Megegyezett a Mol-csoport és a horvát Janaf, független szakértők bevonásával elkezdik tesztelni az Adria-vezeték valódi teherbírását – írta közleményében a Mol. A vállalat szerint a terheléses tesztek során a szakemberek megfigyelik, hogy a különböző időjárási viszonyok között és a különböző évszakokban milyen csúcs-, és hosszú távú folyamatos szállítási teljesítményre képes az infrastruktúra.
A tesztekre azért van szükség, mert a korábbi becslések ellentmondásosak voltak, a mérések pedig a Mol szerint végre „véget érhet a számháború és pont kerülhet annak a régi vitának a végére, hogy mekkora is a vezeték tényleges kapacitása”. A Mol szerint ugyanis a horvátországi megszólalásokban a vezeték éves kapacitásának mértéke 11 és 15 millió tonna között mozgott, „miközben a vezetékszakaszon 2 millió tonnánál több kőolajat még soha nem szállítottak”.
A Mol arról is tájékoztatott, hogy továbbra is várja a Janaf válaszát arról, átengedik-e a tengerről érkező orosz kőolaj szállítmányokat. A Mol szerint ugyanis a Janaf bürokratikus akadályokra hivatkozva még mindig nem járult hozzá a tengeren érkező, nem szankcionált orosz kőolaj továbbításához, pedig az uniós szabályok szerint a régió ellátásbiztonsága érdekében ezt engednie kellene. Túlzónak gondolják a horvátok által kért szállítási díjakat is, ami a Mol szerint felveti „a monopolhelyzettel való visszaélés gyanúját”.
A Mol azt is kijelentette, hogy a régió ellátásbiztonságához „két teljesértékű, kereskedelmileg is versenyképes útvonalra”, így az Adria és a Barátság kőolajvezetékre is szükség van. A vállalatcsoport ezért támogatja Ukrajna törekvéseit, miszerint érdemes lenne újraindítani az Odessza-Brody vezetéket, amin keresztül össze lehetne kötni a Barátság kőolajvezetéket a Fekete-tengerrel, és ezáltal is növelni lehetne a régió kőolaj-ellátás biztonságának szintjét.
A Janaf és a Mol (illetve Horvátország és Magyarország, illetve Szlovákia vezetése) folyamatos üzengetésben vannak egymással, amióta egy orosz csapás nyomán keletkezett sérülés után a Barátság kőolajvezetéken nem jön olaj Oroszország felé Közép-Európába (amit a magyar fél annak tulajdonít, hogy az ukránok szándékosan, zsarolásból nem kapcsolják vissza).
Mivel a vezetékes olaj esetében mentességet kaptunk az amerikai szankciók alól, és a vezetékes szállítás akadályoztatása esetén ez a kivétel a tengeri orosz olajra is érvényes, a magyar kormány és a Mol továbbra is olcsóbb, Ural típusú orosz olajat szeretne leginkább felhozni Horvátország felől. Horvátország azonban ambivalensen viszonyul ehhez, mivel rájuk nem vonatkozik ilyen mentesség (ez persze inkább politikai indíttatású kötözködés, mivel nekünk nincs tengerpartunk, így a mi mentességünknek úgy van értelme, ha kaphatunk olyantól, akinek van... - a szerk.). Hernádi Zsolt Mol-vezér a Telexnek adott interjújából kiderül, hogy a Mol már meg is rendelt egy orosz olajszállítmányt Omišaljba, de hogy a horvátok végül felküldik-e, az sem a Janaf eddigi kommunikációjából, se a Mol közleményéből nem derült ki.
Pár nappal ezelőtt a Janaf arról adott ki közleményt, hogy jelentős mennyiségű nem orosz kőolaj megy Magyarországra és Szlovákiába az Adria-vezetéken. A horvát cég szerint a korábbi tesztek alapján az Adria képes „teljes mértékben képesek fedezni” Magyarország és Szlovákia nyersolajszükségletét, de azért azt írják, örömmel fogadják, hogy a Mol elfogadta javaslatukat további tesztek elvégzésére az Európai Bizottság képviselőinek részvételével. Azt a reményüket is kifejezték a közleményben, hogy a következő találkozón a Mol elfogadja majd a Janaf javaslatát arra, hogy a következő egy hónapos tesztidőszak alatt egymillió tonna nyersolajat küldjenek fel a vezetéken, az utóbbi felvetésre a Mol még nem reagált.
Az Európai Bizottságban is tárgyaltak a Barátság és az Adria-vezeték ügyéről. A horvátok ott megerősítették, hogy már jön a nem orosz eredetű olaj Magyarország és Szlovákia felé, a Mol pedig további szállítmányokat rendelt, amelyek úton vannak, „ez fenntartja az ellátásbiztonságot” a két tagállamba. Anna-Kaisa Itkonen, az Európai Bizottság energiaügyi szóvivője arra nem tudott választ adni, mi lesz az esetleges orosz szállítmányokkal, azokat átengedik-e a horvátok, a szóvivő egyelőre csak nem orosz eredetű olajról tudott.
(Telex)







