Szabadult a fegyházból a rendőrök megvesztegetése és költségvetési csalás miatt elítélt Vizoviczki László – tudta meg a Magyar Nemzet. A Hajógyári-sziget volt urának két ítéletét összbüntetésbe foglalták, aminek köszönhetően Vizoviczki már szabad ember.
Zoom
Március közepén kiszabadult a fegyházból a Hajógyári-sziget egykori ura. A diszkópápát évekkel ezelőtt költségvetési csalás és rendőrök megvesztegetése miatt hét-hét év szabadságvesztésre ítélték. Mivel mindkét ügyében kimondták a bűnszervezetet, kedvezményt nem kaphatott.
Néhány éve ugyanakkor a két büntetését összbüntetésbe foglalták, ám egy jogorvoslati indítványnak köszönhetően tavaly decemberben született ezzel kapcsolatban egy újabb döntés, ami kedvező volt Vizoviczki számára: a férfi összbüntetése így nyolc évre és néhány hónapra rövidült. Ezt a döntést a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta.
Ennek értelmében a Hajógyári-sziget egykori ura szabadulhatott, hiszen beszámították neki a letartóztatásban, valamint a házi őrizetben (az új büntetőeljárási törvény szerint bűnügyi felügyeletben) töltött időszakot is.
Főrendőröket fizetett le
Az éjszakai mulatóiról és diszkóiról elhíresült Vizoviczki Lászlóra és bűntársaira 2012. május 31-én hatalmas rendőrségi és ügyészségi razzia közepette csaptak le Budapesten. A Hajógyári-sziget ura mellett elfogtak több magas beosztású rendőrt is: bilincs kattant a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szervezett bűnözés elleni főosztályának volt vezetője, az NNI speciális bűnözői csoportok elleni osztályának egykori irányítója, a BRFK egykori közrendvédelmi főosztályvezetője, valamint a BRFK volt felderítő nyomozója csuklóján is.
Az akkori gyanú és a későbbi vád szerint a diszkócsászár milliós összegeket fizetett azért, hogy bűnügyi információkhoz jusson, illetve szórakozóhelyeit ne zargassák „feleslegesen” a hatóságok, konkurensei diszkóit viszont razziákkal lehetetlenítsék el.
Harminc éve a hatóságok célkeresztjében
Vizoviczki már a 90-es évek közepétől a hatóságok célkeresztjében volt, ám sokáig nem talált rajta fogást az igazságszolgáltatás. Vallomás szól arról is, hogy Vizoviczki „karrierje” kezdetén „olajos” pénzekből kezdte kiépíteni a diszkóbirodalmát, amelyhez az anyagi támogatást az alvilág egykori rettegett ura, Portik Tamás adta – igaz, ezt a diszkókirály mindig határozottan visszautasította.
A Vizoviczki elleni nyomozás a rendőrség belső elhárításaként is működő Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) titkos információgyűjtésen alapuló feljelentése után kezdődött a Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF). A vesztegetéses eljárásban huszonkét vádlott, köztük hét volt rendőrtiszt – öten vezető beosztású volt rendőrfőtisztek –, volt tűzoltó százados, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőr főhadnagya, egy önkormányzati köztisztviselő és egy közegészségügyi felügyelő szerepelt.
Vizoviczki mindent bevallott
A diszkópápa hosszú évek tagadása után végül 2019 őszén a bíróságon a vádiratban felsorolt bizonyítékokat elfogadva beismerte a bűnösségét, így elismerte azt is, hogy rendőröket vesztegetett meg. Mindezekért jogerősen hét év szabadságvesztésre ítélték.
A rendőri vezetők ügyében azóta már szintén döntés született, és első fokon több rendőri vezetőt is hosszú börtönévekre ítélt a Fővárosi Törvényszék katonai tanácsa.
Vizoviczki emellett bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt szintén hét évet kapott jogerősen.
A vád és az ítélet szerint Vizoviczki László a 2000-es évek közepére több éjszakai szórakozóhelyen szerzett befolyást Budapesten, legális, illetve illegális eszközökkel átvette több mulató, valamint több, a Hajógyári-sziget területén található vendéglátóipari egység üzemeltetését.
Az erőszakos, illetve egyéb úton megszerzett diszkók, bárok, mulatók a hatóság által vizsgált, 2010 és 2012 közötti időszakban több száz milliós bevételre tettek szert, azonban Vizoviczki utasítására megtévesztették az adóhatóságot, és a tényleges jövedelemnek csak egy részét vallották be.