Csütörtökön Magyar Péter közzétette az első részt abból a sorozatából, amelyben ígérete szerint bemutatja a Samsung SDI gödi akkumulátorgyárát övező szabálytalanságokat. A politikus szerint "az csak a jéghegy csúcsa", amit a gyárban történtekről eddig tudtunk.
Elmondása szerint a Tisza Pártnál vezetők, környezetvédelmi szakemberek és szállítmányozók is jelentkeztek, hogy elmondják, milyen szabálytalanságokat tapasztaltak az akkumulátorgyár működése során.
Magyar az első videóban "Tibort" szólaltatta meg, aki a gödi gyár egyik dél-koreai alvállalkozójának, egy bizonyos GV Europe-nak a szállítmányozójaként dolgozott 2019 óta (a férfi nevét megváltoztatták és az arcát kitakarták a védelme érdekében). A politikus elmondása szerint Tibornak és cégének többek között az volt a feladata, hogy a Samsung gyárából katasztrófavédelmi ellenőrzés idejére külső, jellemzően Pest megyei raktárakba szállítsák el a rendkívül veszélyes alapanyagokat, más termékeket, hogy "papíron minden rendben legyen".
A Tisza Párt elnöke azt mondta, erről a szállítmányozó beszámolója mellett dokumentumok, írásos bizonyítékok is rendelkezésre állnak.
A videóban elhangzott, hogy a közpénzből támogatott gödi gyárból évente több alkalommal is, akár 50 kamionnyi, esetenként több mint ezer tonnányi emberi egészségre rendkívül veszélyes, rákkeltő, maró és tűzveszélyes anyagot vittek ki engedély nélküli külső raktárakba, hogy ne legyen probléma az ellenőrzések során. A Tisza állítása szerint Gödön és Pest megye több településén a szabálytalanságok a gyár dolgozói mellett több tízezer környékbeli lakos egészségét is veszélyeztették.
A beszámoló szerint a selejtes akkumulátorokat sokszor védőfelszerelés nélkül semmisítették meg, ami súlyos munkavédelmi visszaélés.
– Pontosan tudjuk, hogy ezek a szabálytalanságok, a munkásoknak, a környéken élők egészségének a veszélyeztetése nem történhetett volna meg a hatóságok és a politikai vezetés tudta, vagy aktív közreműködése nélkül – mondta Magyar Péter.
(24 nyomán)