Bonn, a tudósítók álma
A BM III/I-4-H alosztályán 1966. április 21-én Dömény József r. ales. írja alá azt a „Szolgálati jegyet”, amelyen hivatalosan közlik a III/I-2-C alosztály vezetőjével: Dr. Rozsnyai Lajos r. ales.-sel Polgár Dénes kihelyezését Bonnba, az MTI állandó tudósítójának.
1966. július 6-án régi kapcsolattartó tisztjétől: Kornhoffer György r. szds.-től Budapesten a változások jegyében átveszi a BM III/I-2-C alosztály megbízottja: Pék Jenő r. őrgy. főoperatív beosztott.
 Kapcsolattartó tiszt váltás a bonni kihelyezéskor |
Augusztus 18-án megszületik az új tudósító hálózati felkészítésének terve új alosztályán, annak jegyében, hogy: „Folyó hó szeptember 1-től „Virág”, mint az MTI bonni tudósítója nyer kihelyezést az NSZK-ba, „Üveges” fn. titkos munkatárs utódjaként. (Dobsa Jánost váltja.)
Augusztus 26-ra a „Szilas” fn. T-lakásra kérik „Virág” tm.-et eligazításra, a találkozón Pék Jenő r. őrnagyon kívül részt vett Maróti János r. alezredes is személyes megismerés céljából.
[Marosi (Maróti) János r. alezredes Kölnben lesz rezidens 1967. március 1 és 1971. július 15 között, majd a III/I-3 osztály alosztályvezetője 1971. szeptember 30-ig.]
„Virág”-gal közölik, hogy Bonnban a politikai és gazdasági hírszerzés vonalán kívánják foglalkoztatni, bizalmas információk szerzése céljából a politikai pártoktól, a kormányszervektől és a nemzetközi integrációs szervezetektől. Felhasználják továbbá új, jó hírszerző lehetőségekkel rendelkező kapcsolatok kiépítésére és feldolgozására, azoknak beszervezésre való előkésztése érdekében.
Külön kitértek az ellenséges elhárítás és hírszerzés tevékenysége elleni védekezés sajátosságaira az NSZK-ban, részletesen taglalták az összeköttetés, a jelentésírás és a konspiráció témakörének kezdeti feladatait. Az utóbbit különös tekintettel arra, hogy egy ideig kapcsolattartó tiszt nélkül fog dolgozni odakint.
[Radnai (Rajki) Sándor r. alezredes augusztus 15-én távozott a frankfurti hírszerző rezidentúráról, ahol 1961. március 8 óta teljesített szolgálatot.]
Sürgős, különösen fontos, halasztást nem tűrő esetekben Dr. Angyal Istvánhoz a KÜM helyettes sajtóreferenséhez kell fordulnia a kirendeltségen, a hírszerzéssel való együttműködésének felfedése nélkül. A budapesti hírigényt, értékelést, utasítást, pénzt operatív költségeinek megtérítésére átmenetileg zárt borítékban kapja meg szintén Dr. Angyaltól. Rendkívüli találkozó kezdeményezése esetén a kapcsolat felvételére érkező ismeretlen tiszt a következő jelszóval érdeklődik: „Járt Ön korábban a Pannónia utcában?” A válasz: „Igen! Ott akartam lakást kivenni, de nem sikerült.”
„Virág” tm. az eligazítást jól és egyetértően fogadta, - állapítja meg a hivatalos jelentés. Augusztus 30-án reggel elutazott új állomáshelyére: Bonnba. Előtte egy nappal még egyszer találkozott a Központ megbízottjával: Pék őrnaggyal a Rózsadomb Étteremben.
Az NSZK-ból kezdetben „Virág” fedőnéven jelentkezik, majd 1967 októberében az általa választott „Kerekes János”-t kapja, míg nem a kölni rezidentúrához 1968-ban érkezett 6/1/68.sz. utasítás alapján a Központ azt „Kenderesi József”-re változtatta. (Ez rövidül le a gyakorlatban „Kenderesi”-re, majd a titkos munkatárs – tévedésből vagy szándékosan – időnként „Kenderesi János”-ként írja alá jelentését.)
Bonn elővárosában: Bad Godesbergben lakik feleségével és Gyuri fiával. Az MTI egyszobás, de tágas irodája a tulpenfeldi épületkomplexum egyik modern hatemeletes épületében, a sajtóközpontban volt, minden szükséges kommunikációs eszközzel ellátva. Fizetése megegyezik a magyar követség első titkárának fizetésével. Kormányszinten tisztázott, világos és áttekinthető sajtókapcsolatokkal, a tudósító mindig tudta kihez kell fordulnia, s mindenütt felvették a telefont, készségesen és udvariasan tájékoztatták, akkreditálása után mindenhova szabad bejárása volt, ahova nyugati kollégái is beléphettek, s a posta is soron kívül kapcsolta a budapesti MTI turnust. Polgár Dénes két évig a Tulpenfeldben megalakult Külföldi Tudósítók Egyesületének alelnöke volt, ami tovább könnyítette mozgási lehetőségeit. Ideális munkahely, jó ellátottság, kitűnő kollégák, udvarias tájékoztatás, nagyformátumú politikusok.
Három hónapos hálózati tapasztalatairól először 1966. december 5-én jelentett a BM III/I-2-C alosztálynak, amely azt december 19-én közölte a csoportfőnökséggel.
Semmiféle diszkriminációt, figyelést vagy követést nem észlelt. (Igaz, lakásszomszédja, aki két hétig nagyon kedves volt, a gyerekek is átjártak egymáshoz, két hét múlva hírtelen tartózkodóvá vált. Vagy figyelmeztették, vagy magától húzódott vissza családjával, miután megtudta, hogy a magyar tudósító kommunista. „Sikerült magamról olyan véleményt kialakíttatni, hogy bár kommunista vagyok, azon igyekszem dolgozni, hogy javuljon a magyar-nyugatnémet viszony.” Ezért vállal előadásokat és rádió szereplést, később tv-vitát a Kelet-Nyugati viszony kérdéseiről.
[Csak hét évvel később, 1973-ban jött létre diplomáciai viszony az NSZK és a Magyar Népköztársaság között, - I. Cs.]
A titkos munkatárs úgy látja, hogy a politikai információszerzésre és a magasabb fokozatú személyes kapcsolatok kiépítésére hosszabb időre lesz szükség, mert a nyugatnémetek általában sokkal tartózkodóbbak, mint az amerikaiak, nehezebben melegednek fel, véleménynyilvánításuk megfontoltabb, fegyelmezettebb.
A már megszerzett információk eljuttatása a frankfurti hírszerző rezidentúrához több nehézséggel is jár: nemcsak időigényes, de költséges is, s még nagyobb baj, hogy feltűnő is, ha észreveszik, gyakran megfordul ott, amit fokozott ellenőrzés alatt tartanak az elhárító szervek. (A problémán csak az segíthetne, ha a rezidentúra mielőbb Kölnbe költözne.)
 Kenderesi alakuló informatív kapcsolatai: politikusok, újságírók |
A hálózati titkos munkatárs konkrétan és név szerint jelenti azokat a kialakuló kapcsolatait, melyeket a Központ szerint érdemes tanulmányozni és alaposan feldolgozni. Köztük van:
- Hans-Jürgen Wischnewski, gazdasági és fejlesztési miniszter. A szociáldemokrata párt bal szárnyához tartozik és a kapcsolatok javításának szorgalmazója; megragadta budapesti fogadtatása, odafigyel Kádár János megnyilatkozásaira, kongresszusi beszéde releváns részének lefordítását kérte Polgártól.
- Dr. Jahn szociáldemokrata képviselő. Várhatóan a külügyminisztérium politikai államtitkára lesz, közvetlenül foglalkozik a Magyarországgal kapcsolatos politikai kérdésekkel. „Nagyon ambiciózus ember, 39 éves és szeretne eredményeket felmutatni. Édesanyja zsidó volt…”
- Dr. Claus Blőmer, Franz Josef Strauss külpolitikai tanácsadója. Több hosszabb beszélgetésben már részletesen kifejtette Strauss külpolitikai elképzeléseit. Készül, hogy visszatér a külügyminisztériumba, ahol korábban dolgozott.
- Jörg Kastl, a külügyminisztérium sajtófőnöke. Washingtonban volt követségi titkár. „Erhard-dal együtt legutóbb Washingtonban járt és – mint mondta – ott jókat hallott rólam. Ezen az alapon kölcsönösen meghívtuk egymást ebédre és jó viszonyba kerültünk.”
- Hans Ulrich Kempski, a Süddeutsche Zeitung főmunkatársa. Az egyik legbefolyásosabb és legjobban informált nyugatnémet újságíró, aki nagy örömmel üdvözölte Polgárt és aktív kommunikációs kapcsolat alakult ki köztük.
- Gerold Benz, a Süddeutsche Rundfunk bonni irodavezetője. Nemrég járt Budapesten, nagy segítőkészséget mutat. „Feltételezem egyes jelekből, hogy valamelyik hírszerző, vagy elhárító szervnek dolgozik, de általa sok ismeretséget szereztem, különösen CSU körökből.”
- Anatole Shub, a Washington Post tudósítója. Régi ismerős. Huzamosabb ideje van már Bonnban, mindenkit ismer. Sokat segít, készségesen továbbadja információit.
