében található Zala vagy Győr-Moson-Sopron vármegyében is több tartalékost sikerült becsábítani a rendszerbe.

Hogy mennyire nincs ember, azt éppen az új tartalékosoknak szóló kampány bizonyította. A tartalékosok létszámnövekedésével már jó ideje gond volt, ám ezt kb. múlt év közepéig sikerült elfedni különböző trükkökkel. Amikor nem teljesültek a létszámelvárások, előbb az Önkéntes Műveleti tartalékosokat kezdték hozzáadni az Önkéntes Területvédelmi Tartalékosok számához, majd a laktanyákat biztosító fegyveres biztonsági őröket (ÖVT) is belevették a létszámba. Így jött ki a kb. 11 400 fő. Azonban hála az íróasztal-huszároknak, nemhogy a létszámnövekedés maradt el, de 2024 első felében egyenesen csökkent a tartalékosok száma.

A nyár folyamán jelentősen megemelt juttatások miatt a tartalékosok létszáma ugyan ismét nőni kezdett, ám a jövedelmek elinflálása és a seregben szerzett rossz tapasztalatok miatt ez a folyamat sajnos ismét csak átmeneti lesz. A tartalékos rendszer esetében a laktanyák építése ugyanúgy nem valósult meg, mint a szükséges felszerelés, fegyverzet beszerzése vagy a kiképzés tartalmi korszerűsítése. Jól jellemzi a tartalékos erők szerepét, hogy alapkiképzésük során jelentősen megnövelték az alaki kiképzések idejét, és a tartalékosok kiemelt feladata a Honvédelmi Minisztérium előtti díszőrség kiállítása lett. De szervezik (legalábbis papíron) a lovas alegységüket is!

Eközben a tartalékos egységek teljesen alkalmatlanok katonai feladatok végrehajtására. Semmiféle légvédelemmel, páncélelhárítással, felderítő képességgel, tüzérségi eszközökkel nem rendelkeznek, és nincsenek híradó eszközeik sem (néhány rádiót leszámítva). Az állományt nem készítik fel ezek kezelésére, vagy az ezekkel az eszközökkel való együttműködésre. Sőt még a géppuska használatát sem tanulják, ez nincs benne a képzési tervükben! A városi hadviselés pedig még fogalomként is ismeretlen a területvédelemnél (mentségükre legyen mondva, a műveleti erők is inkább csak hallottak róla, semmint a kiképzéseken foglalkoznának vele).

Míg a szárazföld erők tekintetében legalább elmondható, hogy sikerült néhány korszerű fegyverrendszert beszerezni, vagy ezek beszerzése folyamatban van (Lynx, Leopard 2, Spike páncéltörő rakéta, Gidrán, PZH-2000-es, hogy csak a nagyobbakat említsük), a légierő esetében az új radarok és a NASAMS légvédelmi rakétaütegeken kívül csak a pénz folyt ki. A legdrágább fegyvernem beszerzéseit még mindig a 90-es évek tapasztalatai és a NATO-nak való megfelelési kényszer határozza meg.

Légvédelmi rendszerünk ugyan óriásit ugrik minőségben a NASAMS rendszer hadrendbe állításával, ám ennek az eszköznek a képességei önmagában nem elegendők a teljes légvédelmi rendszer kialakításra. A megoldandó légvédelmi feladatok (bázisok, kiemelt létesítmények, csapatok védelme) sokkal több eszközt és átfogóbb rendszer kiépítését tennék szükségessé. Nincsenek nagy hatótávolságú és kézi légvédelmi rakétáink, sem csöves légvédelmi eszközeink. (A Mistral rendszer honvédségi sufnituningját pedig nem érdemes számításba venni, mert kialakításánál fogva, még ha a rakétarendszer jó is lenne, harctéri körülmények között használhatatlan, s a kezelőkre nagyobb veszélyt jelent, mint a leendő célpontjaikra.) Rendkívül gyenge az elektronikai felderítő, zavaró, lefogó képességünk, ami nem sok jót jelent egy háború esetén.

A drónok alkalmazásának tekintetében ugyan jelentős lépések történtek, ám az összfegyvernemi gondolkodás hiánya miatt használatuk, a velük való együtt működés vagy az ellenük való védekezés nem tud beépülni a honvédség mindennapi gyakorlatába.

Repülő eszközöket tekintve már a helikoptervásárlás is pénzkidobás volt. Az Mi-flotta leváltása ugyan szükséges volt és a helikopterbeszerzés darabszámban is jelentősnek mondható, a típus kiválasztása azonban már nem volt szerencsés. A minisztérium nem győzte, győzi hangsúlyozni, hogy ezek a helikopterek „többfunkciósak”. A kifejezés jelentése a civil életben is az, hogy az ilyen eszközök semmire sem jók igazán, és ez különösen áll a katonai berendezések, fegyverek esetében. Sajnos a szlogent a honvédség megette (vagy itthon találták ki). A H145M helikopterek békében valóban sok mindenre használhatók, viszont háborúban igazából semmilyen katonai feladatra nem alkalmazhatók, és ugyanez a helyzet a H225M esetében is. Az adófizetőket csupán az vigasztalhatja, hogy ezek a gépek valóban jól használhatók békében, természeti katasztrófák esetében, szállításra és kutatás-mentésre.

