A Győri Fellebbviteli Főügyészség a büntetés súlyosítását indítványozta annak a férfinak az ügyében, aki idős nőket támadott meg, és vette el az értékeiket.
A tényállás szerint a férfi segélyen élt, barátnője még általános iskolába járt. Pénzük nem volt, ezért a férfi elhatározta, hogy bűncselekmények elkövetésével szerez.
2023. március 3-án egy 83 éves, bottal közlekedő nő kezéből kirántotta a táskát, amitől a sértett a földre esett, fejét beütötte, több hét alatt gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A következő napon a hajnali órákban az utcán "keveredett szóváltásba" egy férfival, őt megrúgta, amitől a sértett a földre esett, miközben a pénztárcája kiesett a zsebéből. A támadó azt felkapta, majd elmenekült a helyszínről.
2023. március 7-én egy egyedül sétáló 77 éves nő kezéből a táskát kirántotta, ettől a sértett térdre esett, 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A férfi a táskákban, a pénztárcában talált pénzt barátnőjével elköltötte, az iratokat eldobta, az egyik sértett bankkártyájával pénzt kísérelt meg felvenni.
A vádlott a sértetteknek okozott kárt a büntetőeljárás során megtérítette.
A Győri Törvényszék a vádlottat többrendbeli minősített rablás bűntette, kifosztás bűntette és további bűncselekmények miatt 7 év börtönbüntetésre, 7 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott fiatalkorú barátnőjét, mivel tudta, hogy a pénz bűncselekményből származik, pénzmosás bűntette miatt 1 év 6 hónapra próbára bocsátotta. Az ítélet ellen az ügyész a férfi büntetésének a súlyosításáért, a férfi és a védője enyhítésért fellebbeztek.
A Győri Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a többszörösen büntetett előéletű férfi útonálló módon követte el a bűncselekményeket, az idős sértetteknek komoly lelki megrázkódtatást is okozott, ezért szigorúbb büntetést érdemel.
Az eljárás másodfokon a Győri Ítélőtábla előtt folytatódik - közölte honlapján az ügyészség.