-Roland Delcour, a Le Monde tudósítója. Hamar összebarátkoztak jó kollégiális alapon.
A titkos munkatárs a fentieken kívül felsorolja azokat, akikkel az átlagosnál biztatóbban kezd alakulni információs kapcsolata:
Renhold Appel (Stuttgarter Zeitung),
Wolf Bell (Rheinische Post),
Erich Hauer (Westfalische Rundschau),
Eghard Mörbitz (Frankfurter Rundschau),
Dankwart Reissenberger (Kölnische Rundschau),
Gróf Finck von Finckenstein (Die Welt).
A hálózat befejezésül szükségesnek tartja ismét hangsúlyozni: „…csak lassan és óvatosan lehet előrehaladni.”
Az értékelő tiszt megjegyzése:
a tm. a jelentés végén felsorolt, de nem jellemzett személyekről is többet tudott volna írni, de „elsiette” a dolgot és nem fejezte be a jelentést, mert a vonathoz igyekezett.
1967 júniusában váratlanul Budapestre érkezik: Willy Brandt külügyminiszter üzenetével kellett felkeresnie Péter János külügyminisztert, aki 9-én délben fogadta is őt. Az üzeneten kívül átadta saját feljegyzéseit, melyeket Brandttal és tanácsadójával Dr. Egon Bahrral folytatott beszélgetéséről készített. A találkozón részletesebb eligazítást nem kapott, s a további lépéseket, így a Dr. Bahrral szemben követendő tárgyalási taktikát is rá bízta a külügyminiszter, azt a körülményeknek megfelelően saját magának kell megválasztania.
 Péter János külügyminiszter (szemüveggel) és Benkei András belügyminiszter |
Itthon tartózkodása alatt elkövette azt a hibát, hogy nem jelentkezett be nyomban a Központnál (III/I-2-C), amely a rezidentúra távirata alapján persze tudott érkezéséről, s hamar megtalálta. Kissé neheztelve zúdították rá összegyűlt bírálatukat, értékelésüket információszerző és kutatómunkáját illetően. Ám hamar kiderült, a rezidentúrával való kapcsolattartás lassúsága, a vezető túlterheltsége, nem az ő hibája, akárcsak az, hogy feldolgozott információi késve jutnak el Budapestre. Beszámolt arról, hogy Zedwitz, a Krupp Művek sajtófőnöke, miután hazaérkezett a budapesti BNV-ről, beszélgetésre hívta, s a politikai-gazdasági együttműködés lehetőségeiről egy igen érdekes tanulmányt mutatott neki. Elmondta azt is, hogy meghívták - a szocialista országokból érkezett tudósítók közül csak őt - több nyugatnémet városba rangos újságírók rádiós kerekasztal vitáiba, melyeken a Bundespresseamt helyettes vezetője: dr. Ahlers elnököl. A titkos munkatárs megfelelő eligazítást kapott az együttlét kínálta információszerzésre vonatkozóan.
[Különösen jó munkakapcsolatot, szívélyes emberi viszonyt alakított ki Willy Brandttal (1913 – 1992), aki előbb külügyminiszter (1966-1969), majd kancellár (1969-1974), miközben az SPD elnöke (1964-1987).
1969 márciusában Budapesten ülésezett a Varsói Szerződés Legfelsőbb Tanácskozó Testülete, amely felhívást tett közzé, javasolva egy nemzetközi biztonsági és együttműködési értekezlet összehívását. Polgár ösztönösen érezte, hogy erre mielőbb kellene egy nyugatnémet reagálás, nem is akárkitől. Megkérdezte az MTI-t, s Köves Tiborturnusvezető („Márvány Tibor”, „Gyémánt Tibor” fn. hálózati személy, akiről e sorozat VI. részében írtam: „Lehetett-e nemet mondani az állambiztonságnak?”) azt válaszolta: bizony, kellene. Polgár máris tárcsázta a nyugatnémet külügyminisztériumot, Willy Brandtot kérte, s ott nem volt csoda, hogy kapcsolták is a külügyminisztert. Ő még nem olvasta a budapesti felhívást, - válaszolta - , de mindjárt megteszi és visszahívja. Egy órán belül jelentkezett: szívesen nyilatkozik, s máris diktálta rövid pozitív véleményét, melynek lényege az volt: figyelemmel és érdeklődéssel olvasta a budapesti kezdeményezést és foglalkozni fog vele.
A tudósító továbbította az állásfoglalást a turnusvezetőnek, ám ő nem sokkal később azt üzente: a KB illetékes titkára: Pullai Árpád nem akarja engedni a Brandt nyilatkozat megjelenését. Indoklásul kételyét fejezte ki a nyilatkozat szöveghűségéről, másfelől arról, hogy az NSZK külügyminisztere ily gyorsan, egy telefonhívásra ugorjon az MTI munkatársának.
Polgár cáfolta a hivatalos aggályt, s estig győzködte kollégáit és a pártközpontot a nyilatkozat közzétételének nemzetközi indokoltságáról. Az ismételt elutasítások nyomán elvesztette önmérsékletét, dühbe gurult, s kilátásba helyezte, hogy a nyugatnémet lapok botrányt fognak kavarni, ha nem jelenik meg Brandt nyilatkozata. Végül a józanabb vélemény kerekedett felül a Központi Bizottság székházában és végül megjelenhetett a budapesti felhívással kapcsolatos első illetékes nyugati állásfoglalás, amely aztán mozgásba hozta mindkét oldalon a diplomáciai gépezetet. (A folyamat – 1972-1975 - eredménye a helsinki Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet lett.)
Brandt később is szívesen látta egy-egy interjúra Polgárt, aki a Hét főszerkesztőjeként kereste fel az SPD elnökét, ő mindig előnyben részesítette a jó humorú újságírókat, akik új viccekkel érkeztek hozzá, s ő sem volt rest újakkal meglepni őket.
Willy Brandton kívül jó viszonyt ápolt a Német Szociáldemokrata Párt másik vezetőjével: Herbert Wehnerrel is, akinek személyi titkára a Polgár család szomszédja volt egy négylakásos bérházban Bonn elővárosában, az egykori faluban: Bad Godesbergben. A titkár összehozta a személyes találkozót, aminek eredményeként többször is elmélyült beszélgetést folytathatott a párt nagy öregjével, a kormány tagjával, az SPD frakcióvezetőjével, aki a 30-as években a Német Kommunista Párt főtitkára volt, de a Harmadik Internacionálé főtitkárának: a bolgár Dimitrovnak egy 1933-as megdöbbentő levelével nem tudott egyetérteni, ezért kilépett a kommunista pártból és felvételét kérte a szociáldemokrata pártba, miközben menekülnie kellett Svédországba.]
 Interjú Willy Brandttal, akinek humora is volt |
1967 októberében a rezidentúra még mindig ott tart, hogy saját működési zavarainak következményeit igyekszik áthárítani a hálózatra, így felnagyítja a titkos munkatárs hibáit is, vele szemben maximalista: „… a Virágtól beérkezett bizalmas információk száma igen kevés, …operatív kapcsolatépítő és feldolgozó munkája még információs munkájánál is gyengébb, következetlenebb… eddig még keveset tett a legális kiadványok, sajtó és objektum felmérési anyagok beszerzése terén is.”
Eközben az NDK illetékesei, így például a budapesti képviselet első beosztottja nem egyszer több oldalas észrevételeket tesz Polgár Dénes MTI tudósító bonni jelentései és kommentárjai miatt, mert úgy véli: lényegében az egész magyar sajtó – ide értve a vidéki lapokat is – az ő téves szemléletű anyagaira támaszkodik.
„Így félő, hogy a lakosság körében illúziók támadnak a jelenlegi bonni politika iránt, melynek megítélésében pártjaink és kormányaink azonos nézeteket vallanak.””Polgár Dénes a Német Szocialista Egységpárt és az MSZMP álláspontjának sem megfelelő, gyakran azzal szöges ellentétben álló nézeteket képvisel:” (1968. március 15.)
A Külügyminisztérium NDK Referatúráján összeállított kifogás gyűjtemény általában a bonni kormány un. új keleti politikájával kapcsolatos. Polgár Berlinben is szóvá tett cikkei azt a látszatot sugallják – így a kritika -, „… mintha az NSZK új keleti politikája nem illeszkedne bele az Amerikai Egyesült Államok általános (globál) politikai vonalába, sőt, mintha nézeteltérések lennének Bonn és Washington között Bonn szocialista országok irányában folytatott politikája miatt.”
Az NDK illetékesei ezért szükségesnek tartották, hogy „Polgár elvtárssal” személyesen tisztázzák a felmerült nézeteltéréseket, amint azokat már többször szóvá tette sajtóattaséjuk a külügyminisztériumban és néhány újság, köztük a Népszabadság szerkesztőségében is.
1968. június 14-én a magyar hírszerzés közli rezidentúrájának vezetőjével, „Megyesi” elvtárssal, hogy:
„…felsőbb utasításra az NSZK-ból politikai személyiségeket, újságírókat egyelőre hivatalosan nem hívhatunk meg. Ez vonatkozik minden magyar állami szervre, hivatalra. (!)”
Ezzel egy időben az NSZK, a kancellária felügyelete alatt működő Inter Nationes nevű intézménye magyar írókat, újságírókat, művészeket, tudósokat lát vendégül, programokat állít össze a meghívottaknak és fedezi minden költségüket, azzal a nem titkolt céllal, hogy javítsa az NSZK imázsát.
