Miután kiürítették csütörtökön este beomlott a Balatonlellei Mentőállomás fala. A mentőautókat Fonyódra költöztették, de a város nem marad ellátás nélkül. Mint megtudtuk, a város által korábban már felajánlott telken felépülhet az új balatonlellei mentőállomás – írja a Sonline.
– A kirívóan rossz állapotú Balatonlellei Mentőállomás épületében az esti órákban falomlás történt. A mentőegységek áthelyezéséről Fonyódra azonnal intézkedtünk, a kár és a szükséges intézkedések meghatározása folyik – tájékoztatta a lap szerkesztőségét Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és pr-vezetője.
– A Balatonlellei Mentőállomást nap közben ki kellett üríteni, miután az épület egyik fala megrepedt, és az Országos Mentőszolgálat szakemberei a helyszínen úgy döntöttek, hogy a további működés nem biztonságos. Az épület statikai problémái nem új keletűek – mondta Felházi Miklós, Balatonlelle polgármestere, aki hozzátette, hogy a mentőautókat ki kellett vonni az épületből, a járműveket átmenetileg Fonyódra helyezték át.
Az emberek természetesen nem maradnak ellátás nélkül. Azonnal megoldást találtunk a mentőállomás ideiglenes elhelyezésére. Az úgynevezett „kisiskola” és a mellette lévő hangár megfelelő alternatívaként merült fel. Az önkormányzat azonnali takarításba és átalakításba kezdett, hogy a mentőállomás ideiglenesen ide költözhessen. Erre már meg is kaptuk az engedélyt
– nyilatkozta a polgármester.
2024 márciusában Móring József Attila, országgyűlési képviselő Kenéz István, Balatonlelle korábbi polgármestere, valamint a mentőszolgálat munkatársai arról tárgyaltak, hogy a mentőállomás régóta rendkívül rossz állapotban van egy új épület kialakítása jelentené a végső megoldást, amelyhez az önkormányzat biztosított területet.
– Egy évvel ezelőtt, és már korábban is látható volt, hogy az épület nagyon rossz állapotban van. A szorító helyzetből mára kényszerhelyzet állt elő, ezért fel kell gyorsítani az új mentőállomás építését. Remélem, hogy záros határidőn belül elindulhat az építés, melyhez a város biztosított telket. A beruházáshoz forrást kell szerezni, és közbeszerzést kell kiírni, de addig a Balatonlellei Önkormányzat megoldja a mentőállomás ideiglenes elhelyezését, melyről nagyon gyorsan intézkedtek – mondta Móring József Attila, a térség országgyűlési képviselője, aki már pénteken egyeztetett az ügyben Rétvári Bencével, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkárával.
Az OMSZ az írta, jelenleg 256 mentőállomást működtet. Az infrastrukturális fejlesztések során az elmúlt évben új épületbe költözött Győr és Kőszeg mentőállomása. Energetikai felújítás valósult meg Nagykőrös, Hajdúnánás, Kaposvár mentőállomásain és a budapesti Bázis mentőállomáson, illetve jelentős felújítási munkálatok zajlottak Ózd mentőállomáson is. Megkezdődött és jelenleg is folyamatban van Putnok és Zsámbék mentőállomás teljeskörű felújítása, Kemecsén pedig új épület épül a mentőállomás részére. Előkészületek indultak a fővárosi Markó utcai és a Bázis mentőállomás villamoshálózatának felújítása, Balatonlelle új mentőállomásának előkészítése, Veszprém mentőállomás bővítése, továbbá Zalaegerszeg és Szeged mentőállomás építése érdekében.