Quieta non movere, vagyis ne mozgassuk meg a biztos dolgokat, mondták a bölcs latinok. Azt az igazságot is szentenciába foglalták, hogy bármit teszünk, azt megfontoltan tegyük és legyünk tekintettel, figyelemmel a dolog végkifejletére és eredményére.
Nos az Oktatási Minisztérium vezetői és illetékesei nem a jó latinok régi bölcsessége alapján kezdtek bele a középiskolai történelemoktatás és az érettségi megreformálásába a 2004-5-ös tanévtől. Az akkori kormánypártok ideológiai prekoncepciói, a velük szövetséges oktatási és kiadói üzleti érdekek nyomták rá szegény kis hazánk történelemoktatására a bélyegüket. Míg sok fejlett nyugati államban az állam adja ki a tankönyveket, Magyarországon ez egyesek magánprofitját növeli, s a privatizált tankönyvkiadás jelentősen megnövelte a családok kiadásait.
Az SZDSZ, majd az MSZP által vezetett minisztérium a 2004-5-ös tanévtől új ötlettel állt elő. Az eddigi főleg lexikális ismereteket követelő vizsga helyett inkább a logikai elemzőkészségre akarta helyezni a hangsúlyt. Ez a matematika, a nyelvek vonatkozásában elfogadható is lenne, azonban hogy az eddigiekben kis mértékben ilyen feladatokat is tartalmazó történelem és irodalom tárgyakat is teljesen ilyenné formálják, az elfogadhatatlan. Maga az elgondolás, hogy az eddigi porosz rendszer mellett a tanulók aktívabb feldolgozómunkája segítse a tanulást, még magában nem lenne rossz.
Azonban szinte tragikus mértékben redukálták az elsajátítandó ismeretanyag mennyiségét, ezáltal a Magyar Bálint és Hiller István vezette minisztérium az oktatás minőségi lerontását sikeresen megoldották. Az emelt- és középszintű vizsgák követelményrendszere között jelentős különbség alakult ki. A drága és részletes tankönyvek ellenére a középszinten egészen minimális követelményeket fogalmaztak meg. A középszinten érettségizőnek például nem kell tudnia Spártáról, Alexandroszról, Augustusztól kezdve a római császárkorról. Az európai alkotmányosságot megalapozó rendiségről, az abszolút monarchiákról, hazánk esetében Mátyás kül- és katonapolitikájáról, a nemzetet két pogány közt megtartó Bocskai István és Zrínyi Miklós harcairól.
A középszinten tanuló és érettségiző horizontjából kimaradnak az európai nemzeti mintákat megformáló francia császárság, az első világháború eseménytörténete, diplomáciai céljai, Mussolini, vagy Európát a bolsevizmustól a „visztulai csodában” megmentő Pilsudski marsall. Ellenben részletesen el lehet mélyülni Marx, Lenin, Trockij, Sztálin írásaiban. Igazságtalan lennék, ha nem említeném, hogy azért fontos időszakok, például a dualizmus vagy a Horthy-korszak egyes részei is viszonylag jól összeállítva szerepelnek a követelményekben. A középiskolák végzős évfolyamán használatos (Kaposi-Száray) tankönyv azonban tartalmaz számos, a volt kormánypártokhoz kötődő történetpolitikai dogmát. A teljesség igénye nélkül néhány példa:
Nem méltányolja az I. világháború áldozatait, hősiességét, az 1918-as forradalom kapcsán még a részbeni felelősséget sem említi Trianonért. Alaptalanul negatívan állítja be az 1938-44 közötti magyar kormányok tevékenységét. A Felvidék visszatérését a moszkvai Új hang 1939-es cikke alapján elemezteti a tanulókkal. Fenntartja a holokauszt mára már abszurd 6 milliós, hazánk esetében pedig 600000-es adatait. Nem 1914-18, 1938-44, 1956 hősei kerülnek személyes példaként megjelenítésre, ellenben feltűnik Daniel Cohn-Bendit és Che Guevara alakja. Mindemellett hiányoznak a magyar gazdasági, tudományos, műszaki, kulturális, művészeti és sportélet kiemelkedő alakjai mint követendő példakép az ifjúságnak.
Az említett végzős tankönyv tartalmaz néhány tévedést, elírást:
A padovai fegyverszünetet nem Nyékfalvi, hanem Nyékhegyi Ferenc ezredes kötötte meg.(24.), a Kerenszkíj offenzíva nem 1918-ban, hanem 1917-ben volt.(12.) Bp. ostroma nem 1945 decemberében végződött.(143.), az MKP nem tartotta fenn magának a hadügyi tárcát a koalíciós időszakban.(179.)