Polgárék lakásán is megjelennek a budapesti ismerősök, a tudósítónak különösen két kollégája volt gyakori vendég. Tatár Imre szinte minden hónapban bekopog, az Esti Hírlap, majd később a Magyar Nemzet munkatársaként számos cikket publikált a nyugat-németországi változásokról.
A másik gyakori látogató, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Népszabadság főszerkesztő-helyettese, Aczél György jobb keze: Rényi Péter (1920, Temesvár, Schönheim Ila – 2002, Budapest).
Családjuk háború előtti házvezetőnője az NSZK-ban élt, Rényi nála tartotta megtakarított pénzét, s ha szüksége volt valamennyire, hát kijött érte és „tankolt”, ő megtehette. Volt még egy nagy előnye az NSZK-ban: miután szüleivel 1920-tól Berlinben, majd Hamburgban élt 1934-ig, úgy hozta a sors, hogy az általános iskolában osztálytársa volt Helmut Schmidt (1918-2015) szociáldemokrata politikus, hamburgi szenátor (1961-1965), az SPD frakcióvezetője (1967-1969), kancellár (1974-1982).
 Helmut Schmidt |
Schmidt sohasem felejtette el, hogy Rényivel járt egy osztályba, ha a magyar újságírók hivatalos látogatást tettek az NSZK-ban (mint például Kádár Jánost elkísérve), Rényi mindig megkülönböztetett fogadtatásban részesült. (A szórakozottságáról híres Rényi persze az NSZK-ban sem tagadta meg önmagát, az ebbe a témakörbe tartozó pompás történetek gyűjteménye azonban nem része jelen tanulmánynak.)
Rényi révén Polgár is mind közelebb kerül Helmut Schmidthez. Ez adja az indíttatást a budapesti Központnak, hogy szerepet szánjon neki a sötét információszerzés területén. 1968 januárjában közlik a tervet a kölni rezidentúrával, amikor „Megyesi” elvtárs amúgy is meglehetősen elégedetlen az általa irányított titkos munkatárssal, s a hírszerzés úgy értékeli: „Eddigi igen kevés számú jelentése nem tükrözte azt a tájékozottságot, amit szóbeli beszámolója elárult…érezhető, hogy a bennünket érdeklő kapcsolataival élénk, bensőséges viszonya van, ami napról napra felvethet új és új elképzeléseket.” Igaz, a Központ legalább ennyire elégedetlen rezidensével is, mert nem tud kellő időt és energiát fordítani egyetlen működő titkos munkatársa szakszerű és színvonalas irányítására, jelentéseinek igényes és időbeni feldolgozására.
Egy ilyen „új elképzelést” vetnek papírra Budapesten, a célpont: Helmut Schmidt. A tervet így közlik a kölni rezidentúrával:
„Helmut Schmidt hiúságának, politikai karriervágyának figyelembe vételével, valamint annak ismeretében, hogy tőle a tm. sötéten igen értékes és bizalmas információkat szerezhet megfelelő szituáció esetén, itthon elintézzük, hogy az MTI-n keresztül megbízást kapjon az SPD helyzetéről egy cikk elkészítésére, amelybe építse be a Helmut Schmidt-tel való beszélgetést. A cikket a „Magyarország” c. hetilap részére készíti és az SPD kongresszusra időzíti.
Eligazítottuk, hogy az sem tartalmában, sem formájában ne lépje túl a jelenlegi politikai viszonyok között megengedett mértéket.
Intézkedésünk alapján várható, hogy a tm. a közeljövőben megkapja a megrendelést a cikk elkészítésére.”
 Polgár sajtókapcsolatai 1967 őszén, a keresztek a kapcsolatok erősségét jelzik |
1967. október 23-án 42 névből álló listát ad az NSZK-ban lévő sajtó kapcsolatairól, csoportosítva, s egytől három keresztig terjedő jelöléssel kifejezve az információs személy érettségét a beszervezésre.
I. csoport: a Rádió és TV, valamint a DPA.
Három keresztet (+++) kapott:
- Gerold Benz, Süddeutcher Rundfunk
- Henry Scharoir, DPA
- Ludwig Schrőder, DPA
II. csoport: újságok, napilapok
Három keresztet kapott:
- Eghard Mörbitz, Frankfurter Rundschau
- Hans Ulrich Kempski, Süddeutche Zeitung
III. csoport: külföldi tudósítók
Három keresztet kapott:
- David Binder, New-York Times
- Luigi Saporito, ANSA
IV. csoport: Egyéb
A feltüntetett 6 név közül egy sem tartott a beszervezés előtti állapotnál.
Miközben „Kerekes” tm. egyre bizalmasabb kapcsolatot alakít ki a hírszerzést is érdeklő Mörbitz, Binder és Saporito jelöltekkel, 1968 áprilisában a Központ ismét szigorú kritikát küld címére a kölni rezidentúra útján:
„… a Központ értékelte Kerekesnek az NSZK belpolitikai helyzetéről szóló jelentését. A jelentés alacsony színvonalú, egyoldalúan az SPD helyzetének megítéléséből rögzíti az NSZK belpolitikai viszonyait. Külön felhívjuk a figyelmet arra, - ami egyébként jellemző Kerekes felületességére és fegyelmezetlenségére -, hogy a jelentés több pontja ugyanazokat a gondolatokat tartalmazza, mint a „Magyarország” 1968. március 17-i számában megjelent cikke.” [Polgár Dénes: „A mesterdalnok csarnokban”, „Magyarország”, 1968. március 17.]
Júliusban jelentést készít a kancellária egyik államtitkárságának: a Presse und Informátionsamt der Bundesrepublik Deutschland szervezetéről és munkájáról, ennek ellenére bírálatot kap a Központtól, amely nem tartja kielégítőnek tájékoztató, kutató és tanulmányozó munkáját.
Nyári szabadsága alatt Budapesten a „Havasi” fn. T-lakáson találkozik Pék Jenő r, őrnaggyal, a III/I-3 alosztályvezetőjével, aki általános értékelésként közli vele, hogy a hírszerzés nincs megelégedve sem információszerző, sem operatív feldolgozó munkájával, s különösen azt kifogásolják, hogy éppen azokat a feladatokat nem hajtotta végre, vagy csak részben teljesítette, amelyeket eredetileg ő javasolt. Információi – főleg az SPD vonatkozásában – nem ütötték meg azt a szintet, amelyet képességei és kapcsolatai révén elvárnak tőle, nagyobb súlyt helyez a Külügyminisztérium, az MTI és más szervek részére küldött tájékoztatásra, mint a hírszerzéstől kapott feladatok végrehajtására. Pék őrnagy jelentése szerint a tm. önkritikusan válaszolt a bírálatra:
„Kenderesi értékelésemmel és a kapott bírálattal egyetértett, határozottan ígérte, hogy változtat velünk szemben fennálló viszonyán, s mindent megtesz annak érdekében, hogy a jövőben elégedettek legyünk munkájával…[…] úgy érzi, itthon tartózkodása alatt sikerült tisztázni, hogy meddig mehet el oly kérdésekben, mint a szocialista országok álláspontja az NSZK-val szemben folytatott politikát és taktikát illetően.
Megértette azt is, hogy az MTI-n, valamint szervünkön kívül más szerveknél hiába próbál érvényesülni (pl. KÜM vonalon), mert az ő munkáját mi vagyunk hivatottak értékelni, munkája eredményét pedig rajtunk keresztül felhasználni. Természetesen fogadkozásában voltak olyan elemek is, amelyek ismételten csak az időhúzást célozták…” - fejezte be jelentését Pék r. őrnagy, alosztályvezető, akinek azért ahhoz nem volt bátorsága, hogy a „más szerveknél” a pártközpontot is megemlítse.
Augusztusban a csehszlovákiai megszálló események kapcsán – Binder, Mörbitz, Wieser és Benz bizalmas információit felhasználva - „Kenderesi János” tájékoztató jelentést készít a hírszerzésnek, „Tárgy: kemény csoport a SZU vezetésében” címmel. Pék r. őrnagy felháborodottan írta rá: „Ki kérte ezt? Az ellenséges bulvársajtó találgatásait nem gyűjtjük, különösen a SZU-ra nem!”
 „Ki kérte ezt? Az ellenséges bulvársajtó találgatásait nem gyűjtjük…” |
Ilyen előzmények után nem meglepő, hogy Polgár Dénes, az MTI bonni tudósítója, a magyar belügyi hírszerzés titkos munkatársa kedvetlen, s mielőbb haza akar térni. 1968. november 15-én a budapesti Központ arról értesíti a kölni rezidenst, hogy az MTI-től szerzett információk szerint, „Kenderesi” anyagi problémák miatt 1969-ben végleg haza akar térni Bonnból. Elégedetlen a fizetésével, abból nem tud megélni, kilátás sincs arra, hogy az MTI méltányolja kéréseit. Majd így folytatja a Központ:
Igen elkeseredett amiatt is, hogy az NSZK-ra vonatkozó politikai, stratégiai és taktikai elképzeléseit, tanácsait az illetékes felsőbb szintű szervek nem hallgatták meg, illetve nem teszik lehetővé azok megvalósítását. Úgy érzi, nem értik meg őt.
