6 év 6 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték a Budapest környéki Törvényszéken Nagy Jánost, hivatali vesztegetés és közokirat-hamisítás miatt. Az egykori földügyekért felelős helyettes államtitkár a büntetés kétharmadának letöltésé után feltételesen szabadulhat.
Zoom
Nagy János (fotó: Szajki Bálint / 24)
Nagy János azért állt bíróság elé, mert a vád szerint öt százalékos tulajdonrészért cserébe vállalta, hogy egy több százmillió forintos vissza nem térítendő agrártámogatást intéz el a másodrendű vádlott B. Szilárd tulajdonában álló Taby-Agro Kft.-nek. Nagy Jánost annak idején az Agrárminisztériumból vitték el bilincsben a nyomozók, és nyolc hónapig volt házi őrizetben.
B. Szilárd 2 éves börtönbüntetést kapott, 5 évre felfüggesztve.
Nagy János az utolsó szó jogán azt állította az előző tárgyaláson, hogy az ügyészség mindent megtett, hogy a magasabb szintre vezető szálakat elvarrja, őt pedig minél rosszabb színben tüntessék fel. „A vádiratban foglalt bűncselekmények egyikét sem követtem el” – mondta Nagy János, aki ezért a felmentését kérte.
Gyüre Anita, aki pont Nagy Jánost váltotta a helyettes államtitkári székben 2020 végén, a vádirat szerint a tanulmányírással trükközött társaival, hogy a tízmillió forintos díjon együtt osztozhassanak Nagy Jánossal és a negyedrendű vádlottal. Gyürét vesztegetés elfogadása miatt 2 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélték.
A negyedrendű vádlott, Z. Szabolcs 2 éves börtönbüntetést kapott.
(24)