A négy új Gripen nem jelent érezhető növekedést a légierő képességeinek tekintetében. Ráadásul a kecskeméti repülőbázis ma már könnyen támadható tüzérségi eszközökkel, drónokkal az ország határain kívülről is, így egy váratlan támadás esetén ezek a gépek a kifutópályákon fognak elégni, akárcsak a helikopterek vagy a méregdrágán beszerzett szállítógépek. A kiképző repülőgépként megvásárolt L-39NG-k teljesen feleslegesek az évente egy-két vadászpilóta, pilóta kiképzéséhez, képzéséhez. Háborúban pedig szintén nem alkalmazhatók. Harci körülmények között a kategória gépeit valaha a gerillák elleni tevékenységre használták Afrikában, Dél-Amerikában és Dél-Ázsiában. Az azonban nem valószínű, hogy pl. a magyar Alföldön komoly gerillatevékenységre kellene számítanunk. A gépek beszerzésével igazából csak a honvédelmi miniszter és a menedzsment járt jól, esetleg egy-két közreműködő. Bár békében biztos jó rajtuk repülni.

Ha pazarlásról beszélünk, akkor a csúcs a szállítórepülőgép-flotta modernizálása volt, az új eszközök beszerzése. Ezeket a gépeket (Airbus A319; Falcon 7X, KC-390) nem tudjuk az ország határain belül használni. S csak a 2 db KC-390-es annyiba került, hogy annak árából 20-30 új laktanyát építhettünk volna piaci áron, s még NER-es árréssel is kijött volna legalább 4-5 db! A gépek üzemeltetése ráadásul évente folyamatosan milliárdokkal terheli meg a honvédség számláját, és vonja el a forrásokat más fontos beszerzésektől, miközben az ország védelme érdekében semmilyen katonai értékük nincs, csupán a NATO felé jelent egy gesztust, és a politikai és katonai vezetők számára jelent olcsó utazási vagy gyors menekülési lehetőséget.

Miközben a minisztérium és a honvédség a beszerzések reklámozására fokuszál, a háttérben zajlik egy, még a fenti pazarlásoknál is súlyosabb folyamat. A végrehajtó állomány kizsigerelése az új HJKR (a honvédek jogállásáról szóló kormányrendelet) bevezetésével lassan a középkori örökös jobbágyok szintjére süllyeszti a közkatonákat, altiszteket, tiszteket. Leszerelésüket nem engedélyezik a veszélyhelyzetekre hivatkozva (ha engedélyeznék, a honvédség létszáma jó pár ezer fővel csökkenne rövid idő alatt!), miközben parancsnokaik gyakorlatilag teljhatalmat kaptak felettük, s csak az elöljáró jóindulatán múlik, hogy mikor, mennyi időre mehetnek haza, vagy mikor, mit ehetnek, s ezért mennyi fizetést fognak kapni. Az új szabályozás következtében sokaknak csökkent a fizetése vagy a korábbi szabadsága (amit átneveztek szolgálatmentességre). Sokan vesztik el például az évi szabadságukat, amit nem tudtak évközben kivenni, és nem engedik átvinni a következő évre. A rendeleti kormányzás bevetése gyakorlatilag teljes bizonytalanságot teremtett az állomány soraiban. Általánosságban elmondható, hogy a végrehajtó állomány terhei tovább nőtek, miközben a fizetésük nemhogy nem nőt, de még a túlmunkáért járó juttatásaikat is megvonták.

Eközben a volt hivatásos és szerződéses állománytól alapvető jogokat, ellátást vontak el. A tartalékos állomány részére megemelték a juttatásokat, ami a Lynx- és PZH-programok kiemelt bérezésével együtt tovább növelte a feszültséget a katonák között. A bűnözők és külföldi állampolgárok „beengedése” az állomány sorai közé pedig degradálja az egyenruha viselését, a hivatásos állomány munkáját, a tartalékos állomány lelkesedését, szerepvállalását az ország védelmében. Negatív hatása óriási lesz a hadseregbe vetett bizalom tekintetében is, de kihat majd a rendőrség munkájára is. Hiszen az is előfordulhat, hogy akit korábban a rendőr előállított, azzal később egy járőrpárban lesz kénytelen szolgálni.

A kérdés, hogy ezek után merre tovább. A fideszes politikusok jó üzletet látnak a honvédségben. A hadsereg felső vezetői pedig az egykori kommunista rendszer bürokratikus mentalitását viszik tovább a nyugati tanfolyamok és a tábornokok, főtisztek képzésére elköltött milliók ellenére. A gátlástalan kapzsiság hozzá nem értéssel és hatalomvággyal társul, ezeknek az ötvözetéből pedig sok minden születhet, de hatékony, ütőképes honvédség nem.

(Kuruc.info - Papp Tamás, a Mi Hazánk Mozgalom Tolna vármegyei elnökének, a Honvédelmi Kabinet tagjának emlékére)

A honvédség fejlesztése csak itthon tűnik impozánsnak. Ha összehasonlítjuk például a lengyel beszerzésekkel, ahol komolyan gondolják a hadseregük fejlesztését, látható, hogy a magyar fegyverkezés csupán reklámnak jó. Egy jövendő háborúban igazi katonai értéke nincs.

1. forrás: Törvényjavaslat Magyarország 2025. évi központi költségvetéséről

2. A lengyel hadsereg létszámáról eltérő adatokat közölnek a különböző oldalak, attól függően, hogy mely szervezetei egységeket veszik figyelembe. De a nagyságrend így is jól látható, hiszen a magyar Honvédelmi Minisztérium alá akkor is alig tartozik 31 000 fő, ha a mindenkit beleszámolnak a minisztertől a takarítókig bezárólag.