A fentiekből eredően igen panaszkodó, pesszimista, valamint lemondó a kezdeményezéseket illetően. Ugyanakkor dicsekszik befolyásos kapcsolataival, kiváló információszerző és kapcsolatépítő lehetőségeivel.”
A Központ világossá teszi a kölni rezidentúra számára, hogy a tm. idő előtti hazatérése, az utód kijelölése és a váltás lebonyolítása átmeneti nehézségeket okozna a hírszerző munkában, ezért meg kell vizsgálni panaszát, s ha az orvosolható, akkor méltányolni fogják.
[Az „NSZK-ra vonatkozó politikai, stratégiai és taktikai elképzeléseit, tanácsait” Polgár Dénes leírta és személyesen adta át Komócsin Zoltánnak (1923-1974), a keményvonalas KB-titkárnak (1965-1974), aki a külügyekért felelt. Erről a találkozóról a kölni rezidensnek a titkos munkatárs azt mondta, hogy Komócsin elvtárs néhány vonatkozásban figyelembe is vette a helyzet értékelését és egyetértett a nyugatnémet problémakör ismertetett megközelítésével. A rezidens ezzel kapcsolatban 1968. november 22-i jelentésében megjegyezte: Úgy érzem, ez egy kissé eltúlzott értékelés Kenderesitől.”]
 Komócsin Zoltán |
A titkos munkatárs panaszait a hírszerzés megvizsgálta, s a maga részéről igyekezett is orvosolni. Rajnai (Reich) Sándor r. vezérőrnagy, a III/I csoportfőnöke (1967-1976) Radnai Sándor r. ezredesnek, a III/I-3 osztályvezetőjének előterjesztésére „Kenderesi” tm.-t 1968. december 15-én egész évben (!) végzett jó munkájáért 4.000. Ft. pénzjutalomban és dicséretben részesítette. A rövid indoklás megemlítette:
„Értékes információkat szerez az NSZK bel- és külpolitikai irányvonaláról… Az öt szocialista ország Csehszlovákiának nyújtott segítsége idején értékes adatokat szerzett az esemény NSZK-beli értékeléséről, visszhangjáról, a különböző pártok ezzel kapcsolatos állásfoglalásáról. SPD vonalon egy értékes tipp-személyt terjesztett fel…”
Míg korábban anyagi problémák miatt a tm. felesége (!) kérte az MTI-től hazahívásukat, a hírszerzés gesztusai miatt „Kenderesi” hajlandó volt megváltoztatni elhatározását és kijelentette, hogy marad és végrehajtja a rábízott feladatokat. (A rezidentúra hozzájárult a gépkocsi fenntartásához és használatának költségeihez, lényegesen emelte az operatív költségek címén kifizethető állandó juttatást, stb.)
1969. januárjában a Bonnba akkreditált tudósítók szövetsége beválasztotta az új elnökségbe, bővítve a hivatalos kapcsolattartás címén meglévő lehetőségeinek körét.
 Rajnai (Reich) Sándor |
Áprilisban „Kenderesi” megismerkedett a Vatikán bonni nunciaturájának egyik diplomatájával: Kada Lajos követségi auditorral és azt jelentette, hogy jó lehetősége kínálkozik folyamatos kapcsolat kiépítésére és az információszerző alkalmak kihasználására. Budapesten a III/I-4 osztálytól az az utasítás érkezett, hogy :
„Törekedjen egy olyan politizáló barátság megteremtésére, melynek során a bennünket érdeklő kérdésekben jól tájékozott és kompetens vatikáni diplomatától – sötéten – értesüléseket és információkat szerezzen.”
Augusztusban a Központ úgy értékeli, hogy javult „Kenderesi” információszerző munkája, a felsőbb szervek tájékoztatására is alkalmas jelentéseket küldött. Ám felhívják figyelmét a gondosabb munkára. Arra kérték, hogy az információ értékének reális meghatározása érdekében jelentésein a jövőben tüntesse fel minden esetben a hírforrás nevét, a hír megszerzésének és továbbításának idejét, s az információhoz csatolja saját egyetértő, vagy az információnak ellentmondó véleményét. A tm. erre ígéretet tett, ám felvetette, hogy tegyék lehetővé számára az információiról adott értékelés elolvasását. Ettől a Központ nem zárkózott el.
Szeptemberben azonban egy hosszabb, s példákkal alátámasztott értékelés kritikusabb következtetésekre jut:
„…információszerző munkájával nem lehetünk elégedettek. Az információk többsége tájékoztatásra alkalmatlan, mert felszínes sajtóértesülés, nem tartalmaz bizalmas, titkos jellegű anyagot. Sőt, néhány esetben a napilapokban tartalmasabb híranyagokkal találkozunk, mint amilyent Kenderesi a Központba küld.”
„Ebben az évben – a Központtól küldött konkrét kérdésekre adott válaszokat kivéve – alig haladt előre kapcsolatainak tanulmányozásában, jellemzésében, s még mindig adós a konkrét céllal feldolgozásra ajánlott személyekre szóló javaslatával.”
Az értékelés főbb megállapításai az év végére sem változnak meg.
1969. szeptember 29-én 63 éves korában meghal Szirmai István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a sajtó-és propaganda munka legfőbb felügyelője, s ezzel megkezdődik a korábban említett Szirmai-Barcs (Pécsi) tengely gyengülése, felbomlása. Barcs Sándor azonban rövid idő alatt olyan szövetségeseket talál, akikkel intézkedései 1970 elejére gyengítik a BM hírszerző csoportfőnökség pozícióit, s ez megjelenik a „helyek” elosztásában és a személyi változásokban is.
Polgár Dénes közérzete érthetően rossz, munkahelyi hangulata borongós, nem látja tisztán jövőjét. 1970 januárjában azzal tér vissza a karácsonyi és újévi ünnepekről Kölnbe, hogy a rezidentúrán elpanaszolja: az MTI fegyelmi bizottsága megrovás fegyelmi büntetésben részesítette egyik tavalyi, NSZK-beli televíziós szerepléséért. Ennek ellenére azt az ajánlatot kapta otthon, hogy mivel az egyik főosztályvezetőt kihelyezik tudósítónak, elfoglalhatja a helyét, ha 1970-ben hazamegy. Ezt főként a felesége szeretné, ám ő maradna, ha a rezidentúra úgy látja jónak.
Februárban a Központ úgy értékeli, hogy két tipp személye: Mörbitz és Binder dezinformálta őt, s ezért ellentmondásos és valótlan adatokat közölt az „Amerikai jegyzék az NSZK-nak” című jelentésében. Az NSZK keleti politikájáról valóban volt konzultáció Washington és Bonn között, azonban a tárgyalófelek éles nézetkülönbségéről szó sem lehetett. Ennek elhitetése csak azt a célt szolgálja, hogy Brandt politikáját „európaibbnak”, önállóbbnak tüntesse fel.
A Központ ezután teljesítési határidőkhöz kötötten feladattervet állít össze „Kenderesi” tm.-nek 1970-re. Ebben nemcsak megismétlik a korábban hallott kritikákat az információszerző, tippkutató és feldolgozó munkájára vonatkozóan, hangsúlyozva a bizalmas kapcsolatok elmélyítésének fontosságát például Adams, Tiggers, Mörbitz, Savoir, G. Benz és Wiesert irányába , hanem két új fontos feladattal is megbízzák:
a., Mint az NSZK-ban akkreditált külföldi tudósítók szervezetének elnökségi tagja, az ezzel járó hivatalos lehetőségeit felhasználva, keressen kapcsolatokat fiatal, tehetséges nyugatnémet újságírókkal, akiket meghívhat a MÚOSZ és a KKI által felajánlott ösztöndíj keretében több hónapos, költségmentes magyarországi tartózkodásra. E munkája legalizálásakor nyugodtan hivatkozhat arra, hogy a MÚOSZ megbízásából tanulmányozni szeretné az NSZK-ban folyó újságíróképzést. Ismerve az újságíróképzés nemzetközi szinten is köztudott ellentmondásosságát, érdeklődése az illetékesek előtt feltűnést nem kelt és megkönnyítheti a fiatal újságírókkal való kontaktus felvételét.
b., Keressen kapcsolatot a „Der Spiegel” c. lap munkatársaival, illetve olyan újságírókkal, akik jó viszonyban vannak velük és bizalmas, a nyilvánosság előtt nem ismert, hiteles információkkal rendelkeznek a lapot támogató tőkés körökről, a szerkesztőség személyi állományáról, a lapkészítés munkamódszereiről, a tudósítók szerepéről, a külföldi irodák működésének belső szabályairól, stb.
Májusban „Kenderesi” közli a rezidentúrával: az MTI úgy döntött, hogy kint tartózkodását egy évvel meghosszabbítja. Felesége ugyan ellene van a döntésnek, de ő ígéri: továbbra is azon lesz, hogy a számára meghatározott feladatokat maradéktalanul elvégezze.