Természetesen pár elírás még nem tragédia, ilyesmi minden könyvben előfordul. Az egyébként nem rossz felépítésű tankönyv fő problémája a szociálliberális történetpolitikai dogmák mellett a történelemoktatást gyakorlatilag formális logikává, logikai-pozitívista nyelvi-kognitív gyakorlattá változtató módszer.
Ismételten nem az elemző készség a kreativitás, a logika bevezetése a probléma, hanem az, hogy ez vált döntő szemponttá a tartalom rovására. Az évközi számonkérésekben, az írásbeli érettségin a koncepció kigondolói rendkívül bonyolult pontozási rendszert alakítottak ki (bizonyos helyeken felezni kell a pontokat, műveleteket, tartalmakat alkalmaz a történelemben). Mindez a tanárokra indokolatlan adminisztrációs terheket helyez, melyek a tényleges történelmi ismeretek átadásának rovására mennek.
Összegezve nem a tanulói kreativitás bevezetése a fő problémája a jelenlegi történelemoktatásnak, hanem az önálló életre kelt, szinte teljesen formális logikává alakított módszer a maga teljesen túlbonyolított adminisztrációjával. Talán a tankönyvszerzők sem osztották teljesen a rendszer koncepcióját. Mindemellett további probléma az említett szociálliberális történetpolitikai felfogás, melyet azért lassan le tud győzni a hazafias médiumuk, honlapok révén közvetített nemzeti ellenkultúra. Ezért kapkodhat is a fejéhez néhány balliberális tanár az értelmes tanulói felvetésektől, észrevételektől.
Hazánk, oktatásunk helyzetében azonban nehezen érthető, hogy miért van szükség példaként a tananyag és a kompetencia feladatok egy könyvben szerepeltetése mellett - ez Angliában is így van - különféle teszt- és feladatgyűjteményekre. Ezek, akárcsak a túlméretezett tankönyvpiac, a felesleges továbbképzések, a holokauszt-ipar, a toleranciaprogramok további anyagi terheket helyeznek a családokra, az állami költségvetésre is. Így a jelenlegi történelemoktatás eredményessége, pedagógiai hatékonysága az egyetemes és magyar történelmi kultúra közvetítése tekintetében erősen megkérdőjelezhető. Még nagyobb a probléma a hazafias, nemzeti identitás megformálása tekintetében.
Dr. Károlyfalvi József
Nos az Oktatási Minisztérium vezetői és illetékesei nem a jó latinok régi bölcsessége alapján kezdtek bele a középiskolai történelemoktatás és az érettségi megreformálásába a 2004-5-ös tanévtől. Az akkori kormánypártok ideológiai prekoncepciói, a velük szövetséges oktatási és kiadói üzleti érdekek nyomták rá szegény kis hazánk történelemoktatására a bélyegüket. Míg sok fejlett nyugati államban az állam adja ki a tankönyveket, Magyarországon ez egyesek magánprofitját növeli, s a privatizált tankönyvkiadás jelentősen megnövelte a családok kiadásait.
Az SZDSZ, majd az MSZP által vezetett minisztérium a 2004-5-ös tanévtől új ötlettel állt elő. Az eddigi főleg lexikális ismereteket követelő vizsga helyett inkább a logikai elemzőkészségre akarta helyezni a hangsúlyt. Ez a matematika, a nyelvek vonatkozásában elfogadható is lenne, azonban hogy az eddigiekben kis mértékben ilyen feladatokat is tartalmazó történelem és irodalom tárgyakat is teljesen ilyenné formálják, az elfogadhatatlan. Maga az elgondolás, hogy az eddigi porosz rendszer mellett a tanulók aktívabb feldolgozómunkája segítse a tanulást, még magában nem lenne rossz.
Azonban szinte tragikus mértékben redukálták az elsajátítandó ismeretanyag mennyiségét, ezáltal a Magyar Bálint és Hiller István vezette minisztérium az oktatás minőségi lerontását sikeresen megoldották. Az emelt- és középszintű vizsgák követelményrendszere között jelentős különbség alakult ki. A drága és részletes tankönyvek ellenére a középszinten egészen minimális követelményeket fogalmaztak meg. A középszinten érettségizőnek például nem kell tudnia Spártáról, Alexandroszról, Augustusztól kezdve a római császárkorról. Az európai alkotmányosságot megalapozó rendiségről, az abszolút monarchiákról, hazánk esetében Mátyás kül- és katonapolitikájáról, a nemzetet két pogány közt megtartó Bocskai István és Zrínyi Miklós harcairól.
