Felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt indult eljárásban elrendelte harminc napra a letartóztatását a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója annak a férfinak, aki bárddal támadt egy vonaton lévő utasra.
A megalapozott gyanú szerint 2026. február 21-én a Nyírtelekről Nyíregyházára tartó személyvonaton G.I." gyanúsított beszélgetést kezdeményezett a sértettel, majd a kabátja alá rejtett hentesbárdot elővéve, „adjál egy ötszázast, vagy megöllek!” felkiáltással megfenyegette a férfit.
A sértett ekkor odaadta a nála lévő, mintegy kétezer forint értékű cigarettát. A férfi ezt követően még többször a sértett irányába, majd a mellette lévő kerékpárja ülésére csapott a hentesbárddal, készpénzt követelve. A sértett a bántalmazástól tartva végül átadta a nála lévő huszonötezer forintot, majd a jegyellenőr érkezését kihasználva, a következő lehetőségnél leszállt a vonatról, és értesítette a rendőrséget.
A gyanúsított büntettet előéletű. A férfit kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmény elkövetésével gyanúsítja a nyomozóhatóság, ezért alaposan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a hatóságok elől elszökne, elrejtőzne, vagy a tanúk befolyásolására törekedne.
Mindezekre tekintettel rendelte el a bíróság a letartóztatást - közölték honlapjukon.
Mindezekre tekintettel rendelte el a bíróság a letartóztatást - közölték honlapjukon.