Ezt követően a titkos munkatárs hazamegy és Balatonszéplakon üdül, ahol a nemzetközi társaságban lehetőségeit felhasználja információszerzésre. Ott nyaral – többek között – a Krupp Művek már említett sajtó-és propaganda főnöke: Graf Armin Zedwitz is, akire rászáll „Bakos” elvtárs is, aki nem más, mint a Press Rezidentúra (III/I-B öá. alosztály) mb. vezetője - személyéről részletesen írtam a sorozat előző, X. részében: „Bevezetés a Press Rezidentúrába: Kik voltak a vezetők?” -, a MÚOSZ-ba beköltözött Szolnok (Szikla) Péter hírszerző szt-alezredes. Nehéz őt lebeszélni aktuális ötletéről, de a Központ határozottan közli vele, hogy Zedwitz operatív feldolgozása nem célszerű. Személye évek óta ismert, „Kenderesi” tm. információs kapcsolata, de operatív felhasználhatósága erősen korlátozott, ezért beosztásánál fogva csak esetenként használható fel sötét információszerzésre.
Már októbert írunk, s az értékelés ismét negatívumok gyűjteménye: „Kenderesi” nem készítette el ígért tanulmányait, akárcsak a „Spiegel” szerkesztőségéről szóló összefoglalót, s a kutató, feldolgozó munka területén sem történt előrelépés. Kapcsolatainak névszerinti felsorolása operatív szempontból értéktelen.
Az el nem végzett hírszerzési feladatok október 22-i leltárát olvasva aztán kiborul Radnai Sándor r. ezredes, osztályvezető Budapesten – különösen akkor, amikor megtudja, hogy „Kenderesi” egy hétre elutazott Svédországba - , s azt írja a jelentés első oldalára alosztályvezetőjének (III/I-3 oszt.) Bihari János r. alezredesnek:
„Bihari et.!
Példátlan apolitikusság, nemtörődömség, szakszerűtlenség.
Megfelelő választ kell adni!
R.”
 „Példátlan apolitikusság, nemtörődömség, szakszerűtlenség” |
De a november sem hoz változást, a tm. nem fordít kellő gondot a hiányosságok felszámolására, olyan kedvező lehetőségeket szalaszt el, melyeket nagyon eredményesen lehetett volna egyes fontos személyek tanulmányozására fordítani.
A Központ már 1971-nél tart, s tekintettel arra, hogy „Kenderesi” tm. az év folyamán hazatér, csak június 15-ig határoznak meg feladatokat számára. Természetesen főként abból a negatív helyzetből kiindulva, hogy:
„A kutató-feldolgozó munka területén kevés előrelépés történt. Új tippszemély nem merült fel és James Garnet, valamint Tigges feldolgozása vontatottan halad. Néhány, a múlt évre tervezett feladat, - például a Spiegel című lappal kapcsolatos tanulmány - végrehajtása nem történt meg.”
1971-ben egy május 12-i kölni jelentésben a rezidentúra egyfelől csendes beletörődöttséggel közli a Központtal, hogy „Kenderesi elvtárs információi egyre fogynak…”, másfelől először írja le „a nagy váltás” hírét:
„A Képviselet is megkapta hivatalosan a KÜM-től, hogy Kenderesi váltója Bochkor lesz,..Kenderesi nagyon sajnálja, hogy a Központ nem tudta elintézni, hogy munkatársunk váltsa őt és erről még otthon szeretne az elvtársakkal beszélni.”
Az utóbbi mondatok azt jelentik: a jövőben nem a belügyi hírszerzés (BM III/I) küld tudósítót az NSZK-ba, hanem a katonai felderítés (HM MNVK-2). Ez korszakos váltás, aminek története és kellő magyarázata van Szirmai István halála után.
Mi történt a háttérben?
1970. január 27-én a BM III/I-3. Osztály vezetője: Radnai Sándor ezredes komoly figyelmeztető jelentésben tájékoztatja Rajnai (Reich) Sándor hírszerző csoportfőnököt (egyúttal főcsoportfőnök-helyettest), hogy :
„Barcs Sándor, az MTI vezérigazgatója az MNVK-2 vezetőivel történt megbeszélés alapján a külföldi sajtótudósítók vonalán olyan személyi változásokat készít elő, amelyek Csoportfőnökségünk pozícióit gyengítik.”
 Barcs a katonai felderítés javára döntött a belügyi hírszerzéssel szemben |
Az történt, hogy a honvéd felderítő csoportfőnökség vezetője: Sárközi Sándor vezérőrnagy felkereste az MTI vezérigazgatóját: Barcs Sándort (1947-1980), aki teljesítette az MNVK-2 kérését és hazahívta Bonnból a BM hírszerzés pozíciójában tudósító Polgár Dénest, s helyére az MNVK-2 operatív kapcsolatát: Bochkor Jenőt nevezte ki. Ezzel a HM átvette a bonni tudósítói helyet a BM-től. Bochkor Polgár mellett töltötte annak utolsó három havi szolgálatát az NSZK-ban, hogy átvegye tőle fontosabb kapcsolatait.
Barcs vezérigazgató visszautasította a BM kérését döntése megváltoztatásáról. Ezért a hírszerző csoportfőnökség már csak a pártközpontban reménykedhetett. Radnai ezredes azt javasolta Rajnai r. vezérőrnagynak, hogy:
„Kérem főcsoportfőnök-helyettes elvtársat, hogy járjon közbe az illetékes pártszerveknél annak érdekében, hogy Polgár Dénes az MTI bonni tudósítója még egy évig, 1971-ben is Bonnban maradhasson, illetve az illetékes pártszervek Bochkor kiküldetését ne támogassák.”
Az illetékes pártszervek sem változtatták meg a személyi döntést, s a mögötte létrejött szerepcserét, ami kétségtelenül presztízs veszteséget jelentett a BM hírszerzésnek.
Az MTI is megkapta a maga jutalmát a HM-től Barcs nekik kedvező intézkedéséért: az MTI vidéki tudósítói ettől kezdve ingyen használhatták a honvédség URH hálózatát, jelentős telexköltséget megtakarítva az éves kiadásokból.
„A Hét” főszerkesztője pénzt szerez és utazik
1971. nyarán Pécsi Ferenc, a Magyar Rádió és Televízió elnökhelyettese (az MRT elnöke: Tömpe István, az elnökhelyettes Pécsi Ferenc (1968-1974) a Televízió vezetéséért felelt, a másik helyettes Hárs István pedig a Rádióért) felkereste az NSZK-ban a haza készülő Polgár Dénest és felkérte: legyen „A Hét” című, vasárnap esti, egyórás politikai műsor főszerkesztője. Az MTI tudósítója még aznap elfogadta az ajánlatot. Állítólag két feltétele volt: valóban ő szerkeszthesse a műsort és ne mások a feje felett, s megválaszthassa a munkatársait. Pécsi nem mondott ellent.
„A Hét” című műsor 1970. október 11-én indult „A TV Jelenti” című szombat délutáni élő műsor utódjaként a Politikai Adások Főszerkesztőségén. Alapító főszerkesztője az Aktuális Osztály vezetője: Márványi György volt, a magyar televíziózás egyik legnagyobb tudású személyisége, aki 1957-ben a TV Híradónál kezdte pályafutását és vezető posztok betöltése után 1992-ben vonult vissza. Elméleti felkészültsége kipróbáltan párosult széleskörű gyakorlati ismeretekkel. Mindez nem kerülte el az állambiztonság figyelmét sem: Márványi a katonai elhárítás rezidense, a belügyi hírszerzés (Press Rezidentúra) társadalmi kapcsolata, (”Markó Gábor”, „Gyóni”) és saját elhatározásából: munkásőr is. (A sorozat IV. részében írtam róla: „A kemény vonalasok, a reformerek és az állambiztonság”)
 „A Hét” első szerkesztősége az 1970. október 11-i induláskor |
Márványi küszködte végig alapító csapatával a műsor gyermekbetegségeit, s amikor már kezdte kinőni azokat a két ismert műsorvezetővel: Vitray Tamással és Szepesi Györggyel, akkor változtatott az „összeállításon” az elnökhelyettes. A cserét a BM hírszerzés nem ellenezte. Polgár Dénes továbbra is hálózati személy maradt, bár kissé megkésve vette át előző kapcsolattartó tisztjétől: Lelovics Ottó r. századostól az új budapesti operatív kapcsolat: Kisignácz Ferenc r. alezredes a III/I-3-a alosztályról.
Márványinak eszébe nem jutott a műsorvezetés, Polgárnak nagyon tetszett, noha szemmel láthatóan nem volt egy képernyőre termett alkat. Alacsony, kopasz, kissé elálló, nagy fülekkel; gyenge hang, s a hangszíne sem férfias bariton. Nem egy vonzó profi, mint Randé Jenő és nem is egy született tehetség, mint Kovalik Károly.
Márványi a műsor szerkezetében a belpolitikát tette az első helyre, a külföldi utazásokra kevés pénzt kapott, ezért a külpolitika a stúdióba szorult, beszélő fejek unalmas ismétlődésével. A belpolitikában kissé vonalas volt, nyüglődött a központi feladatok televíziós lebontásával, politikai elkötelezettsége megingathatatlan volt a „fellazítással” szemben, néha magas marxista képzettségét tükröző megfogalmazásokkal érvelt a vitákban, melyekben több rugalmasságot kértek tőle.