A középszinten tanuló és érettségiző horizontjából kimaradnak az európai nemzeti mintákat megformáló francia császárság, az első világháború eseménytörténete, diplomáciai céljai, Mussolini, vagy Európát a bolsevizmustól a „visztulai csodában” megmentő Pilsudski marsall. Ellenben részletesen el lehet mélyülni Marx, Lenin, Trockij, Sztálin írásaiban. Igazságtalan lennék, ha nem említeném, hogy azért fontos időszakok, például a dualizmus vagy a Horthy-korszak egyes részei is viszonylag jól összeállítva szerepelnek a követelményekben. A középiskolák végzős évfolyamán használatos (Kaposi-Száray) tankönyv azonban tartalmaz számos, a volt kormánypártokhoz kötődő történetpolitikai dogmát. A teljesség igénye nélkül néhány példa:
Nem méltányolja az I. világháború áldozatait, hősiességét, az 1918-as forradalom kapcsán még a részbeni felelősséget sem említi Trianonért. Alaptalanul negatívan állítja be az 1938-44 közötti magyar kormányok tevékenységét. A Felvidék visszatérését a moszkvai Új hang 1939-es cikke alapján elemezteti a tanulókkal. Fenntartja a holokauszt mára már abszurd 6 milliós, hazánk esetében pedig 600000-es adatait. Nem 1914-18, 1938-44, 1956 hősei kerülnek személyes példaként megjelenítésre, ellenben feltűnik Daniel Cohn-Bendit és Che Guevara alakja. Mindemellett hiányoznak a magyar gazdasági, tudományos, műszaki, kulturális, művészeti és sportélet kiemelkedő alakjai mint követendő példakép az ifjúságnak.
Az említett végzős tankönyv tartalmaz néhány tévedést, elírást:
A padovai fegyverszünetet nem Nyékfalvi, hanem Nyékhegyi Ferenc ezredes kötötte meg.(24.), a Kerenszkíj offenzíva nem 1918-ban, hanem 1917-ben volt.(12.) Bp. ostroma nem 1945 decemberében végződött.(143.), az MKP nem tartotta fenn magának a hadügyi tárcát a koalíciós időszakban.(179.)
Természetesen pár elírás még nem tragédia, ilyesmi minden könyvben előfordul. Az egyébként nem rossz felépítésű tankönyv fő problémája a szociálliberális történetpolitikai dogmák mellett a történelemoktatást gyakorlatilag formális logikává, logikai-pozitívista nyelvi-kognitív gyakorlattá változtató módszer.
Ismételten nem az elemző készség a kreativitás, a logika bevezetése a probléma, hanem az, hogy ez vált döntő szemponttá a tartalom rovására. Az évközi számonkérésekben, az írásbeli érettségin a koncepció kigondolói rendkívül bonyolult pontozási rendszert alakítottak ki (bizonyos helyeken felezni kell a pontokat, műveleteket, tartalmakat alkalmaz a történelemben). Mindez a tanárokra indokolatlan adminisztrációs terheket helyez, melyek a tényleges történelmi ismeretek átadásának rovására mennek.
Összegezve nem a tanulói kreativitás bevezetése a fő problémája a jelenlegi történelemoktatásnak, hanem az önálló életre kelt, szinte teljesen formális logikává alakított módszer a maga teljesen túlbonyolított adminisztrációjával. Talán a tankönyvszerzők sem osztották teljesen a rendszer koncepcióját. Mindemellett további probléma az említett szociálliberális történetpolitikai felfogás, melyet azért lassan le tud győzni a hazafias médiumuk, honlapok révén közvetített nemzeti ellenkultúra. Ezért kapkodhat is a fejéhez néhány balliberális tanár az értelmes tanulói felvetésektől, észrevételektől.
Hazánk, oktatásunk helyzetében azonban nehezen érthető, hogy miért van szükség példaként a tananyag és a kompetencia feladatok egy könyvben szerepeltetése mellett - ez Angliában is így van - különféle teszt- és feladatgyűjteményekre. Ezek, akárcsak a túlméretezett tankönyvpiac, a felesleges továbbképzések, a holokauszt-ipar, a toleranciaprogramok további anyagi terheket helyeznek a családokra, az állami költségvetésre is. Így a jelenlegi történelemoktatás eredményessége, pedagógiai hatékonysága az egyetemes és magyar történelmi kultúra közvetítése tekintetében erősen megkérdőjelezhető. Még nagyobb a probléma a hazafias, nemzeti identitás megformálása tekintetében.
Dr. Károlyfalvi József
