A szerzőnő három példát idéz, melyek szerinte azt bizonyítják: az Európai Unióban nem szívesen látott Törökország jobban teszi, ha lemond eddigi aspirációiról. A franciaországi Villeurbanne-ban Sırma Oran, egy helyi török hölgy visszalépett a városi tanácsi képviselői jelöléstől, miután a polgármester, Jean-Paul Bret felszólította: nyilvánosan határolódjék el az örmények ellen, az első világháború idején elkövetett török genocídiumtól. Oran ezt visszautasította, s inkább visszalépett a jelöltségtől.

A másik intő példa Németországból érkezett, ahol a bajorországi Keresztényszociális Unió (CSU) hivatalosan közölte: azonnal le kell állítani az integrációs tárgyalásokat Törökországgal, minthogy az nincs felkészülve arra, hogy be tudjon illeszkedni az európai értékek világába.

Valóban így lenne? – teszi fel a szónoki kérdést Beril Dedeiğlu. Elég csak egy pillantást vetni az EU-tag Bulgáriára, hogy megvonjuk az efféle kijelentések mérlegét – írja. Bulgária minden forrás szerint messze elmarad az uniós sztendertektől, mégis tag. Sőt, a bolgár kabinet egyik tagja, aki a külhoni bolgárok ügyéért felelős, nemrég kijelentette: Törökországnak kárpótlást kellene fizetnie azon bolgár menekültek leszármazottainak, akik 1913-ban kényszerültek elhagyni az Ottomán Birodalom területét, visszatérve Bulgáriába.

Azon túl, hogy e bolgár követelés megfeledkezik arról, hány töröknek veszett oda mindene azt követően, hogy Bulgáriából kellett elmenekülnie, még nagyfokú arcátlanságot is tükröz, elvégre azt bizonyítja: lehet egy állam akármennyire is érdemtelen az uniós tagságra, ha egyszer bekerült, akkor gátlás nélkül becsmérelheti a kívülrekedteket.

Jobb, ha Ankara a maga dolgaival törekedik, s felhagy azzal, hogy bekönyörögje magát az Európai Unióba – vonja meg a tanulságot a török újságírónő.