 Kemény vonalas KB-titkárok: Biszku Béla (bal szélen), Pullai Árpád (középen), Szepesi György, Márványi György és Pécsi Ferenc társaságában „A Hét” stúdiójában 1970 októberében |
Ezzel szemben Polgár soha nem látott összegű pénzt járt ki magának Pécsinél külföldi utazásokra, s ez lett a siker alapja. Aki kiléphet a nagyvilágba, az hozza a képeket és a politikusokat is róla a műsorba, a többiek pedig maradnak a stúdiók falai között és mesélnek a képekről meg a politikusokról. Ha nem lett volna pénz, nincs a következő bekezdés sem.
Ettől kezdve „A Hét” ott volt, ahol az események zajlottak a nagyvilágban. Az egykori vasfüggönyön kívül, sosem látott helyszíneken a legismertebb politikusok vállalták örömmel a szereplést, abban a felszabadult nyugatias légkörben, amelyet Polgár jól megfigyelt és tapasztalt Amerikában és Európában: szabadon lehetett kérdezni, engedély nélkül, kritikus felvetésre is mosolygós választ adtak sértődés helyett, sőt, oldottan viccelődtek is (Willy Brandt) és az interjú végén ők köszönték meg elsőként, hogy őszintén tájékoztathatták a magyar nézőket. Ha pedig az újságírók hívták őket, nem volt ritka, hogy közvetlenül ők vették fel a telefont, s egy perc alatt meg lehetett állapodni velük, fontoskodó sajtófőnökök közbeiktatása nélkül vagy elkerülve azt a gyakorlatot, hogy a titkárnők kötelezően letagadják őket.
 A portugál forradalom napjaiban Polgár Dénes és Ilkei Csaba egy lisszaboni laktanyában forgat |
[A személyiség interjúk között szerepelt például: Indira Gandhi, Willy Brandt, Francois Mitterand, Fidel Castro, Hailé Szelasszié, Mario Soares, Joseph Luns, Alvaro Cunhal, Marien Ngouabi, Robert Mugabe, Anker Jörgensen, Walter Scheel, José Lopez Portillo, Joshua N’Komo és mások. Polgár még bulvárosította is a külpolitikát és derűs csevegéssel színesítette a műsort Gina Lollobrigida, Juliette Greco vagy Francoise Sagan társaságában; megtalálta a kamerával Ethel és Julius Rosenberg fiát: Michael Meeropolt az USA-ban. Izgalmas napokban volt ott „A Hét” stábja Vietnamban, Kongóban, Rhodesiában, Etiópiában, Libanonban, Ausztráliában, Mexikóban, az amerikai elnökválasztáson, a portugál forradalomban, az Apolló és a Szojuz-19 űrhajó összekapcsolásánál és másutt.]
 Interjú után Alvaro Cunhalnál, jobbra Ilkei Csaba |
Polgár ezekben az interjúkban, riportokban felkészültségével, tartalmi elmélyültséggel, új információk felsorakoztatásával, kulturált vitakészségével állta a versenyt, s egyensúlyozta ki azt a külsőséges szakmai hiányosságát, hogy nem amorózó vagy huszárkapitány alkat, nem is született tévésztár. Következetesen igyekezett tartani magát ahhoz a tételhez, amelyet Amerikában tanult meg: „Mit tudsz, amit más nem tud?” Mert a versenyben ez az érték! Ez különböztet meg igazán. Hosszú távon csak ezzel lehet nyerni. Ezért kerülte ki a betömedékelt utakat, s keresett helyettük újakat. Akkor is, amikor a hivatalosság nem értette meg, s nem tudta követni szolgálati rövidlátással, funkcionáriusi gyávasággal. (Néha keserűen jött vissza a magyar külügyminisztériumból, javaslatait meghallgatták, aztán refrénszerűen utasították el: ”Inkább ne!”)
Washingtonban, az U Thant interjú után, 1963. november 10-én papírra vetette szakmai sikereinek egy másik tanulságát, amihez mindvégig tartotta magát pályáján:
„Eddigi amerikai munkám során úgy láttam, és úgy látom most is, hogy a magam feladatkörében eredményt csak úgy érhetek el, ha minél nagyobb személyi tekintélyt szerzek, s ha minél komolyabb kapcsolatokat szerzek. Ha a kapcsolatok szerzésére alkalom nyílik, ezt azonnal ki kell használni.”
 „Személyi tekintély és kapcsolatszerzés” |
És mi történt a belpolitikával a műsorban? Noha nőtt a riportok valóságfeltáró, kritikai éle, a nézők többsége nemigen sajnálta, hogy háttérbe szorult. Talán a politika sem. Nehéz idők jöttek, bonyolult magyarázatot kívánó tényekkel: az új gazdasági mechanizmus visszafogása, a reformerek leváltása, az energiagondok begyűrűzése, az ország eladósodása, az életszínvonal stagnálása.
Mindezek ellenére véletlenül se túlozzuk el érdemeit, mint néhányan abból a körből, akik szeretik egymást feldicsérni, kitüntetni, kinevezni és legendásnak minősíteni. Polgár nem csinált „valóságos forradalmat” a magyar televíziózásban. „Értelmes kommunistának” vallotta magát - miként már idéztem -, s jól tudta, meddig mehet el, hol a határ, aminek túllépését nem tűri sem a pártközpont, sem az állambiztonság, sem az akkori szövetségi rendszer. (Ezt bizonyította fegyelmi büntetése is az MTI-nél.) Többször figyelmeztették csendesen a háttérben és hangosabb határozottsággal a vezetői dolgozószobákban (így például Horn Gyula, az MSZMP KB külügyi osztályának helyettes vezetője): a szövetségi rendszer összehangolt külpolitikai elveivel nem mehet szembe, erre irányuló egyéni elképzeléseit és ötletei nem díjazzák, az állami televízióból nem hirdethet magánvéleményt. Tehát igenis szóltak felülről, megálmodott és hirdetett önállósága a szerkesztésben viszonylagos, időnként illuzórikus volt. Pontosan tudta azt is, mit jelent pályáján az, ha a BM kizárja az állambiztonsági hálózati személyek sorából. Nem várta meg, mindig időben visszavonult.
És tényleg szabadon megválaszthatta munkatársait?
Nem egészen. Ötöt készen kapott a műsoralapító Márványi György első szerkesztőségéből, átvette őket, különben a műsorkészítés folyamatosság látta volna kárát. A többieket ő hívta máshonnan. Mivel „A Hét”-től utazni lehetett a nagyvilágba, nagy volt a nyüzsgés a műsor körül a külső munkatársak, főként az operatőrök és a riporterek részéről. Egyesek azóta már legendákat is gyártottak, hogy ők belső munkatársak, sőt műsorvezetők is voltak és Dénes (bácsi ) biztatta őket, ezt és azt mondta nekik. Valójában a szerkesztőség környékén sem jártak, vagy időnként benyitottak, sündörögtek, hízelegtek, de sikertelenül.
 Márványi György, „A Hét” alapító főszerkesztője |
Polgár Dénes főszerkesztő 2008-ban az életét, pályáját összegező fő művében, az „Egy Polgár a nagyvilágban” c. kötetében a következő munkatársait említi név szerint:
Várkonyi András, Horvát János, Ilkei Csaba, Pethő Sándor, Poór Klára, Hortobágyi Éva, Tóth Judit, Sugár András, Balogh Judit, Szegvári Katalin, Wisinger István riporterek és Bakos László gyártásvezető.
Helyettesének Várkonyi Andrást választotta, aki épp úgy győri születésű volt, mint ő, hozzá hasonlóan belügyi (államvédelmi) múlttal. (Várkonyiról a sorozat IV. részében írtam „Szemes” ügynök jelentései kapcsán: „A kemény vonalasok, a reformerek és az állambiztonság”)
„Kenderesi” titkos munkatársként természetesen minden televíziós külföldi útja előtt értesítette kapcsolattartó tisztjét, feladatot várt, kért és kapott a hírszerzéstől, bárhova is utazott. Legtöbbet az NSZK-ba, ott volt a legtöbb friss és még élő kapcsolata. Sikerekről és kudarcokról egyaránt beszámolhatott, a csoportfőnökség nem volt elégedetlen. Titkos munkatársként készített írásos jelentését néha a televíziós dolgozószobájában, „A Hét” szerkesztőségében adta át a belügyi hírszerzés megbízottjának, aki külügyminisztériumi fedéssel érkezett, mint például 1976. október 29-én délelőtt 10 órakor. Mielőtt 1972 nyarán szívinfarktus érte Tihanyban, az újságíró üdülőben, 1972. január 2.-ról 3.-ra virradó éjjel a legelőkelőbb kölni szállodában: a „Dom Hotel”-ben kábítószeres rablás áldozata lett. Éjszaka behatoltak a szobájába, kloroformos maszkot szorítottak a szájára, s miután biztonságosan elaltatták, elvitték útlevelét, összes igazolványát, pénzét, a sajátját és a napidíjakat is. (Meglett az elkövető, papírjait gyorsan pótolták, pénzét visszakapta.)
1974-bn leváltják Pécsi Ferenc elnökhelyettest, visszamegy az MTI-hez, vezérigazgató-helyettes, főszerkesztő, de a kudarcot nem tudja elviselni, kiújul idegbetegsége és 1975 decemberében a budai erdőkben főbe lövi magát. Ötvenegy éves volt. Polgár Dénes barátját, legjobb kollégáinak egyikét vesztette el, megviselik az események.
1976 második felére erősödött a központi irányítás. A Tájékoztatási Hivatalban tervszerűen lebontották az előírt témaköröket és kiszignálták a szerkesztőségekre, ki, mivel foglalkozzon és be is számoltatták a főszerkesztőt a végrehajtásról. Egyre több kötelező feladatot kapott felülről „A Hét” is.. A visszarendeződést magyarázó vonalas riporttémákra, üzemek, téeszek és egyes vezetők népszerűsítésére (egy KB-titkár szombaton vadászott egy gyenge tsz jó erdejében, hétfőn már ott volt a jelzés: foglalkozni kéne ezzel a kiváló termelési eredményt elért kollektívával). A látszólagos függetlenségét már rég feladni kényszerülő főszerkesztőre megpróbáltak ráerőszakolni párthoz hű, de tehetségtelen riportereket, sőt, már rég szándéka ellenére vezetett ténylegesen műsort nála elnöki utasításra R., a rossz megjelenésű, hiteltelen, műveletlen kádergyerek, aki gyakran hivatkozott Biszku Bélára és Cservenka Ferencnére. ( Néhány év múlva pénzügyi visszaélések miatt kellett távoznia az MTV-től.)
Mondhatná erre ma egy korabeli pártvezető: ez mással és máskor is előfordult ott, ahol az egypártrendszerben pártirányítás volt és csak egy állami televízió létezett. Nem volt kötelező párttagnak lenni, de aki belépett, arra főszerkesztőként is vonatkozott a pártfegyelem és utólag is (2008) felesleges érzékenykedni a relatív függetlenség illúziójának elvesztése miatt. Hibák, elvtelenségek pedig mindenütt előfordulhattak.
Polgár Dénes főszerkesztő ezt írja 2008-ban megjelent, már többször említett könyvében:
„1976 vége felé már nem tudtam teljes mértékig megvalósítani elgondolásaimat. Amitől tartottam, bekövetkezett. „Felülről” kezdtek beleszólni a műsor összeállításába…
…láttam, hogy a folyamat nem áll meg, s elhatároztam, hogy felmondok, otthagyom a televíziót. Nem lepett meg, hogy a négy legfőbb vezető közül csak kettő próbált maradásra bírni. Éreztem, hogy „nyugatinak” tartott műsoraim kezdenek kényelmetlenné válni a televízió elnöksége számára.
Felmondásomat rögtön elfogadták. […] Egyetlen percig sem maradtam munka nélkül. Az MTI-hez úgy siettem vissza, ahogyan Petőfi írja a kis Túr folyóval és a Tiszával kapcsolatban: „Mint a gyermek az anyja kebelére”. S az MTI vezérigazgatója azonnal kinevezett tudósítóvá a Benelux országokba.”
[Utódja: Kolek Vera a pártközpontból jött, ahova szerkesztőként került a Magyar Rádióból. 1981-ig, Hajdú János érkezéséig volt „A Hét” főszerkesztője.]
 Hajdú János felszólalása 1983-ban az országos agitációs és propaganda tanácskozáson, mögötte Aczél György és Óvári Miklós |
De vajon így történt-e Polgár Dénes távozása?
Mit jelentett erről Polgár Dénes („Kenderesi” tm.) az állambiztonságnak, s mit jelentett az MTI egy másik tudósítója („Petres Géza” fedőnevű titkos munkatárs) Polgár Dénesről?
1976. november 12-én „Kenderesi” tartótisztje: Kisignácz Ferenc r. alezredes (III/I-3-A alosztály) jelentette, hogy 10-én találkozott a titkos munkatárssal, aki elmondta neki – egyebek között – a következőket:
„Kenderesi elmondta, az illetékes szervek teljesítették „A Hét”politikai szerkesztésével kapcsolatos kívánságait, ő mégis arra gondol, visszakéri magát az MTI-hez és végleges visszavonulása előtt még egy külföldi kiküldetést teljesít, amely nyilvánvalóan nem lesz olyan strapás, mint A Hét.
Kérdezte, mi a véleményem, tanácsolnám-e neki az ilyen tartós kiküldetést? Válaszomban kifejtettem, ha A Hét főszerkesztői funkció után nem zavarja, hogy csak egy lesz az MTI külföldi tudósítói közül, akkor mi csak örülni tudunk a kiküldetésnek, különös tekintettel arra, hogy Brüsszelből időközönként „átvándorol” NSZK-beli ismerőseihez, s így értékes információkkal szolgálna.”
 Az illetékes szervek teljesítették Polgár kívánságait |
Ezt megerősítette az MTI egy másik tudósítója, vezető beosztású munkatársa, aki „Petres Géza” fedőnéven volt a hírszerzés titkos munkatársa. 1976. november 16-án Bíró Ferenc r. őrnagy jelentette a vele folytatott beszélgetés után a III/I-3-A-nak:
„… a 64 éves Polgár Dénes szeretne még külföldi poszton dolgozni. A nyár folyamán úgy volt, hogy eljön a Televíziótól. Akkoriban munkaterületén több probléma merült fel, amiért felkereste az MSZMP KB-t és kérte a problémák rendezését, kilátásba helyezve, ha ezek nem kerülnek megoldásra, úgy kéri nyugdíjazását.
Az MSZMP KB a felvetett kérdéseket megvizsgálta és azokat orvosolta. Így most Polgár Dénes olyan helyzetbe került, hogy nem tudja otthagyni a TV-t, bár vágya a külföldi szolgálat. Ezért az MTI most azt tervezi, hogy kikéri Polgár Dénest a TV-től… a római és brüsszeli állomáshelyre két jelölt van….” (ÁBTL 3.2.3. Mt-1532)
Akkor most melyik változat igaz a kettő közül? Kinek higgyünk? Melyik Polgár Dénesnek? Az események után 32 évvel visszaemlékező nyugalmazott főszerkesztőnek, vagy az események idején frissen jelentő hálózati titkos munkatársnak, aki ugyancsak ő volt „Kenderesi” fedőnéven? Azt mindenki tudta, hogy az állambiztonságnak nem volt tanácsos hazudni, mert megvolt a lehetősége és apparátusa ahhoz, hogy többszörösen is ellenőrizze ügynöke állításait, s aki megpróbálta félrevezetni, azt nyomban kizárta a hálózatból, annak minden következményével együtt. Ezzel Polgár is tisztában lehetett, s nem valószínű, hogy kockáztatott.
Térjünk vissza november 12-höz. Azzal kapcsolatban, hogy Kisignácz Ferenc r. alezredes jelentette: „Kenderesi” Brüsszelből szeretne időnként átjárni az NSZK-ba és értékes információkkal szolgálni, az alezredes felettese: Dr. Táttár László r. alezredes egy cédulán saját kezűleg azt írja Radnai r. ezredesnek, hogy:
„…NSZK-ba ne járjon át, Sándort, Szepesit zavarná!”
 „Az NSZK-ba ne járjon át, Sándort, Szepesit zavarná!” |
Szepesi György a Magyar Rádió bonni tudósítója 1975-1978 között. Sándor István (1947, Budapest, Róth Ilona), az MTI tudósítója Bonnban 1976-tól 1981-ig. (Majd 1981-től 86-ig a „A Hét” munkatársa, műsorvezetője.)
Ha az MTI vagy a Magyar Rádió valamelyik vezetője mondja azt, hogy ne zavarjátok Sándort, Szepesit, akkor nyílván a tudósítói munkájukra gondol.
Ha a magyar állambiztonság egyik illetékes vezetője írja azt, hogy Polgár ne zavarja Sándort, Szepesit, akkor feltehetően az állambiztonsági munkájukra utal.
 Sándor István |
Szepesi György köztudottan és bevallottan a „Galambos” fedőnevű tmb. volt, akit még 1950-ben szervezett be az ÁVH. Sándor Istvánt azonban eddig elkerülte az állambiztonsági kutatómunka, a jövő feladata lesz tisztázni szerepét.
1976. november 23-án a hírszerző osztály (III/I-3 ) új vezetője: Dr. Táttár László r. alezredes tájékoztatja a kémelhárítás illetékes osztályvezetőjét ( III/II-2): Péter Mihály r. alezredest arról, amit „Kenderesi” tm. november 11-én jelentett. Ezek szerint:
November 10-én Budapesten Münch tanácsos (NSZK) meghívta az ARD által Magyarországon készített film megtekintésére. Jelen voltak: Hajdú János és felesége, Tatár Imre újságíró, Pomázi József a MÚOSZ-tól, a kanadai és a török nagykövet és egy fiatalember az angol nagykövetségről. Vacsora után bemutatták a filmet, amely aránylag tisztességes, kivéve az 1956-os dokumentumokból belevágott archív filmeket. A Magyarországon készített felvételek és interjúk határozottan pozitív színben állítják be országunkat. A filmet kikopírozás végett „Kenderesi” egy napra kölcsön kérte Münchtől, aki készségesen odaadta. A filmet azonnal ki is kopíroztatta és vezető elvtársaknak be fogják mutatni. Münch kérte, hogy egy, az NSZK-t bemutató filmet, amelyet ő Bonnból kapott, mutassa be a magyar TV. „Kenderesi” azt válaszolta, küldje el neki a filmet, megtekintik és a TV vezetői fogják eldönteni, hogy be kívánják-e mutatni. Egyébként csak általános társalgás folyt.
 Polgár jelenti Hajdú Jánosról és feleségéről |
A hírszerző osztály vezetője ezek után még a következőket írja a kémelhárítás illetékes osztályvezetőjének:
„Megjegyezzük még, hogy Kenderesi engedélyünkkel járt Münchnél, részvételét Hajdú János is jelentette. Javasoljuk az elvtársaknak, hogy ha e témakörrel kapcsolatban kiegészítő információt kívánnak szerezni, forduljanak a III/I-11 osztály vezetőjéhez, miután egyik munkatársa ugyancsak részt vett a rendezvényen.”
 Hajdú János jelentette Polgár részvételét, de ő engedéllyel volt jelen |
Az világos, hogy Polgár Dénes milyen szerepkörben jelentett Hajdú Jánosról, az viszont (még) nem, hogy Hajdú János milyen minőségben jelentett Polgár Dénesről.
Hajdú a Népszabadság munkatársa, bonni tudósító (1971-74), „A Hét „főszerkesztője (1981-87), az MSZP országgyűlési képviselője (1994-98).
Brüsszel: Biszku, NATO, Közös Piac
Polgár úgy érkezik Brüsszelbe, hogy új kapcsolattartó tisztet kap: Kisignácz Ferenc r. alezredest Beofsics György r. alezredes váltja (III/I-3) 1977. áprilisában.
Attól a Kiss Csabától veszi át az MTI tudósítói posztját, aki korábban nagyszerű lakást talált a hírügynökségnek, s tapasztalt, kipróbált, avatott és megbízható tudósító, már „A Hét” alapítója: Márványi György is őt választotta külpolitikai munkatársának 1970-ben.
Hamarosan megtisztelő „pártos” feladatot kap: ebéden láthatja vendégül Biszku Bélát, az MSZMP KB titkárát, korábbi belügyminisztert, aki feleségével együtt gépkocsival átutazik Brüsszelen. Polgárné, Gabi kitesz magáért, főztjével bebizonyítja, hogy nincs szélsőbalos vagy „nyugatias” ebéd, csak jó vagy rossz. Biszkuék jól érezték magukat Polgáréknál.
 Biszku Béla |
A hírszerzés elégedett „Kenderesi” brüsszeli jelentéseivel, aktívan, kezdeményezően végzi munkáját, rövid idő alatt több értékes információt küldött célterületekről és objektumokról. Ezért Radnai Sándor r. ezredes, csoportfőnök-helyettes javaslatára úgy dönt a BM hírszerzés csoportfőnöke: Bogye János r. ezredes, hogy 1977. júniusától „Kenderesi”-t a 3. osztálytól átveszi a 14. osztály, (osztályvezető: Borsányi Imre r. alezredes), s a brüsszeli rezidentúra a gazdasági információszerzés területén foglalkoztatja a Közös Piac és a NATO irányába. Információs munkája honorálásaként havonta 3 ezer belga frank rendszeres juttatást kap. Ezt az összeget aztán 1978. áprilisától 5 ezer belga frankra emelik, tekintettel arra, hogy:
„…a munkatárs korábbi foglalkoztatása során szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy Kenderesi elvtárs igen érzékenyen reagál a szervünk számára végzett munkája anyagi elismerésére…”
[A BM III/I-14 osztály fő feladata 1976 és 1981 között a gazdaságpolitikai információszerzés, - I. Cs.]
Amikor 1977. novemberében a katonai társszerv (HM felderítés) és annak brüsszeli rezidense azt az igényét jelzi, hogy NATO témakörökben ők is meghatározhassanak feladatokat „Kenderesi”-nek, a Központ egyértelmű üzenetet küld:
„Munkatársunk és a társszerv képviselője között közvetlen operatív kapcsolattartás – beleértve az információs munkát is – nem alakítható ki.”
A katonai felderítés NATO hírigénye csak a BM brüsszeli hírszerző rezidensén keresztül juttatható el „Kenderesi”-hez, ha annak feladatai egyébkén megengedik ezt.
„Kenderesi” okkal hívja fel a hírszerzés figyelmét azokra a brüsszeli „kijáró irodákra” , melyek révén egyes világcégek, multinacionális vállalatok a hivatalos csatornák kiiktatásával különböző kedvezményeket intéznek és érnek el, zöld utat teremtenek megrendeléseiknek. A körükbe való behatolást és tippkutatást jó kezdeményezésnek tartja a Központ.
Egyre sikeresebb bizalmas kapcsolatokat alakít ki a NATO-val és a nemzetközi gazdasági kapcsolatokkal foglalkozó nyugati újságírók, tudósítók körében. Arról viszont gyorsan lebeszélik, hogy „operatív szempontból, információszerző céllal” felkeresse Párizsban Schreiber Tamást, a francia rádió kelet európai osztálya vezetőjét, mert párizsi rezidentúra már kapcsolatban áll vele, „Magyari”-val. Egy dokumentációs központ holland titkárnője olyan iratokhoz juttatja, melyeket nem tárnak a nyilvánosság elé.
Idővel viszont önkritikusan beismeri, hogy az általa felvetett „lobby irodák” tekintetében nem tud eredményt felmutatni, túlbecsülte lehetőségeit.
 „Kenderesi” egyik munkadossziéja a 7 közül az ÁBTL-ben |
Kapcsolattartó tisztjét 1978-ban Szilvási Lajos r. alezredes váltja, őt pedig 1979-ben Dóczi György r. főhadnagy. Dóczi egyik beszámolójából ismert, hogy „Kenderesi” NSZK vízumát átmenetileg megtagadták a nyugatnémet hatóságok, mert árulók és szakmabeli disszidensek (BM, MTI) ügynökként nyilatkoztak róla. Hivatalos NSZK személyiségek azonban csak átmeneti nyilvántartási problémákra hivatkozva léptek túl nagyvonalúan az ügyön, s helyreállhatott a korábbi zavarmentes állapot.
1979-ben és 1980-ban kétszer is előfordul, hogy a III/I-14-es osztály anyagi és szervezési segítséget kér titkos munkatársa számára a Press Rezidentúrától. Borsányi Imre r. alezredes, a 14-es vonal vezetője először azért fordul levélben a BM III/I-B. Önálló Alosztály vezetőjéhez: Dercze István r. századoshoz, mert „Kenderesi”-nek operatív érdekből Dublinba kellene utaznia, de az MTI számottevően csökkentette utazási keretét. Négy hónappal később – szintén operatív érdekből – egy, a MÚOSZ keretében történő beutaztatás előkészítéséhez és realizálásához kérnek segítséget.
Dóczi 1979 végén kezdeményezőbb, aktívabb, informatívabb munkára kérte „Kenderesi”-t, a rezidentúra pedig úgy látta 1980. márciusában, hogy a tm. információszerző munkája visszaesett. Ezt maga „Kenderesi” is önkritikusan értékelte következő, augusztusi beszámoltatásán. „Ennek keretében merült fel Kenderesi elvtárs váltásának kérdése is. A tervek szerint a jövő évben kerül váltásra, váltója Magyar Péter lesz.” –írta az augusztus 21-i jelentés. 1981. június 10-én egy „Szigorúan titkos! Különösen fontos” utasításban viszont már az új tudósító fedőnevét is közlik a brüsszeli rezidentúrával: „Értesítjük rezidens elvtársat, hogy Kenderesi elvtárs váltója, Nemere elvtárs június 15-én indul Brüsszelbe gépkocsival, előreláthatólag 18-án érkezik állomáshelyére. Nemere elvtárs kapcsolattartójának a Központ Ujlaki elvtársat jelölte ki.”
Június 29-én a brüsszeli rezidentúra táviratilag jelenti a Központnak: „Kenderesi elvtárs július 1-én indul végleg haza gépkocsival, az NSZK és Ausztria érintésével. A kapcsolatok átadása Nemere elvtársnak rendben megtörtént.”
[„Kenderesi” átadott információs kapcsolatai közül említést érdemel:
- Marina Gazzo olasz újságíró, akinek apja Emanuele Gazzo, gazdag lapkiadó, az Europe és az Atlantic News tulajdonosa, főszerkesztője, gyakran feltűnik a német és a francia államelnök környezetében;
- Henry Schavoir, a DPA brüsszeli tudósítója, lótenyésztő, lóistálló tulajdonos, akinek a magyarországi beutaztatását tervezik a lovassport megismertetése címén;
- Keith Richardson eredetileg újságíró;
- Gerard Arbous, a holland külügyminisztérium sajtófőnöke;
- Maria Banky (Brennan) Polgár távoli rokona, akinek a feldolgozását végül is Budapestre teszik át, nem adják át „Nemeré”-nek]
 A 96 éves Polgár Dénes 2008-ban |
1981. júliusi hazatérése után 1983. április 26-án Dóczi György r. főhadnagytól Tóth István r. főhadnagy vette át Polgár Dénes hálózati személy foglalkoztatását a III/I-5 osztály keretében. Ez az osztály a tudományos és műszaki hírszerzés feladatait látta el.
1983. augusztus 12-én, 71 éves korában a magyar hírszerzés kizárja a hálózatból. Csupán azt tervezi, hogy szükség esetén hivatali társadalmi kapcsolatként veszik igénybe szolgálatait. A kizárás tényét azonban érzelmi kötődése miatt nem közlik vele, tehát továbbra is titkos munkatársnak tudja magát.
Dr. Ilkei Csaba
tudományos kutató
tudományos kutató
